A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kohut Katalin fordítása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kohut Katalin fordítása. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 18., szombat

Silja Walter (svájci): Esőben (fordítás)





In den Regen bleicht die Sonne,
Ziellos tret' ich umher,
Weil ich um deinetwillen
Trage Betrübnis und Beschwer.

Laß' die Hände hängen und geh'
An den Rand des Sees:
Reihe von Bäumen und Wehen dort,
Unten wird es enden.

Wie tief fliegen die Vögel,
Die im Sturme schlagen!
Schiffe schlägt der Regen,
Und läßt mich all – allein.


Silja Walter (svájci): Esőben

Esőbe sápad a nap,
Céltalanul toporgok,
Mert hordozok miattad
Bánatot és gondot.
 
Kezem lógatva ballagok
 A tó pereméhez:
Fák és fájdalmak sora ott,
Lent ér majd véget.
 
A viharban verdeső
Madarak mily’ mélyen szállanak!
Hajókat ver az eső,
S itt hagy mind – magam.

Kohut Katalin fordítása, 1992.
 
 


 

Eduárd Pusztinyin (tatár): Külvárosban élnek (fordítás)




Eduárd Pusztinyin (tatár): Külvárosban élnek
 
 Külvárosban élnek,
Jó ruhát viselnek,
Esténként a konyhakertben
Felélénkülnek,
Külvárosban halnak.

Kohut Katalin fordítása
Miskolc, 1993. Benedek u. 17.

 

2026. április 17., péntek

Gabdulla Tukaj (tatár): A bölcsőtől a sírig, Az árva a Paradicsomban (fordítások)




(Tatár)

Milyen boldog a csecsemő, míg bölcsőjébe belefér,
Mint az apró pók, melynek a legkisebb rés is tágas.

Élete alkonyán elrévedezik hosszan az ember:
Sírgödör a világ, de kinek kell fekhely, ilyen tágas?

Kohut Katalin fordítása, 
Miskolc, 1992. Benedek u. 17.


Gabdulla Tukaj
(Tatár)

Hiába ringatott Huri az édeni sátorban,
Én nem éreztem melegséget, sírtam egyre: hol van az
anyám?

Hiába dobálta felém az arkangyal glóriáját,
Hogy az legyen a csörgőm, sírva kérdezgettem? Hol az
apám?

Kohut Katalin fordítása, 
Miskolc, 1992. Benedek u. 17.

 

2026. március 21., szombat

Herta Steiner: A pillanat (fordítás)



„Vannak versek, amik évtizedekig kísérnek bennünket. Ezt a német költeményt még a kilencvenes években, némettanulásom idején szerettem meg és fordítottam le először. Később, 2007-ben, az emlékeim összeszedésekor is elővettem, de az akkori írásaim nagy része azóta elveszett.
Mégis, a gondolat örök maradt: a pillanatoké a lényeg. > Most, egy csendes hajnalon, a régi emlékeket és a korábbi változatokat felidézve fésültem át újra a sorait, hogy megosszam veletek azt a békét, amit a jelen megélése ad. Fogadjátok szeretettel ezt a megújult fordítást és a hozzá készült hangulatképet.”
 


Verweile nock ein bißchen
du schöner Augenblick,
laß mich dich noch genießen,
ich fühle in dir Glück.

Ich weiß ich kann nicht halten
was Augenblicke schenken,
kann dehnen nicht die Zeit
und Augenblick nicht lenken.

Drum sag ich danke dir
für diese kurze Zeit,
wissend, daß der nächste Augenblick
für mich schon is bereit.

Wie kurz du bist gewesen,
wie schnell du auch vergangen,
halt als Erinnerung ich dich
im Herzen eingefangen.

Und wenn ein Augenblick mal kommt,
der nicht so schön wie du,
weiß ich, daß auch ein solcher
verfliegen wird im Nu.

Kann trösten mich mit dir,
der du so schön gewesen,
weil durch Bewußtheit ich erkannt
des Augenblickes Wesen.

Herta Steiner (osztrák): Pillanat
 
Még maradj velem egy kicsit
te csodálatos pillanat,
láthattalak örülni téged,
a szerencsém tapasztalat.
 
Tudom, meg nem tarthatom
ajándékait a pillanatoknak,
neghosszabbítani az időt nem lehet
és a pillanat nem hajt engemet.
 
Mellébeszéltem, köszönöm Neked,
ezt a rövidke időt szánták számodra
tudva, a jövő pillanat
már készenlétben van rád várakozva.
 
Mennyire rövid ideig voltál
miként gyorsaságod is régmúlt,
persze, emlék vagyok neked,
ölelgetésed foglyul ejtett múlt.

És amikor egy pillanat ha jön,
az nem olyan csodálatos,amilyen te vagy,
tudom én is, egy ily' pillanat
egyszeriben elillan hamar.
 
Vigasztalni képes engem veled,
gyönyörűség voltál nekem,
mert általad tudatosult bennem,
a pillanatoké a lényeg.
 
 
21:30 2007.05.27.
Kohut Katalin fordítása

Herta Steiner (osztrák): A pillanat

Maradj még egy kicsit velem,
te drága, szép pillanat,
hadd ízleljem a boldogságod,
mely benned rám ragadt.

Tudom jól, meg nem tarthatom,
mit a pillanat ád nekem,
az időt meg nem nyújthatom,
utat neki nem szabok.

Mégis, hálát adok érte,
e rövidke időért,
tudva: a következő perc
már készen áll, elért.

Bármily rövid voltál is te,
s tovatűntél hirtelen,
szívembe zárt emlék gyanánt
őrizlek meg szüntelen.

S ha jön majd oly pillanat is,
mely nem oly szép, mint te vagy,
tudom: az is tovaszáll majd,
s nyomot bennem nem hagy.

Veled vigasztalódom majd,
ki oly szép s tiszta voltál,
mert tudatossággal megértem:
a pillanaté a lényeg.

2026. március 21.
Gemini fordítása 

 

2026. február 12., csütörtök

55. Henry Wadsworth Longfellow: Hiawatha dala III. Hiawatha gyermekkora (fordítás)


55. Henry Wadsworth Longfellow: from The Song of Hiawatha
III. Hiawatha’s Childhood

By the shores of Gitche Gumee,
By the shining Big-Sea-Water,
Stood the wigwam of Nokomis,
Dark behindi t rose the forest,
Rose the black and gloomy pine-trees,
Rose the firs with cones upon them;
Bright before it beat the water,
Beat the clear and sunny water,
Beat the shining Big-Sea-Water.
   There the wringled, old Nokomis
Nursed the little Hiawatha,
Rocked him in his linden cradle,
Bedded soft in moss and rushes,
Safely bound with reindeer sinews
   Many things Nokomis taught him
Of the stars that shine in heaven;
Ishkoodah, wiith fiery tresses;
Showed the Death-Dance of the spirits,
Warriors with their plumes and war-clubs,
Flaring far away to nortward
In the frosty  nights of Winter;
Pathway of the ghosts, the shadows,
Running straight across the heavens,
Crowded with the ghosts, the shadows.
   At the door on summer evenings
Sat the little Hiawatha;
Heard the whispering of the pine-trees,
Heard the lapping of the water,
Sounds of music, words of wonder:
’Minne-wawa!’  said the pine-trees,
’Mudway-auschka!’ said the water…
    Saw the moon rise from the water
Rippling, rounding from the water,
Saw the flecks and shadows on it,
Whispered, ’What is that, Nokomis?’
And the good Nokomis answered:
’Once a warrior, very angry,
Seized his grandmother, and threw her
Up into the sky at midnight;
Right against the moon he threw her;
’Tis her body that you see there…’
   When he heard the owls at midnight,
Hooting, laughing in the forest,
’What is that?’ he cried in terror;
’What is that?’ he said, ’Nokomis?’
And the good Nokomis andwered:
’That is but the owl and owlet,
Talking in their native language,
Talking, scolding at each other.’
   Then the little Hiawatha
Learned of every bird its language,
Learned their names and all their secrets,
How they built their nests in Summer,
Where they híd themselvers in Winter,
Talked with them whene’er he met them,
Called them ’Hiawatha’s Chickens’.
Of all beasts he learned the language,
Learned their names and all their secrets,
Where the squirrels híd their acorns,
How the reindeer ran so swiftly,
Why the rabbit was so timid,
Talked with them whene’er he met them,
Called them ’Hiawatha’s Brothers’…

55. Henry Wadsworth Longfellow: Hiawatha dala 
III. Hiawatha gyermekkora

   Gitche Gumee partja mentén, 
Fénylő Nagy-Víz tükre mellett 
Állt a vén Nokomis sátra, 
Hold leánya, Nokomisé. 
Mély sötét erdő mögötte, 
Komor fenyők árnya nyúlt fel, 
Tobozt ringató fenyőfák; 
S csillogott előtte víz-szín, 
Tiszta, napfényes a víz-szín,
 Fénylő, tiszta Nagy-Víz tükre.
   Ott a ráncos, vén Nokomis 
Dajkálta a kisded arcát, 
Hársfa-bölcsőben rázta, 
Mohával s sással puhítva,
 Szarvas-ínnal átkötözve...
    Sok mindenre tanította: 
Égbolt fénylő csillagára; 
Mutatta az Ishkoodah-t, 
Üstököst, a láng-hajasat; 
Szellemeknek Haláltáncát, 
Tollas, bunkós harcosokkal,
 Kik északon fénylenek fel
 Téli fagyos éjszakákon;
 Mutatta az Égi Utat, 
Árnyak útját, szellemekét, 
Mely az égen átnyilallik, 
Sűrűn lakják holt lelkek, árnyak.
   Nyári estéken a küszöbön 
Ült a pici Hiawatha; 
Hallgatta a fenyők suttogását,
 Hallgatta a víz csobogását, 
Zengő zenét, bűvös szót: 
„Minne-wawa!” – mondták a fenyők,
 „Mudway-auschka!” – mondta a víz.
   Nézte, amint kél a Hold, 
Fodrozódva, gömbölyödve, 
Látta rajta a foltokat, 
Súgta: „Mi az ott, Nokomis?”
 S a jó Nokomis így felelt: 
„Élt egy harcos, bősz haraggal,
 Megragadta nagyanyját és
 Feldobta az éjféli égbe;
 Egyenest a Holdra dobta;
 Az ő testét látod ott fent...”
   S mikor éjfélkor a baglyot 
Hallotta kacagni, búgni, 
„Mi az ott?” – kiáltott félve; 
„Mi az ott?” – kérdezte: „Nokomis?” 
S a jó Nokomis így felelt: 
„Bagoly az és bagolyfiók, 
Saját nyelvükön beszélnek, 
Perlekednek egymással csak.”
   Így tanult meg Hiawatha 
Minden madár-nyelvet szépen, 
Nevüket s minden titkukat, 
Hogy építenek fészket nyáron, 
Hová bújnak el a télben, 
Beszélt velük, ha találkoztak, 
S hívta őket: „Hiawatha csibéi”. 
Minden vadnak tudta nyelvét, 
Nevüket s minden titkukat,
 Hogy hord várat a hód-építő, 
Mókus hová rejti makkját, 
Szarvas miért fut oly gyorsan, 
Nyuszi miért oly ijedős
, Beszélt velük, ha találkoztak,
 S hívta őket: „Hiawatha testvérei”...

2026. február 11.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével