See with what simplicity
This Nimph begins her golden daies!
In the green Grass she lovas to lie,
And there with her fair Aspect tames
The Wilder Flow’rs, and gives them names:
But only with the Roses playes;
And them does tell
What Colour best becomes them, and what Smell.
Who can foretell for what high cause
This Darling of the Gods was born!
Yet this is She whose chaster Laws
The wanton Love shall one day fear,
And, under her command severe,
See his Bow broke and Ensigns torn.
Happy, who can
Appease this virtuous Enemy of Man!
O then let me in time compound,
And parly with those conquering Eyes;
Ere they have try’d their force to wound,
Ere, with their glancing wheels, they drive
In Triumph over Hearts that strive,
And them that yield but more despise.
Let me be laid,
Where I may see thy Glories from some Shade.
Mean time, whilst every verdant thing
It self does at thy Beauty charm,
Reform the errous of the Spring;
Make that the Tulips may haver share
Of sweetness, seeing they are fair;
And Roses of their thorns disarm:
But most procure
That Violets may a longer Age endure.
But O young beauty of the Woods,
Whom Nature courts with fruits and flow’rs,
Gather the Flow’rs, but spare the Buds;
Lest Flora angry at the crime,
To kill her Infants in their prime,
Do quickly make th’Example Yours;
And, ere we see,
Nip in the blossome all our hopes and Thee.
59. Andrew Marvell: A kis T. C. képe virágok közt
Nézd, mily tiszta egyszerűséggel
Éli e Nimfa arany napjait!
A zöld fűben pihen, s ott kél el
Szelíd arca, mellyel vad virágait
Megszelídíti, s nevet ad nekik;
De játszani csak a rózsával játszik;
S nékik mesél:
Mely szín illik hozzájuk, s mely illat-szél.
Ki tudná megjósolni, mily magasztos okból
Született e Kedves, Istenek kegyeltje!
De ő lesz az, kinek szűzi törvényétől
A pajkos Ámor egy nap félve menekül,
S parancsa alatt, mely szigorún feszül,
Íja törve, s zászlója lesz tépve;
Boldog, ki képes
E tiszta Ellenséget hívni béke-késztetéshez!
Hadd kössek hát időben alkut én,
S békéljek meg e hódító szemekkel;
Mielőtt sebet ejtenének erejük tüzén,
S mielőtt ragyogó kerekükön hajtva
Győzedelmeskednének a küzdő szíveken, rajta,
Megvetve azokat, kik megadják maguk' egyszer.
Hadd feküdjek én ott,
Hol árnyékból nézhetem dicső arcodat, mit ott hagyott.
Addig is, míg minden zöldellő dolog
Bűvöletbe esik szépséged fényénél,
Javítsd ki a Tavasz hibáit, mik rosszak:
Hogy a tulipánok is kapjanak részt
Az édességből, látván szépségük-részt;
S a rózsát foszd meg tüskés fegyverétől:
De leginkább azt érd el,
Hogy az ibolyák éljenek hosszabb idővel.
De ó, te erdők ifjú szépsége,
Kit a Természet gyümölccsel s virággal kérlel,
Szedd a virágot, de a bimbót hagyd békébe;
Mert Flóra megharagszik a bűnre,
Ha csecsemőit vágják le idejekorán ürítve,
S példáját rajtad mutatja meg egyszer;
S mielőtt látnánk még,
Bimbóban vágja el minden reményünk s Te magad, mi vég.
Magyarázat a vershez:
Flóra a római mitológiában a virágok és a tavasz istennője. Ő az, aki tavasszal életre kelti a természetet, és minden virágzó növény felett uralkodik. A reneszánsz és barokk költészetben Flóra alakja a természet termékenységét és sérülékenységét jelképezte.
A versben Marvell egyfajta "természeti igazságszolgáltatásként" említi őt:
• Flóra a virágok édesanyja.
• A bimbók az ő "csecsemői" (infants).
• A költő arra figyelmezteti a kislányt, hogy ha kegyetlen a természettel (letépi a bimbót, mielőtt kinyílna), akkor Flóra "szemet szemért" alapon az ő életét is elvághatja idő előtt.
2026. február 12.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
