23. Hartley Coleridge: ’Long time a child, and still a child, when years’
Long time a child, and still a child when years
Had painted manhood on my cheek, was I, -
For yet I lived like one not born to die;
No hope I needed, and I knew no fears,
But sleep, though sweet, is only sleep, and waking.
I waked to sleep no more, at once o’ertaking
The vanguard of my age, with all arrears
Of duty on my back. Nor child, nor man,
Nor youth, nor sage, I find my head is grey,
For I have Iost the race I never ran:
And still I am a child, tho’ I be old,
Time is my debtor for my years untold.
23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek…
Most, mikor az évek férfiarcot festettek arcomra;
Mert úgy éltem, mintha soha nem halnék meg,
tékozló mosolyok és könnyek között hiábavalóan.
Nem volt szükségem reményre, s félelem ismeretlen;
De az alvás, bármily édes, csak az álom, csak szendergés.
Felébredtem, hogy többé ne aludjak vissza, egyszerre
Érve utol korom előhadát, minden elmaradt kötelességgel.
Sem gyermek, sem férfi, sem ifjú, sem bölcs nem lettem,
Fejem ősz, mert elvesztettem a versenyt, amit sosem futottam.
Korai december perzseli meg késlekedő májusomat;
S még mindig gyermek vagyok, bár életem hosszú lett,
Bennem él a gyermek, ki sosem nőtt fel teljesen még.
Jegyzet a fordításhoz:
A versben a „gyermek” nem szó szerinti kisgyermeket jelent, hanem a belső késlekedést és az érettség elmaradását. Hartley Coleridge éveken át nem ébredt rá az idő és a felelősség súlyára, s amikor ráébredt, minden egyszerre szakadt rá. A belső gyermek jelenléte nem felmentés, hanem az élet mulasztásainak, a késlekedés súlyának szimbolikus hangja.
A magyar változatban a finomított utolsó sorok a belső gyermek folytonosságát hangsúlyozzák a felnőtt élet közepette, anélkül, hogy a tartalom elveszne a rím kedvéért.
2026. február 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése