2026. május 2., szombat

Kohut Katalin: De jó így...


Kohut Katalin: De jó így...

Pulyának pulya - mondta anjukom,
mikor fogadtam gyermekeimet.
Rám hárult egyedül a
én lettem a gondoskodó,
s egyben a családfenntartó.
Mikor az apró kezecskéket
megérintettem vigyázva,
nehogy megszorítsam véletlenül,
már jól tudtam,
tőlem függ a lányaim sorsa,
kötelességem méltó az anyasághoz:
embert kell vigyáznom,
meghagyva saját személyiségében.
Játékosan tanulták meg
a becsületet, a példázatokat,
életmesékből, dalokból
ismerték meg a nagybetűs életet,
nyelvi, zenei játékokból
az élet próbáinak elviselését.
A szeretetük erőssé,
határozottá tett engem,
megingathatatlanná.
Az angyal! - szólítottak a hátam mögött,
s nem tudták, két csöpp emberke
felelőssége lenyomatát
viseltem, mint egyetlen
értük dolgozó ember,
kinek soha nem volt más
segítsége, csak számtalan akadály.
Kiolvastam sok segítő könyvet,
felkészültem gyermek fejjel
a gyermekek fogadására,
akár a házasságra.
A többi bennem volt,
tanítói hajlamomat kamatoztattam,
azt hiszem, jó útravalót hagytam.
Örök az anyaság, ők kislányaim
maradnak még nagymama korukban is.
Soha nem múló aggódás és törődés
kezdődött a születésükkel.
Egyik közös énekük így szólt:
,,- Én három éves vagyok. - Én másfél éves.
- A z én nevem Betti. - Az enyém Gitti.
- Az idősebb én vagyok. - A dundibb én,
de nem veszekszünk szent a béke köztünk már idén.
Mi egy ágyban alszunk, úgy pihenünk.
- Én az ujjam szopom. - Én cumizok,
az uzsonnán testvérin megosztozunk,
mi ketten összetartozunk.
-Kéz a kézben járva
egy boldog nyárra várva, jó, jó, jó,
tarka réten ketten
szállunk önfeledten, jó, jó, jó.
- Megvédem bárki ellen is, akárki bántja,
mert nincs a földön
nála jobb kis hugikácska,
de jó így ketten színes álmot szőni
és az égig nagyra nőni,
jó, jó, jó, de jó így jó, jó, jó!"

2014. november 17. 



 

Kohut Katalin: Szürke, piros, zöld



Szűkülő falak közt szűköl a lélek,
Kinőtte terét, nem terjeszkedhet.
Súly alatt ernyedő pálma
Félénken suttogom magamnak:
Talán, ha ketten…
Villanás volt csak és aztán
Mintha a vég vetné rám fojtó hurokját,
Fogy a levegő.
Szürke létezés az enyém,
Melyben felpiroslik olykor egy tető
És halk pálma-neszemre
Élősövény suttog valahonnan:
Zöldje a remény. 

1992. Miskolc, Benedek utca 17.

2026. május 1., péntek

Kohut Katalin: Itt maradtam magam (ronsardi szonett)



Itt maradtam magam
Szonett 11. (2026-os átdolgozás)
Szerző: Kohut Katalin

Ha szomorú nem voltál még sohasem,
nem tudhatod, milyen a nagy boldogság,
mit érez az, kinek szívén ború rág,
s elkerüli jókedv, derű, szerelem.

Mindig odalenn, arra vitt kerekem,
nem érintett soha harmatos virág,
rég volt, elfeledtem, mit ád a világ:
szivárvány színeit fogta két kezem.

Szabadság kell nekem béke-szigeten,
hív barátok édeni álom-ligeten,
hová száműztem magam, ezt óhajtottam,

Földről el, hívogat milliárdnyi hely,
de hiába vártam sok évet – így esett –
senki sem jött el, itt maradtam magam.

2012. április 23.


 

Kohut Katalin: Május elseje (Ronsardi szonett)



Szonett 11.  (a „melegítős” lélekkel 2026.)
Szerző: Kohut Katalin

Majálist ünnepeltünk egykor régen,
kivonult ünnepi ruhában a párt,
senki sem látott még olyan csuda párt,
mit alkottunk ifjan, sportosan, szépen.

Ellenkeztünk hatalommal, bár vétlen,
baráti körünk melegítőben, réten,
játszottunk, főztünk – így lett ünnep a létünk,
s hírnevünk csorbult, bár nem érdemelten.

Most kétfele oszlott hatalmi tömeg,
ünnepel, s szónokol kétféle sereg,
Szent Józsefet, munkások védőszentjét,

tartják a pártok országban szanaszét.
Emlékként őrzöm egy majális képét.

2012. május 1.



 

2026. április 28., kedd

Kohut Katalin: Sírni soha nem szabad (ronsardi szonett)



Sírni soha nem szabad
Szonett 9.  (Tisztázat, 2026)

Így nyíltan sírni soha nem szabad,
a szív kutat, s csak űzi álmodat.
Ne add fel, lelj még újabb utakat,
bár néha az ember egyedül marad.

Miért jársz-kelsz folyton egymagad?
Miért bámulod fent a csillagokat?
Ha várod, hogy jöjjön egy hangulat,
jól hiszed: boldog lehetsz önmagad.

Zokogd ki vállamon mély bánatod,
elmesélheted titkos gondolatod,
megértelek, s hallgatom fájó szavad.

Ki sírni tud, csak az boldog ember,
ha nincs több könny, a szív sem ver,
s benne érzem többé nem marad.

 Miskolc,2012. április 12.

 

Kohut Katalin: Remény (ronsardi szonett)




Szonett 8. – (Javított változat)

Az igazságért kérni bocsánatot,
ugye, nem kell sosem, jó emberek?
Míg néznek rátok, s mégsem értenek,
a szív tükrén át látszanak a titkok.

A léleklámpás, a szem rezdül ott,
hol észrevesznek, s mélyen rád tekintnek,
szemedből olvasniuk mégsem vétek:
tört szívedet, s a rejtett vonatot.

Életutad nem kíséri hű szem,
nehéz volt sorsod, de én mégis hiszem,
hogy eljön még a szép jövő s a béke.

A fájó szívet ragasztani lehet,
ha szeretet fogja majd a kezeket —
Sorsod beérik, s fény derül az éjre.

2012. március 19.

 

2026. április 27., hétfő

Kohut Katalin: Így élt Petőfi (ronsardi szonett)


 Így élt Petőfi

Szonett 7. – átszerkesztett változat

Hogyan élt örök költőnk, Petőfi?
Hitét soha nem hagyta tétován,
szívében égett lángoló hazánk,
s szabad szót zengett minden sora így.

Vándorolt sokat hazátlan árván,
útja mindig visszavitt hazáján,
ízzott, lázongott, forrt mint a vulkán,
harcolt népéért a honi hadban.

Jelszava volt: szabadság, szerelem,
titkait tán majd egyszer meglelem,
dalában él a népnek hangja még.

Emléke őrzi hősi út porát,
Nemzeti dal zeng ma is tovább,
s bennünk dobog örök dicsősége.

2012. március 10.