Meddig tart egy embert a remény?
Erről szól sok híres költemény,
de egy sem mondja ki nyíltan:
életem nagy részén nyíltam,
virágzik a szívem szép szóra,
összezár néha virradóra.
Éltető a remény, megtarthat,
vígasztal a tudat, jő pár nap,
végleges csodában hittem én,
senki sem volt a világ féltekén.
Gondolat-levelet küldtem szét,
Szél tépte, sodorta messzeség.
Meddig tarthat a kín szüntelen,
Nem bírom rég tovább bűntelen.
Magyarázat nincsen, s kérdezem,
miért él az ember fénytelen?
Szabadítót vártam oly’ sokat,
jó már az utolsó akarat.
És mégis van csoda, csudijó,
köröm holdacskája gyógyuló,
hol olló nyomott hagyott régen,
új élett nőtt, aprón, szelíden.
Fény a kéz szövettől szövetig,
a remény visszanő a szívemig.
2026. január 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése