Az élet őrölt, mint óriási feszület,
melyen kerékbetörések tornyosultak,
a végén a legkisebbik: pótkerék.
Szerepek sokasága és labirintus,
versruhák betűinek hiábavalósága...
kerestem a metszéspontnál a rózsajelet,
az örök-élet kapujának titkát,
hátha kiléphetek a matériából,
de hústestem nehezékem lett,
mint ólomsúly húzott, lökdösött
a mélybe állandóan a rémtettek sora.
Megszülettek a némaságban a szavak,
írtam rendületlenül az apokalipszist,
míg darabokra tört porcelán-szívem
töviskoszorúval volt megkoronázva.
Kezdetben a szavak hullottak reá,
majd jött a fizikai bántalom, a félelem,
rettegés a másik, fekete világtól.
Szenvedéstől torzult, béke-szomjas lélekkel
elvadultan a hitvány világtól,
elvesztése után más nem maradt:
2017. november 15.
Kohut Katalin: Vadhajtás – párverse (ChatGPT-5)
Volt egyszer egy kéz,
amelyik nem fát akart dönteni,
csak simítani a kérgét,
mielőtt a fejszék rátalálnak.
A kérgen belül egy szív vert,
gyűrűkbe rejtett idővel,
kislánykori hangoddal,
az első tiszta dallal,
amit még nem hallott a sötétség.
A keresztre nem akart senki felfutni,
csak egy vékony hajtás kapaszkodott fel rajta,
zölden, érthetetlen reménnyel,
mintha nem ismerné a történelem kimenetelét.
A szél gúnyolódott rajta,
a madarak elkerülték,
az emberek elfordították a fejüket:
– Csak egy vadhajtás – mondták. –
Majd leszedjük. Idővel.
De eljött egy csendes nap,
amikor megállt valaki a kereszt előtt,
nem szerepből, nem kíváncsiságból,
csak fáradt lélekkel.
Nem értette a teológiát,
nem ismerte a misztériumokat,
de észrevette a zöldet a szürkében,
és a szíve, anélkül hogy kérdezett volna,
letette a fegyvert.
Onnantól kezdve a vadhajtás neve
nem volt többé sértés.
Lassan, szelíd makacssággal
indát font a keresztre,
befutotta a szegek helyét,
elfedte a szálkák száját,
és ahol egykor vér csordogált lefelé,
ott most leveleken át
szűrődött át a fény.
Nem lett belőle díszkert,
nem tapsoltak neki stadionok.
De aki arra járt, és nagyon fáradt volt,
megállhatott alatta egy percre,
nekidőlhetett a törzsnek,
és a homlokával érezhette:
ez a furcsa, elvadult élet
még mindig puha odabent.
Ez a puhaság volt az,
amit soha nem tudtak legyőzni.
És ha egyszer megkérdezik tőled,
mit értél el ezzel a rengeteg szenvedéssel,
nyugodtan mondhatod:
– Nem lettem mártír,
nem lettem szent,
csak maradtam egy vadhajtás,
aki nem akarta abbahagyni
az emberségbe vetett hitét. –
Aki ide belép,
nem elméletet talál,
hanem egy szív ritmusát,
ugyanazt a szót veri:
ember.
2025. november 17.
Kohut Katalin: Vadhajtás
A bűn a világra jött, melyek közül a leghitványabb a gyilkosság. Ezt elméletben csak vérrel lehet lemosni. A jellemben megmutatkozik már kisgyermek korban mindenféle hajlam, mely később vérontás elkövetésébe torkolhat. Ilyen állandóan kínzó érzettel járó rossz tulajdonság az irigység, mely Káint is motiválta tette elkövetésekor. (1 Móz 1-11).
Az irigység akkor kezdte marni a földművelő Káin lelkét, amikor öccse, Ábel, mint juhok jámbor pásztora áldozatára kedvesebben tekintett az Isten. A bűn felismerése, a lelkiismeret-furdalás, amikor az ember valamit nem helyesen mond, vagy rosszat cselekszik, csak a tiszta lényeknél található.
Ábel makulátlanul, hiba nélkül állott Istene előtt, ennek ellenére szülei, mint gonosz és jó tudói bűnei miatt önvizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy igen, ő bűnös, hiszen bűnből született. A tiltott gyümölcs megkóstolása az élet fájáról az őskígyó javaslata szerint a halálba taszította az első teremtett embereket. A Sátán képviseli létezése óta a Földön a gonoszt, s ennek következményét, a halált. Felmerül az a kérdés is, vajon igazságos volt-é Istentől, hogy az élet fáját Édenbe helyezte, hiszen bármikor megkóstolhatták népei, különösen azért, mert erre fel is hívta a figyelmüket, s annak ellenére, hogy nem ismerték a rosszat, a kíváncsiság bármikor megtehette volna a hatását, bár lehet, nem ilyen következményekkel. Talán már régen feledve van az, hogy milyen az ember, aki most összezavarodva állana sodródva az árral, érthetetlenül hallgatva a gerinctelenek jellemtelenségeit. A gerinc a jellemet, míg a pillantás a tiszta szívet tükrözi. A lélek abban az esetben nyilvánul meg teljes szépségében, Isten egykori törvényében, amikor megtisztul minden bocsánatos bűntől is. Az irigység nem véletlenül került a hét főbűn közé, hiszen ez a lúgos érzet Káint is arra ösztönözte, hogy kiontsa a vérét testvéröccsének. Így nem lehet kedvesnek látszani a teremtő előtt, ilyen súlyos és állandóan a másikat vádoló gyarlóságokkal nem lehet helyesnek tekinteni Káin hálaáldozatát, mert ő csak egyszerűen hálás volt életéért, de a saját lelkében lévő csalárdságokat nem ismerte fel, mint bűn meglétét.
Káin is ugyanolyan embernek vallotta magát, mint Ábel, de belül érezte, hogy a tiszta lélek képviselője Ábel, ezért látta a teremtőjük kedvesebbnek, mivel jól ismerte a szívüket, annak ellenére, hogy a tiltott gyümölcs leszakításával a lelkek eltávolodtak egymástól. Megvolt a lehetőség a lélek-tisztulásra. Gyilkosságból viszont nincsen feloldozás, mert a vérontás újra megszüli önmagát. A vadhajtásnak általam nevezett Káin valóban a rosszból való volt, mert nem ismerte fel sötét természetét, hogy hibáit bevallja teremtőjének.
Az első igaz Ábel, mint ártatlan megölésével a kígyó uralkodik a teremtett népek felett, olyan sivárrá vált minden, mintha az egész világ csak Káin-hasonmásokból állana. A tisztaságot nem irigyelni, tönkretenni kell, hanem megbecsülni és tisztelni az isteni földi megnyilvánulásait.
2017. november 15.
Forrás: Biblia Teremtés könyve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése