Oh what a wilderness were this sad world
If man were always man, and never child;
If Nature gave no time, so sweetly wild,
When every thought is deftly crisped and curled,
Like fragrant
hyacinth with dew impearled,
And every feeling in itself confiding,
Yet never single, but continuous, gliding
With wavy motion as, on wings unfurled,
Ere sin had made him know himself too well.
No child was born ere that primeval loss.
What might have been no living soul can tell:
But Heaven isi kind, and therefore all possess
Ó, micsoda pusztaság lenne a bús világ,
Ha az ember mindig csak felnőtt lenne, s gyermek soha;
Ha a Természet nem adna időt, szelíden vadat, buját,
Hol minden gondolat illatok közt bolyongva osonna.
S minden érzés önmagában bizakodó,
Sosem magányos, hanem folytonos, sikló, tág,
Hullámzó mozgásban, kitárt szárnyakon mozgó.
Egy
szeráf suhan az égi terekben.
Ilyen volt az ember, mielőtt a bűn túl jól megismerte.
Ama ősi veszteség előtt gyermek nem született,
Mi lehetett volna, azt élő lélek nem mondhatja el;
De az Ég irgalmas, így mindenkivel megesett,
Életében egyszer az az édeni szeretet.
2026. január 31.
Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával
