H. Kohut Katalin

2026. május 25., hétfő

Kohut Katalin: Húsz éve várok (ronsardi szonett)

Húsz éve várok

Írta:

Húsz esztendeje egyre csak remélem,

betoppan, nem feled engem sohasem,

hiszem, hogy ez igazi, nagy szerelem,

nem véletlen ninózott szívem, vérem.

Húsz év nagy idő, s még mindig remélek,

majdnem negyed század telt félelemben,

s csak rá gondoltam, ő az egyetlen,

kivel egész életemben élhetek.

Várok Rád, talán érzed, titkon tudod,

szívemből az idő kiűzte arcod,

lepj meg engem a szeretet ünnepén,

tudom jól, iszonyat, mi történt Veled,

nem tudhattam: a gonosz ellened ment,

ha felém nyúltál szerelem-hevesen.

2013. november 30.

Kohut Katalin: A kiárult szív (ronsardi szonett)

Írta:

Bomladozik a vastrágya illata,

elméletek részegülten keringenek,

megdermedten, rájuk bámulva nézek:

történelmet írtak bús évek óta?

Megcsendül harang és mulatós nóta,

tapsvihar arat, sorsmorzsákat szednek,

benned a múlt dalai ünnepelnek,

nincs itt kegyelem, bérük a fejkvóta.

Fellebbentem a függönyét a tornak:

hajótöröttek felém araszolnak,

erjed a rothadás-szag levegőtlen.

S míg tolongnak sorban a nézőtérre,

senki sem gondol a tisztes jövőre,

2013. október 21.

Kohut Katalin: Éjszaka (shakespearei szonett)

Éjszaka

Írta:

Éjszaka van. Gyenge most a szívem,

össze-vissza ver, fogytán már erőm,

tücsökzene andalít oly híven,

mennyországnak látszik az otthon-erőd.

Szomorú a világ nagyobb fele,

hű szemekből patakzik keserű könny,

virraszt a bánat, ez gyász ideje,

míg senkik szemében őrült a közöny.

Nékünk hatalmas csoda kellene,

s a hűlt szíveknek , ,

békezászló, mely felénk intene,

szív tisztaságát sokszor elverselem.

Könnyű a szó, ha csupa jót ígér,

s elnehezül, ha gonosz és rossz kísér.

2014. szeptember 2.

Kohut Katalin: Egyedül a világon (shakespearei szonett)

Egyedül a világon

41. szonett

Írta: Kohut Katalin

Egyedül állok ion oszlopomon,

bárányfelhők között világ felett,

középütt aranylás, mint homlokomon,

hívogat a múlt, vég elrendeltetett.

Jövőm hová vezet, még nem tudhatom,

talán felélednek régi őserők,

eljönnek értem, majd eggyé támadunk?

Arcomat már nem árnyékolják redők.

Állok a világ felett egymagamban,

szólít a csendből mennyei égi hang,

szívem repdes békére egyhuzamban,

rászállott nyugalom, szól lélek-harang.

Kedvesem, felhős utamon kereslek,

szólít a mindenség, néven nevezlek.

2014. május 29.

2026. május 23., szombat

Kohut Katalin: Az igaz barát (shakespearei szonett)

Az igazi barátság nem lánc és nem birtoklás. Nem zár be, hanem kitárja az eget. A szeretet és a szerelem közös kezdete a , de a szabadság a legnagyobb ajándékuk: amikor két lélek nem húzza egymást lefelé, hanem egymás mellett emelkedik. Talán ezért érthető is: mert a szeretet nem fogságra született, hanem fényre.

Az igaz barát

Írta:

A szerelem nem kiállítási tárgy,

nem tapintható, mint villám: véletlen,

lehet hatalmas az emberi világ,

vágy nem teljesülhet soha éretlen.

Szívemből szorosan ölel a gyeplő,

fájdalmasan sajdul a csend ígérete,

tisztaságod megérint, nincs rajta szeplő,

csodállak, kedves, ünnepel dicsérete.

vagy, hű nemesi lélek,

barátságod lágy szellő, mely simogat,

örömmuzsikákat együtt hallgatunk.

Nélküled gyászos sötétségben félek,

vigasztalóm vagy, lágy hangod cirógat,

szabadság álmaira együtt várhatunk.

2014. május 26.

Kohut Katalin: Igaz követség (shakespearei szonett)

Írta:

Menedékem lettél, álom-kedvesem,

a földön hű társamra nem találtam,

a világban helyemet nem keresem,

azt hiszem, mindig csak vesztésre álltam.

Hittem, egyszer rám borul az ,

mint a Nap hirdeti fényes fenségét,

elkerül majd örökre minden gazság,

elveszi a örök feleségét.

Háztetőkről hirdetik, ami történt,

felemelem karját emberségnek,

soha nem látva mondanak majd törvényt,

s ami titok volt, felírva az égnek

szivárványával lesz ember-,

s segítőmmé válik igaz követség.

2014. május 28.

Kohut Katalin: Csak szeress! (shakespearei szonett)

„A barátság és a szerelem közös kezdete: a másikra való .”

Van, amikor nem a szerelem érkezik meg először a szívbe, hanem a rácsodálkozás. Az ember megáll egy másik ember előtt, mert úgy érzi: végre valaki érti a világot, a csendet, a fájdalmat és az örömöt. A tisztelet lassan bizalommá válik, a bizalom pedig észrevétlenül beleszövődik a lélekbe. A „Csak szeress!” nem testi vágyakozásról szól, hanem két vándor találkozásáról, akik ugyanazt a menedéket keresik: az .

Csak szeress!

Írta:

Évekig sikoltott bennem hiányod,

sótlan volt a szerelem levesem,

míg rájöttem arra, soha sem bánod,

ha nem kereslek többé kedvesem.

Eget ostromolt csendes szenvedésem,

két kezem és szívem feléd nyújtottam,

vártam a percet, legyen születésem,

létem terhét némán végighordoztam.

Kérdezem a fákat, hátha üzennek,

megtudhatom-e: közös lesz utunk,

kérleltem a napot, szelíd reménynek

lángja érje szíved, összebújjunk.

Legyünk sors-utazóknak menedéke,

csak szeress engem, szentélyemnek éke.

2014, május 23.