A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barát. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barát. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 26., péntek

Kohut Katalin: Az emberi szórakozások megtartó ereje



Az emberek szórakozási szokásai és szabadidős tevékenységei mutatják meg a legtisztábban a valóságát annak, mit jelent az igazi összetartó erő. A családi és baráti játékok nem csupán egyszerű időtöltések: olyan hidak ezek ember és ember között, amelyek nemcsak tanítanak és pallérozzák az elmét, de valódi örömmé teszik a mindennapokat. Az igazi, mély emberi szórakozás ugyanis sosem a magányt növeli, hanem a szeretetteljes, közös megélést. A szórakozás akkor válik valódi örömmé, ha nem önmagunkat akarjuk benne megmutatni, hanem egymás felé tudunk fordulni.

A szellemi kikapcsolódás egyik legszebb formája az olvasás, a filmnézés vagy a zenehallgatás, de ezek is akkor válnak teljessé, ha a művek tanulságait, a versek szépségét utána megoszthatjuk másokkal, ütköztetve a véleményeket. 
Ugyanilyen értékes a hobbi is – legyen az barkácsolás, horgolás, kötés vagy varrás –, amellyel alkotunk, és másoknak szerzünk örömet. Azt mondják, az igazi hivatás az, ami egyúttal a hobbink is. Ezt lehet a legnagyobb tökéletességgel művelni, ügyelve a folyamatos szellemi fejlődésre. Másképp nem is érdemes.

Mindig is úgy képzeltem el az emberi lakhatás ideális formáját – ahogyan azokat a házakat is terveztem, amelyek udvarán forrásvíz kútja szolgál locsolásra, a kert végében pedig kispatak csordogál –, hogy a tereknek közösséget kell teremteniük. Szükségünk van hatalmas kulturális terekre, udvari asztalokra és székekre a nyári összejövetelekhez, vagy épp egy benti „kék szalonra” a téli, meghitt ünnepségekhez. Mert az élethez partnerek kellenek; hozzánk illő, szellemi partnerek, akikkel közösen játszhatunk, sakkozhatunk, dominózhatunk, malmozhatunk, vagy akiket bevonhatunk a rejtvényfejtésbe, a nyelvi játékokba, a zenei fejtörőkbe és kártyajátékokba. A szabadban pedig ott a tollaslabda vagy a pingpong. Ezek alkották a régi időkben a családi és baráti együttlétek gerincét, és ezek nélkül sivárság, üresség lenne az élet. Gondoljunk csak a barkochbára, a kvízjátékokra, a műveltségi vetélkedőkre, vagy akár egy napi közös sétára, ahol megbeszélhetjük az élet eseményeit és élményeit.
Ugyanilyen örömöt ad a közös tánc, az Activityhez hasonló mutogatós vagy rajzolós játék, amikor nevetve próbáljuk kitalálni egymás gondolatait. A közös mesélés, a régi emlékek felidézése, a családi történetek továbbadása szintén olyan lelki játék, amely nemcsak összeköti a nemzedékeket, hanem megőrzi közös múltunkat is.

A játékban lehet igazán megismerni az emberi jellemet: egyetlen közös játék olykor többet elárul a másikról, mint hosszú beszélgetések sora. A játék minden tekintetben fejleszti a képességeket, és arra a fontos leckére is megtanít, hogy néha veszíteni is tudni kell – nem lehet mindenki nyertes, de szívből kell tudni örülni a másik sikerének is.

Azonban ha nincs mellettünk igazi, hozzánk illő partner, a legszebb játék is mélységes magánnyá változhat. Édesapám emléke él bennem, aki a válásig fáradhatatlanul játszott velünk mindenféle játékkal, mert édesanyám sajnos semmiben sem volt partner. Később én magam is megtapasztaltam ezt a házasságon belüli, fojtogató egyedüllétet. A volt férjemnek vett első karácsonyi ajándékom, egy gyönyörű sakkészlet, a mai napig ott árválkodik a vitrinemben – soha nem volt kivel játszanom vele.
Az életem során átélt nehézségek, a párkapcsolati magány végül oda vezettek, hogy többször is teljesen összeomlottam. De a legsötétebb órákban, amikor a lelkem darabokra hullott, a gyerekeimmel megélt közös játék és a zene volt az a megtartó fény, ami megmentett. Születésüktől fogva énekeltem nekik dalt, operettet, népdalt, szép és érthető áriákat, régi slágereket és filmzenéket. Hamar kialakult a saját, imádott játékunk: a gitáromon lepengettem néhány jellegzetes dallamot egy-egy számból, nekik pedig fel kellett ismerniük az előadó nevét és a dal címét – ez a siker ért náluk két pontot. Bár a családi idill korán véget ért, az utolsó erőmmel, az összeomlásaim után sem adtam fel: a hétvégi kirándulásokra kamaszkorukig mindig vittük magunkkal a labdát, a tollast és a pingpongütőket.

Éneklés közben a szív teljesen megtisztul. Amikor az ember szívből, szabadon énekel, az egész test és a lélek egészsége tökéletessé válik. Ne hagyjuk hát elfelejteni ezeket a régi, igazi szórakozásokat, mert ezek nem csupán játékok – ezek a mi legfontosabb emberi menedékeink.
Amíg az emberek együtt tudnak játszani, énekelni, mesélni, táncolni és nevetni, addig mindig marad remény arra, hogy az emberség is megmarad közöttük.

2026. június 26.




 

2026. június 10., szerda

Kohut Katalin: Levél (shakespearei szonett)


Megjegyzés a vershez

A versben szereplő „mindenik babér” az irodalmi elismerések és a kitüntetett alkotók jelképe. Nem a távolság vagy az idő választja el a vers beszélőjét attól, akihez szól, hanem az a világ, amely másokat emel magasra, másoknak ad babérkoszorút. A sor személyes tapasztalatot őriz: annak fájdalmát, amikor az ember úgy érzi, hogy a szeretett személy és közéje az elismerés, a hírnév vagy az irodalmi rang áll.


Az idő segít, drága barátom,
szívem örökké őrzi neved,
a távollét is csend, már belátom,
megvontad régen segítő kezed.

A nyári zápor lassan józanít,
sorvadok, eltemet az igazság,
egyetlen gyönyöröm te voltál itt,
varázslóm, hősöm, földi valóság.

Mily mélyen sajgott minden gondolat,
elválaszt tőled mindenik babér,
méltatlan tűrtem, róttam sorokat,
szerelmem hozzád mindig visszatér.

A takaróm lett szürke, buja köd,
remélem, szeretettel áttöröd.

2015. június 24.



 

2026. február 10., kedd

48. Charles Lamb: A régi ismerős arcok (fordítás)



I have had playmates, I have had compinions,
In my days of childhood, in my joyful school-days,
All, all are gone, the old familiar faces.

I have been laughing, I have been carousing,
Drinking late, sitting late, with my bosom cronies,
All, all are gone, the old familiar faces.

I loved a love once, feirest among women:
Closed are her doors o nme, I must not see her –
All, all are gone, the old familiar faces.

I have a friend, a kinder friend has no man;
Like an ingrate, I felt my friend abruptly;
Left him, to muse ont he old familiar faces.

Ghost-like I paced round the haunts of my childhood,
Earth seemed a desert I was bound to traverse,
Seeking to find the old familiar faces.

Friend of my bosom, thou more than a borther,
Why wert not thou born in my father’s dwelling?
So might we talk of the old familiar faces –

How some they have died, and some they have left me,
And some are taken from me; all are departed;
All, all are gone, the old familiar faces.

48. Charles Lamb: A régi ismerős arcok


Voltak játszótársaim, voltak pajtásaim,
 Gyermekkorom idején, boldog iskolás éveimben, 
Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Nevettem sokat és mulattam is sokat,
 Későig ittam s ültem kebelbarátaimmal,
 Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Szerettem egy nőt, a legszebbet az asszonyok közt:
 Zárva az ajtaja előttem, nem láthatom többé – 
Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Van egy barátom, kinél jobbat ember nem lelhet; 
Mégis hálátlanul elhagytam őt hirtelen; 
Hogy magamban merengjek a régi ismerős arcokon.

Mint kísértet jártam gyermekkorom helyszínein, 
A föld sivatag volt, melyen át kellett kelnem, 
Keresve a régi ismerős arcokat.

Kebelbarátom, te, ki több vagy, mint testvér, 
Miért nem születtél apám háza népébe?
 Hogy együtt beszéljünk a régi ismerős arcokról –

Hogy némelyek meghaltak, némelyek elhagytak, 
S némelyeket elvettek tőlem; mind távozott;
 Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével