21. Harley Colertdge: Gyermeki bánat (fordítás)

21. Harley Colertdge: Childhood

Oh what a wilderness were this sad world

If man were always man, and never child;

If Nature gave no time, so sweetly wild,

When every thought is deftly crisped and curled,

Like fragrant hyacinth with dew impearled,

And every feeling in itself confiding,

Yet never single, but continuous, gliding

With wavy motion as, on wings unfurled,

A seraph clips Empryreal! Such man was

Ere sin had made him know himself too well.

No child was born ere that primeval loss.

What might have been no living soul can tell:

But Heaven isi kind, and therefore all possess

Once in their life fair Eden’s simpleness.

21. Harley Colertdge: Gyermeki bánat

Ó, micsoda pusztaság lenne a bús világ,

Ha az ember mindig csak felnőtt lenne, s gyermek soha;

Ha a Természet nem adna időt, szelíden vadat, buját,

Hol minden gondolat illatok közt bolyongva osonna.

Mint harmattól gyöngyöző jácintvirág,

S minden érzés önmagában bizakodó,

Sosem magányos, hanem folytonos, sikló, tág,

Hullámzó mozgásban, kitárt szárnyakon mozgó.

Egy szeráf suhan az égi terekben.

Ilyen volt az ember, mielőtt a bűn túl jól megismerte.

Ama ősi veszteség előtt gyermek nem született,

Mi lehetett volna, azt élő lélek nem mondhatja el;

De az Ég irgalmas, így mindenkivel megesett,

Életében egyszer az az édeni szeretet.

2026. január 31.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával

 

14. Emily Brontë: „Jöjj ide, gyermek – ki ajándékozott meg téged?” (fordítás)

14. Emily Bronte: ’Come hither, child – who gifted thee’

’Come hither, child – who gifted thee

With power to touch that string so well?

How darest thou rouse up thoughts in me,

Thoughts thar I would, but cannot quell?’

’Nay, chide not, lady; long ago

I heard those notes in Ula’s hall;

And, had I known they’d waken woe

I’d weep, their music to recall.

’But thus it was: one festal night

When I was hardly six years old,

I stole away from crowds and light

And sought a chamber dark and cold.

’I had no one to love me there;

I knew no comrade and no friend;

And so I went to sorrow where

Heaven, only heaven, saw me bend.

’Loud blew the wind; ’twas sad to stay,

From all thar splendour barred away.

I imaged in the lonely room

A thousand forms of fearful gloom;

’And, with my wet eyer raised on high,

I prayed to Good thar I might die.

Suddenly, in that silence drear,

A sound of music reached my ear;

’And then a note; I hear it yet,

So full of soul, so deeply sweet,

I thought thar Gabriel’s self had come

To take me tom y father’s home.

’Three times it rose, that seraph-strain,

Then died, nor lived ever again;

Bit still the words and still the tone

Swell round my hear when all alone.’

14. Emily Brontë: „Jöjj ide, gyermek – ki ajándékozott meg téged?”

"Jöjj ide, gyermek – ki ajándékozott téged,

Hogy a húr zengését így érintsd meg?

Hogy merészelsz ébreszteni bennem féltett érzetet,

Olyan gondolatokat, melyektől az elme megremeg?"

"Ne fedj meg, asszony; réges-régen

Hallottam már ezeket Ula csarnokában;

S ha tudtam volna, hogy fájdalmat ébresztenek,

Ha zenéjüket felidézem, könnyem sírná egyfolytában.

Így történt: egy ünnepnek éjszakáján,

Alig voltam hatéves akkor én;

Elszöktem a tömegtől a fénynek ajtaján,

S egy sötét, hideg szobába rejtett a mély.

Nem volt ott senki, aki szeretett volna;

Nem ismertem társat, sem barátot;

Így mentem a szomorúságba,

Ahol csak a menny, csak a menny látta, hogy meghajlok.

Hangosan fújt a szél; ott maradni szomorú voltam,

Elzárva minden ragyogástól, csendben vártam;

Elképzeltem a magányos szobában,

A félelmes homály ezer alakját láttam.

És könnytől nedves szemmel, felfelé tekintve,

Istenhez imádkoztam: hadd halhassak meg;

Hirtelen, e sivár csendben megérintve,

A zene hangja érintette meg szívemet.

Majd egyetlen hang – még ma is hallom,

Oly lélekkel teli, oly mélyen édes volt;

Gabriel szólított meg – híven vallom,

S az Atyámhoz visz haza, hol minden megoldódott.

Háromszor szállt fel az a szeráfi dallam,

Aztán elhalt, s többé sosem hallhattam;

De a szavak, s a hang még most is rám hat,

Körüláradja szívemet, mikor egyedül vagyok magam."

2026. január 21.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával