Eduard Pusztinyin (tatár):Nem álmodom (fordítás)

Eduard Pusztinyin (tatár):Nem álmodom

 

 Nem álmodom a szerelemről,

Csak ruhástól szeretnék feküdni az ágyon:

Beethovent és Bachot hallgatni

Kis szobámban, a tárgyakra hulló

Halovány fényben.

Nem a stílus érdekes,

A lényeg az, hogy valamikor,

Úgy rémlik, hasonlót láttam már

Csapongó képzeletemben.

Kiengesztelő áldozatát  tán

Tűnődő, bús szemeimnek.

Kohut Katalin fordítása, 1993.

 

Eduárd Pusztinyin (tatár): Külvárosban élnek (fordítás)

Eduárd Pusztinyin (tatár): Külvárosban élnek

 

 Külvárosban élnek,

Jó ruhát viselnek,

Esténként a konyhakertben

Felélénkülnek,

Külvárosban halnak.

Kohut Katalin fordítása

Miskolc, 1993. Benedek u. 17.

 

Gabdulla Tukaj (tatár): A bölcsőtől a sírig, Az árva a Paradicsomban (fordítások)

A bölcsőtől a sírig

Gabdulla Tukaj

(Tatár)

Milyen boldog a csecsemő, míg bölcsőjébe belefér,

Mint az apró pók, melynek a legkisebb rés is tágas.

Élete alkonyán elrévedezik hosszan az ember:

Sírgödör a világ, de kinek kell fekhely, ilyen tágas?

Kohut Katalin fordítása, 

Miskolc, 1992. Benedek u. 17.

Az árva a Paradicsomban

Gabdulla Tukaj

(Tatár)

Hiába ringatott Huri az édeni sátorban,

Én nem éreztem melegséget, sírtam egyre: hol van az

anyám?

Hiába dobálta felém az arkangyal glóriáját,

Hogy az legyen a csörgőm, sírva kérdezgettem? Hol az

apám?

Kohut Katalin fordítása, 

Miskolc, 1992. Benedek u. 17.

 

Renat Harisz:(tatár): A kékség (fordítás)

Renat Harisz:(tatár): A kékség

 

 

A kékség gyászruhába öltözött,

Két szárnyát, míg bírja, felemeli.

Az ég elsötétült, sűrűsödött a köd,

S az időt, a kéket elnyeli.

 

Az idő könyörtelen megmutatja

A kék ifjúság eltűnését.

Az ember halad – de dúdolgatva,

Árnyszárnyai rejtik el a kéket.

 

Kohut Katalin fordítása

Miskolc, l992. Benedek u. 17 

 

Renat Harisz (tatár) : Kora reggel (fordítás)

 Renat Harisz (tatár) : Kora reggel

Nézd! Asszonyodnak kora reggel

nem bánatos, könnyes szeme:

fáradt-kék az éj öröme

szemei alatt, kora reggel.

Mily' nyugodt szemek kora reggel,

s álomkuszasággal teltek -

nézésüktől rend lett,

s fénylő fegyelem, kora reggel.

Kohut Katalin fordítása, 1992.

Dorothy Livesay (kanadai): Az Új Éva (fordítás)

Dorothy Livesay: The New Eve

Imagine / simply suppose /:

not Satan, but the Lord

held the forbidden fruit above their heads

(which was a bunch of cherries, not the bible apple).

On the old sin, cravingly,

He swung before them

the taut, ripened eyes,

and Adam,

the swift, strong youth

plucked one and tasted.

Oh, the delight

of the ripe cherry!

When later they were driven into the world,

on the fast-fleeing roads

ruins of buildings loomed dark,

screeching, wailing brakes shrieked

and the roar of yellow caterpillars

of tank-treads

clearing the forest

made the last virgin area loud.

Eve, hugging a roadside telephone pole,

sighed hoarsely:

Adam, where are you?

Then, receiving the hotel key,

she held it so

that Adam might notice,

but the man only

hunted with his glances,

looking out from a room –

and Eve stood vacantly,

swinging her bright key.

Dorothy Livesay (kanadai): Az Új Éva

Képzeljük el, /egyszerűen tegyük fel/:

nem a Sátán, hanem az Úr

emelte a tiltott gyümölcsöt fejük fölé,

/mely meggyfürt volt, nem a bibliai alma/.

A vén bűnre csábító vágyakozón

lengette előttük

a feszesre ért szemeket,

Ádám pedig,

a fürge, erős ifjú

leszakított egyet és megkóstolta.

Ó, gyönyöre

az érett meggynek!

Mikor később világgá űzték őket,

a gyorsan elfutó utakon

épületromok sötétlettek,

visító, vonító fékek ordítottak

és erdőt taroló

lánctalpak sárga hernyóinak

dübörgésétől lett hangos

az utolsó szűzi terület.

Éva út menti telefonpóznát ölelve

sóhajtozta rekedten:

Ádám, hol vagy?

Aztán a szálloda kulcsát megkapva,

úgy tartotta azt,

hogy Ádám észrevegye,

de a férfi csak

hajhászta pillantásaival,

egy szobából kitekintve -

és Éva álldogált báván,

fényes kulcsát himbálva.

Kohut Katalin fordítása

1993. 

 

Maria-Lutz Gantenbein (svájci): Darukiáltás (fordítás)

Maria-Lutz Gantenbein: Kranichruf

Wenn in meinen Augen

ein Scherz aufblitzt,

sein Licht

verbirgt die Trauer.

Ein im Licht stehender

Schatten bist du schon,

und ein Kranichruf

über dem toten Meer.

Von deiner Flucht

verraten

die Muschelspuren.

Eine Hibiskusblüte

fiel

auf unseren Steintisch,

den ich

mit nie-gesagten

Worten vollgeschrieben habe.

Maria-Lutz Gantenbein (svájci): Darukiáltás

Szememben

Ha tréfa csillan

Fénye

A gyászt 

Rejti el.

 

Fényben álló

Árnyék vagy már

S darukiáltás

Holt tenger fölött

Szökésedről

Árulkodnak

A kagylónyomok

 

Hibiszkuszvirág

Hullt

Kőasztalunkra

Melyet

Sosem-mondott

Szavakkal

Teleírtam

 

Fordította: Kohut Katalin 

1992. Miskolc, Benedek u. 17.