Winthrop Mackworth Praed: Iskola és iskolatársak (fordítás)

68. Winthrop Mackworth Praed: Scholl and Schoolfellows

Twelve years ago I made a mock

    Of filthy trades and traffics,

I wonder’d what they meant by stock;

    I wrote delightful sapphics:

I knew the streets of Rome and Troy,

    I supp’d with Fates and Furies, -

Twelve years ago I was a boy,

    A happy boy, at Drury’s,

Twelve years ago! – how many a thought

    Of faded pains and pleasures

Those whisper’d syllables have brought

    From memory’s hoarded treasures!

The fields, the farms, the bats, the books,

    The glories and disgraces,

The voices of dear friends, the look

    Of old familiar faces!

Kind Mater smiles again tom e,

    As bright as when we parted;

I seem again the frank, the free,

    Stout-limb’d, and simple hearted!

Pursuing every idle dream,

   And shunning every warning;

With no hard work but bovney stream,

    No chill except Long Morning:

Now stopping Harry Vernon’s ball

    That rattled like a rocket;

Now hearing Wentworth’s Fourteen all!’

    And striking for the pocket;

Now feasting on a cheese and flitch, -

    Now drinking from the pewter;

Now leaping over Chalvey ditch,

    Now laughing at my tutor.

Where are my friends? I am alone;

    No playmate shares my beaker;

Some lie beneath the churchyard stone,

    And some – before the Speaker;

And some compose a tragedy,

    And some compose a rondo;

 And some draw sword for Liberty,

    And some draw pleas for John Doe.

Tom Mill was used to blacken eyes

    Without the fear of sessions;

Charles Medler Iothed false wuantities,

    As much as false professions;

Now Mill keeps order in the land,

    A magistrate pedantic;

And Medlar’s feet repose unscann’d

    Beneath the wide Atlantic.

Wild Nick, whose oaths made such a din,

    Does Dr Martext’s duty;

And Mullion, with that monstrous chin,

    Is married to a Beauty;

And Darrell studies, week by week,

    His mant, and not his Manton;

And Ball, who was but poor at Greek,

    Is very rich at Canton.

And I am eight-and-twenty now; -

    The world’s cold chains have bound me;

And darker shades are on my brow,

    And sadder scenes around me;

In Parliament I fill my seat,

    With many other noodles;

And lay my head in Jermyn Street,

    And síp my hock at Boodle’s.

But often, when the cares of life

    Have set my temples aching,

When visions haunt me of a wife,

    When duns await my waking.

When Lady Jane is in a pet,

    Or Hoby in a hurry,

When Captain Hazard wins a bet,

    Or Beaulieu spils a curry, -

For hours and hours I think and talk

    Of each remember’d hobby;

I long to lounge in Poet’s Walk,

    To shiver in the Lobby;

I wish that I could run away

    From House, and Court, and Leveé,

Where bearded men appear to-day

    Just Eton boys grown heavy, -

That I could bask in childhood’s sun

    And dance o’er childhood’s roses,

And find huge wealth in one pound one,

    Vast wit in broken noses,

And play Sir Giles at Datchet Lane,

    And call the milkmaids Houris, -

That I could be a boy again, -

    A happy boy, - at Drury’s.

Winthrop Mackworth Praed: Iskola és iskolatársak

Tizenkét éve még csak gúnyoltam

    A piszkos üzletet s a tőzsdét,

Mi az a „részvény”? – nem is tudtam,

    Csak írtam a szép szapphói költést;

Róma s Trója utcáit róttam,

    Sorssal s Fúriákkal vacsoráltam, –

Tizenkét éve gyerek voltam,

    Boldog fiú a Drury-házban.

Tizenkét év! – s mennyi gondolat,

    Sok fakult kín s régi örömök,

E suttogott szó mindent visszahoz

    Az emlékezet kincsei közül;

Mezők, farmok, könyvek és ütők,

    A dicsőség és a szégyen foltja,

Barátok hangja, drága arcok,

    Kiket az idő el nem sodort ma!

A jó Alma Mater rám mosolyog újra,

    Oly fényes, mint mikor elváltunk;

Látom magam: őszintén, szabadon,

Erős lábbal, tiszta szívvel járunk!

    Kergetve minden kósza álmot,

S kerülve minden intést, óvatot;

    Csak a folyó volt nehéz, s a hajnal,

Mi hideg borzongást hozott.

Most megállítva Harry Vernon labdáját,

    Mely süvített, akár egy rakéta;

Hallva Wentworth „Tizennégy!” kiáltását,

    S zsebre vágva a pontot azóta;

Lakmározva sajtot és szalonnát, –

    Iva az ónkupa hűvös oldaláról;

Átugorva Chalvey árkát s a sáncát,

    S nevettünk tanárunk fejének formájáról.

Hol vannak barátaim? Egyedül vagyok;

    Kupámon nem osztozik már játszótárs;

Van, ki a templomkert köve alatt nyugszik,

    S van, ki a Szónok előtt áll – ez a sors-váltás;

Van, ki tragédiát ír éppen,

    Van, ki rondót szerez vígan,

Van, ki a Szabadságért ránt kardot,

    S van, ki periratot körmöl unottan.

Tom Mill verekedett, szemeket festett feketére,

    S nem félt, hogy törvény elé citálják;

Charles Medlar a rossz versmértéket úgy gyűlölte,

    Mint a hazug embernek a száját;

Most Mill tart rendet az országban,

    Mint pedáns bíró, zord s fanyar;

Medlar lába meg pihen – mérték nélkül –

    Hol az Atlanti-óceán vize kavar.

A vad Nick, kinek szitka oly hangos volt,

    Most Martext doktor tisztét tölti be;

S Mullion, kinek álla oly otromba volt,

    Egy szépség lett a felesége, íme;

Darrell pedig hetente csak a Bibliát

    Bújja, s puskáját már régen eladta;

Ball meg, ki görögből csak a port fogta,

    Kantonban a vagyont ma lapáttal tartja.

S huszonnyolc éves vagyok immár; –

    A világ hideg lánca vert béklyóba;

Sötétebb árnyak gyűltek a homlokomra,

    S szomorúbb jelen vár rám azóta;

A Parlamentben ülök a székemen,

    Sok más ostobával egy sorban,

Jermyn Streeten hajtom fejem éjjel,

    S boromat kortyolom a klubomban.

De gyakran, mikor az élet gondjai

    Lüktető fájdalmat hoznak fejemre,

Mikor egy feleség képe kísérti éjemet,

    S hitelezők várnak az ébredésemre;

Mikor Lady Jane-nek rossz a kedve épp,

    Vagy Hoby sürget, s a türelme fogy,

Mikor Hazard kapitány nyer egy fogadást,

    Vagy Beaulieu a curry-t a ruhámra szórja, –

Órák hosszat csak a régi kedvtelésekről

    Gondolkodom s beszélek szüntelen;

Vágyom a Költők Sétányán időzni már,

    S a folyosón vacogni önfeledten;

Bár elszökhetnék a Háztól, az Udvartól,

    Hol a sok szakállas, nehézkes férfi

Csak olyan, mint az etoni kisdiák,

     Kit a sors mázsás súlyokkal mér ki, –

Bár süttethetném arcom a gyermekkori napon,

    S táncolhatnék gyermekségem rózsáin,

Hol mesés kincs volt egyetlen fontnyi pénz,

    S nagy bölcsesség a betört orr romjain;

S Datchet Lane-nél eljátszhatnám Sir Gilest,

    S a fejőlányt tündérnek hívhatnám, –

Bár lehetnék újra boldog kisfiú,

    Ott, a régi Drury-házban, s annak udvarán.

Érdekességek és magyarázatok az olvasónak:

Eton College: Anglia leghíresebb és legexkluzívabb középiskolája, ahol a vers játszódik.

Drury’s: Az iskola egyik diákotthona (háza), ahol a szerző lakott.

Sapphics: Szapphói versmérték. Az akkori oktatás alapja az volt, hogy a diákoknak tökéletesen kellett verselniük görög és latin nyelven.

Alma Mater: "Tápláló anya" – az iskola szeretetteljes megnevezése.

Bovney stream / Chalvey ditch: Helyszínek az iskola mellett, ahol a fiúk eveztek vagy bátorságpróbákat (árokugrást) tettek.

The Speaker: Az angol Parlament alsóházának elnöke. Akire a vers utal, politikus lett.

John Doe: A jogi angolban az ismeretlen személy vagy a „minta-alperes” neve. Arra utal, hogy valaki unalmas ügyvéd lett.

Kanton: Ma Kuangcsou (Kína). A gyarmati időkben a távol-keleti kereskedelem központja volt, ahol hatalmas vagyonokat lehetett gyűjteni.

Hoby: A korszak leghíresebb (és legdrágább) csizmakészítője Londonban.

Poet’s Walk: Egy vadgesztenye-fasor Etonban, a diákok kedvelt sétatere.

Sir Giles: Egy népszerű korabeli színdarab gonosz karaktere, akit a diákok szívesen utánoztak.

2026. február 24.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

30. Carol Ann Duffy: Mrs. Tilscher osztályában (fordítás)

30. Carol Ann Duffy: In Mrs Tilscher’s Class

You could travel up the Blue Nile

with your finger, tracing the route

while Mrs Tilscher chanted the scenery,

Tana, Ethiopia, Khartoum, Asván.

That for a hour, then a skittle of milk

and the chalky Pramids rubbed into dust.

A window opened with a long pole.

The laugh of a bell swung by a running child.

This was better than home, Enthralling books.

The classroom glowed like a sweetshop.

Sugar paper, Coloured shapes. Brady and Hindley

faded, like the faint, uneasy smudge of a mistake.

Mrs. Tilscher loved you. Some  mornings, you found

she’d left a good gold star by your name.

The scent of a pencil slowly, carefully, shaved.

A xylophone’s nonsense heard from another form.

Over the Easter term, the inky tadpoles changed

from commas into exclamation marks. Three frogs

hopped in the playground, freed by a dunce,

followed by a line of kids, jumping and croaking

away from the lunch queue. A rough boy

told you how you were born. You kicked him, but stared

at your parents, apalled, when you got back home.

That feverish July, the air tasted of electricity.

A tangible alarm made you always untidy, hot,

fractious under the heavy, sexy sky. You asked her

how you were born and mrs. Tilscher smiled,

then turned avay. Reports were handed out.

You ran through the gates, impatient to be grown,

as the sky split open into a thunderstorm.

30. Carol Ann Duffy: Mrs. Tilscher osztályában

Megjegyzés a vershez: Brady és Hindley: Ian Brady és Myra Hindley az 1960-as évek hírhedt brit sorozatgyilkosai voltak (a „mocsári gyilkosok”), akik gyermekeket raboltak el és öltek meg Manchester környékén.

Duffy azért említi őket, hogy érzékeltesse: a külvilágban létezik a felfoghatatlan gonoszság, de Mrs. Tilscher osztályterme annyira biztonságos és szeretetteljes volt, hogy ott ezek a nevek is csak „halvány, nyugtalan foltokká” szelídültek, mint egy rosszul kiradírozott hiba a füzetben.

Ujjaddal bejárhattad a Kék-Nílust, 

követve az utat a térképen,

 míg Mrs. Tilscher kántálta a tájakat, 

Tana, Etiópia, Kartúm, Asszuán. 

ment egy órán át, aztán egy üvegnyi tej,

 és a kréta-Piramisok porrá dörzsölődtek. 

Egy ablak nyílt ki hosszú póznával. 

Szaladó gyermek rázta harang kacagása.

Ez jobb volt az otthonnál. Megigéző könyvek.

Az osztályterem fénylett, akár egy édességbolt.

 Cukorpapír, színes formák. Brady és Hindley 

elhalványultak, mint egy hiba halvány, nyugtalan foltja.

 Mrs. Tilscher szeretett téged. Némely reggelen úgy találtad,

 egy aranycsillagot hagyott a neved mellett. 

A lassan, gondosan hegyezett ceruza illata. 

Egy xilofon értelmetlen dallama egy másik teremből.

A húsvéti félévben a tintás ebihalak 

vesszőkből felkiáltójelekké értek. 

Három béka ugrált az udvaron, 

egy tuskó engedte ki őket, nyomukban seregnyi gyerek

 ugrált és kuruttyolt ki a sorból az ebédnél.

 Egy durva fiú elmondta, hogy születtél. 

Megrúgtad, de otthon borzadva bámultál a szüleidre.

Azon a lázas júliuson az égnek elektromos íze volt. 

Kézzelfogható riadó tett mindig zilálttá,

 hevessé, nyűgössé a nehéz, fülledt ég alatt. 

Megkérdezted tőle, hogy születtél, s Mrs. Tilscher csak mosolygott, 

majd elfordult. Kiosztották a bizonyítványokat.

 Átfutottál a kapun, türelmetlenül, hogy felnőj végre, 

míg az ég kettéhasadt egy mennydörgésben.

2026. február 4.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

8. William Blake: Iskolás fiú (fordítás)

8. William Blake: The School Boy

I love to rise in a summer morn,

When the birds sing on every tree;

The distant huntsman winds his horn,

And the sky-lark sings wit me.

O! What sweet company.

But to go to school in a summer morn.

O! it drives all joy away;

Under a cruel eye outworn

Tje éottée pmes sőemd tje day

In sighing and dismay.

Ah! then at times I drooping sir,

And spend many an anxious hour;

Nor in my book can I take delight,

Nor sit in learning’s bower,

Worn thro’ with the dreary shower.

How can the bird that is born for joy

Sit in a cage and sing?

How can a child when fears annoy

But droop his tenger wing.

And forget his youthful spring?

O! father @ mother, if buds are nip’d

And blossoms blown away,

And if the tenger plants arc strip’d

Of their joy in the springing day

By sorrow and care’s dismay..

How shall the summer arise in joy,

Or the summer fruits appear?

Or how shall we gather what grief destroy,

Or bless the mellowing year

When the blasts of winter appear?

8. William Blake: Az iskolás fiú

Szeretek kelni nyári hajnalon,

Mikor madárdal szól minden fán;

A vadász kürtöt fúj, messze valahol, 

És pacsirta kísér, véle  járván.

Ó, mily édes társaság!

De iskolába menni nyári hajnalom,

Óh, minden örömöm elszáll;

Kegyetlen szem alatt, fáradt, hűvös trónon

A kisgyermekek napja így vész el, bánatban áll.

Sóhaj és rémület kíséri a percet, ahogy lát.

Ó, néha elcsüggedve ülök,

Sok nyugtalan órát töltve;

Könyvemben nem lelhetek örömöt,

A tudás lugasában gyönyörtködve.

Sóhajtok a sivár zápor alatt reménykedve.

Hogyan énekelhet a madár, ki örömre született

Kalitkában ülve boldogságát veszítve?

Hogyan élhet a gyermek, kit félelem gyötörhet,

Hogy szelíd szárnyát meg ne kötözze.

S elfelejtse tavaszát, mely ifjak öröme?

Ó, apám és anyám, ha a rügyeket letépnek,

S a virág messze száll a tavaszi szélben,

Ha gyengéd növények örömét elvéve érnek,

S bánat, gond súlyát hordozza csendben,

Hogyan élhet nyár, mikor így indul a reggel?

A nyár örömben hogyan kelhetne,

Vagy a gyümölcsök mikor érnek?

Mit bánat tépett, hogyan is szeretne,

S áldhatnánk az érő évet,

Mikor a tél szele tombol és fákat megtépett?

2026. január 14.