Kohut Katalin: A zenei ünnep hiánya (ronsardi szonett)

Aki szívből énekel, olyankor nem a világra figyel, hanem a hangok belső útjára; látszólag néz, mégsem lát semmit — mert a zene mélyén keresi a tökéletességet.

Vannak dallamok, amelyek túlmutatnak a zenén. Egy szép hang, egy igaz szöveg olykor tömegeket is megérint: gyertyák gyúlnak, idegenek énekelnek együtt, és egy pillanatra mintha jobbá válna a világ. Nekem nemcsak a zene hiányzik, hanem az a szívből kiáradó borzongás is, amelyet akkor éreztem, amikor még én is énekeltem — az a kimondhatatlan rezdülés, amikor a dallam a lélekig ér.

A zenei ünnep hiánya

23. szonett

Írta: Kohut Katalin

Nem vidítja fel a zene szívem,

bár órákig dalokat hallgatok,

musicalt, régi dalt, s ábrándozok,

milyenné vált egyszeri életem.

Hiányzik a borzongás, azt hiszem,

kutatom az érzést, csatangolok

ezeregy utamon, s beosonok

régi korba, a zene ünnepem.

Boldog ember, kinek a szíve kincs,

örökké szabad, nem tudja, mi nincs,

szárnyalhat hangok óceánjában,

és az angyali hang mennyből való,

repül a táncos, szárnyas fehér ló

a szív-énekes birodalmában.

2012. október 15.

 

Kohut Katalin: Szomorú szonett (ronsardi szonett)

Mindig újrakezdtem mindent.

Mikor eltűntek a lapok, újraírtam őket.

Mikor nem válaszoltak, tovább írtam csendben.

Mikor láthatatlanná váltam, megtanultam együtt élni az árnyékkal.

Talán könnyebb így mindenkinek.

A világ szereti a hangos ünneplést, a kitüntetéseket, a fényképeket, a tapsot.

Én közben egy kis lámpa fényénél őriztem a mondataimat, mint más a családi ereklyéket.

Nem lettem híres.

Csak tanúja maradtam annak, hogy a szív akkor is tovább ír, amikor már senki sem kérdezi, mit mondana még.

Szomorú szonett

22. szonett

Írta: Kohut Katalin

Szomorúan írom szonettemet,

gondoltam, a betűket ismerem,

becsapott talán engem a szemem,

nem érzékelem már a kezemet?

Ezután könnyebb utat választok:

elfeledem a hű szabályokat,

a betűk sora már nem simogat,

helyes helyett helytelent tanulok.

Magányosan nem ünnepel a lélek,

de a szavak erejétől félek,

egyre kevesebb az igaz barát.

Többször nem kaptam válaszlevelet,

odalett a szeretet, tisztelet,

szomorúan írom szívem bánatát.

2012.október 6.

 

Kohut Katalin: Hol van a nyár? (ronsardi szonett)

Hol van a nyár?

21. szonett

Írta: Kohut Katalin

Eliramlott villámléptekkel a nyár,

ismét nem talált az örök szerelem,

mióta búcsúzom, csak azt kérdezem:

nem érint a csodás érzés soha már?

Ifjúságom elszaladt velem, de kár,

jégcsappá dermedt a tövises szívem,

mindenkinek jár az öröm, azt hiszem,

nem sodorhat parttalan folyón az ár.

Csodát hiszek, néhanapján remélek,

de csak magamban némán énekelek,

már nem is vigasztalót, csak szépeket.

Jöjj el, légy egyetlen gyógyító társam,

oly régóta szabadítóra vágytam,

hozd meg testemnek a régi fényeket!

2012. október 5.

 

Kohut Katalin: Szerelmes emlék (ronsardi szonett)

Szerelmes emlék

20. szonett

Írta: Kohut Katalin

Nagybetűvel íródott a szerelem,

soha nem gondoltam férjhez menésre,

vágytam a tökéletesre, nemesre,

álmaim férfiát már nem feledem.

Szólított lágy hangja, szálltam, repdestem,

karjaiba szaladtam, ölelésre

tártam kezeim, vénámból erére

szállt néma üzenet: ő a szerelmem.

Földöntúli csoda kísérte léptem,

fényözön ölelte vágyódó testem,

eszményi pár — üzenték bércek, hegyek.

A pajkosság negédes pillantása

szívemet sugárként érte, s hatása

örökké enyém, visszhangtól nem félek.

2012. szeptember 10

 

 

Kohut Katalin: Nem lehetett elfelejteni (ronsardi szonett)

Nem lehetett elfelejteni

19. szonett

Írta: Kohut Katalin

Senki sem tudott felejteni engem,

ki szívébe zárt, s megismert igazán,

az egyetlene voltam mindnek talán,

de még nem fogtam fel, mi a szerelem.

Mintha játszottam volna, nem is értem,

tetszést arattam, szemeimben pajzán,

naiv mosollyal vágyat arattam, aztán

a zavartsággal kissé visszaéltem.

Öcsike volt a legnagyobb imádóm,

félve érintette kezem, s áldozón

őrzött engem, szívem nem ünnepelte.

Saját bátyám soha nem házasodott,

míg hozzám fogható leányt nem kapott,

életét így magányosan tengette.

2012.augusztus 7.

 

Kohut Katalin: Tiltott szerelem (ronsardi szonett)

Tiltott szerelem

18. szonett

Írta: Kohut Katalin

Már mindenki meghalt, ki megszeretett.

Első szerelmem is végleg távozott,

„egyedül én szeretem” — nyilatkozott,

és tanulni küldött, mint egy gyereket.

A városban nőfalóként elhintett

legendája fennmaradt, nem változott,

s az élettől minden szépet megkapott,

kettőt soha: szeretetet, hűséget.

Titkos kamaszkori tiltott szerelem,

érett korhoz ragaszkodó érzelem,

az anyja is felháborodott ezen:

„Fiam nem vehet el téged sohasem,

Nóri lesz felesége” — s megértettem,

nem leszek győztes szerelem-ünnepen.

2012. július 21

 

Kohut Katalin: Az örök-szerelem (ronsardi szonett)

Az örök-szerelem

24. szonett

Írta: Kohut Katalin

Virágos és napos kertet képzeltem,

sétáltam táncos léptekkel közepén,

mennyország ez, égtükör e földtekén,

varázslat, káprázat, mit érzékeltem?

S örömöm egyre emelkedett bennem,

mert megláttam őt, lépegetett felém,

látomás-e, vagy játszik velem elmém?

Ajkammal örök-himnuszt énekeltem.

Földi paradicsom szállt le az égből,

elege volt már hiába-reményből,

megjutalmazta jéggé fagyott szívem,

az édeni harmónia enyém lett,

ketten lettünk egyek, s suttogjuk: meglett,

miénk a jövő, az örök-szerelem.

2013. február 3.