A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 10., kedd

98. William Wordsworth: Szép ez az este, szabad és nyugodt (fordítás)


 


98. William Wordsworth: It is a beauteous evening, calm and free


It is a beauteous evening, calm and free,

The holy time is quiet as a Nun

Breathless with adoration; the broad sun

Is sinking down in its tranquillity;

The gentleness of heaven broods o’er the Sea:

Listen! the mighty Being is awake,

And doth with his eternal motion make

A sound like thunder – everlastinghy.

Dear Child! dear Girl! that walkest with me here,

If thou appear untouched by solemn thought,

Thy nature is not therefore less divine:

Thou liest in Abraham’s bosom all the year;

And worshipp’st at the Temple’s inner shrine,

God being with thee when we know it not.


98. William Wordsworth: Szép ez az este, szabad és nyugodt

 

Szép ez az este, szabad és nyugodt,

Szent e nyugalom, mint imádkozó apáca,

Kinek elakad lélegzete; a nap korongja

Süllyed már, s békéje messze hat;

Az ég szelídsége a tengerre hajol:

Figyelj! Az örök Lény már ébren van,

S mozdulása feneketlen mélyről fakad,

Mint távoli mennydörgés – minduntalan.

Drága Gyermek! lányka, ki velem lépsz,

Ha nem is érint meg e komoly gondolat,

Természeted nem kevésbé isteni:

Ábrahám kebelén pihensz egész éven át;

S a Templom belső szentélyében imádkozol,

Isten veled van, s mi nem is tudjuk talán.


2026. március 10.


Gemini fordítása


 

97. William Wordsworth: Szívem ujjong (fordítás)


97. William Wordsworth: ’My heart leaps up’

My heart leaps up when I behold
     A rainbow in the sky:
So was it when my life began;
So is it now I am a man;
So be it when I shall grow old,
     Or let me die!
The child is father of the Man;
And I could wish my days to be
Bound each to each by natural piety.

97. William Wordsworth: Szívem ujjong

Szívem ujjong, ha látom fenn
     a szivárványt az égen:
Így volt ez, mikor életem kezdődött,
így van most is, hogy férfi lettem,
így legyen akkor is, ha megöregszem,
     különben inkább ne éljek!
A gyermek az atyja a férfinak,
és azt kívánom, hogy napjaim
mind egymáshoz fűzze a természetes áhítat.

2025. november 24.

Chat

96. William Wordsworth: H. C.-hez (Hatéves korában) (fordítás)


 
 96. William Wordsworth: To H. C.

Six Years Old

O Thou! whose francies from afar are brought;
Who of thy words dost make a mock apparel,
And fittest to unutterable thought
The breeze-like motion and the self-born carol:
Thou faery voyager! that dost float
In such clear water, that thy boat
May rather seem
To brood on air than on an earthly stream;
Suspended in a stream as clear as sky,
Where earth  and heaven do make one imagery;
O blessed vision! happy child!
Thou art so exquisitely wild,
I think of thee with many fears
For what may be thy lot in future years.
     I thought of times when Pain might be thy guest,
Lord of thy house and hospitality;
And Grief, uneasy lover! never rest
But when she sate within the touch of thee.
O too industrious folly!
O vain and causeless melancholy!
Nature will either end thee quite;
Or, lengthening out thy season of delight,
Preserve for thee, by individual right,
A young lamb’s heart among the full-grown flocks
What hast thou tod do with sorrow,
Or the injuries of to-morrow?
Thou art a dew-drop, which the morn brings forth,
Ill fitted to sustain unkindly shocks,
Or to be trailed along the soiling earth;
A gem that glitters while it lives,
And no forewarning gives;
But, at the touch of wrong, without a strife
Slips in a moment out of life.

96. William Wordsworth: H. C.-hez (Hatéves korában)

Ó, Te! ki ábrándjaid messziről hozod;
Ki szavaidból gúnyos öltönyt szősz,
S kimondhatatlan gondolathoz illeszted
A szellő-röptet és az önnön-dallamot:
Te tündér-hajós! ki úgy lebegsz
Oly tiszta vízen, hogy a bárkád
Inkább látszik
Az égen időzni, semmint földi áramlaton;
Függve a folyamban, mely oly tiszta, mint az ég,
Hol föld és menny egyetlen képbe olvad;
Ó, áldott látomás! boldog gyermek!
Oly gyönyörűen vagy te vad,
Féltéssel gondolok rád,
Mi várhat rád a jövő éveiben.
  Azt hittem, az Időben a Fájdalom
Vendéged lesz majd,
Házad s vendégszereteted ura;
S a Bánat, e nyugtalan szerető! sosem pihen,
Csak ha érintésed közelében ülhet.
Ó, túl buzgó balgaság!
Ó, hiú és ok nélküli melankólia!
A Természet vagy véget vet neked teljesen;
Vagy megnyújtva gyönyöröd évszakát,
Megőrzi neked, egyéni jogon,
A fiatal bárány szívét a felnőtt nyáj között.
Mi közöd neked a búhoz,
Vagy a holnap sérelmeihez?
Harmatcsepp vagy, mit a reggel hozott,
Ki nem bírná a kíméletlen ütéseket,
S nem tűrné, hogy a sáros földön vonszolják;
Drágakő, mely ragyog, amíg él,
S nem ad előre semmi jelt;
De ha éri a bűn, küzdelem nélkül,
Egy pillanat alatt kicsúszik az életből.

2026. március 10.

Gemini fordítása


 

2026. március 9., hétfő

92. Walt Whitman: Volt egy gyermek, aki útnak indult (fordítás)



There was a child went forth every day,
And the first object he look’d upon, that object he became,
And that object became part of him for the day or a certain part
     of the day,
Or for many years or stretching cycles ofo years.

The early lilacs became part of this child,
And grass and white and red morning-glories, and white and
     red clover, and the song ofo the phoebe-bird,
And the Third-month lambs and the sow’s pink-faint litter, and
     the mare’s foal and the cow’s calf,
And the noisy brood of the barnyard or by the mire of the
     pondside,
And the fish suspending themselves so curiously below there,
     and the beautiful curious liquid,
And the water-plants with their graceful flat heads, all became
     part of him.

The field-sprouts of Fourth-month and Fifth-month became part
     of him,
Winter-grain sprouts and those of the light-yellow corn, and the
     esculent roots of the garden,
     afterward, and wood-berries, and the commonest weeds by
     the road,
And the old drunkard staggering home from the outhouse of the
     tavern whence he had lately risen,
And the schoolmistress that pass’d on her way tot he school,
And the friendly boys that pass’d, and the quarrelsome boys,
And the tidy and fresh-cheek’d girls, and the barefoot negro boy
     and girl,
And all the changes of city and country wherever he went.

His own parents, he that had father’d him and she that had
     conceiv’d him in her womb and birth’d him,
They gave this child more of themselves than that,
They gave him afterward every day, they became part of him.
The mother at home quiletly placing the dishes ont he supper-
     table,
The mother with mild words, clean her cap and gown, a
     whoesome odour falling off her person and clothes as she
     walks by,
The father, strong, self-sufficient, manly, mean, anger’d, unjust,
The blow, the quick loud word, the tight gargain, the crafty lure,
The family usages, the language, the company, the furniture,
Affection that will not be gainsay’d, the sense of what is real,
     the thought if after all it should prove unreal,
The doubts of day-time and the doubts of night-time, the
     curious whether and how,
Whether that which appears so is so, or is it all flashes and
     specks?
Men and women crowding fast in the streets, if they are not
     flashes and specks what are they?
The streets themselves and the facades of houses, and goods in
     the windows,
Vehicles, teams, the heavy-plank’d wharves, the huge crossing
     at the ferries,
The village ont he highland seen from afar at sunset, the river
     between,
Shadows, aureola and mist, the light falling on roofs and gables
     of white or brown two miles off,
     boat slack-tow’d astern,
The hurrying tumbling waves, quick-broken crests, slapping,
The strata of colour’d clouds, the long bar of maroon-tint away
     solitary by itself, the spread of purity it lies motionless in,
The horizon’s edge, the flying sea-crow, the fragrance of salt
     marsh and shore mud,
These became part of that child who went forth every day, and
     who now goes, and will always go forth every day.



92. Walt Whitman: Volt egy gyermek, aki útnak indult

Volt egy gyermek, aki útnak indult minden nap,
És az első dolog, amelyre ránézett, részévé lett,
És az a dolog a részévé vált arra a napra, vagy a nap egy
     bizonyos részére,
Vagy hosszú évekre, vagy az évek tágas körforgására.

A korai orgonák e gyermek részévé váltak,
És a fű, a fehér és vörös hajnalikák, a fehér és
     vörös lóhere, és a kék gyurgyalag dala,
És a harmadik havi bárányok, és a koca halványrózsaszín malaca, és
     a kanca csikója, és a tehén borja,
És a baromfiudvar zajos népe, vagy a tószéli
     ingoványé,
És a halak, amint különösen lebegnek odalent,
     és a gyönyörű, különös víz,
És a vízinövények kecses, lapos fejeikkel – mind a részévé váltak.

A negyedik és ötödik hónap mezősarjadásai a részévé
     váltak,
A téli vetés hajtásai és a világossárga kukorica, és a kert
     ehető gyökerei,
És a virágba borult almafák, majd később a
     gyümölcs, és az erdei bogyók, és a legközönségesebb gyomok az
     út mentén,
És az öreg részeges, aki dülöngélve tart haza a kocsma udvaráról,
     ahonnan nemrég tápászkodott fel,
És a tanítónő, aki elhaladt útban az iskola felé,
És a barátságos fiúk, akik elhaladtak, és a veszekedő fiúk,
És a rendes, friss arcú lányok, és a mezítlábas néger fiú
     és lány,
És a város és vidék minden változása, bárhová is ment.


Saját szülei, az apa, aki nemzette őt, és az anya,
     ki méhében hordta és megszülte őt,
Többet adtak e gyermeknek önmagukból, mint csupán az életet,
Nap mint nap adtak neki magukból, míg részévé váltak.
Az anya otthon, amint csendben rakja le az edényeket
     a vacsoraasztalra,
Az anya szelíd szavakkal, tiszta főkötőben és ruhában,
egészséges illat árad lényéből, ahogy elhalad,
Az apa, aki erős, önelégült, férfias, de olykor dühös
és igazságtalan,
Az ütés, a gyorsan elcsattanó szó, a szoros alkuk,
     a ravasz csábítás,
A családi szokások, a nyelv, a társak, a bútorok,
     a vágyakozó és dagadó szív,
A vonzalom, melynek nem lehet ellentmondani, az érzés,
     hogy mi a valóság,
S a gondolat, hogy mi van, ha mindez mégis valótlan,
A nappalok kételyei és az éjszakák kételyei, a kérdés,
     hogy vajon miként is van mindez,
Hogy az, ami annak látszik, valóban az-e, vagy csak
      villanások és porszemek az egész?
Az utcákon tolongó férfiak és nők, ha nem villanások,
     akkor micsoda lények ők?
Maguk az utcák és a házak homlokzatai, az áruk az ablakban,
A járművek, a fogatok, a nehéz deszkákból ácsolt rakpartok,
     a hatalmas átkelők a kompátkelőknél,
A távoli falu a felföldön a naplementében, s közöttük
     a kanyargó, széles folyó,
Árnyékok, fényudvar és köd, a tetőkre eső fény
     két mérföldnyi távolban,
A dagállyal álmosan lecsorgó szkúner, mögötte a vontatott,
     kicsiny csónak,
A sietős hullámok csapkodó habja, a horizont széle,
     a sós mocsár illata,
Mindez a részévé vált annak a gyermeknek, aki útnak indult
     minden áldott nap,
És aki most is elindul, és mindörökké útnak indul majd
     minden egyes napon.

2026. március 9.

Gemini, Chat  mesterséges intelligencia segítségével

2026. március 8., vasárnap

Kohut Katalin: Születésnapomra



 Kohut Katalin: Születésnapomra


Mintha most születtem volna,

félve attól, amit éreztem.

Nem én választottam szülőket –

a világ döntött,

én csak érkeztem.


Apai családom régi németként

sokszor lett célpont,

anyám apját forgószél vitte el

Olaszliszkán.

Anyám ma kilencven éves –

hosszabbítás az időben.


A költők megírták

a világégés szerepeit,

és volt, aki hitte:

ilyet már nem lehet

a huszadik században.


Mégis megtörtént.


Így lettem én egyetlen életben

sok korszak tanúja,

mert mások nem vállalták

a rájuk osztott szerepet.


A tizennyolcadik születésnapomra

gyermeket kaptam ajándékba –

társat a sötét időkben,

vezetőt a félelmek között.


Minden bűn lett, ami emberi:

tisztaság, szelídség,

egy tiszta hang,

vagy a kedvesség.


Mennyi bűnt hordozott az ember,

mennyit kellett vezekelnie!

Sötét erők között botladozva

egyetlen társ maradt:

a gyermek.


Ötven év rohant el így velünk.

A világ hallgatott.

Pedig a hallgatás is cinkosság.


Hatvannyolc éves lettem,

mégis úgy érzem néha,

mintha most születtem volna –

félve.


Dalokat énekeltem,

filmslágereket,

mindent, amit egyszer hallottam.

Szívem, mint egy magnó,

őrizte őket.


Nem tudom, lesz-e igazság.

Lesz-e valaki,

aki kivezeti az embert

a sötétségből.


Mert előre írták:

kell majd egy Megváltó.


És ha most élne

Szerb Antal,

talán ő sem hinné:

amiről azt mondták,

nem történhet meg többé –

mégis valósággá lett.


2026. március 8.

2026. március 6., péntek

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára (fordítás)


William Whitehead: Molly négyéves
Van-e bájosabb látvány egy nyiladozó értelmű kisgyermeknél? Whitehead verse egy négyéves kislányt köszönt, akinek az arcán már ott virul a rózsa, és akinek a szavaiból a szülei egész köteteket tudnak kiolvasni.
A költő egy gyönyörű kéréssel fordul az Időhöz: bárcsak olyan lenne, mint egy jó mesterember, aki tudja, mikor kell megállnia. Építse, szépítse a kislányt a virágkoráig, de aztán hagyja őt meg abban a tökéletes ragyogásban. Egy vers a szülői szeretetről és az élet tavaszáról.

91. William Whitehead: Ont he Birtday of a Young Lady

Four Years Old

Old creeping time, with silent tread,
Has stol’n four years o’er Molly’s head:
The rosebud opens on her cheek,
The meaning eyes begin to speak;
And in each smiling look is seen
The innocence which plays within.
Nor is the faltering tongue confined
Zo lisp the dawning of the mind,
But firm and full her words convey
The little all they have to say:
And each fond parent, as they fall,
Finds volumes in that little all.
     May every charm which now appears
Increase and brighten with her years!
And may that same old creeping time
Go on till she has reached her prime,
Then, like a mester of his trade,
Stand still, nor hurt the work he made.

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára

A vén, lopakodó Idő néma léptekkel
négy évet lopott el Molly feje felett:
Orcáján rózsabimbó, ha kinyílik,
beszédes szeme is szólásban bízik;
S minden mosolygó pillantásán látszik
az ártatlanság, mely odabenn játszik.
Már tétova nyelvén sincsenek korlátok,
selypítve nem csak a hajnalt látja ott,
Szavai szilárdan, telten áramlanak,
azt a „kevéske mindent” kimondják hamar:
S a szerető szülő, ha e szavak lehullanak,
köteteket talál ott, hol e szavak elhangzanak.
     Váljék minden báj, mely most felruházta,
még szebbé az évek fényes sugarára!
S bárcsak ugyanaz a vén, lopakodó Idő
haladna, míg Mollyban kél a felnőtt erő,
S akkor, mint munkájának bölcs mestere,
álljon meg, ha készen áll a műremeke.

2026. március 6.

Gemini, mesterséges intelligencia nyersfordításával 

 

2026. március 5., csütörtök

88. Edward Thomas: Hó (fordítás)



Kedves Olvasóim! A 88. vers, amit mára hoztam, egy igazi irodalmi talány. Edward Thomas a „Hó” című versében egy olyan pillanatot ragad meg, ahol a gyermeki képzelet és a világ fájdalma találkozik.
Elsőre talán furcsának tűnik, miért beszél egy gyermek „gyilkosságról” és „keserűségről” egy békés hóesés közepette. A titok a metaforában rejlik:
A gyermek számára az égbolt egy hatalmas fészek, a hulló hópihék pedig egy égi fehér madár puha mellepihéi.
De az ő tiszta logikája szerint a pihe csak akkor hullhat, ha a madár már nem él – így a hóesés számára nem játék, hanem egy néma tragédia, a természet áldozata.
Ebben a rövid versben Thomas a „borús fényesség” (dusky brightness) ellentétével mutatja meg, hogy a legszebb dolgok mögött is ott rejtőzhet az elmúlás szomorúsága. Egy vers a csendről, az ártatlanságról és arról a különös érzékenységről, amellyel csak a gyermekek képesek a világra tekinteni.

88. Edward Thomas: Snow

In the gloom of whiteness,
In the great silence of snow,
A child was sighing
And bitterly saying: ’Oh, 
They have killed a white bird up there on her nest,
The down is fluttering from her breast!’
And still it fell through thar dusky brightness
Ont he child crying for the bird of the snow.
 
88. Edward Thomas: Hó

A fehérség homályában,
A hó nagy csendjében,
Egy gyermek sóhajtozott
És keserűen mondta: „Ó,
Megöltek odafönt egy fehér madarat a fészkén,
A pihe meg csak hull a melléről!”
És még mindig hullott azon a borús fényességen át
A gyermekre, aki a hó madarát siratta.

2026. március 5.


 

87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben (fordítás)


Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

Ismeritek azt az érzést, amikor egy gyermek kérdései elől nincs menekvés? Edward Thomas 87. verse a világ felfedezésének mámoráról szól. Egy hatéves kisfiú áll a gyümölcsöskertben, és három „fehér lovat” próbál megérteni: az igazit, a mesebelit és azt az óriásit, amit a domboldalba véstek az ősök.

A vers a gyermeki kíváncsiság himnusza. Ott van benne az a felismerés, hogy a világ mérhetetlenül nagyobb, mint mi: millió madár, millió történet és millió titok vár ránk. A kisfiú pedig inkább le sem feküdne aludni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Ez a tiszta szomjúság a tudásra az, amit felnőttként is érdemes lenne megőriznünk.


87. Edward Thomas: The Child in the Oarchard


’He rolls in the orchard: he is stained with moss

And with earth, the solitary old white horse.

Where is his father and where is his mother

Amon gall the brown horses? Has he a brother?

I know the swallow, the hawk, and the hern;

But there are two million things for me to learn.


’Who was the lady that rode the white horse

With rings and bells to Banbury Cross?

Was there no other lady in England beside

That a nursery rhyme could take for a ride?


’Was there a man once who straddled across

The back of the Westbury White Horse

Over there on Salisbury Plain’s green wall?

Was he bound for Westbury, or had he a fall?


’Out of all the white horses I know three,

At the age of six; and it seems to me

There ist so much to learn, for men,

That I dare not go to bed again.

The swift, the swallow, the hawk, and the hern.

There are millions of things for me to learn.’


87.  Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben


„A gyümölcsösben hempereg: moha

és sár foltozza őt, a magányos öreg fehér lova.

Hol van az apja és hol az anyja

a barna lovak közt? Van testvére, rokona?

Ismerem a fecskét, az ölyvet és a gémet;

de millió dolog vár még, mit meg nem értek.


Ki volt a hölgy, ki fehér lovon ment,

s csengettyűvel Banbury Crossba jelent meg?

Nem volt más hölgy Angliában rajta kívül,

kit a mondóka nyergébe emel díszül?


Volt-e valaha ember, ki átlépett a hátán

a Westbury-i Fehér Lónak, ott a domb falán,

túl a Salisbury-síkság zöld falánál?

Westburybe tartott, vagy a mélybe szállt ál?


A fehér lovak közül hármat ismerek már

hatévesen; de úgy tűnik, a sors még sokat vár.

Annyi tanulnivaló van a férfiaknak,

hogy többé lefeküdni aludni sem hagynak.

A sarlósfecske, a fecske, az ölyv és a gém.

Millió dolog van még, mit meg nem értek én.”


2026. március 5.


Gemini mesterséges intelligencia segítségével




 

86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon (fordítás)


Gondolatok a „Gyermek a sziklákon” című vershez

Kedves Olvasóim! Ma egy különleges irodalmi utazásra hívlak Benneteket. Edward Thomas (1878–1917) angol költő 86. versét hoztam el, amely első olvasatra egy egyszerű tengerparti pillanatkép, de a mélyben megrázó és titokzatos rétegeket rejt.

A vers fordítása és értelmezése során egy modern utat választottam: a Gemini mesterséges intelligencia segítségével fejtettük fel a szöveg bonyolult szimbólumrendszerét. Miért fontos ez? Mert így nemcsak a szavakat ültettük át magyarra, hanem közösen elemeztük ki:

Mit jelent a „Zöld Lovag” középkori legendája egy sáska képében,

miért érződik a kínin keserűsége a gyermek szavaiban,

és hogyan válik a halál ijesztő fogalma a gyermeki lélekben a végső, anyai biztonság vágyává.

Ez a poszt egy emberi és gépi intelligencia közötti párbeszéd gyümölcse. Az MI segített a nyelvi akadályok leküzdésében és a háttér-információk feltárásában, én pedig a szívemet és az anyai érzéseimet adtam hozzá az értelmezéshez. Bízom benne, hogy ez a közös munka segít Nektek is átélni Edward Thomas melankolikus, mégis békés világát.


 86. Edward Thomas: The Child ont he Cliffs

Mother, the root of this little yellow flower
Among the stones has the taste of quinine.
Things are strange to-day ont he cliff. The sun shines so bright,
And the grasshopper works at his sewing-machine
So hard. Here’s one on my hand, mother, look;
I lie so still. There’s one on your book.

But I have something to tell more strange. So leave
Your book tot he grasshopper, mother dear, -
Like a green knight in a dazzling market-place –
And listen now. Can you hear what I hear
Far out? Now and then the foam there curls
And stretches a white arm out like a girl’s.

Fishes and gulls ring no bells.There cannot be
A chapel or church between here and Devon,
With fishes or gulls ringing its bell, - hark! –
Somewhere under the sea or up in heaven.
’It’s the bell, my son, out in the bay
Ont he bouy. It does sound sweet to-day!

Sweeter I never heard, mother, no, not in all Vales.
I Should like to be lying under that foam,
Dead, but able to hear the sound of the bell,
And certain that you would often come
And rest, listening happily.
I should be happy if that could be.

 86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon

Anyám, ennek a kis sárga virágnak a gyökere
A kövek között olyan ízű, mint a kínin.
Különösek ma a dolgok itt a sziklán. A nap oly fényesen süt,
És a sáska úgy dolgozik a varrógépén,
Oly keményen. Nézz csak, egy itt van a kezemen, anyám;
Olyan mozdulatlanul fekszem. Egy pedig a könyveden van.

De van valami még különösebb mondandóm. Szóval hagyd
A könyvedet a sáskára, édesanyám, –
Mint egy zöld lovagra egy vakító piactéren –
És figyelj most. Hallod, amit én hallok
Odakinn? Néha a hab ott megpördül,
És kinyújt egy fehér kart, mint egy lányét.

Halak és sirályok nem harangoznak. Nem lehet ott
Sem kápolna, sem templom innen Devonig,
Ahol halak vagy sirályok húznák a harangot, – figyelj! –
Valahol a tenger alatt vagy fent az égben.
„A harang az, fiam, kint az öbölben,
A bóján. Ma valóban édesen szól!”

Soha nem hallottam édesebbet, anyám, nem, egész Walesben sem.
Szeretnék ott feküdni a habok alatt,
Holtan, de képesnek lenni a harangszót hallani,
És biztosnak lenni abban, hogy te gyakran eljössz
És megpihensz, boldogan figyelve.
Boldog lennék, ha ez megtörténhetne.

2026. március 5.




 

2026. március 4., szerda

83. Ann és Jane Taylor: Himnuszok gyermeki lelkeknek (fordítás)



I. A Child’s Hymn of Praise
I thank the goodness and the grace
     Wiich on my birth have smiled,
And made me, in these Christian days,
     A happy English child.

83. Ann és Jane Taylor: Himnuszok gyermeki lelkeknek

I. Egy gyermek dicsőítő himnusza
Hálát adok a jóságért és a kegyelemért,
     Mely születésemre oly nyájasan mosolygott,
S e keresztény napokban, a hitért,
     Mely egy boldog angol gyermekkort hozott.

2026. március 3.


 

82. Algernon Charles Swinburne: Egy gyermek szánandó jósága (fordítás)




No sweeter thing than childlren’s ways and wiles,
     Surely, we say, can gladden eyes and ears;
Yet sometimes sweeter than their words or smiles
          Are even their tears.

Zo one for once a piteous tale was read,
    How, when the murderous mother crocodile
Was stain, her fierce brood famished, and lay dead,
          Starved, by the Nile.

In vast green reed-beds ont he vast grey slime
     These monsters motionless and helpless lay,
Perishing only for the parent’s crime
          Whose seed were they.

Hours after, toward the dusk, one blithe small bird
    Of Paradise, who has our hearts in keeping,
Was heard or seen, but hardly seen or heard,
          For pity weeping.

He was so sorry, sitting still apart,
    Fort he poor little crocodiles, he said.
Six years had given him, for an angel’s heart,
          A child’s instead.

Feignes tears the false beasts shed for murderous ends,
    We know from travellers’ tales of crocodiles;
But these tears wept upon them of my friend’s
          Outshine his smiles.

What heavenliest angels if what heavenly city
     Could match the beavenly heart in children here?
The heart that hallowing things with its pity
          Casts out all fear?

So lovely, so divine, so dear their laughter
     Seems to us, we know not what could be more dear:
 But lovelier yet we see the sign thereafter
          Of such a tear.

With sense of love half laughing and half weeping
     We met your tears, our small sweet-spirited friend:
Let your love have us in its heavenly keeping
           To life’s last end.

82. Algernon Charles Swinburne: Egy gyermek szánandó jósága

Nincs édesebb, mint gyermekek bája és csalfasága,
     Mondjuk mi, kiknek szemét s fülét vidítja;
De néha édesebb szavuknál s mosolyuknál
          Még a könnyük is, mi arcukat borítja.

Valakinek egyszer egy bús mesét olvastak,
     Hogyan ölték meg a gyilkos anya-krokodilt,
S vad fiai hogyan maradtak árván, éhen,
          Holtan a partokon, hol hömpölyög a Nílus.

Hatalmas zöld sásban, szürke iszap hátán,
     E szörnyek mozdulatlan, gyámoltalan feküdtek,
Csak szüleik bűne miatt pusztulva el ottan,
          Kiknek magvából e világra jöttek.

Órákkal később, az alkonyi fényben,
     Egy apró, vidám égi madárka,
Kit szívünkben őrzünk, alig hallva-látva,
          Zokogott a szánástól, magára utalva.

Oly nagyon sajnálta, ott ülve külön,
     A szegény kis krokodilokat, mondta.
Hat év adott neki angyali szív helyett
          Egy gyermekit, mit a szánalom font be.

Színlelt könnyet sír a hamis fenevad,
     Tudjuk az utazók krokodil-meséiből;
De e könnyek, miket barátom sírt értük,
          Tündöklőbbek minden víg nevetésnél.

Mely mennyei város mely legszebb angyala
     Érhetne fel e földi gyermek-szívvel?
A szívvel, mely szentté tesz mindent a szánással,
          S minden félelmet elűz a szeretetével?

Oly kedves, oly isteni a kacajuk nékünk,
     Hogy nem is tudjuk, mi lehetne drágább:
De még szebbnek látjuk azt a jelet rajtuk,
          Mit egy ilyen könnycsepp ragyogása ád át.

A szeretet érzésével, félig sírva, félig nevetve
     Fogadtuk könnyeid, édes kis barátunk:
Hadd őrizzen minket a te szereteted
          Míg az életünk végére nem érünk.

2026. március 3.

 

2026. március 1., vasárnap

78. Robert Louis Stevenson: Ifjonti éji gondolat (fordítás)



All night long and every night,
When my mamma puts out the light,
I see the people marching by,
As plain as day, before my eye.

Armies and emperors and k ings,
And carrying different kinds of things,
And marching in so grand a way,
You never saw the like by day.

So fine a show was never seen
For every kind of beast and man
Is marching in that caravan.

At first they move a little slow,
But still the faster on they go,
And still beside them close I keep
Until we reach the town of sleep.

78. Robert Louis Stevenson: Ifjonti éji gondolat

Egész éjjel, minden éjen,
Ha anyám a lámpát eloltja éppen,
Látom a népet, ahogy elvonul,
Szemem előtt minden feltárul.

Seregek, császárok, királyok sora,
Mindenki visz valami kincset tova,
Oly büszkén lépked a sokaság,
Nappal ilyet nem lát a világ.

Sosem volt még ily csodás menet,
A zöld gyepen cirkusz így nem mehet;
Mindenféle vadállat és ember
Vándorol ott abban a seregben.

Eleinte csak lassan lépkednek,
Aztán egyre sebesebbek lesznek,
S én szorosan mellettük megyek,
Míg az Álom-városba nem érkezek.

Megjegyzés: A Gyermekversek kertjéből (A Child's Garden of Verses) kötetből való kincs.

2026. március 1.



 

80. Algernon Charles Swinburne: A Föld sója (fordítás)



80. Algernon Charles Seinburne: The Salt of the Earth


It childhood were not in the world,

    But only men and women grown;

No baby-locks in tendrils curled,

    No baby-blossoms blown;


Though men were stronger, women fairer,

    And nearer all delights in reach,

And verse and music uttered rarer

    Tones of more godlike speech;


Though the utmost life of life’s best hours

    Found, as it Cannot now find, words;

Though desert sands were sweet as flowers

    And flowers could sing like birds;


But children never heard them, never

    They felt a child’s foot leap and run,

This were drearier star than ever

    Yet looked upon the sun.


80. Algernon Charles Swinburne: A Föld sója


Ha nem volna gyermek ezen a földön,

   Csak felnőtt férfi s nő lakná a tájat;

Hajfürt se göndörödne, s ne is nőjön

   Bimbó, melyből gyermek-virág támad;


Bár erősebb lenne a férfi, s a nő szebb,

   S minden gyönyör mindenkié lehetne,

S a vers, a zene szólna istenibbül,

   Ritka tónusokban tündökölve;


Bár az élet legszebb órái végre

    Szavakat lelnének – mit most nem lelnek;

S bár a sivatag homokja virágként égne,

    S a virágok madárként énekelnének;


De ha gyermek sosem hallaná e dalt,

    S nem szaladna könnyű, apró lába:

Ez a csillag sötétebb s árvább maradna,

    Mint bármelyik, mi néz a Nap világába.


2026. március 1.


Gemini mesterséges intelligencia segítségével

79. Algernon Charles Swinburne: Ilyeneké a mennyek országa (fordítás)



Of such is the kingdom of heaven.
    No glory that ever was shed
From the crowning star of the seven
    That crown the north world’s head,

No word that ever was spoken
    Of human or godlike tongue,
Gave ever such godlike tongue,
    Since human harps were strung.

No sign that ever was given
    To faithful or faithless eyes
Showed ever beyond clouds riven
    So clear a Paradise.

Earth’s creeds may be seventy times seven
    And blood have defiled each creed:
If of such be the kingdom of heaven,
    It must be heaven indeed.

79. Algernon Charles Swinburne: Ilyeneké a mennyek országa

Ilyeneké a mennyek országa.
    Nincs oly fény, melyet valaha
Szórt volna csillagok koronája
    Észak fenséges homlokára,

S nincs szó, melyet emberi ajak
    Vagy istenek nyelve kiejtett,
Mely ily égi zenét adhatott,
    Mióta hárfák húrja zenghet.

S nincs jel, mit hívő vagy hitetlen
    Szem láthatott volna az égen,
Mely felhőkön túl, oly szeplőtlen
    Paradicsomot tárna élénken.

Lehet a földön hit hétszer hetven,
    S mindet vér mocskolja, ha kell:
De ha ilyeneké a menny ott fent,
    Akkor az valóban mennyország lesz.

2026. március 1.

 

2026. február 28., szombat

76. Robert Louis Stevenson: Menekülés lefekvéskor (fordítás)




The lights from the parlour and kitchen shone  out
    Through the blinds and the windows and bars;
And high overhead and all moving about,
    There were thousands of millions of stars.
There ne’er were such thousands of leaves on a tree,
    Nor of people in church or the Park,
As the crowds of the stars that looked down upon me,
    And that glittered and winked in the dark.

The Dog, and the Plough, and the Hunter, and all,
    And the star of the sailor, and Mars,
These shone in the sky, and the pail by the wall
    Would be half full of water and stars.
They saw me at last, and they chased me with  cries,
    And they soon had me packed into bed;
But the glory kept shining and bright in my eyes,
    And the stars going round in my head.


A szalon s a konyha fénye kiszökött,
    A redőnyön s rácson át világolt;
S fent a fejem felett, az éj közt,
    Milliónyi csillagtól fénylett az égbolt.
Sose volt annyi levél a fák ágain,
    Sem ember a parkban, vagy a templomban,
Mint amennyi csillag nézett rám onnan,
    S kacsintott felém a sötét árnyain.

A Kutya, a Göncöl, a Vadász s a többiek,
    A tengerész csillaga s a vörös Mars;
Mind ragyogott, s a falnál a vödör-fenék
    Csillaggal s vízzel lett teli hamarst.
Végül megláttak, s hívtak kiáltva,
    S gyorsan  az ágyamba fektettek engem;
De szememben ott égett a fény glóriája,
    S a csillagok tovább forogtak a fejemben.

2026. február 28.

Megjegyzés: A Gyermekversek kertjéből (A Child's Garden of Verses) kötetből való kincs.


 

2026. február 14., szombat

60. Andrew Marvel: Ifjú szerelem (fordítás)




Come little Infant, Love me now,
    While thine unsuspected years
Clear thine aged Father’s brow
    From cold Jealousie and Fears.

Pretty surely ’twere to see
    By young Love old Time beguil’d:
While our Sportings are as free
    As the Nurses with the Child.

Common beautlies stay filteen;
    Such as yours should swifter move;
Whose fair Blossoms are too green
    Yet for Lust, but not for Love.

Love as much the snowy Lamb
    Or the wanton Kid does prize,
As the lusty Bull or Ram,
    For his morning Sacrifice.

Now then love me: time may take
    Thee before thy time away:
Of this Need we’ll Virtue make,
    And learn Love before we may.

So we win of doubtful Fate;
    And, if good she to us meant,
We that Good shall antedate,
    Or, if ill, that Ill prvent.

Thus as Kingdomes, frustrating
    Other Titles to their Crown,
    So all Forraign Claims to drown,

So, to make all Rivals vain,
    Now I crown thee with my Love:
Crow nme with thy Love again,
    And we both shall Monarchs prove.

60. Andrew Marvel: Ifjú szerelem

Jöjj, kicsiny Gyermek, szeress most, 
    Míg gyanútlan éveid 
Űzik az ősz Apa-homlokost, 
    S a félelem jéghideg árnyait.

Mily kedves látvány lenne, nézd, 
    Az Ifjú Szerelem s a vén Idő: 
Míg játékunk oly szabad s tiszta észt
     Mutat, mint dajka s gyermek, ki nő.

Más szépség vár tizenöt évet; 
    A tiédnek gyorsabb út jár;
 Kinek bimbója még zölden éled: 
    Vágynak korai, de Szeretetre vár.

Ámor a hófajta bárányt is 
    S a pajkos gödölyét úgy nézi, 
Mint a bika-áldozatot, bármily dús is, 
    Mikor reggeli oltárát idézi.

Hát szeress most: a sors elvehet 
    Téged, még mielőtt a sorod lejár: 
E szükségből erényt kovácsolni lehet, 
     S szeretni tanulunk, mielőtt lennél nagylány már.

Így győzzük le a kétes Végzetet;
     S ha jót szánt nekünk az ég, 
Megelőzzük a boldog perceket, 
    Vagy kivédjük a rossz végzetét.

Mint országok, kik megelőznek 
    Más trónigénylő jogokat, 
S bölcsőben királyt koronáznak s győznek, 
    Hogy elnémítsanak idegen szavakat.

Úgy, hogy minden rivális hiába várjon, 
     Most megkoronázlak Szerelmemmel téged:
 Koronázz meg te is, hogy szívedre találjon, S mindketten 
     Uralkodók leszünk, nézd csak e véget.

2026. február 12.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

2026. február 11., szerda

50. Mary Lamb: Színlelt bátorság (fordítás)


50. Mary Lamb: Feigned Courage

Horatio, of ideal courage vain,
Was flourishing in air his father’s cane,
And, as the fumes of valour swelled his pate,
Now thought himself this hero, and now that;
   ’And how’, he cried, ’I will Achilles be;
My sword I brandish, see, the Trojans flee.
Now I’ll be Hector when his angry blade
A lane through heaps of slaughtered Grecians made!
And now by deeds still braver I’ll convince,
I am no less than Edward the Black Prince.
Give way, ye coward French!’ As thus he spoke,
And aimed in fancy a sufficient stroke
To fix the fate of Cressy or Poictiers
(The nurse relates the hero’s fate with tears;
He struck hisi milk-white hand against a nail,
Sees his own blood, and feels his courage fall.
Ah! where is now that boasted valour flown,
That in the tented field so late was shown?
Achilles weeps, great Hector hangs his head!
And the Black Prince goes whimpering to bed.

50. Mary Lamb: Színlelt bátorság

Horatio, ki oly büszke volt vélt erejére,
 Apja botját suhogtatta fel a kék égre, 
S ahogy a hősi gőz fejébe szállt vakon,
 Hősnek hitte magát sok dicső napon; 
„Most Akhilleusz leszek!” – kiáltott nagyot,
 „Kardom villan, nézzétek, a trójai futni fog! 
Vagy Hektor leszek inkább, kinek bősz vasa 
Görög holtak halmán vágott utat haza!
 S most még bátrabb tettel mutatom meg én, 
Hogy a Fekete Herceg vagyok e föld kerekén. 
Félre, gyáva franciák!” – s ahogy így beszélt,
 Képzelt csatát vívott, nem ismerve félt, 
Hogy eldöntse Cressy vagy Poictiers sorsát 
(Dajkája könnyezve meséli a hős romlását);
 Hófehér kezét egy szögbe ütötte bele, 
Saját vérét látva, elszállt minden ereje. 
Ó, hová tűnt most a fennhéjázó merészség,
 Mit a sátras táborban mutattál, te vitézség? 
Akhilleusz zokog, a nagy Hektor feje lóg!
 S a Fekete Herceg szipogva ágyba sompolyog.

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével