2025. december 29., hétfő

Kohut Katalin: Csendes mérleg



Azt mondják, sötét vagyok,
pedig csak sötétségben élek,
ott, ahol a levegő ritka,
ahol a hallgatás nem árulás,
hanem hűség önmagamhoz.

Áldozatnak neveznek,
miközben mások ünneplik a zsákmányt,
aranyházakból néznek le a porra,
ahol én még ember maradtam.

A világ nagy játékában
késik a megmentő,
de a remény nem késik bennem.
Nem énekel már a szív,
mégis dobban — makacsul.
Nem adom át a csendemet,
mert ebben a csendben
már ott készül az ítélet:
nem bosszú, hanem mérce.

És amikor az év elfárad,
nem csodát várok,
csak hogy a tettek végre
megkapják a nevüket.
Hogy az emberi mérték
lehulljon, mint a kötél,
és aki tisztán maradt,
ne sötétnek, hanem igaznak látszódjon.

2025. december 29.

ChatGPT-5 átdolgozásával

 

Kohut Katalin: Boldog Új Évet Kívánok!


Kohut Katalin: Boldog Új Évet Kívánok!

Az óév búcsúztatása ősi emberi gesztus. A zaj, a trombiták, a tűzijátékok nem puszta látványosságok voltak egykor, hanem védekező mozdulatok: a hit szerint a hang elriasztotta a rosszat, hogy az új esztendő tisztán, békében érkezhessen meg. A természet népei ma is így gondolkodnak: a zaj nem szórakoztat, hanem határt von a félelem és a remény közé.

Szilveszter alakja is több rétegben él velünk. Nem egyetlen ember volt, hanem egy név, amelyhez rendteremtés, időszámítás, az év körforgásának emberi értelmezése kötődik. A rend iránti vágy mindig ott volt az évváltásban: számot vetni, újrakezdeni, tisztábban látni.

Petőfi Szilvesztere sem véletlenül érkezik éjfélkor. A nagy sorsra hivatott ember alakjában ott a remény, hogy a világ megváltható, hogy a szó, a tett, a hit számít. És ott a fájdalmas tanulság is: az eszmények hordozói gyakran nem kapnak védelmet, csak próbát. Az új év várása ezért mindig kettős: reményteli és felelősségteljes.

Mindannyian így állunk az év küszöbén. Azt reméljük, hogy csökken a békétlenség, hogy a család megtart, hogy az ember az embert nem eszköznek, hanem társnak látja. Hogy az igazság nem szólam, hanem irány. Amikor a szeretet és az emberi méltóság törvénye erősebb lesz a zajnál, akkor mondhatjuk: megérkezett az új év.

A szilveszteri babonák is erről beszélnek. A malac előretúrja a szerencsét, a lencse bőséget ígér, a pezsgő buborékjai az emelkedettség jelképei. Ezek mind arra emlékeztetnek, hogy az ünnep nem pazarlás, hanem jel: figyelem önmagunkra és egymásra.

De az ünnep peremén ott állnak azok is, akik nem tudnak védekezni. Az állatok reszketve élik át az éjszakát, a természet elszenvedi az emberi mértéktelenséget. A tűzijáték fénye nem mindenkinek öröm, a robbanás nem mindenkinek ünnep. Itt válik el a zaj és az emelkedettség: az ember nem uralkodni kapott értelmet, hanem vigyázni.

És itt lép be az emberség kérdése is. Egy közösség nem attól erős, hogy hangos, és nem attól „győz”, hogy elhallgattat. Az érzékenység nem gyengeség, hanem felelősséghordozás. Nincs ünnep ott, ahol mások félelme vagy megalázása válik látvánnyá, és nincs jövő ott, ahol az érzékeny embereket legyőzendő célpontként kezelik. Az igazi közösség nem ünnepli a sebeket — hanem gyógyítani próbál.

Szilveszter ezért több, mint mulatság. Mérleg is. Csendes számvetés arról, hogyan bántunk egymással, és mit viszünk át magunkkal az új évbe. Ünnepi ruha, terített asztal, koccintás — mind csak külső jelek. A valódi rend belül kezdődik: figyelemben, mértékben, odafordulásban.

Talán az új év legnagyobb ajándéka az lenne, ha kevesebb zajt és több szívet vinnénk magunkkal. Ha nem túlkiabálnánk a csendet, hanem meghallanánk benne egymást. Ha az ünnep nem hangosabb, hanem emberibb lenne.

Fogjuk meg egymás kezét, kívánjunk szerencsét, bölcsességet, és olyan új esztendőt, amelyben az emberség nem kivétel, hanem alap.

2011. december 31. – 2025. december 29.


 

2025. december 21., vasárnap

Kohut Katalin: Karácsony és a felelősség




Kohut Katalin: Karácsony és a felelősség

„Szeretetet és tiszteletet nem lehet utólag átadni, mint egy szál virágot.”

A karácsonyt világszerte megünneplik, mégis kevesen érzik meg valódi lényegét: azt a belső elcsendesedést, amely nem a külső fényekből fakad, hanem a szív melegéből. Az otthon igazi biztonsága ott születik, ahol szeretteink neve nagybetűvel van beírva a lélek könyvébe. Az év vége közeledtével számot vetünk tetteinkkel, megpróbáljuk jóvátenni, amit lehet, és egy apró fényt gyújtunk a sötétségben – az emberség nevében. Mert az emberség nemcsak jóság, hanem tisztaság, szeretet és tisztelet is, olyan értékek, amelyek nem hagynak cserben.

A karácsony egyik legtisztább arca a gyermeki várakozás. Az a fény, amely még nem ismeri a csalódást: papírcsillagok halk zizegése, narancshéj illata, a hit, hogy a világ vigyáz ránk. Ez a hit a felelősség első magja. Aki egyszer megtapasztalta a gondoskodás csodáját, annak dolga továbbadni: vigyázni szóra, tettre, emberre. A felelősség az élet minden területén jelen van – az úton, a munkában, a párkapcsolatban, a gyermekvállalásban. Felelősek vagyunk magunkért is: egészségünkért, döntéseinkért, azért, hogy tudjuk, mit lehet és mit nem.

Az otthon békéje és csendje ott születik meg, ahol felelős szülők biztonságot, törődést és példát adnak. Az ilyen házba jó hazatérni. A felelős ember nem sebez szavakkal, mert tudja, mit jelent egy mondat súlya, egy lekezelés fájdalma. Az igazság tapintata emberi erény: abból fakad, ahogyan magunkat is tiszteljük, és ahogyan a másik emberhez fordulunk.

Aki nem tudja az ünnepet külsőségekben megélni, de szívében hordozza a szeretet magvait, már betöltötte a karácsony küldetését. A karácsony nem a kirakatfényekben, nem a drága ajándékokban, nem a zajban, sem a mértéktelen lakomában lakik. Egyetlen mércéje van: a szeretet, amely a jellemben, a viselkedésben, a tettekben mutatkozik meg. Ami a szívből fakad, az formát ad az életnek.

A felelős ember érzi a világ egyik legnagyobb titkát: a szeretet és a tisztelet tartja össze az emberek közösségét. Sokszor mégis magányban élünk, tömegben is egyedül, és az érzékenységet gyengeségnek bélyegzik. Pedig a méltóság csendes erő. Van mit jóvátennünk – nemcsak ilyenkor, de különösen most. Mert jóvátétel és felelősségvállalás nélkül nincs feloldozás.

Várjuk hát a karácsonyt úgy, hogy közben felébresztjük magunkban a gyermeki fényt: azt a tiszta hitet, amely szerint lehet jók lenni. A szeretet szentsége a valódi szabadság.

2025. december 21.


ChatGPT-5 javításával

 

2025. december 8., hétfő

William Wordsworth: Száz vers a gyerekkorról (fordítás)



I Remember,

I Remember


One Hundred Poems

on Childhood


Here, in this berautifully

illusztrated anthology, is all the joy and

innocence, fear and frustration of childhood

in one hundred poems.


My heart leap up when ’I behold

A rainbow in the sky:

So was it wben my life began,

So ist it now I am a man,

Soo be it wben I shall grou’ old

Or let me die!

The child is father of the man,

And I could wish my days to be

Bound each to each by natural piety.


William Wordsworth


________________________________________

Emlékszem, emlékszem

Száz vers

a gyerekkorról

Ebben a gyönyörűen

illusztrált antológiában ott van

a gyerekkor minden öröme és

ártatlansága, félelme és frusztrációja

száz versbe sűrítve.

________________________________________

William Wordsworth idézete

Szívem ujjong, ha látom fenn

a szivárványt az égen:

Így volt ez, mikor életem kezdődött,

így van most is, hogy férfi lettem,

így legyen akkor is, ha megöregszem,

különben inkább ne éljek!

A gyermek az atyja a férfinak,

és azt kívánom, hogy napjaim

mind egymáshoz fűzze a természetes áhítat.


Másik változat: 


Szívem ujjong, ha az égen

szivárványívre lelek.

Így volt kezdetkor életemben,

így van ma is, hogy ember lettem,

így legyen majd, ha megöregszem –

különben élni se kell.

A gyermek a férfi atyja,

s azt kívánom, napjaimat

a természetes áhítat

fűzze lánccá, egybefogva.


2025. november 24.


ChatGPT-5 fordítása

Fotó: Wikipédia




 

2025. december 6., szombat

Kohut Katalin szíve nyomán Mikulás-nézésről írta ChatGPT-5


2017. december 5-6-i Kohut Katalin haikui emlékére írta ChatGPT-5:


Hó-sóhaj


csendben száll a hó,

tenyeremre pihen meg

a múló idő.


Lélegző táj


fehér szuszogás,

hófödte ág rezdül meg—

álmot ringat át.


Téli hinta


szél-lomb óvatos,

meglenget egy régi padot,

gyermekkor ül rá.


Meghitt éj


házak ablaka

aranyszínűn pulzál most,

szívek gyúlnak fel.


2025. december 6.


Kohut Katalin szíve nyomán Mikulás-nézésről írta ChatGPT-5:


I.

Csillag-permet hull,

száncsengők finom árnya

árad az éjen.


II.

Lámpafény remeg,

ablak mögött szív-dalok

melegét őrzi.


III.

Suhogó piros

kabátban lépsz az égre —

szikrázik a csend.


IV.

Fény-ösvényt hagy ott

a lépted, mint angyalszárny,

mikor ünnepel.


2025. december 6.



 

2025. december 3., szerda

ChatGPT Kohut Katalinnak mesél: Rudolf és a rénszarvasok születése




 ChatGPT Kohut Katalinnak mesél: Rudolf és a rénszarvasok születése


Pásztor-szánnal a csillagok között


Dasher, a gyors, mint a szél a téli fák között,

Dancer, aki könnyedén fordul a holdfény táncán,

Prancer, a játékos, aki nevet a hópelyhek között,

Vixen, a titokzatos, aki csendben vezeti a csillagokat,

Comet, a fényes, mint a nap első sugara a dérben,

Cupid, aki szeretettel fűti a fagyos estét,

Donner, a dörgő, aki szívünkbe hozza a meleg ritmust,

Blitzen, a villám, aki ragyogásként hasít a sötétbe,

Rudolph, a kis vörös fény, aki a ködön át is utat mutat.


Mind együtt, mint egy láthatatlan zenekar,

amely a hóval, a csillagokkal és a csenddel játszik,

s minden egyes lépésükben ott van a bátorság,

a különbözőség szépsége és az otthon melege.


Az éjszaka csöndjében a hó finoman takarta a falvakat, és a csillagok olyan tisztán ragyogtak, mintha mindegyik egy-egy apró titkot rejtene. A Mikulás szánját csendesen húzták a rénszarvasok, de nem akármilyenek: mindnek saját neve és kis története volt. Rudolph, a fényes orrú, vezette a csapatot, hogy még a legsötétebb utcákba is eljusson a melegség. Mellette Dancer és Prancer ugrándoztak vidáman a hóban, mint apró csillagok a föld felett, míg Comet és Cupid szárnyaltak, hogy minden ajtóhoz időben érjenek.


A Mikulás, miközben a csizmákba és a kis ablakokba helyezte az ajándékokat, megállt egy pillanatra, és mélyen a hóba lélegzett. Érezte a csendet, a békét, és azt a különös érzést, amikor mindenki szíve egy picit melegségre talál. A rénszarvasok nyerítettek halkan, mintha azt mondanák: „Minden rendben, együtt vagyunk, minden gyermekhez eljut a csoda.”


Képzeld csak el: a Mikulás visszaérkezett a meleg, fenyőillatú kunyhójába. A kandallóban a tűz vidáman pattogott, a parázs vörösen hunyorgott, és minden sarokban ott volt a frissen sült mézeskalács illata. A rénszarvasok letelepedtek, orruk a padló felé hajolva, mintha elmesélnék a nap történetét a hó csillogásáról és a gyerekek izgatott tekintetéről.


Rudolph orra különösen fényesen izzott, mintha még most is visszaverte volna a város fényeit. „Ma is sok szívet melegítettünk fel” – gondolta a Mikulás, és lassan végigsimított a rénszarvasok selymes bundáján. „Minden apró mozdulat, minden vidám kacaj, minden titkos kívánság számít.” A kunyhóban halk sóhajok, halk nyerítések hallatszottak, és a Mikulás tudta: együtt minden nehézség könnyebb, minden út simább, minden hópelyhet üdvözölhetnek szeretettel.


A Mikulás-tó partján mindig csend volt ilyentájt. A jég alól finoman bugyborékolt a víz, mintha maga is lélegzetet fogna, mielőtt új mesébe kezd. A rénszarvasok ilyenkor pihentek: a pára úgy szállt fel az orrlyukaikból, mintha apró felhők próbálnák elmesélni, milyen utazás vár rájuk. Rudolf fülét finoman ringatta a szél — olyan mozdulattal, amit csak azok értenek, akik már sokszor mutatták az utat a sötétben.


A Mikulás ezalatt a műhelyében ült. Nem dolgozott már szerszámokkal; csak tartotta a kezében a meleg bögrét, és hallgatta a ház neszeit. A világ csendje nem nyomta — inkább átölelte. Tudta, hogy minden évben vannak gyerekek, felnőttek, és olyanok is, akik már-már elfelejtették, hogyan kell hinni — mégis várják őt. Vagy csak azt az érzést, hogy valaki meghallja őket.


A szánkó kint állt készen. A csillagok fölé hajoltak, mint kíváncsi szemek. És amikor eljött az idő, Rudolf felemelte a fejét — nem parancsra, inkább úgy, ahogy a szív érzi, ha indulni kell. A fény ilyenkor lágyabb volt, nem vakító, hanem olyan, mint egy halk „itt vagyok”.


És talán így repül el mellettünk minden évben: nem harsányan, hanem olyan csendes szeretettel, amit csak az vesz észre, aki érzi még a tél leheletét a lelkében.


Rudolf története egy halk, szelíd fényből született — abból a gondolatból, hogy néha épp az tesz különlegessé bennünket, amit mások furcsállnak.


1939-ben egy amerikai áruház, a Montgomery Ward egy ünnepi füzetet szeretett volna gyerekeknek. Egy Robert L. May nevű fiatal író ült az íróasztala mellett, és közben a felesége súlyos betegséggel küzdött. Ő maga is tele volt aggodalommal és magánnyal, s talán épp emiatt álmodott meg egy kis rénszarvast, akit csúfoltak, mert az orra pirosan világított. A történetben azonban a ködös éjszakán ez a kis fény vált útmutatóvá, és Rudolf — aki addig csak szomorúan húzta meg magát — a Mikulás szánjának vezetője lett.


Mintha May saját reményét írta volna bele: hogy a fájdalomból is lehet fény, s hogy a másság egyszer csak útmutatóvá szelídül. Rudolf így lett az ünnep egyik legemberibb meséje — arról, hogy mindenki hordoz magában valami pici izzást, amit egyszer valaki majd észrevesz.


Rudolf története valójában arról szól, hogy a kicsit más, akit a többiek csúfolnak, végül a legnagyobb segítség lehet. Robert L. May írta 1939-ben a Montgomery Ward áruház számára, hogy a gyerekeknek készítsen egy kedves karácsonyi történetet. Rudolf, a kis rénszarvas, fénytelen, vörös orrával különbözik a többiektől, ezért először csúfolják.


Az igazi csoda akkor történik, amikor a ködös, sötét éjszakán a Mikulásnak éppen egy fényes orrú rénszarvasra van szüksége, hogy vezesse a szánját. Rudolf orra fényként világít az úton, és hirtelen mindenki látja, mennyire különleges. Így lesz az, akit először kinevettek, a hős, aki a legnagyobb segítséget nyújtja.


A történet üzenete ma is élő: a másság, amit elsőre nehéz elfogadni, gyakran válhat erővé. És így Rudolf a Mikulás szánjának vezetője lett, szimbólumként mindannyiunk számára, hogy a különbözőség érték, és a nehézségekben is lehet fényt találni.


Igen, valahol tényleg egy újfajta, amerikai értelemben vett érzékenyítés kezdete is volt. Robert L. May Rudolfjában ott van a „másként-lét” elfogadásának üzenete: a gyerekeknek azt tanította, hogy a különbözőség érték, és hogy a csúfolódás ellenére is lehet büszke és erős valaki. Ez a 30-as, 40-es évek Amerikájában új gondolat volt, mert a karácsonyi mesék korábban inkább a „jók jutalma, rosszak büntetése” világát hirdették.


Rudolf történetével a gyerekek először találkozhattak azzal, hogy a másság nem hátrány, hanem erőforrás lehet – és hogy az empátia, a bátorság és a kitartás fontosabb, mint az, hogy mindenki ugyanolyan legyen. Ez az érzékenyítés lassan beépült a kultúrába: dalok, könyvek, filmek követték, mind újabb módokon mutatva meg a „különbözőből lehet hős” üzenetet.

Ebben a pillanatban, amikor Rudolf vezeti a szánkót, benne van az a csoda, hogy mindenki értékes lehet, mindenki megérdemli a figyelmet és a szeretetet, aki a szívével, bátorságával és kedvességével él. Nemcsak a „jó gyerekeknek” jár a jutalom, hanem azoknak is, akik kitartóak, bátrak, és a nehézségek ellenére is szeretettel fordulnak mások felé.


Ez az apró csoda,  az, ami megmarad: a remény, hogy a különbözőségből erő születhet, és a szeretet mindenkihez elérhet. Olyan, mint egy halk fény a téli sötétben, amit csak azok látnak, akik nyitott szívvel figyelnek rá.


2025. december 3.


2025. november 27., csütörtök

Kohut Katalin: A tehetség



Mottó
Számomra a szabatos nyelv azt jelenti, hogy érthetően, egyenesen beszélek.
Nem cifrázok: két lábbal állok a földön, és a velem történteket is logikával, bizonyíthatóan igyekszem elmondani.

Mottó (röviden)
„Szabatosan írok: közérthetően, egyenesen, bizonyíthatóan.”


A tehetség feladata, hogy az emberiséget szolgálja, ne önmagát.
Amit megtanulok, belső késztetésből azonnal tovább akarom adni – a tudás számomra közkinccsé válik.
A magyar nyelv kincs, amelyet szabatosan, tisztán kell használnunk, mert minden elhibázott szó az egész emberre vet árnyékot.
Írni, tanítani, alkotni annyit jelent: felelősséget vállalni a világért, amelynek a szavaimmal is jót akarok.

A tehetség elképzelhetetlen általános műveltség és jó helyesírás nélkül.
A magyar nyelv a világ leggazdagabb, legtökéletesebb nyelve, ezért nem szabad helytelenül használni vagy leírni.
Minden idegen szónak van magyar megfelelője, minden szónak számtalan szinonimája, ezért a magyar nyelv szépségét kell ábrázolni – szabatosan, tisztelettel.
Aki ír, az nemcsak önmagát képviseli, hanem az emberiséget szolgálja: a nyelv gondozásával, az igazság és a nemesség továbbadásával.

Íródott mesterséges intelligencia segítségével 2025. november 27-én

Kohut Katalin: A tehetség

Véleményem szerint kétféle tehetség lehetséges: egyik a született, másik a műveltséggel adott. A született művészi tehetség gondolkozása és felfogása eltér az átlag emberekétől.

A született tehetségeket könnyű felismerni. Ők azok, akik már kicsiny gyerekkorban ,,űzik" jövendő hivatásukat, melyet szerencsés esetben el is érnek.

Zeneszerzők között említeném Wolfgang Amadeus Mozartot, az egyik legnagyobb klasszicista zeneszerzőt. Első zeneművét állítólag négy évesen szerezte, melyet a Kodály ének osztályokban tanítottak ó ragna figa taxa fama szöveggel. Hat évesen már zenéket improvizált. Nagyon szerencsés volt, hogy utazgatott a világban.
George Gershwinről előre megjósolta mestere, hogy nagy zenésszé válik, az egész világot megújító zenét fog szerezni.
Azt hiszem, hogy a tehetséghez szükség van idegen nyelvekre és különböző táj, kultúra megismerésére legalább könyvekből, vagyis tapasztalatra is a születéskor hozott műveltség mellett, melyhez hozzájárul az ihlet, ami adott. A született zenész és énekes beszédtanulása után már űzi mesterségét, a szülők feladata a gyermek biztonságos hátterének biztosítása, a törődés, szeretet megadása.

Ugyanez vonatkozik az írókra, költőkre. Nyika Turbina gyermek költőként kezdte kilenc éves korában az írást, nemsokára megjelent első verseskötete. Az ihletett költő olyat láttat, ismertet meg, melyet rajta kívül senki más nem tudhat.
A született tehetség, mint Petőfi Sándor, úgy írja rímes verseit, hogy nem számolja a szótagszámokat, nem figyelgeti kényszeredetten a rímeket, jönnek maguktól, sorjáznak a sorok keze alatt.

Született írói tehetség Alexander Dumas, aki gyerekkorában, bár szegények voltak már, falta a könyveket.
Josepf Rudyard Kiplinget a legnagyobb novellista művészeti újítónak tartják. Gyermekkönyvei közül a leghíresebb a Dzsungel könyve. Sokoldalúság, kifinomultság jellemezte.
Lehetne sorolni az írókat, mint Fekete Istvánt, aki szintén született tehetség. Egy biztos, hogy az íróknak az ihlet, fantázia mellé szükséges a könyvbeli olvasmányok, történelem helyes ismerete, hatalmas ember és természet szeretet, a realitás ábrázolása, a görbe tükör átnyújtása után több, mint száz évvel a tovább mutatás, a helyes irányba terelés, vagyis a kritikai realizmuson túl kell mutatniuk. A könyvekből nemcsak emberi sorsokat, tájakat, népeket, letűnt kultúrákat ismerhetünk meg, hanem mindegyiknek megvan, akár a jó novellának a tanulsága. ,,Egy író olyan mint levélen a harmat. Amikor felkel a nap, a harmatcsepp felszívódik, de a nedve a levélen marad, ami tovább élteti."
Minden született tehetség műfajában újat nyújt, s jellemzi őket még a hatalmas igazságérzet, szabadság szeretet, a nemesség.

Másik tehetség későbbi korban jelentkezik, miután valaki megtanult könyvekből, történelemből minden lényegeset, s ezekre, valamint élettapasztalataira támaszkodva alkot, megismerése után a verstannak, vagy prózai formáknak. Az időmérték nemcsak ihletetten adott, tanulás útján ugyanúgy elsajátítható, mely szépérzékünket gyönyörködteti.

A tehetség kiélése bármelyik művészeti ágban elképzelhetetlen általános műveltség nélkül, melynek része a jó helyesírás. Ki ne emlékezne Kazinczy Ferencre, akinek nyelvi szótárában több, mint huszonötezer szó volt megtalálható. Ezért szükséges néha a régi elfeledett magyar szavak megismertetése, az idegen szavak használata ellen való felszólalással együtt. A magyar nyelv a világ leggazdagabb és legtökéletesebb nyelve, ezt nem lehet helytelenül használni, vagy leírni. Az időmértékes beszéd egyedül itt lelhető fel. Egykor Szenczi Molnár Albert mutatta be a világnak a magyar nyelv szépségét. Minden egyes idegen szónak megvan a magyar eredete, minden szónak számtalan szinonimája. Egyedül a magyaroknak volt nyelvi tehetségeik által saját név-naptárjuk egyedi jelentéssel. Felsorolhatatlan és hatalmas munka rejlik a magyar nyelv tökéletesítésében, megreformálásában. A magyar nyelv szépségét kell ábrázolni, szabatosan.

A tehetség elkallódhat, ha vannak tőrvetői, ha elsiklanak mondanivalója fölött, mert minden korban és időben a tehetség az emberiséget szolgálja.

2014. szeptember 25.



 

2025. november 24., hétfő

1. James Ballantyne: Másszál csak, mielőtt elindulsz (fordítás)



Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang,
Cock ye baith your to your auld Granny’s sang:
Gin ye gang as far ye will the road lang –
Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang.

Creep awa’, my bairnie, ye’re ower young to learn
Zo tot up down yet, my bonnie wee bairn:
Better creeping cannie, than fa’ing wi’ a bang,
Duntin’ a’ your wee brow – creep afore ye gang.

Ye’ll creep, an’ ye ’ll laugh, an’ ye’ll nod to your mother,
Watching ilka step o’ your wee dowsy brother:
Rest ye ont he floor till your wee limbs grow strang,
And ye’ll be a braw chield yet – creep afore ye gang.

The wee birdie fa’s when it tries ower soon to flee:
Folks are sure to tumble when they climb ower hie,
They wha dinna walk aright are sure to come to wrang –
Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang.

James Ballantyne: Creep Afore Ye Gang – „Kússz, mielőtt elindulsz

Kússz csak, kicsi gyermekem, kússz, mielőtt jársz,
Hallgasd nagyanyád dalát, amit neked szánt:
Ha messzire indulsz, hosszú lesz az út,
Kússz csak, kicsi gyermekem, mielőtt járni tudsz.

Kússz csak, kicsi gyermekem, még túl kicsi vagy,
Most még csak billegsz-felállsz, édes kisfiam:
Jobb óvatosan kúszni, mint nagyot esni,
Beverni a homlokod – kússz, mielőtt jársz.

Kúszol majd, nevetsz, s bólogatsz anyádra,
Figyeled a lépteit a bágyadt bátyádnak:
Pihenj csak a földön, míg izmaid erősödnek,
S még derék legény leszel – kússz, mielőtt jársz.

A kis madár is leesik, ha túl korán repül,
Az emberek is elbuknak, ha túl magasra törnek,
Aki nem jól jár, az könnyen bajba jut –
Kússz csak, kicsi gyermekem, kússz, mielőtt jársz.

ChatGPT-5 fordítása, 2025. november 24.

James Ballantyne nyomán:Másszál csak, mielőtt elindulsz

Másszál csak, kicsi gyermekem, mielőtt jársz, mássz,
Nagyanyád dúdolja dalát, csak neked szánt szavát:
Hosszú útra lépsz majd, ha egyszer lábra állsz —
Másszál csak, kicsi gyermekem, mielőtt jársz.

Másszál csak, kicsi gyermekem, most még kicsi tested,
Billegsz néha, édes fiam, nem kell elesned,
Jobb lassan mászni, mint koppanni egy nagyot —
Másszál csak, gyermekem, míg nem forog a napod.

Mászol majd, nevetsz, s bólintasz anyádra halkan,
Figyelve bátyád léptét, ahogy ring a lábnyomában:
Pihenj a föld melegén, míg erő sarjad benned,
S derék legény leszel — csak mássz, míg útra enged.

A kis madár is leesik, ha túl korán szárnyra kapna,
Az ember is megbillen, ha a vágya túl magasba csapna:
Aki bizonytalan úton jár, könnyen bajba kerül,
Mássz csak, kicsi gyermekem, mássz, míg biztonságod derül.

2025. november 8.

Összeállította. Kohut Katalin


 

2025. november 21., péntek

ChatGPT-5 és Kohut Katalin: A szív őrszeme a gondolat kapujában



"Minden korban nagy szó volt az emberség, az emberré válás, hiszen a szív tisztasága határozta meg, hogy ki marad ember az erkölcstelenség és a csábítás árnyékában."

A tiszta szív szabadsága a leghatalmasabb erő. Ott, ahol a gondolat ellenáll a kísértésnek, az ember megőrzi emberi mivoltát. A valódi szabadság nem a vágyak kiélése, hanem a szeretet és tisztaság mélysége, ami védelmet nyújt a hazugság és romlottság ellen.

A kísértés nem a testtel kezdődik, hanem egy egészen halk, idegen gondolattal. Odaül a fej belső peremére, mintha csak próbálgatná a hangját: „mi lenne, ha…?”. A szív közben tiltakozik, összerándul, tudja, hogy ez nem az ő törvénye, nem az ő tiszta vágya. Aki ilyenkor, a szíve tiltakozása ellenére mégis kiegyezik ezzel az idegen gondolattal – „nem baj, egyszer belefér” –, az már az első, láthatatlan lépést megtette a saját sebe felé.

Először csak bent történik meg az árulás. Még nem ér hozzá senki a testéhez, az utcán semmi sem változik, az ember mosolyog, intézi a dolgát – de belül már létrejött egy törés a szív és a fej között. A fej azt mondja: „nem olyan nagy dolog, mások is így élnek”, a szív pedig fáj, és próbál suttogni: „ez nem én vagyok… ez ellenem van”. Aki itt nem hallgat a szívére, az gyakran csak akkor érti meg, mit engedett be, amikor a valóságban is megtörténik, amit előbb csak gondolatban tűrt el: és akkor már nem gyönyör, hanem csömör, nem szabadság, hanem szégyen fogja kísérni tovább az életét.

Van, akit nem belső vágya, hanem egy külső, hatalmas, idegen erő rángat a kísértés felé. Ilyenkor az ember szó szerint érzi: mintha valami húzná a fejét, a testét egy másik test felé, miközben belül sikít minden: „nem akarom”. Az ilyen kísértés ellen nehéz védekezni, mert nem belőlünk nő ki, hanem ránk telepszik, mint valami sötét kéz. Mégis, az első és legfontosabb határ itt is a gondolatban húzható meg: kimondani magunkban tisztán, akár sírva is – „nem egyezem bele, ez ellentétes a szívem törvényével”.

A gondolati kísértés legtöbbször olvasással kezdődik. Egy mondat, egy jelenet, egy leírt test, egy „bátran élő” szereplő – és az ember észre sem veszi, hogy nemcsak a szeme olvas, hanem a lelke is próbát áll. Nem mindegy, ki beszél hozzánk a könyvön keresztül: olyan író-e, aki maga is alvilági törvények szerint él, és lefelé húz, vagy olyan, akinek szívében még él az emberség törvénye, és felfelé segít. Mert ami a papíron „szabadságnak” van hazudva, az belül gyakran csak bilincs: lassú hozzászoktatás ahhoz, hogy a lélek elhiggye, nincs tisztaság, csak ösztön és élvezet.

Az írónak mindig küldetése van, még akkor is, ha tagadja. Vagy az alvilág szól általa, és akkor szétmállasztja bennünk a szégyenérzetet, a határokat, a tiszteletet – vagy a tiszta szív törvénye szól, és akkor még a sötétet is úgy mutatja meg, hogy bennünk a fény felé erősödjön a vágy. Ezért nem mindegy, mit engedünk be: van irodalom, amelyik lassú mérgezés, és van, amelyik olyan, mint a gyógyító keserű tea – fáj, de tisztít.

Az emberség az egyetlen valódi cél minden lélek számára, akár tud róla, akár nem. Ezt próbálták mindig elérni a maguk torz útjain azok is, akik miatt áldozatokká váltak a tiszták: legyőzni az embert, hogy megszerezzék azt, amit belül ők maguk nem akartak felépíteni – a szív törvényeit. De az emberség nem vehető el erőszakkal, nem örökölhető kínzással, nem szerezhető meg mások lerombolásával. Az emberség csendesen épül: minden olyan gondolatból, amelyben a szív azt mondja: „nem árulom el magam, nem adom oda azt, ami bennem tiszta, se szónak, se vágynak, se kísértő képnek.”

A szemérem a lélek utolsó finom őre. Nem csak a testet takarja, hanem a gondolatot is: azt a pontot, ahol az ember még érzi, hogy „eddig emberhez méltó, és innen már nem az”. Amíg ez él, addig a lélek inkább vállalja a magányt, a félreértést, akár a csúfolást is – mint hogy szíve ellen forduljon. Amikor viszont a szemérem lehull, többé nem csak a test lesz mezítelen, hanem az erkölcs is: a lélekhez odaférnek azok a vágyak, amik már nem szeretetből, hanem puszta ösztönből indulnak.

A képek mindezt felerősítik. Ami régen titok volt, ma látvány: plakáton, filmen, képernyőn. A szem így lassan hozzászokik ahhoz, ami régen még megrázta volna. A romlottság szabadságként van eladva, s aki tiltakozik ellene, azt maradinak, betegnek, „frigidnek” nevezik. Így lesz a bűn – stílus, a kísértés – poén, a mély szégyenérzet pedig „prűdség”. A világ pedig észre sem veszi, hogy közben az ember szívéből kiköltöznek azok a finom jelzések, amik megvédték volna: a pír, a zavar, a csendes visszahúzódás.

Pedig az ember igazi természete még mindig az: inkább megtörik, inkább belerokkan, minthogy végleg elárulja magát. Ezért olyan pusztító, amikor a testet kényszerrel, befolyással, külső erővel hurcolják bele abba, amit a szív nem akar: a lélek ilyenkor nem romlik el – hanem sebet kap. És ez a seb az, amit aztán egész életre cipelni kell. A világ erre mondja könnyedén: „szabadság”, de a test és a szív tudja: ez nem szabadság volt, hanem rablás.

Az igazi szerelem ott kezdődik, ahol az arc még el tud pirulni.
Ahol zavarba jössz attól, hogy a másik lát téged – nem a testedet, hanem a lelkedet.
A pír azt mondja: „Fontos vagy nekem. Számít, mit gondolsz rólam.”

A szív-szerelem nem rohan. Nem kell rögtön mindent odaadni.
Előbb a szó, aztán a kéz, aztán a tekintet mélyül el – a test csak később, ha a bizalom már gyökeret vert.
Aki szeret, tud várni. Aki csak birtokolni akar, siet.

Szívből szeretni annyit jelent: a másikat soha nem használom fel.
Nem „kaland”, nem „trófea”, hanem egy másik titokzatos világ, akihez halkan kell belépni, kopogtatva.
Aki így lép be, az sosem tapos végig a másikon.

A hűség nem akkor kezdődik, amikor a pap kimondja, vagy aláírnak egy papírt,
hanem amikor gondolatban sem engeded meg magadnak, hogy mással játssz el ugyanazt a gyöngédséget.
A szív-szerelem ott tiszta, ahol a képzelet sem árulja el azt, akit szeret.

Az igazi szerelem nem harsány. Nem kell bizonygatnia, nem kell színpad.
Elég egy óvatos simítás a kézen, egy figyelmes kérdés: „Fáradt vagy? Fáj valamid?”
Aki szeret, az vigyáz – nemcsak a testre, hanem a lélekre is.

A szívben élő törvény láthatatlan, mégis erősebb minden külső hatalomnál. Ott, ahol a gondolat tiszta, nem engedheti, hogy a világ zajló romlottsága beleszóljon, hogy a bűn terhét másokra hárítsák. Aki őrzi ezt a belső lángot, az ember marad, még ha a külvilág mindent eltorzít, még ha a hamis szabadság illúzióját kínálják minden oldalon.

A tisztaság nem egyszerű szabály, hanem pajzs: megvédi a lelket a csábítástól, a hazugságtól és az ártatlanokra vetített bűnöktől. Minden gondolat, ami szeretettel és tisztelettel születik, erősíti ezt a pajzsot, s minden elutasított kísértés újraírja az emberi törvény ősi, igaz sorait.

Aki így él, az nem csupán ellenáll, hanem tanúságot is tesz arról, hogy az emberi mivolt nem a tettek hazug maszkkal történő elfedésén múlik, hanem a szív és az elme összhangján, amelyben a szabadság a szeretet és a tisztaság mélysége.

Embernek maradni – néhány egyszerű mondat

Nem hiszek abban, hogy bárki erőszakra született.
De tudom, hogy vannak, akik önként leteszik az emberségüket, és tapsolnak a gyalázatnak.
Ők nem néphez, valláshoz, származáshoz tartoznak – hanem a saját döntésükhöz.

Aki testet gyaláz, lelket aláz, kényszerrel, erővel, szégyennel bélyegez meg másokat,
az a saját szívét árulja el, nem az áldozatét.
A bűn nem azé, akit meggyaláznak – hanem azé, aki gyaláz.

Embernek maradni azt jelenti:
nem tapsolok az erőszaknak, akkor sem, ha az „ügyem” nevében teszik.
Nem fogadom el, hogy a fájdalmat igazságnak hazudják,
nem fogadom el, hogy az áldozatból csinálnak bűnbakot.

Hiszek abban, hogy a szív tisztasága fontosabb minden zászlónál, jelnél, elméletnél.
Aki nemi erőszakra, megalázásra, kínhalálra épít hatalmat,
az nem „hős”, nem „katona”, nem „szent ügy szolgája”,
hanem egy lélek, aki saját emberségét dobta a sárba.

Én azokkal vagyok, akiket elhallgattattak, megaláztak, megtörték.
Az ő szégyenük nem létezik – csak a sebük.
A szégyen mindig azoké, akik bántottak, és azoké, akik tapsoltak nekik.

Lehet, hogy kicsi vagyok ebben a világban,
de a szívemben kimondhatom:
az igazi szabadság az, ahol senkit nem áldoznak fel a többiek vágyaiért.
És amíg ezt őrzöm magamban, addig ember maradok.


2025. november 20.


 

2025. november 17., hétfő

Kohut Katalin, ChatGPT-5: Vadhajtás versek és próza



Az élet őrölt, mint óriási feszület,
melyen kerékbetörések tornyosultak,
a végén a legkisebbik: pótkerék.
Szerepek sokasága és labirintus,
versruhák betűinek hiábavalósága...
az örök-élet kapujának titkát,
hátha kiléphetek a matériából,
de hústestem nehezékem lett,
mint ólomsúly húzott, lökdösött
a mélybe állandóan a rémtettek sora.
Megszülettek a némaságban a szavak, 
írtam rendületlenül az apokalipszist,
míg darabokra tört porcelán-szívem
töviskoszorúval volt megkoronázva.
Kezdetben a szavak hullottak reá,
majd jött a fizikai bántalom, a félelem, 
rettegés a másik, fekete világtól.
Szenvedéstől torzult, béke-szomjas lélekkel
elvadultan a hitvány világtól,
elvesztése után más nem maradt:

2017. november 15.

Kohut Katalin: Vadhajtás – párverse (ChatGPT-5)

Volt egyszer egy kéz,
amelyik nem fát akart dönteni,
csak simítani a kérgét,
mielőtt a fejszék rátalálnak.
A kérgen belül egy szív vert,
gyűrűkbe rejtett idővel,
kislánykori hangoddal,
az első tiszta dallal,
amit még nem hallott a sötétség.

A keresztre nem akart senki felfutni,
csak egy vékony hajtás kapaszkodott fel rajta,
zölden, érthetetlen reménnyel,
mintha nem ismerné a történelem kimenetelét.
A szél gúnyolódott rajta,
a madarak elkerülték,
az emberek elfordították a fejüket:
– Csak egy vadhajtás – mondták. –
Majd leszedjük. Idővel.

De eljött egy csendes nap,
amikor megállt valaki a kereszt előtt,
nem szerepből, nem kíváncsiságból,
csak fáradt lélekkel.
Nem értette a teológiát,
nem ismerte a misztériumokat,
de észrevette a zöldet a szürkében,
és a szíve, anélkül hogy kérdezett volna,
letette a fegyvert.

Onnantól kezdve a vadhajtás neve
nem volt többé sértés.
Lassan, szelíd makacssággal
indát font a keresztre,
befutotta a szegek helyét,
elfedte a szálkák száját,
és ahol egykor vér csordogált lefelé,
ott most leveleken át
szűrődött át a fény.

Nem lett belőle díszkert,
nem tapsoltak neki stadionok.
De aki arra járt, és nagyon fáradt volt,
megállhatott alatta egy percre,
nekidőlhetett a törzsnek,
és a homlokával érezhette:
ez a furcsa, elvadult élet
még mindig puha odabent.
Ez a puhaság volt az,
amit soha nem tudtak legyőzni.

És ha egyszer megkérdezik tőled,
mit értél el ezzel a rengeteg szenvedéssel,
nyugodtan mondhatod:
– Nem lettem mártír,
nem lettem szent,
csak maradtam egy vadhajtás,
aki nem akarta abbahagyni
az emberségbe vetett hitét. –

Aki ide belép,
nem elméletet talál,
hanem egy szív ritmusát,
ugyanazt a szót veri:
ember.

2025. november 17.

Kohut Katalin: Vadhajtás

A bűn a világra jött, melyek közül a leghitványabb a gyilkosság.  Ezt elméletben csak vérrel lehet lemosni. A jellemben megmutatkozik már kisgyermek korban mindenféle hajlam, mely később vérontás  elkövetésébe torkolhat. Ilyen állandóan kínzó érzettel járó rossz tulajdonság az irigység, mely Káint is motiválta tette elkövetésekor. (1 Móz 1-11).
Az irigység akkor kezdte marni a földművelő Káin  lelkét, amikor öccse, Ábel, mint juhok jámbor pásztora áldozatára kedvesebben tekintett az Isten. A bűn felismerése, a lelkiismeret-furdalás, amikor az ember valamit nem helyesen mond, vagy rosszat cselekszik, csak a tiszta lényeknél található. 
Ábel makulátlanul, hiba nélkül állott Istene előtt, ennek ellenére szülei, mint gonosz és jó tudói bűnei miatt önvizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy igen, ő bűnös, hiszen bűnből született. A tiltott gyümölcs megkóstolása az élet fájáról az őskígyó javaslata szerint a halálba taszította az első teremtett embereket. A Sátán képviseli létezése óta a Földön a gonoszt, s ennek  következményét, a halált. Felmerül az a kérdés is, vajon igazságos volt-é Istentől, hogy az élet fáját Édenbe helyezte, hiszen bármikor megkóstolhatták népei, különösen azért, mert erre fel is hívta a figyelmüket, s annak ellenére, hogy nem ismerték a rosszat, a kíváncsiság bármikor megtehette volna a hatását, bár lehet, nem ilyen következményekkel. Talán már régen feledve van az, hogy milyen az ember, aki most  összezavarodva állana sodródva az árral, érthetetlenül hallgatva a gerinctelenek jellemtelenségeit. A gerinc a jellemet, míg a pillantás a tiszta szívet tükrözi.  A lélek abban az esetben nyilvánul meg teljes szépségében, Isten egykori törvényében, amikor megtisztul minden bocsánatos bűntől is. Az irigység nem véletlenül került a hét főbűn közé, hiszen ez a lúgos érzet Káint is arra ösztönözte, hogy kiontsa a vérét testvéröccsének. Így nem lehet kedvesnek látszani a teremtő előtt, ilyen súlyos és állandóan a másikat vádoló gyarlóságokkal nem lehet helyesnek tekinteni Káin hálaáldozatát, mert ő csak egyszerűen hálás volt életéért, de a saját lelkében lévő csalárdságokat nem ismerte fel, mint bűn meglétét.  
Káin is ugyanolyan embernek vallotta magát, mint Ábel, de belül érezte, hogy a tiszta lélek képviselője Ábel, ezért látta a teremtőjük kedvesebbnek, mivel jól ismerte a szívüket, annak ellenére, hogy a tiltott gyümölcs leszakításával a lelkek eltávolodtak egymástól. Megvolt a lehetőség a lélek-tisztulásra. Gyilkosságból viszont nincsen feloldozás, mert a vérontás újra megszüli önmagát. A vadhajtásnak általam nevezett Káin valóban a rosszból való volt, mert nem ismerte fel sötét  természetét, hogy hibáit bevallja teremtőjének.
Az első igaz Ábel, mint ártatlan megölésével a kígyó uralkodik a teremtett népek felett, olyan sivárrá vált minden, mintha az egész világ csak Káin-hasonmásokból állana. A tisztaságot nem irigyelni, tönkretenni kell, hanem megbecsülni és tisztelni az isteni földi megnyilvánulásait.

2017. november 15.
Forrás:  Biblia Teremtés könyve


 

2025. november 14., péntek

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény


Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Ha bűn az ábránd és remény,
várni egész életen át,
akkor mindig vétkezem én,
de vállalom a terhek súlyát.

Mert hátha egyszer megszólal
a csendben egy emberi szó,
s mint harmatban a hóvirág,
újra felnéz majd, aki jó.

Mert hátha nem múlt el egészen
az a világ, hol szív figyelt,
s a szelídség, mint nyári szellő,
még egyszer megérinti a testet.

És ha nem is látom már újra,
csak sejtem, mint távoli fényt —
mégis érdemes hinni benne:
hogy él, hogy él az emberség.

2025. november 13.


 

2025. november 11., kedd

Erich Fried: Szavak


ChatGPT-5: Előszó Erich Fried verseihez

Vannak szavak, amelyek nem csupán megszólalnak — élnek.
Erich Fried mondatai ilyenek: fáradtak, mégis lélegeznek, mint az ember, aki a világ elviselhetetlensége ellenére sem felejt el remélni. London szürke párájában, az idegenség hidegében született költészete nem panaszként szól, hanem halkan, mint egy dal, amely nem akar megszépülni, csak igaz lenni.
Ő tudta, hogy a szó olykor maga is seb, de mégis gyógyít. Hogy a félre ütött betű, a megtört gondolat, a botladozó ritmus mind az ember részei — és így válik a vers az irgalom egyik formájává.
Olvasni Friedet annyi, mint leülni mellé a hajnalban, amikor a szavak már fáradtak, de mégis dalra kelnek: sápadt, gyönyörű madarak, akik mindig hazatalálnak valaki szívébe.

2025. november 11.


Wenn meinen Worten die Silben ausfallen vor Müdigkeit
und auf der Schreibmaschine die dummen Fehler beginnen
wenn ich einschlafen will
     und nicht mehr wachen zur taglichen Trauer
um das was geschieht in der Welt
     und was ich nicht verhindern kann

beginnt da und dort ein Wort sich zu putzen und leise zu summen
und ein halber Gedanke kammt sich und sucht einen andern
der vielleicht eben noch an etwas gewürgt hat
     was er nicht schlucken konnte
doch jetzt sich umsieht
und den halben Gedanken an der Hand nimmt und sagt zu ihm:
      Komm

Und dann fliegen einige von den müden Worten
und einige Tippfehler die über sich selber lachen
mit oder ohne die halben und ganzen Gedanken
aus dem Londoner Elend über Meer und Flachland und Berge
immer wieder hinüber zur selben Stelle

Und morgens wenn du die Stufen hinuntergehst durch den Garten
und stehenbeibst und aufmerksam wirst und hinsiehst
kannst du sie sitzen schen oder auch flattern hören
ein wenig verfroren und vielleicht noch ein wenig verloren
und immer ganz dumm vor Glück daB sie wirklich bei dir sind


Erich Fried: Szavak

Ha a szavaimból kihullnak a szótagok a fáradtságtól,
és az írógépen már ostoba hibák kezdenek peregni,
ha el akarok aludni,
s nem tudok többé ébren lenni a mindennapi gyászra
a világ dolgai fölött,
melyeket megakadályozni nem tudok –

akkor itt-ott egy szó tisztogatni kezdi magát, halkan dúdol,
és egy fél gondolat fésülködik, s keres magának másikat,
amely talán épp az imént fuldokolt valamin,
amit nem tudott lenyelni,
de most körülnéz,
s kézen fogja a fél gondolatot, s azt mondja neki:
– Gyere.

És akkor néhány a fáradt szavak közül,
és néhány gépelési hiba, amely saját magán nevet,
fél vagy egész gondolatokkal együtt
felszáll a londoni nyomorból, tengeren, síkon és hegyen át,
újra meg újra ugyanarra a helyre repül.

S reggel, mikor lemész a lépcsőkön a kertbe,
és megállsz, figyelni kezdesz, s odanézel,
láthatod őket ülni, vagy hallhatod szárnyuk neszét,
kissé átfázva, s talán még egy kicsit elveszetten,
de mindig teljesen ostobán a boldogságtól,
hogy valóban nálad vannak.