The house where I was born,
The little window where the sun
Came peeping in at morn;
He never came a wink too soon,
Nor brought too long a day,
But now, I often wish the night
Had borne my breath away!
I remember, I remember
The roses, red and white,
The violets, and the lily-cups,
Those flowers made of light!
The lilac where the robin built,
And where my brother set
The laburnum on his birthday –
The tree is living yet!
I remember, I remember
Where I used to swing,
And thought the air must rush as fresh
To swallows on the wing;
My spirit flew in feathers then,
That is so heavy now,
And summer pools could hardly coll
The fever on my brow!
I remember, I remember
The fir trees dark and high;
I used to think their slender tops
Were close against the sky;
It was a childish ignorance,
But now ’tis little joy
To know I’m farther off from Hav’n
Than when I was a boy.
39. Thomas Hood: Emlékszem, emlékszem
Emlékszem, emlékszem,
A házra, ahol születtem,
A kis ablakra, ahol a nap
Bekandikált reggelente;
Sosem jött egy pillanattal sem korábban,
S nem hozott túl hosszú napot,
De most gyakran kívánom, bárcsak az éjszaka
Elvitte volna a lélegzetem!
Emlékszem, emlékszem,
A rózsákra, vörösre és fehérre,
Az ibolyákra és a liliomkelyhekre,
Azokra a fényből szőtt virágokra!
Az orgonára, ahová a vörösbegy fészkelt,
És ahol a bátyám elültette
Az aranyesőt a születésnapján –
A fa még mindig él!
Emlékszem, emlékszem,
Ahol hintázni szoktam,
S azt hittem, a levegő oly frissen zúg,
Mint a szárnyaló fecskék;
A lelkem akkor tollakon repült,
Mely most oly nehéz,
S a nyári tavak alig tudták hűteni
A lázat a homlokomon!
Emlékszem, emlékszem,
A sötét és magas fenyőkre;
Azt hittem, karcsú csúcsuk
Már az eget súrolja;
Gyermeki tudatlanság volt,
De most kevés benne a vigasz,
Hogy a Menny tőlem messzebb van, ez az igaz,
Mint mikor még gyermek voltam.
2026. február 7.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
