2026. június 7., vasárnap

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespaarei szonett)




 A lila ruhás hölgy a remény, az igazság és az emberség jelképe. Olyan női alak, aki a törvény valódi értelmét hordozza: az egyensúlyt, a békességet és a szív igazságát. A hozzá intézett szavak egy igazságosabb, emberibb világ utáni vágyakozás hangjai.


Lila ruhás hölgy

56. szonett

Shakespeare-i átirat 

Írta: Kohut Katalin


Magasztos vagy kívül-belül, hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.


Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.


Csábítasz, te sem tudod, hogy miért,

ínycselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mely a bánatból reményt épít.


Magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!


2017. március 28.

Átirat: 2026. június 8.




Kohut Katalin: A szabadság vértanúi (shakespearei szonett)


 Az aradi vértanúk emlékére és mindazokra emlékezve, akik a szabadságharc megtorlásának áldozatai lettek.


A szabadság vértanúi

átszerkesztett változat

Szonett

Írta: Kohut Katalin


Egyetlen kegyetlen nap és ítélet,

világosból sötét lett a szabadság,

elesett örökre a magyar nemzet,

káosz lett a sorsa, mindenütt zavartság.


Aradi vértanúk, ti tizenhárman,

Golgota keresztjét hordta sorsotok,

szívetek hazáért vérzett mind bátran,

lelketekért ma is imát mondhatok.


A győztesek kegyelmet nem ismerők,

az igazság porba hullt fejetekkel,

élünk még, kik törvényért vezeklők,

s hitünkkel áldunk békésebb reggekkel.


Ezer éve tart az apokalipszis,

fekete leves helyett jő katarzis.


2016. október 2.




2026. június 5., péntek

Kohut Katalin: Húsvéti köszöntő (ronsardi szonett)



A húsvét az újjászületés ünnepe, a természet pedig ilyenkor újra életre kel. Ez a szonett eredetileg nem csupán édesanyai köszöntőnek készült, hanem a Földanya jelképes alakját idézte meg, aki minden élőlény bölcsője és megtartója. A rózsavíz, a hímestojás, a virágok és a fény az élet folytonos megújulását jelképezik, miközben a vers az ember és a teremtett világ közötti szeretetteljes kapcsolatot ünnepli.


 Húsvéti köszöntő

55. ronsardi szonett

Írta: Kohut Katalin


Hajnalhasadáskor ébredezik anya,

megöntözöm gyorsan rózsavízzel,

mint szerető egyetlenegy hű fia,

úgy borulok eléje, tiszta szívvel.


Lágy hangja a nagyvilágnak dallama,

szép lelkeket fog össze ajakízzel,

Húsvétnak egén nektárnak aranya,

zengő bérc, hűs erecske kristályvízzel.


Biztonságom, a pompád és a fényed

megváltóddá tesz engem, hogyha kéred.

Szent kéz készítette hímestojást várok.


Áldottak a műveid, édesanyám,

ha naggyá leszek, Te leszel az arám,

s ölelő karjaim a kardvirágok.


2017. március 28.




 

Kohut Katalin: Ünnepelünk (Petrarcai szonett)



Ez a szonett egy reményteljes korszak gondolatait őrzi. A vers az emberség, az igazság és a szabadság eszményét idézi meg, azt a hitet, hogy egyszer elérkezhet egy olyan világ, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért élnek. A tavasz képei a megújulást jelképezik, az ünneplés pedig nem csupán egy nap öröme, hanem egy vágyott emberi aranykor előérzete. A versben az ég és a föld egyesülése a béke, az összetartozás és a szeretet jelképe.

Ünnepelünk
(átjavított változat, 2026)

Kedves hölgyem, már ébresztelek téged,
jövő-utunkon vár ránk a szabadság,
gondtalan a reggelünk, jöjj el vélem,
országunkban ott lakik a boldogság.

Ha aranyló napod felkelni véled,
örök-törvényed emberszív-igazság
lep meg minket, ujjongva várunk téged,
szívünkben felragyog az új világ.

Sápadt falevél, bolyongó kósza hír
kizöldült végre derűs tavaszunkon,
ünnepelünk, most ismét egybekelünk,

mert hiába akadály, s kínra sincsen ír,
lépéseink nyoma űrszakaszunkon,
ég, föld egyesült, vígan ünnepelünk.

2017. március 28.
Hiányzó sor pótlása és szerkesztett változat: 2026. június 5.



2026. május 30., szombat

Kohut Katalin: A kívül hordott szívem





Egykor én úgy születtem,
szívemet hordtam testemen,
érzéseimet tükrözte szemem,
így hamar megsebesültem.

Ha szépen néztek, szárnyaltam,
nevettem és daloltam,
a haragos arctól megijedtem,
összerándított a félelem.

A világban sokan élnek,
kik jót és szépet remélnek,
igaz szívet, hű barátot,
egyre többször találok.

Bár nem látom a szíveket,
álarc takarja a könnyeket,
mégsem fut el a reményem,
az igaz embert keresem.

Töviseket kaptam sokat,
gyűltek bennem a fájó nyomok,
seb után seb, fájó emlék,
ezt őrzi a szív-növendék.

Ki a szívét kívül hordja,
nem kerüli el a sorsa,
mert vannak, kik nem viselik,
a tiszta szív fényét irigylik.

Dühösek és szitkot szórnak,
ha őszinte tekintet fogadja,
szemet oltanának, mert nem bírják
látványát sem az ostobák.

Szemem ma is a fájdalmat mutatja,
sajgó szívem kívül hordja,
sebeket őriz a testem,
de belül megerősödtem.

Jól rejtegetni nem lehet
az igazságot és a szemet,
már nem vádlón nézek,
elapadt könnyekkel élek.

2012. november 11.



2026. május 27., szerda

Kohut Katalin: Szív-tükör



Eredeti szonett:

Soha nem szerettél

Soha nem szerettél, felfogtam végre,
ember-csodálatomon sem osztoztál.
Igazad van, mert soha nem biztattál,
okot sem adtál szeretet-reményre.

Nem adtál választ egyetlen kételyre,
ragaszkodásom ennyire irritál?
Neved a szívemben egymagában áll,
nincsen seb-gyógyír a fájdalom-űrre.

Minden vágyam az ember-szív szeretet,
de kölcsönös a csodálat, tisztelet,
a távolságod jól ismerem, s érzem.

Félek, elszakítasz magadtól végleg,
- senki Rajtad kívül nem értett még meg -,
melegséged, barátságod remélem..

2014. március 25. 

Javított változat: 

Szív-tükör
35. szonett
Kohut Katalin

A tiszta szív a tisztát keresi,
a lélek lelkét halkan felismeri,
nem földi fény, nem külső vonzerő,
a benső hang az örök vezető.

A hasonlót a hasonló vonzza,
szívének titkát szívében hordja,
mert csodálat és tisztelet nélkül
a szeretet is csendesen elül.

Ha nincsen híd két lélek közt végül,
a közelség is idegenné szürkül,
s a boldogság csak messze integet.

A szív nem arcot keres önmagának,
hanem egy társat földi útjának,
ki visszaadja elveszett hitét.

2026. május 27.





 

Kohut Katalin: Óvatos szeretet (ronsardi szonett)


„Kicsi koromban szertelen voltam. Ha valakinek szomorú volt az arca, addig-addig kedveskedtem neki, énekeltem vagy próbáltam megnevettetni, amíg mosolyt nem láttam rajta. Ilyennek születtem.
A vezeklés nálam nem büntetést jelentett. Ha úgy éreztem, akár egyetlen rossz szóval is megbántottam valakit, megkövettem magam érte. Nem tudtam továbbmenni úgy, hogy valakinek fájdalom maradjon utána bennem vagy miattam.”

Óvatos szeretet

Tudd, örökké foglak szeretni Téged,
elsodorhat szél, szaggathat a vihar,
mennydöröghet ég, bárki szólni akar,
senki sem törli ki szívemből neved.

Tudd, fájdalmasan is száll a szeretet,
s ha egyetlen vádszó ellened akad,
féltelek én, arcod bennem megmarad,
őrizlek, óvlak, egyetlen kincsemet.

Ha ártok néha, utána vezeklek,
másom sincsen már, tudd, nagyon szeretlek,
bizalommal jár az emberismeret.

Mennyi kérdés és kétség vezetett,
elmondanám, de terhes lehet Neked —
óvatos és szerény ez a szeretet.

2014, március 8.