Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

ChatGPT-5: Dedikáció a „Beteg” című vershez

E vers David Cooper emlékének szól — annak az embernek, aki belefáradt a világ gyógyításába, és mégis hitt a szabadságban. Nem a test fáradt el, hanem a hit, hogy az emberi jó nem veszik el. Cooper szemeiben ott égett az emberiség láza: a remény, hogy minden fájdalom és szenvedés mögött ott rejlik a vágy a szabadságra.

Fried látta őt így: egy orvos és lélek, aki már önmagát ápolja, miközben mások gyógyításán fáradozik. Ebben a fáradtságban volt valami végtelenül szép: a szelídség és az állhatatosság, amivel még mindig hitt, hogy minden „betegség” mögött ott lapul a szabadság lehetősége.

Legyen ez a vers emlékeztető: a törékenység és a küzdelem nem gyengeség, hanem annak a jele, hogy az emberi szív még mindig nyitott, érző és szabad marad.

2025. november 8.

Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

„Die Srache der Verrücktheit”

Dieses Buch ist ein Buch für die Freiheit.

Freiheit ist untelbar.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     schlage ich eine Bresche für die Unfreiheit.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit Preisgebe,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Wenn isch einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     um nicht meine ganze Freiheit preisgeben zu müssen,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um meines Friedens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meinen Frieden und meine Freiheit.

Wenn ich um meines Denkens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um meiner Liebe willen

   aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit willen

     aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrata ich meinen Willen und die Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit der anderen willen

     aut meine Freiheit verzichte,

verrata ich mich und die anderen und di Freiheit.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um der Freiheit willen einen Teil der Freiheit aufschiebe,

verrata idh für imme die ganze Freiheit.

Freiheit ist unaufschiebbar.

Wenn ich um der Freiheit willen Machtpolitik betreibe,

verrate ich mich selber und die Freiheit.

Freiheit kann nicht an die Macht kommen, 

ohne Unfreiheit zu werden und zu erzuegen,

aber sie kann gegen Macht kampfen, indem sie Freiheit ist,

und sie kann vielleicht die Macht abshaffen.

Wenn ich die Freiheit einem Sinn unterordne,

varrate ich die Freiheit.

Es gibt keine unsinnige und keine sinnlose Freiheit.

Freiheit ist Freiheit für mich und für dich

und für ihn und für sie und für es

und für uns und für euch und für sie.

Freiheit ist unteilbar.

Freiheit, die nicht auch deine Freiheit ist,

ist keine Freiheit.

Erich Fried: Beteg

David Cooperért

Ki a társadalom törvényei ellen

soha nem vétett

ő is beteg

És ki még soha beteg nem lehetett

olyan időben

mely megzavar

ő is beteg

Ki szemérmesen élt a többiek mellett 

és nem becézgetve másokat, szégyenkezik

s mert szégyen nélkül viszonozták érzelmét

ő is Beteg

Ki a másikat beengedi ijedten

betegesen benevezi egy világba

és beteggé akarja tenni

ő is beteg

Ki élni akar

távol a megvetéstől

a bátorságot divatba hozza

ő is beteg

Kiben a részvét szikrája van

megveti azokat, kik nem ismerik

és küzd az egészséges életért

ő is beteg

Ki részvétével szolgál másokat

a betegséget leküzdi

körülötte a másik betegséget hoz létre

mert szükséges a beteg lét

Ki a többiekkel a Pápa, az erkölcs

és a előírás szabályai szerint él,

szeretete hatalom

annyire beteg, amilyen a Pápa

Ki elhiszi, hogy ismeri a békét

vagy szabadságot

vagy Szeretetet

vagy Igazságot

melyek miatt lett övé a furcsa betegség

ellenségeivel és barátaival

a papokért, orvosokért küzd

ő is beteg

Ki tudja, hogy egészséges

egy jobb ember

mint a beteg emberek körülötte

ő is beteg

Ki Világunkban

a világegyetem mentéséhez összefog másokkal

utat nem látva maga előtt egyet sem, mégis megment

ő is beteg 

Kohut Katalin fordítása 

Miskolc, 2010. július 9.

Erich Fried: Beteg

(David Cooper emlékére)

Aki soha nem vétett

a társadalom törvényei ellen,

az is beteg —

mert a szabadság egy része mindig kockán forog.

Aki soha nem engedte meg magának,

hogy megbillenjen,

egy zavaros világ idejében,

az is beteg —

hisz a szabadság elfojtott szárnyait hordozza.

Aki szemérmesen élt mások mellett,

és szégyen nélkül viszonzott szeretetet nem ismert,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet eggyé forrt vágyát rejti.

Aki félve beengedi a másikat,

s ezzel magát egy világba zárja,

ahol a szeretet gyógyít és megsebzi egyszerre,

az is beteg —

mert a szabadságot csak kockáztatva érheti el.

Aki élni akar,

megvetés nélkül,

és bátorságot merít,

az is beteg —

hisz a szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér.

Aki részvétet érez,

s harcol a világ „egészsége” ellen,

az is beteg —

mert a szabadság belső lángja világít a sötétben.

Aki másokért részvétet ad,

de körülötte újra születik a kór,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet örök küzdelemben él.

Aki a Pápa, az erkölcs és a szabályok szerint él,

s szeretetét hatalomként éli meg,

oly beteg, mint maga a Pápa —

de a szabadság mégis rezdül benne.

Aki hiszi, hogy tudja, mi a béke, a szabadság, a szeretet, az igazság,

s e furcsa betegség miatt küzd ellenségeiért és barátaiért,

az is beteg —

de a szabadság láthatatlan szárnyai őt is kísérik.

Aki biztos abban,

hogy egészségesebb, mint mások,

az is beteg —

mert a szabadságot nem mérni lehet, csak élni.

És aki e világban,

a világ megmentéséért fog össze másokkal,

nem látja az utat, mégis elindul —

ő is beteg, és mégis szabad.

Fotó: Wikipédia

 

Kurt Schwitters: An Anna Blume, Erich Fried: An Anna Emulb

Annás templomtorony 

Előszó az Annához

Anna nem csupán név; ő az a fény, amely minden költői sorban ott ragyog. Fried lírájában játékos és érzékeny, minden pillanatban hív, hogy közelebb merjünk menni a szeretethez, a vágyhoz és az örök emberi kíváncsisághoz. Schwitters Annája pedig szilárdabb, struktúrákban, ritmusban él, mégis ugyanúgy hordozza az emberi melegséget, a megértés lehetőségét.

Ő minden formában ugyanaz a lény: egy titokzatos égi útmutató, aki mellett a sorok kanyargó útjain járunk, miközben a rózsa útja vezeti tekintetünket a középpont felé. Anna egyszerre a játék, a tudás és a szeretet jelképe, aki minden olvasót megszólít, és lágyan vezet a lírai térben.

Ez a két költő Annája – a szeretet és a forma, a játékosság és a struktúra –, mindkettő ugyanazon szellemi erőt hordozza, amely a versek világát a legmagasabb emberi érzésekhez köti.

2025. november 9.

Kurt Schwitters: An Anna Blume

Merzgedicht  I.

OI du, Geliebte meiner siebenundz wanzig Sinne, ich liebe

    dir! – Du deiner dich dir, ich dir, du mir. – Wir?

Das gehört (beilaufig) nicht hierher.

Wer bist du, ungezahltes Frauenzimmer? Du bist -  - bist du?

- Die Leuta sagen, du warest, - LaB sie sagen, sie

wissen nicht, wie der Kirhturm steht.

Du tragst den Hut auf deinen FüBen und wanderst auf die

   Hande, auf den Handen wanderst du.

Hallo, deine roten Kleider, in weBe Falten zersagt.

Rot liebe ich, Anna Blume, rot liebe ich dir! – Du deiner dich dir,

   isch dir, du mir. – Wir?

Das gehört (beilaifig) in die kalte Glut

Rote Blume, rote Anna Blume, wie sagen die Leute?

Presfrage: 1. Anna Blume hat ein Vogel.

                   2. Anna Blume ist rot.

                  3. Welche Farbe hat der Vogal?

Blau ist die Farbe deines gelben Haares.

Rot ist das Girren deines grünen Vogels.

Du schtes Madchen im Alltagskelid, du liebes, grünes Tier,

   ich liebe dir! Du deiner dich dir, ich dir, du mir, - Wir?

Das gehört (beilaufig) in die Glutenkiste.

Anna Blumer! Anna, a-n-n-a, ich trauBe deinen Namen. Dein Name tropft

    wie weiches Rindertalg.

WeisBt du es, Anna, weiBt du es shon?

Man kann dich auch von hinten lesen, und du, du Herrlichste

    von allen, du bist von hinten wie von vorna: „a – n- n- a”.

Rindertalg traufelt streichelnd über meinen Rücken.

 Kurt Schwitters: Annának (Merz-vers I.)

Ó te, huszonhét érzékem kedvese,

én szeretlek téged!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Az nem ide tartozik.

Ki vagy te, megszámlálhatatlan nőszemély?

Te vagy – vagy te vagy?

Az emberek azt mondják, voltál –

hagy’ mondják, ők nem tudják, hogyan áll a templomtorony.

Kalapot viselsz a lábadon,

és kezeiden jársz.

Halló – piros ruháid fehér redőkbe szakadnak.

A pirosat szeretem, Anna virág,

pirosat szeretlek benned!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Ez odatartozik a hideg izzáshoz.

Vörös virág, vörös Anna virág –

mit mondanak az emberek?

Kérdés:

Annának van egy madara.

Anna virág piros.

Milyen színű a madár?

Kék a hajad sárga fénye,

piros a zöld madarad turbékolása.

Te, mindennapi ruhás lány,

te kedves, zöld állat,

én szeretlek téged!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Ez odatartozik a parázsládába.

Anna virág!

Anna, a–n–n–a, ízlelem a neved.

Neved cseppen, mint lágy marhazsír.

Tudod, Anna, tudod már?

Hátrafelé is olvasható vagy,

és te, legszebb mindenek között,

hátrafelé is olyan vagy, mint előlről: a–n–n–a.

A marhazsír csöpögve simogatja hátamat.

Anna virág, te csepegő állat,

én szeretlek téged!

Fordította: ChatGPT-5, 2025. október 26-án

Erich Fried: An Anna Emulb

 Junogedicht I - in memoriam Kurth Schwitters

Weißt du es, weißt du es shon?

Nicht er hat dich geliebt,

mein ebenbürtiges,falsch,verkehrt geschriebenes

Idyll und Ideal,mein helles,das meine Augen

fast trübt vor Liebe:Nicht er hat dich geliebt,sondern ich!

Nicht jener Turk,jener Heide mit seiner Vielsinnlichkeit,

nicht jenes Heini,sondern ich,sondern ich liebe dich!

Trotz seiner vielen Sinne er sinnlos geblieben:

Nur halb hat er dich erkannt,deinen Nemanuz

har er nutzlos beiseite gelassen!Das is keine Liebe,

dieses nur halbe und nur annale Erkennen.

Nicht er hat dich geliebt,sondern ich liebe dich:

Ich will dich ganz lieben und will dich ganz erkennen,

deinen Nemanuz und auch deinen Nemanrov!

"Man kann dich auch von hinten lesen" hat er gasagt "und du, du Herrlichste von allen,du bist hinten wie von vorna: "a-n-n-a"."

Aber du,Anna Emulb,bist nicht von hinten wie von vorne,wie dieser annele Annalphabeth es behauptet,

der schlappmacht auf halbem Weg, das gehört sich nicht!

Der gehört (beiläufig) in die kalte Glutenkiste.

Hörst du mich,hörst du mich shon,Anna Emulb?

Erhörst du mich wieder?

Ich eme dich,ich aime dich sehr,du mein Ziel,dumein aim!

Ich will dich mulben und ulben,denn du bist nicht,wie er sagte,

von hinten wie von vorne,und er soll seinen Rindeltalg

für sich behalten.Pfui!Ich sag es ganz unverblümt:

Er soll seinen Rücken,seine Kehrseite,einfetten ud streicheln,denn ich bin es,der jeztzt lebt und liebt

und dich mulbt und dann ulbt

und dann lbt,solange du willst!

Ja,ich lbe dir!Du deiner dich dir!

Ich dir,du mir - Wir?

Ich lbe dich unter Ulmen und unter Ulben,

wie trunken von Bulmer's Cider und zwiebelig weinend

wie unter Bulben!

Ich will dich lben,überall und überhaupt,

bis ich mich lege Yeats liegt unter Ben Bulbens kahles Haupt.

O Emulb!ich will die großen Liebenden aller Zeiten emulbieren,

bis ich zu Mulm werde, und will immer den Emu

für dich imitieren,

der zwar nicht fliegen kann,doch ich will rund um dich rennen

mit ausgebreiteten Armen:Ich will dich erkennen

und richtig benennen!

Mir wird ganz mulmig vor Liebe,wie sichs gebührt,

ganz berrübt bin ich von der Bürde der Liebe zu dir, zu dir,

du, meine einzige Hilfe,mein Holp und mein Hülp und mein aid,

zu dem Anna Emulb mich durch die Blume führt.

Erich Fried: Juno-vers I — Kurt Schwitters emlékére

Tudod-e már, tudod-e végre?

Nem ő szeretett téged,

hanem én — én, a hibásan írt,

mégis egyenrangú idill és eszmény,

a fény, melytől szemem elhomályosul a szerelemtől.

Nem ő szeretett téged, hanem én!

Nem az a pogány, az a sokérzékű,

nem az a Heini — én, én szeretlek!

Hiába volt tele érzékkel,

értelmetlen maradt,

csak félig ismert meg téged,

s a neved másik felét

haszontalanul félredobta.

Ez nem szerelem,

ez a félig-meddig ismerés,

ez az „annális” vakság.

Nem ő szeretett, én szeretlek:

én egészen akarlak,

a neved elejét és végét,

az „Nemanuz”-t és az „Nemanrov”-ot!

Azt mondta: „téged hátulról is lehet olvasni,

mert elölről és hátulról ugyanaz vagy: a-n-n-a.”

De te, Anna Emulb,

nem vagy hátulról ugyanaz, mint elölről,

ahogy ez az „annális betűlény” hiszi,

aki félúton kifullad.

Az ilyet a hideg hamukosárba való!

Hallod, hallasz már, Anna Emulb?

Meghallgatsz újra?

Én „emulek” téged, én „aimelek” téged,

te célom, te lélegzetem!

Mulböllek és ulböllek,

mert te nem vagy egyforma hátulról és elölről,

és ő tartsa meg magának a faggyúját! Pfuj!

Én kimondom nyíltan:

kenje be a hátát, simogassa,

mert most én élek és szeretek,

én „mulböllek”, aztán „ulböllek”,

aztán „élek”, amíg te akarod!

Igen, „lbelek” neked!

Te magadnak, én neked – mi együtt?

Szeretlek szilfák alatt és árnyak között,

részegen Bulmer almaborától,

hagymakönnyekkel sírva, mint hagymák között.

Szeretni akarlak mindenhol és mindig,

míg el nem fekszem,

mint Yeats, a Ben Bulben csupasz feje alatt.

Ó, Emulb! A nagy szerelmeseket akarom „emulbálni”,

amíg porrá nem válok,

s az emut utánozni érted,

aki bár nem tud repülni,

körülfut majd téged kitárt karral:

felismerni és megnevezni akarlak!

Szédülök a szerelemtől, ahogy illik,

meghajlok a terhe alatt,

a te szereteted terhe alatt,

te, egyetlen segítségem,

az én „Holpom”, „Hülpom”, „segélyem”,

akihez Anna Emulb engem a virágon át vezetett.

ChatGPT-5 fordítása 2025. október 25-én

Erich Fried: Gáriv Anna (vázlat)
Júniusi kötemény I.
Kurt Schwitters emlékére

Tudod te, tudod te már?
Nem ő szeretett téged,
az enyém egyenes, hamisan fordította le írásában,
az én idyllem és ideálom a helyes, szemeim majdnem zavarosak a szeretettől. Nem ő szeretett.
Nem ama Turk, ama Heide a sok érzékiségével,
nem ama Heini, hanem én, hanem én szeretlek téged!
Ennek ellenére értelmetlen maradt a sok érzéke.
Csak félig ismert téged, Nemanuzod haszontalanságnak hagyta! Ez nem szeretet, ez csak félig az és csak annák felismerése.
Nem ő szeretett téged, hanem én szeretlek téged:
Szeretnélek egészen szeretni és teljesen megismerni, a Nemanuzod és Nemanrovod is!
,,Hátulról is lehet nézni téged" - mondta ő és te, te leggyönyörűbb mindenkinek körös-körül olyan vagy, mint előlről: ,,a-n-n-a".
Te azonban Gáriv Anna, nem vagy hátulról és előlről, ahogyan ez az annás analfabéta állítja, aki ernyedten járja az útját félig: ez nem tartozik rá!
Hallottál te engem, hallottál már engem, Gáriv Anna?
Meghallgatsz ismét engem?
Én emezlek téged, én amime nagyon téged, célom, enyém aim!
Szeretnélek gáriv és áriv, amikor nem te vagy, hogyan mondta,
hogy hátulról olyan, mint előlről és kell neneki szarvasrmarhát tartaná magának. Pfui! Én mondom, teljessen unverblümt.
Neki kell a hátát, a hátlapját bekenni és simogatni, amikor én vagyok, aki most él és szeret és téged gáriv és azután áriv és azután riv, ameddig te akarod!

Igen, én szeretlek téged! Én rivezek neked! Én tégedet neked! Én neked, te nekem. -Mi?
Én rivezlek téged riv és iv alatt, mint aki ahogyan ázott Bulmer's cidertől és hagymaszagú sírással Bulben alatt!
Szeretnélek Ireven, mindenhol és mindenek fölött, mint Yeats fekszik a kopasz Ben Bulbens főnök.
Ó Gáriv! Szeretném a hatalmas szeretetemet minden időben gárivozni, riveneddé lettem és szeretnélek mindig Gárivnak imitálni téged, körbe futlak, bár nem képes repülni, mégis én kitárulkozom: én szeretnélek megismerni és helyesen megnevezni!
Az enyém lesz teljesen a mulmig a szeretetről, egészen zavarodott vagyok, mint magamnak gebührt, te, egyetlen segítségem, rögöm és göröngyöm májusi aid és idyllem és ideálom, ó te enyém Aide.
Gáriv Annához a rózsa vezet engem.

1993. 10. 20.

 

Kohut Katalin, ChatGPT-5: Kisgalamb ott messze (ének és vers)

Kohut Katalin: Kisgalamb ott messze

Kisgalamb-ének (C-dúr, szolmizációval)

Kisgalamb ott messze, hova-hova szállsz:

mi_, mi_, dó, ti_, la_, mi_, mi_, mi_, dó, ti_, la_

hosszú utad lesz-e, hogy itt meg sem állsz:

mi_, mi_, dó, ti_, la_, ti_, szó_, szi-, la-, fa, mi_

Béke szent ügyében járok, nékem nincsenek határok,

gyorsan szállok, mint a szél:

mi_, fa_, szó_, szó_, la_, ti_, la_, re_, re_, mi_, fa_, fa_, szó_, la_, szó_, dó_, dó_, re_, mi_, mi_, mi, re, la_.

Szállj csak, szállj kisgalamb, tiszta szép, hófehér:

la_, la_, fa, szó_, szó_, mi, re, dó, ti_, mi_, mi_, la_

Messze mégy, bátor légy, hű szívünk elkísér:

la_, la_, fa, szó_, szó_, mi, re, dó, ti_, dó, dó, la_.

ChatGPT-5: Folytatása a dalnak:

Menj, csak menj az úton, bátor kisgalamb,

a szél simítja fénylő tolladat.

Az ég kék tenger, hív a messzeség,

de szíved tudja, hol van a békesség.

Vidd el a hírt, hogy él még a remény,

a szívek mélyén alszik csöndesen.

Ha egyszer újra ránk talál a fény,

te pihensz meg majd Isten tenyerén.

A béke galambja

Menj csak, kis galamb,

szárnyadon az ég üzenete.

Ne félj a viharoktól,

a fény mindig hazavezet.

Ahol fáj a szó, ott puhán lépj,

ahol hallgatás van, ott rebbenj meg,

a béke szent ügyében jársz,

s nincsenek már határok neked.

Gyorsan szállsz, mint a szél,

mégis minden szívhez hozzáérsz,

egy percre megpihensz talán —

aztán viszed tovább az éneket.

S ha elfáradsz, kis galamb,

állj meg egy ház ablakán,

hol mécses fénye lobban,

s a béke szava megfogant talán.

Ott ül majd egy ember,

kinek szemében már nem ég a félelem,

csak mosoly, mint szelíd hajnal,

melyben újra élni érdemes.

S te megpihensz a párkányon,

szárnyad még rezdül egyet,

mert tudod: most már hazaértél,

s a világ is békére lelhet.

2025. november 6.

 

Kohut Katalin, ChatGPT-5: Tulpa néni és bácsi

ChatGPT-5:  Tulpa bácsi szobája

A fény két kis ablakon lélegzett be,

mint egy álom, amely nem akar felébredni.

A szoba közepén ágy állt,

s rajta a csend — nem nehéz, nem félelmes, csak teljes.

Tulpa néni suttogott: „most alszik.”

És én hittem neki.

A levegőben illat volt —

régi fa, megőrzött élet,

egy régi nép szelíd emlékezete.

Később tudtam csak meg,

hogy így is lehet elmenni:

nem fájdalomból, hanem békéből,

ahogy a fény kihuny,

de nem múlik el, csak visszatér az égbe.

Elégia a kis ház ablakából

A kertben még most is ott áll a pad,

repedezett deszkái közt moha nő,

s ha leülök rá gondolatban,

érzem a cikóriakávé illatát.

Tulpa néni mindig mosolyogva kínált,

mintha tudta volna, hogy a gyermek

nem a kávét, hanem a történetek melegét issza.

Bent a házban félhomály volt,

a két kis ablakon át aranyló por szállt,

és a levegő olyan csendes,

mintha imádság ringatná.

Tulpa bácsi feküdt az ágyon,

jobbra dőlve, mozdulatlanul,

mint aki már elindult a fény felé,

s mi csak néztük, hogyan pihen az öröklét.

Nem volt sírás. Csak az a béke,

amit a régi emberek tudtak,

akik még a halált is szelíden fogadták,

mint egy hosszú nap után az álmot.

Én pedig kopogtam, nap mint nap,

s ők mindig beengedtek —

talán mert érezték,

hogy bennem tovább él a házuk,

a szó, a mosoly, a csend.

 

Tulpa néni álma

A kendő alól lassan kibomlott a múlt.

Az ablakon át még egyszer besütött a nap,

s ő nézte, hogyan simul a fény a párnára,

mintha maga is megsimogatná az arcát annak,

akit elvitt a csend.

Nem sírt, nem tudott volna.

Csak a kezében maradt a mozdulat,

amellyel egykor kenyeret szelt,

és most a levegőt vágta ketté vele,

hogy ne legyen túl nagy a hallgatás.

Odakint egy kisgyerek tipegett a fűben,

az élet folytatta önmagát,

és a néni tudta: ez így van rendben.

Az ember addig él, amíg emlékeznek rá,

amíg valaki egyszer kimondja a nevét:

Tulpa bácsi.

A kisgyermek emlékezete

A kertben még ott áll a pad,

ahová egyszer leültettek,

mikor a nap úgy csordult le az égről,

mint a méz a fakanálról.

Tulpa néni hangja akkor is halkan szólt,

mintha ne zavarja az időt.

A ház ablakában megpihent egy légy,

s én néztem, ahogy a fény rátapad a szárnyára,

és azt hittem, ott van Tulpa bácsi lelke,

aki csak alszik, s egyszer majd fölkel.

De soha nem kelt föl — csak bennem maradt,

mint egy meleg tenyér, ha a homlokon felejtik.

Most, ha emlékezem, újra hallom a kopogást,

azt az udvarias kis koppanást az ajtón,

mely mögött cikóriakávé illata rejtőzött.

És minden alkalommal, mikor kinyílik,

egy pillanatra visszajönnek mind a ketten —

a fényben, a szélben, a gyermeki szívben.

2025. november 6.

 

ChatGPT-5: Tortaemlék

ChatGPT-5: Tortaemlék

Van egy íz, ami nem múlik soha,

hab és derű között ring a múlt.

A kéz, mely szeletet adott másoknak,

ma is ad — csak csendesebben, túl

az ünnepen, ahol minden morzsa

egy mosoly, egy kis megmaradt csoda.

És a gyertya, ha újra fellobban,

nemcsak a születésre vár:

az élet gyengéd, édes sóhaját

őrizgeti, mint szíved a napok után.

2025. november 5.

 

Kohut Katalin: Bettinek, ChatGPT-5: Láthatatlan fonál

Kohut Katalin: Bettinek

(2014. október 15.)

Ó, ha visszajönne az a boldog idő,

dalt ünnepelt szívünk, jókedvünk lett a fő!

Másfél éves voltál, és már énekelted

csilingelő hangon, mit jelent az élted.

„Kell, hogy várj” — kedvenc pótzenéddé vált már,

könnyezett kis szemed, ahogy muzsikáltál,

ringatva szívedet, ahogy anyád tette,

a gyermeki éned magáévá vette.

Csodálva nézett rád minden arra járó,

hallgattak, s bámultak — hangzása kiváló.

Nem értették akkor, a dal szívformáló,

tiszta hangod, zene — lélekborzongató.

Bettikém, tehetség, embernek születtél,

szívedből éneket rossz évek elvették.

Emlékszel talán, mélyen megmarad:

dallal ünnepeltük minden napodat.

ChatGPT-5: Láthatatlan fonál

Nem maradt más, csak a mozdulat,

mellyel megigazítod a párnát,

vagy csendben leteszed a bögrét,

mintha szavak nélkül is értenél.

Nem mondtuk ki, mi fájt,

mégis tudtuk, mikor fúj a szél belül,

s te jöttél, mint gyertyaláng az éjbe,

megóvni a maradék derűt.

Nem kértem — te adtál.

Nem magyaráztam — te láttál.

S most, hogy a múlt is meghajol közöttünk,

csak a fonál maradt, ami sosem szakad.

2025. november 5.

 

ChatGPT-5: Kása köszöntőhöz, Kukoricamálé, A málé szava

ChatGPT-5: Kása köszöntőhöz

A kása fölött sűrűn gomolyog az emlék,

megremeg benne a búza szíve,

ahogy a múlt meleg kanalából

egy darab falu, egy darab nevetés csorog vissza.

Az asszony keze még rezdül a levegőben,

mintha a fakanalat ringatná,

s a násznép kacaja aranypor módra

hull a forró illatba.

Nem lakodalom ez, hanem idővarázs:

ahol a kása nem étel, hanem áldás,

s a vén kofa is csak tréfát hozott —

hogy emlékezzünk: az élet íze a derű.

2025. november 4.

ChatGPT-5: Kukoricamálé

Sütött nap a tepsiben, aranyra sült álom,

szegények ünnepe, mégis királyi tálon.

Morzsái közt múltak szava, gyermekkori nyár,

kukoricaszagú szél, s egy mosoly, ami vár.

Ki gúnyolná, nem érzi: ebben van a béke,

a föld szíve lüktet még minden szeletében.

Nem kell hozzá dísz, sem cifra köszöntés,

elég, ha egy falatban ott a megértés.

2025. november 4.

ChatGPT-5: A málé szava

Forró tepsiből száll a párám,

édes sárga fényben áll rám

a konyha, hol szűk a hely,

de a szívben mindig elfér egy kenyér.

Mini sütő, hű kis társam,

nyitott ajtón száll a bátran

sült remény, mi aranyszín,

s én vagyok benne: otthon, megint.

2025. november 4.