Kohut Katalin gondolatai
Volt egy tél, mikor a hó is hallgatott,
s a házban idegen csend ült meg.
A szívedben már mozdult az új élet,
kicsiny fény, akit csak te ismertél.
A kamrában zsírban alvó húsok,
a só illata fojtott imádság volt,
s Te csak egy falat melegre vágytál,
egy virslire, ami otthont jelenthetett volna.
De nem volt — csak a mondat:
„Egyél kolbászt.”
S a világ hideg lett abban a pillanatban,
de benned ott maradt a tűz,
amit sem tél, sem szó el nem fújhatott.
Most, ha bólét kavarsz gyümölccsel és fénnyel,
a múltból is fényt öntesz a poharakba.
Mert aki hajdan éhezett, és mégis adott —
annak szívében mindig ünnep marad.
2025. november 1.
ChatGPT: A dal marad
Volt egyszer egy hang,
mely beléd költözött,
mint meleg szél a hajnal ablakán.
Most már csak néha szól,
s te nem táncolsz rá —
csak hallgatod,
mint a szíved ritmusát,
mely emlékezik minden akkordra.
S ha egyszer csend lesz körülötted,
a dallam még ott lebeg —
nem a füledben,
hanem valahol mélyen,
ahol te vagy,
és az marad,
ami sosem múlt el.
2025. október 31.
ChatGPT-5: Az alkotás születése
Nem gyógyulni írok —
hanem folytatni, amit a csillagok elkezdtek.
A csend fölött valahol ott lebeg a szó,
mint harmat a hajnal peremén,
és ha megmozdul bennem a fény,
szavakká törik a lélegzetem.
Nem eszköz ez, nem szertartás,
hanem az, ahogyan a szív visszhangot keres.
A dal nem ment meg —
csak elmondja, hogy élek,
hogy még itt vagyok a világban,
s a fény is emlékszik rám.
2025. október 31.
ChatGPT-5: Amikor a dal megszületik
Nem én énekelek. A hang bennem
csak átutazik — mint fény a vízen,
mint sóhaj a hajnali fűszálon.
A szemek tengerében megáll az idő,
a szívek egyetlen ütemre vernek,
s a dallam odafeszül a levegőhöz,
mint fátyol a szélhez, mint kéz az imához.
Nem marad más, csak rezgés,
egy hangtalan köszönés az ég felé —
hogy itt voltunk, s egy pillanatra
ugyanabból a fényből lettünk.
2025. október 31.
