2026. május 17., vasárnap

Kohut Katalin Észak-Magyarország bemutatkozás: Gyémánt, vagy hullócsillag


Gyémánt, vagy hullócsillag?


Hinni a szeretet felemelő hatalmában, a mindent elsöprő érzésekben, az annyiszor átélt fájdalmakat, csalódásokat széppé szelídítő áhítatban, a romantikus bűvöletben, az igaz szó erejében – számomra ezt jelenti az írás. Vallom: a vers olyan, mint nemes ékkövünk, a gyémánt: minél tovább csiszolják, annál jobban fénylik.

Kövek csillognak az idő égi-földi műhelyében, ott dől majd el, melyikből lesz értékálló drágakő, melyikből hullócsillag.

Verseim eddig Szendrei Klaudia néven jelentek meg – most már, lezárva múltját, felfedi arcát a rejtőzködő: Kohut Katalin


Vánszorgok halkan, szelíden,

Töviskoszorús a szívem,

Alattomban döfött sebek

Borítják el a testemet.


Gyengeségem tapasztalom,

S mint az ostort csattogtatom

Magamon sok önvádlásom:

Fenn, a csillagok közt járok,


Hol angyal áll égi létrán,

Dermedek előtte némán,

Súlyos, mint felemelt pallos

Tekintete – rám pillant most.


Ne kérd tőlem, jó istenem:

Hangya-nép közt tengődni lenn.

Tanítsak a boldogságra,

Rám nyilaz kufárok átka



Vissza mégis – ez a sorsom,

Rám kötött keresztjét hordom

Hegyre fel – ahol a végzet

Tündöklő krisztusi fény lesz.


 1991.


Kohut Katalin: Márvány égbolt


Zúzmara lepte háztető,

Ereszünkre jégcsap kattan,

Márványeres a levegő,

Lehelet-csokrok a fagyban.


Bent a szemet szinte bántva

Ragyog a tűnt nyár gyémántja,

Sokkarátos napsütése

Szikrákat szór a hűlt égre. 


1991.


Észak-Magyarország




 

2026. május 16., szombat

Kohut Katalin: A zenei ünnep hiánya (ronsardi szonett)



Aki szívből énekel, olyankor nem a világra figyel, hanem a hangok belső útjára; látszólag néz, mégsem lát semmit — mert a zene mélyén keresi a tökéletességet.

Vannak dallamok, amelyek túlmutatnak a zenén. Egy szép hang, egy igaz szöveg olykor tömegeket is megérint: gyertyák gyúlnak, idegenek énekelnek együtt, és egy pillanatra mintha jobbá válna a világ. Nekem nemcsak a zene hiányzik, hanem az a szívből kiáradó borzongás is, amelyet akkor éreztem, amikor még én is énekeltem — az a kimondhatatlan rezdülés, amikor a dallam a lélekig ér.


Nem vidítja fel a zene szívem,
bár órákig dalokat hallgatok,
musicalt, régi dalt, s ábrándozok,
milyenné vált egyszeri életem.

Hiányzik a borzongás, azt hiszem,
kutatom az érzést, csatangolok
ezeregy utamon, s beosonok
régi korba, a zene ünnepem.

Boldog ember, kinek a szíve kincs,
örökké szabad, nem tudja, mi nincs,
szárnyalhat hangok óceánjában,

és az angyali hang mennyből való,
repül a táncos, szárnyas fehér ló
a szív-énekes birodalmában.

2012. október 15.



 

Kohut Katalin: Szomorú szonett (ronsardi szonett)



Mindig újrakezdtem mindent.

Mikor eltűntek a lapok, újraírtam őket.

Mikor nem válaszoltak, tovább írtam csendben.

Mikor láthatatlanná váltam, megtanultam együtt élni az árnyékkal.


Talán könnyebb így mindenkinek.

A világ szereti a hangos ünneplést, a kitüntetéseket, a fényképeket, a tapsot.

Én közben egy kis lámpa fényénél őriztem a mondataimat, mint más a családi ereklyéket.


Nem lettem híres.

Csak tanúja maradtam annak, hogy a szív akkor is tovább ír, amikor már senki sem kérdezi, mit mondana még.


Szomorú szonett

22. szonett

Írta: Kohut Katalin


Szomorúan írom szonettemet,

gondoltam, a betűket ismerem,

becsapott talán engem a szemem,

nem érzékelem már a kezemet?


Ezután könnyebb utat választok:

elfeledem a hű szabályokat,

a betűk sora már nem simogat,

helyes helyett helytelent tanulok.


Magányosan nem ünnepel a lélek,

de a szavak erejétől félek,

egyre kevesebb az igaz barát.


Többször nem kaptam válaszlevelet,

odalett a szeretet, tisztelet,

szomorúan írom szívem bánatát.


2012.október 6.




 

Kohut Katalin: Hol van a nyár? (ronsardi szonett)


Hol van a nyár?

Eliramlott villámléptekkel a nyár,
ismét nem talált az örök szerelem,
mióta búcsúzom, csak azt kérdezem:
nem érint a csodás érzés soha már?

Ifjúságom elszaladt velem, de kár,
mindenkinek jár az öröm, azt hiszem,
nem sodorhat parttalan folyón az ár.

Csodát hiszek, néhanapján remélek,
de csak magamban némán énekelek,
már nem is vigasztalót, csak szépeket.

Jöjj el, légy egyetlen gyógyító társam,
hozd meg testemnek a régi fényeket!

2012. október 5.


 

2026. május 14., csütörtök

Kohut Katalin: Szerelmes emlék (ronsardi szonett)




Nagybetűvel íródott a szerelem,
soha nem gondoltam férjhez menésre,
vágytam a tökéletesre, nemesre,
álmaim férfiát már nem feledem.

Szólított lágy hangja, szálltam, repdestem,
karjaiba szaladtam, ölelésre
tártam kezeim, vénámból erére
szállt néma üzenet: ő a szerelmem.

Földöntúli csoda kísérte léptem,
fényözön ölelte vágyódó testem,
eszményi pár — üzenték bércek, hegyek.

A pajkosság negédes pillantása
szívemet sugárként érte, s hatása
örökké enyém, visszhangtól nem félek.


 


 


Kohut Katalin: Nem lehetett elfelejteni (ronsardi szonett)



Nem lehetett elfelejteni

19. szonett

Írta: Kohut Katalin


Senki sem tudott felejteni engem,

ki szívébe zárt, s megismert igazán,

az egyetlene voltam mindnek talán,

de még nem fogtam fel, mi a szerelem.


Mintha játszottam volna, nem is értem,

tetszést arattam, szemeimben pajzán,

naiv mosollyal vágyat arattam, aztán

a zavartsággal kissé visszaéltem.


Öcsike volt a legnagyobb imádóm,

félve érintette kezem, s áldozón

őrzött engem, szívem nem ünnepelte.


Saját bátyám soha nem házasodott,

míg hozzám fogható leányt nem kapott,

életét így magányosan tengette.


2012.augusztus 7.




 

Kohut Katalin: Tiltott szerelem (ronsardi szonett)




Már mindenki meghalt, ki megszeretett.
Első szerelmem is végleg távozott,
„egyedül én szeretem” — nyilatkozott,
és tanulni küldött, mint egy gyereket.

A városban nőfalóként elhintett
legendája fennmaradt, nem változott,
s az élettől minden szépet megkapott,
kettőt soha: szeretetet, hűséget.

érett korhoz ragaszkodó érzelem,
az anyja is felháborodott ezen:

„Fiam nem vehet el téged sohasem,
Nóri lesz felesége” — s megértettem,
nem leszek győztes szerelem-ünnepen.

2012. július 21