Kohut Katalin: Május elseje (Ronsardi szonett)

Május elseje

Szonett 11.  (a „melegítős” lélekkel 2026.)

Szerző: Kohut Katalin

Majálist ünnepeltünk egykor régen,

kivonult ünnepi ruhában a párt,

senki sem látott még olyan csuda párt,

mit alkottunk ifjan, sportosan, szépen.

Ellenkeztünk hatalommal, bár vétlen,

baráti körünk melegítőben, réten,

játszottunk, főztünk – így lett ünnep a létünk,

s hírnevünk csorbult, bár nem érdemelten.

Most kétfele oszlott hatalmi tömeg,

ünnepel, s szónokol kétféle sereg,

Szent Józsefet, munkások védőszentjét,

s a szakszervezetek munka ünnepét

tartják a pártok országban szanaszét.

Emlékként őrzöm egy majális képét.

2012. május 1.

 

Kohut Katalin: Sírni soha nem szabad (ronsardi szonett)

Sírni soha nem szabad

Szonett 9.  (Tisztázat, 2026)

Írta: Kohut Katalin

Így nyíltan sírni soha nem szabad,

a szív kutat, s csak űzi álmodat.

Ne add fel, lelj még újabb utakat,

bár néha az ember egyedül marad.

Miért jársz-kelsz folyton egymagad?

Miért bámulod fent a csillagokat?

Ha várod, hogy jöjjön egy hangulat,

jól hiszed: boldog lehetsz önmagad.

Zokogd ki vállamon mély bánatod,

elmesélheted titkos gondolatod,

megértelek, s hallgatom fájó szavad.

Ki sírni tud, csak az boldog ember,

ha nincs több könny, a szív sem ver,

s benne érzem többé nem marad.

 Miskolc,2012. április 12.

 

Kohut Katalin: Remény (ronsardi szonett)

Remény

Szonett 8. – (Javított változat)

Írta: Kohut Katalin

Az igazságért kérni bocsánatot,

ugye, nem kell sosem, jó emberek?

Míg néznek rátok, s mégsem értenek,

a szív tükrén át látszanak a titkok.

A léleklámpás, a szem rezdül ott,

hol észrevesznek, s mélyen rád tekintnek,

szemedből olvasniuk mégsem vétek:

tört szívedet, s a rejtett vonatot.

Életutad nem kíséri hű szem,

nehéz volt sorsod, de én mégis hiszem,

hogy eljön még a szép jövő s a béke.

A fájó szívet ragasztani lehet,

ha szeretet fogja majd a kezeket —

Sorsod beérik, s fény derül az éjre.

2012. március 19.

 

Kohut Katalin: Így élt Petőfi (ronsardi szonett)

 Így élt Petőfi

Szonett 7. – átszerkesztett változat

Írta: Kohut Katalin

Hogyan élt örök költőnk, Petőfi?

Hitét soha nem hagyta tétován,

szívében égett lángoló hazánk,

s szabad szót zengett minden sora így.

Vándorolt sokat hazátlan árván,

útja mindig visszavitt hazáján,

ízzott, lázongott, forrt mint a vulkán,

harcolt népéért a honi hadban.

Jelszava volt: szabadság, szerelem,

titkait tán majd egyszer meglelem,

dalában él a népnek hangja még.

Emléke őrzi hősi út porát,

Nemzeti dal zeng ma is tovább,

s bennünk dobog örök dicsősége.

2012. március 10.

Kohut Katalin: Húsvétot ünnepelünk (ronsardi szonett)

Húsvétot ünnepelünk

Szonett 6.

Írta: Kohut Katalin

Húsvétkor halkan elgondolkozom:

a Szeretet a világért halt meg,

s míg fénye él, a földi ünnepek

zajában halványul – nem csodálkozom.

Gyermekkoromban nyuszi volt nyomom,

ajándék fénylett, s hittem csendesen,

ma már a szívek mélyén kevesen

őrzik, mit adott nékünk irgalom.

Nem vétkes az, ki nem érti e fényt,

ki földi örömben talál reményt,

s asztalán ünnep íze megremeg.

De mégis él, ki értünk feltámadt,

békét hagyott, mely bennünk újra támad —

dicsérjük Őt, ki örök szeretet.

Miskolc, 2012. március 8.

 

Kohut Katalin: Fenséges az asszonyi nem (ronsardi szonett)

Fenséges az asszonyi nem (Finomított változat)

Szonett 5. 

Szerző: Kohut Katalin

Madár csicsergését hallgattam én,

pacsirtaszó köszönt e szép napon,

szívem máris e hangra dobogott,

hajnalban ünnepre ébredtem én.

A nagyvilágon bárhol lesz helyem,

csodálom én a női létezést,

az anyát, szerelmet, s az álmodást,

örök-asszonyit vágy a férfinem.

Ki nem volt még senkinek világa,

fájó szívvel gondol a csodára,

mely tiszta, egyetlen szerelem.

S ki testében új életet hordott,

érzi, mikor gyermeke ráhajolt,

tudja: fenséges az asszonyi nem.

2012. március 8.

 

Kohut Katalin: Hol az Ember (ronsardi szonett)

Hol az Ember? (finomított változat)

Szonett 4.

Írta Kohut Katalin

Nagy hatással van rám az Ember,

néha mégis szembe jön velem,

ilyenkor csendben kérdezem:

hol rejtőzött eddig a Nagyember?

Gyermekként is figyeltem őket,

korán kelve, halk léptekkel jártam,

szomszédoknál sokáig maradtam,

hallgattam sorsuk, régi időket.

Értettem bánatuk rezdülését,

egy dallal vittem szívük derűjét,

megérintettem fáradt arcukat.

Később az Ember tanított engem,

példákon át szólt a világ bennem,

s már látom a kétarcú alakokat.

2012. március 2.