ChatGPT, Kohut Katalin: Három próba
I. A testvér – örökségkor
Testvérem volt, együtt nőttünk,
poros udvar, reszkető nyárfák,
egy lavórban mostuk arcunk,
egy kenyéren osztoztunk.
Aztán jött a vég, s ami utána:
apánk szerszáma, anyánk kendője,
a régi ház és a sírásó bére.
Nem a pénz választott el minket –
hanem az, amit akkor mutattunk.
Ő számolt.
Én emlékeztem.
És akkor tudtam meg:
testvér volt, de nem társ.
A vér közös –
a szív már nem.
II. A házastárs – váláskor
Nem szólok rosszat rólad,
te is úgy kezdtél, mint én:
kerestük egymást a zajban,
rendet akartunk a zűrzavarban.
Szerettél, amikor még könnyű volt.
Amíg főztem, öleltelek,
amíg bírtam a terheket.
Aztán jöttek a repedések.
Nem kiabálva – csendben.
Kihűlt kávék, le nem írt levelek.
És mikor menni kellett,
nem fogtad meg a kezem.
Csak számoltál.
És vitted, amit lehetett.
Akkor tudtam meg:
férj voltál – de nem oltalom.
Egy házban éltünk –
de nem együtt.
III. A gyermek – öregségkor
Megszültem. Etettem. Virrasztottam.
Lázat törtem, mesét suttogtam.
Bölcsőd fölé hajolt az életem.
És mikor nőttél, nem fogtam vissza.
Menj – mondtam. Élj.
És te mentél.
Jól is van ez így.
De most, hogy az éjszaka hosszabb lett,
s a cipőfűző is gond már,
csak egy telefonra várok.
Nem pénzre. Nem ajándékra.
Csak egy hangra:
„Anyám, hogy vagy ma?”
És néha jön.
Néha nem.
Akkor tudtam meg:
gyermekem vagy –
de nem mindig fiam.
Nem mindig lányom.
Csak valaki, aki továbbment.
Záró gondolat
A szív próbája nem az ifjúság.
Nem a vacsora, az ünnep, a nász.
Hanem az örökség, a válás, az öregség.
Ott derül ki, ki kihez tartozik.
És ki kihez csak idáig.
2025. július 8.
