Kohut Katalin: Éjszaka (shakespearei szonett)

Éjszaka

46. szonett

Írta: Kohut Katalin

Éjszaka van. Gyenge most a szívem,

össze-vissza ver, fogytán már erőm,

tücsökzene andalít oly híven,

mennyországnak látszik az otthon-erőd.

Szomorú a világ nagyobb fele,

hű szemekből patakzik keserű könny,

virraszt a bánat, ez gyász ideje,

míg senkik szemében őrült a közöny.

Nékünk hatalmas csoda kellene,

s a hűlt szíveknek emberség, szerelem,

békezászló, mely felénk intene,

szív tisztaságát sokszor elverselem.

Könnyű a szó, ha csupa jót ígér,

s elnehezül, ha gonosz és rossz kísér.

2014. szeptember 2.

 

Kohut Katalin: Egyedül a világon (shakespearei szonett)

 

Egyedül a világon

41. szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyedül állok ion oszlopomon,

bárányfelhők között világ felett,

középütt aranylás, mint homlokomon,

hívogat a múlt, vég elrendeltetett.

Jövőm hová vezet, még nem tudhatom,

talán felélednek régi őserők,

eljönnek értem, majd eggyé támadunk?

Arcomat már nem árnyékolják redők.

Állok a világ felett egymagamban,

szólít a csendből mennyei égi hang,

szívem repdes békére egyhuzamban,

rászállott nyugalom, szól lélek-harang.

Kedvesem, felhős utamon kereslek,

szólít a mindenség, néven nevezlek.

2014. május 29.

Kohut Katalin: Az igaz barát (shakespearei szonett)

Az igazi barátság nem lánc és nem birtoklás. Nem zár be, hanem kitárja az eget. A szeretet és a szerelem közös kezdete a rácsodálkozás, de a szabadság a legnagyobb ajándékuk: amikor két lélek nem húzza egymást lefelé, hanem egymás mellett emelkedik. Talán ezért érthető kozmikus mértékben is: mert a szeretet nem fogságra született, hanem fényre.

Az igaz barát

39. szonett

Írta: Kohut Katalin

A szerelem nem kiállítási tárgy,

nem tapintható, mint villám: véletlen,

lehet hatalmas az emberi világ,

vágy nem teljesülhet soha éretlen.

Szívemből szorosan ölel a gyeplő,

fájdalmasan sajdul a csend ígérete,

tisztaságod megérint, nincs rajta szeplő,

csodállak, kedves, ünnepel dicsérete.

Titok-szfinxem vagy, hű nemesi lélek,

barátságod lágy szellő, mely simogat,

örömmuzsikákat együtt hallgatunk.

Nélküled gyászos sötétségben félek,

vigasztalóm vagy, lágy hangod cirógat,

szabadság álmaira együtt várhatunk.

2014. május 26.

 

Kohut Katalin: Igaz követség (shakespearei szonett)

Igaz követség

40. szonett

Írta: Kohut Katalin

Menedékem lettél, álom-kedvesem,

a földön hű társamra nem találtam,

a világban helyemet nem keresem,

azt hiszem, mindig csak vesztésre álltam.

Hittem, egyszer rám borul az igazság,

mint a Nap hirdeti fényes fenségét,

elkerül majd örökre minden gazság,

elveszi a jog örök feleségét.

Háztetőkről hirdetik, ami történt,

felemelem karját emberségnek,

soha nem látva mondanak majd törvényt,

s ami titok volt, felírva az égnek

szivárványával lesz ember-szövetség,

s segítőmmé válik igaz követség.

2014. május 28.

Kohut Katalin: Csak szeress! (shakespearei szonett)

„A barátság és a szerelem közös kezdete: a másikra való rácsodálkozás.”

Van, amikor nem a szerelem érkezik meg először a szívbe, hanem a rácsodálkozás. Az ember megáll egy másik ember előtt, mert úgy érzi: végre valaki érti a világot, a csendet, a fájdalmat és az örömöt. A tisztelet lassan bizalommá válik, a bizalom pedig észrevétlenül beleszövődik a lélekbe. A „Csak szeress!” nem testi vágyakozásról szól, hanem két vándor találkozásáról, akik ugyanazt a menedéket keresik: az emberséget.

Csak szeress!

38. szonett

Írta: Kohut Katalin

Évekig sikoltott bennem hiányod,

sótlan volt a szerelem levesem,

míg rájöttem arra, soha sem bánod,

ha nem kereslek többé kedvesem.

Eget ostromolt csendes szenvedésem,

két kezem és szívem feléd nyújtottam,

vártam a percet, legyen születésem,

létem terhét némán végighordoztam.

Kérdezem a fákat, hátha üzennek,

megtudhatom-e: közös lesz utunk,

kérleltem a napot, szelíd reménynek

lángja érje szíved, összebújjunk.

Legyünk sors-utazóknak menedéke,

csak szeress engem, szentélyemnek éke.

2014, május 23.

 

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespearei szonett)

Lila ruhás hölgy

53. Shakespeare-i szonett

Írta: Kohut Katalin

Magasztos vagy kívül-belül hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

Justicia a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, s nem is tudod, hogy miért,

íncselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mikor gyógyul meg szíved, a szelíd,

magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

 

Kohut Katalin: Emberként létezni (petrarcai szonett)

Az ember addig marad igazán ember a földön, míg szíve nem felejti el a gyöngédséget. A lélek tisztasága ott kezdődik, ahol a keménység mögött is megmarad az emberség.

Emberként létezni

44..szonett

Írta: Kohut Katalin

„Ha kemény vagyok, az a gyengeségem,”

vérző szívem megismerni nem hagyom,

azt hittem rég: nyűg, teher itt a létem,

már világom megölelni akarom.

Óvnék, buzdítnék – ebben él reményem –,

hitemmel Földemet szolgálni fogom,

a szívek törvényét megtartom, s félem:

emberként létezni csudaszép nagyon.

A jellem egyenes, nem hajlik meg soha,

gerinc a tartás, s szív tükre az arc,

a szem olykor hiszi: könnyekkel tartozik.

Rátörhet a vész, féktelen, ostoba,

hiába a sértés, örökös a harc,

„Az erőm a gyöngédségben lakozik.”

2014. július 19.