Ronsardi szonett 1.
Szerző: Kohut Katalin
Évek óta csak arra gondolok,
mikor jön el az utolsó óra,
szívem fogtam be hát faggatóra,
ilyenkor türelmesen dohogok.
S mint vulkán, láva-tűzben fortyogok,
feszültség repít képzelet-tóra,
ott ring álmaim csöndes hajója,
szalad percmutató — s megfordulok.
S a látványt csodálva érzékelem:
örök jelenben angyal-szerelmem,
tökéletes — nem földi, nem testi.
„Sok volt a keresztút — vár már a világ,
illatba borít ezer és ezer virág” —
szól, ki a holtat is felébreszti.
2012. február 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése