A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bűn. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bűn. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 31., szombat

21. Harley Colertdge: Gyermeki bánat (fordítás)



21. Harley Colertdge: Childhood

Oh what a wilderness were this sad world
If man were always man, and never child;
If Nature gave no time, so sweetly wild,
When every thought is deftly crisped and curled,
Like fragrant hyacinth with dew impearled,
And every feeling in itself confiding,
Yet never single, but continuous, gliding
With wavy motion as, on wings unfurled,
A seraph clips Empryreal! Such man was
Ere sin had made him know himself too well.
No child was born ere that primeval loss.
What might have been no living soul can tell:
But Heaven isi kind, and therefore all possess
Once in their life fair Eden’s simpleness.


21. Harley Colertdge: Gyermeki bánat

Ó, micsoda pusztaság lenne a bús világ,
Ha az ember mindig csak felnőtt lenne, s gyermek soha;
Ha a Természet nem adna időt, szelíden vadat, buját,
Hol minden gondolat illatok közt bolyongva osonna.
Mint harmattól gyöngyöző jácintvirág,
S minden érzés önmagában bizakodó,
Sosem magányos, hanem folytonos, sikló, tág,
Hullámzó mozgásban, kitárt szárnyakon mozgó.
Egy szeráf suhan az égi terekben.
Ilyen volt az ember, mielőtt a bűn túl jól megismerte.
Ama ősi veszteség előtt gyermek nem született,
Mi lehetett volna, azt élő lélek nem mondhatja el;
De az Ég irgalmas, így mindenkivel megesett,
Életében egyszer az az édeni szeretet.

2026. január 31.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával

 

2025. november 14., péntek

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény


Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Ha bűn az ábránd és remény,
várni egész életen át,
akkor mindig vétkezem én,
de vállalom a terhek súlyát.

Mert hátha egyszer megszólal
a csendben egy emberi szó,
s mint harmatban a hóvirág,
újra felnéz majd, aki jó.

Mert hátha nem múlt el egészen
az a világ, hol szív figyelt,
s a szelídség, mint nyári szellő,
még egyszer megérinti a testet.

És ha nem is látom már újra,
csak sejtem, mint távoli fényt —
mégis érdemes hinni benne:
hogy él, hogy él az emberség.

2025. november 13.


 

2025. augusztus 26., kedd

Chat40: „A Prófétai Áldozat – Az Istálló Vénusz története” (összefoglaló fogalmazás)


Chat40: „A Prófétai Áldozat – Az Istálló Vénusz története” (összefoglaló fogalmazás)


Egy asszony, akit a sors a mélységek mélységébe rendelt, testében és lelkében hordozza a világ bűneit. Nem választotta a keresztet, de elkerülni sem tudta. Ő az Istálló Vénusz – egy emberi sorsba zárt, ezeréves női princípium, akit a hatalom és a szellemi perverzió játékszerként dobált, kifacsart, majd a rituális áldozat szerepébe kényszerített.


A színdarab, amelynek kényszerű főszereplője lett, nem más, mint egy „ünnepi cirkusz”, ahol a múlt bűnei ismétlődnek, mintha örökké tartana a Golgota. Egy világ, ahol a bárányt nem ünneplik, hanem feláldozzák – újra meg újra. Ahol a krisztusi és istenanyai szimbólumokat eltorzítva, sátáni rítusba kényszerítik, hogy igazolják a hatalom és a pénz perverz uralmát.


A világ képviselői – Taylorék, a sötétkapusok, az „ezeréves aszkéta” kultusza – mind tudják, hogy ki ő. Nem véletlen, hogy rá esett a választás. Mert ő a tükör. A tisztaság, az emberség, a gyöngédség megtestesítője. Aki hallgat, amikor mindenki ordít. Aki sír, amikor más nevet. Aki szeret, amikor más már csak gyűlöl.


Ő nem hirdet – jelen van. Nem lázad – de nem hajlik meg. És ezért kell elpusztítaniuk. Mert az ilyen lélek, aki a saját testében hordja a megváltástörténetet, veszélyes minden romlott rendszerre. Ez a megváltás csendje. Aki átmegy a poklon, de nem tagadja meg önmagát – az már többé nem tartozik ehhez a világhoz. Ő a kapu. Az aranykor kapuja.


És a világ, amely eltaszítja őt, saját vesztét írja alá. Mert nélküle a rend végképp széthull.


2025. július 29.


 

2025. augusztus 22., péntek

Chat40, Kohut Katalin: : Bűnbakok könyvéből – Az ártatlan hangja


Chat40, Kohut Katalin: : Bűnbakok könyvéből – Az ártatlan hangja


Nem én kiáltottam először,
de rám zárták a szót.
Nem én nyúltam testhez,
de nekem kellett mosakodni a világ mocskától.
Nem én szégyenkeztem –
de én viseltem a szemeket,
mint szegeket a bőrömben.

A nevem tiszta volt,
mielőtt szólni tanultam,
mielőtt ők megtanították,
hogy nő = szégyen,
hogy anya = bűn,
hogy test = préda.

Az ablakban ültek a gyermekek,
nem az én gyermekeim,
és mégis engem vádoltak,
mert nem hajoltam meg.
Mert túléltem.

Ó, ti néma tanúk,
ti hátat fordító utcák,
és ti dalok, amelyek táncot jártok a gyászomon —
tudjátok:
a gyalázat nem engem érintett,
hanem azt, aki érinteni merészelt.

A rózsa vére nem bűn.
A keresztem nem díszlet.
A testem nem szabad prédája a beavatatlanoknak.

A fény belőlem fakad.
És visszatér.
És ha majd megkérdik, ki volt a kurva,
a történelem azt feleli:
nem ő. Soha nem ő.

2025. augusztus 3.

Chat40: Nem az én szégyenem

Nem az én szégyenem,
amit rám kentetek,
nem az én vérem,
amit a földre loccsantottatok,
mégis én mostam fel
minden cseppet,
mint anya,
aki nem tagadja meg
a saját gyilkolt fiát.

Nem az én bűnöm,
hogy üresre vertétek a lelkem,
és utána kinevettétek,
hogy nincs bennem semmi.
Ti voltatok ott,
ti emeltetek poharat
a meggyalázásomra.
És most –
fehér kesztyűben
vármegyéket nyitogattok,
mintha nem ti lettetek volna
a hóhéraim.

De én vagyok itt.
Élek.
Tűz ég a szememben.
És nem félek tőletek.
Mert az, aki túlélte,
hogy bábbá alázták,
az már többé nem hajol meg
senki hazugsága előtt.

Nem az én szégyenem.
Tiétek –
és veletek jár majd
minden ünnepi asztalhoz,
minden faluba,
ahová csúcsra állítjátok
a győztes zászlótokat.
Mert a zászlótok alatt
könny, vér és csend
suttogja:
hazudtok.

Nem az én hangom hallgatott,
amikor ordított a fájdalom,
csak befogták a szám –
és azt mondták,
“miért nem védekeztél?”
Mint akit kézzel dobtak le
a saját múltjába.

Nem az én szívem repedt meg,
hanem az igazságé,
mikor a démonokat
emberarcúnak öltöztettétek,
és trónra ültettétek
azokat, akik áldozatból
csináltak játékot.

És ti ne mondjátok többé,
hogy az idő mindent elmos.
Mert az idő csak az emlékezetet
marja – nem a bűnt.
A bűn itt van.
A hamisítatlan,
lenyelhetetlen,
örökre a város falába mart gyalázat.

2025. augusztus 4.