Kohut Katalin: Ezer évig (Petrarcai szonett)

 Ezer évig

37.szonett

Írta Kohut Katalin

Várlak tárt karokkal, hívlak szüntelen,

szomjazom a csókod, szeretlek, kedves,

mint mező virágán harmat megterem,

úgy borítsd be testem, mely még szemérmes.

Akár egy szűz margarét', titok-leledzem,

hét fehér szirmom véd, szemezek nappal,

örök pecsétem légy megtört szívemben,

győztesként ünnepelj velem, s magaddal.

Te vagy rögöm, göröngyöm, igazgyöngyöm,

elmúlásból mentő feltámadásom,

epedek érted, megtartalak Téged,

jóságod lett már egyetlen gyümölcsöm.

Messze vagy, szív-szobádat látogatom,

ezer évig tart, míg szívem kíséred.

2014 május 20.

 

Kohut Katalin: Ünnepelünk (Petrarcai szonett)

Ez a szonett egy reményteljes korszak gondolatait őrzi. A vers az emberség, az igazság és a szabadság eszményét idézi meg, azt a hitet, hogy egyszer elérkezhet egy olyan világ, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A tavasz képei a megújulást jelképezik, az ünneplés pedig nem csupán egy nap öröme, hanem egy vágyott emberi aranykor előérzete. A versben az ég és a föld egyesülése a béke, az összetartozás és a szeretet jelképe.

Ünnepelünk

54. Petrarcai szonett

(átjavított változat, 2026)

Írta: Kohut Katalin

Kedves hölgyem, már ébresztelek téged,

jövő-utunkon vár ránk a szabadság,

gondtalan a reggelünk, jöjj el vélem,

országunkban ott lakik a boldogság.

Ha aranyló napod felkelni véled,

örök-törvényed emberszív-igazság

lep meg minket, ujjongva várunk téged,

szívünkben felragyog az új világ.

Sápadt falevél, bolyongó kósza hír

kizöldült végre derűs tavaszunkon,

ünnepelünk, most ismét egybekelünk,

mert hiába akadály, s kínra sincsen ír,

lépéseink nyoma űrszakaszunkon,

ég, föld egyesült, vígan ünnepelünk.

2017. március 28.

Hiányzó sor pótlása és szerkesztett változat: 2026. június 5.

Kohut Katalin: Emberként létezni (petrarcai szonett)

Az ember addig marad igazán ember a földön, míg szíve nem felejti el a gyöngédséget. A lélek tisztasága ott kezdődik, ahol a keménység mögött is megmarad az emberség.

Emberként létezni

44..szonett

Írta: Kohut Katalin

„Ha kemény vagyok, az a gyengeségem,”

vérző szívem megismerni nem hagyom,

azt hittem rég: nyűg, teher itt a létem,

már világom megölelni akarom.

Óvnék, buzdítnék – ebben él reményem –,

hitemmel Földemet szolgálni fogom,

a szívek törvényét megtartom, s félem:

emberként létezni csudaszép nagyon.

A jellem egyenes, nem hajlik meg soha,

gerinc a tartás, s szív tükre az arc,

a szem olykor hiszi: könnyekkel tartozik.

Rátörhet a vész, féktelen, ostoba,

hiába a sértés, örökös a harc,

„Az erőm a gyöngédségben lakozik.”

2014. július 19.

 

Kohut Katalin: Örök szív-rabságom (petrarcai szonett)

„Mit jelent valójában a múzsa? Petrarca számára a beteljesületlen, tiszta eszményt, aki elérhetetlen maradt, mégis örök alkotásra ihlette. Illyés Gyula a Hunok Párizsban című művében arra figyelmeztet, mi történik, ha a költők le akarják rángatni a múzsát a földre, hogy az elvégezze helyettük a nehezet, és átrendezze a világot. Az eszményt azonban nem lehet kényszeríteni: amint kézzel illetik, a varázs megtörik, s a tiszta ihlet helyett csak mártíromság és örök fogság marad. A múzsa lényege éppen az elérhetetlenségében rejlik – így képes örökké vezetni a tiszta szíveket. Fogadják szeretettel a 43. szonettemet.”

Örök szív-rabságom

43. szonett

Írta: Kohut Katalin

Avignonban szíven szúrt a szerelem;

megláttam és arcára csodálkoztam,

örök-asszony – mindig legyen énvelem! -

nevét izgatottan megtudakoltam,

szótagoltam – Laura! - , s hogy szeretem!

Rabbá váltan uszályába botlottam,

zavartan nyújtottam felé két kezem,

lányból áradó bájtól fuldokoltam.

Éled az új világ, s vele ébredek,

csak ő hiányzik hitvesnek, kedvesem,

örökké én leszek a hódolója,

hangja csengőn szól, s róla énekelek.

Szívem feléledt és örökké lesem

szép szemét, földi menny uralkodója.   

2014. július 17.

 

Kohut Katalin: A remény tartott meg (petrarcai szonett)

"

Az eső elmosta az utcák porát, de a szívem fájdalmát nem tudta levinni a kövekről. A kapualjban állva úgy éreztem, mintha az egész város idegen lenne körülöttem. Csak a távoli fény derengett át a szürkeségen, mint egy régi ígéret. Nem tudtam, vár-e még rám valaki ezen a világon, de a remény — makacs kis madárként — még ott verdesett bennem.”

A remény tartott meg

17. szonett

Írta: Kohut Katalin

Angyal hangja megérintette szívem,

simogatást, gondoskodást éreztem,

a szeretet azt ninózta véremben:

megérkezett az egyetlen életem.

Lágy hangjára csengő-bongón feleltem,

szerelem szimfóniáját élveztem,

rácsodálkoztam és öröknek hittem,

tőle nem választ el többé senki sem.

Elkésett, de megtalált hű szerelem,

éveken át miatta tűrtem, s éltem,

vártam rá, de nem jött többé sohasem.

Húsz esztendeig egyre csak reméltem,

s mikor megláttam, kettérepedt szívem:

a remény tartott csak és a félelmem.

2012. július 18.