Megjegyzés a vershez
A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.
Az idő segít, drága barátom,
szívem örökké őrzi neved,
a távollét is csend, már belátom,
megvontad régen segítő kezed.
A nyári zápor lassan józanít,
sorvadok, eltemet az igazság,
egyetlen gyönyöröm te voltál itt,
varázslóm, hősöm, földi valóság.
Mily mélyen sajgott minden gondolat,
elválaszt tőled mindenik babér,
méltatlan tűrtem, róttam sorokat,
szerelmem hozzád mindig visszatér.
A takaróm lett szürke, buja köd,
remélem, szeretettel áttöröd.
2015. június 24.
