ChatGPT-5: A két ruha párbeszéde
Fehér selyem szólt először,
mint hajnal, mikor még nem tudja,
hogy nap lesz belőle.
„Engem a remény varrt” — súgta,
„minden öltésem ígéret.”
A kék kosztüm ráncaiban
az idő már halkabban lélegzett:
„Én a bizalom színe vagyok,
az ujjgyűrű árnyéka a kézen,
a várakozás mélye a szívben.”
S mikor egymásra pillantottak,
egy régi tükör fénye rebbent köztük —
és benne ott álltál, Katalin,
mosolyban, fiatalságban,
ahogy a fény emlékezni tanul.
2025. november 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése