2026. április 21., kedd

Herta Steiner: Te kétségtelenül fontos vagy (fordítás)




Herta Steiner: Du bist, ganz Fraglos, wichtig

Du denkst du haettest keinen Wert,
seist klein un arm un nicht begehrt?
Dz denkst, wo liegt des Lebens Sinn,
wenn ich doch so ein Garnichts bin?
Und doch ist nischts auf dieser Welt
ohne Bodacht da higestellt,
wo es gerade jezt etwas bewirken kann!

Oft sieht man selbst die Wirkung kaum,
die sich erfüllt in Zeit und Raum,
weiss nicht wofür und nicht für wen
es wichtig ist, grad hier zu stehn!
Und doch is nichts auf dieser Welt
ohne Bedacht da hingestellt,
wo es gerade jeztz etwas bewirken kann!

Drum lieber Mensch verzage nicht,
denk dich nicht klein und unbegehrt,
denk nicht du haettest keinen Wert.
Du bist, ganz fraglos, wertvoll, richtig,
dein Sein im Hier und Jeztz ist wichtig,
du bist mit Ground auf dieser Welt
und mit Bedacht da hingestellt,
wo du gerade jetzt etwas bewirken kannst!


Azt hiszed, nincs értéked,
kicsi vagy és szegény és nem kívánt?
ha én (azaz te) csak egy semmi vagyok?
És mégis se

mmi nincs ezen a világon
ahol te éppen most képes vagy valamit elérni!

Gyakran maga az ember alig látja a hatást,
ami beteljesedik időben és térben,
nem tudja miért és kiért
fontos, éppen itt állni!
megfontolás nélkül odahelyezve,
ahol éppen most képes valamit elérni!

Ezért kedves ember ne csüggedj,
ne gondold magad kicsinek és nem kívántnak,
ne gondold, hogy nincs értéked.
Te kétségtelenül értékes vagy, helyes,
a léted az ittlétben és mostban fontos,
te okkal vagy ezen a világon
és megfontolással odahelyezve,
ahol te éppen most képes vagy valamit elérni!

2026. április 21.

 

H. Kohut Katalin: Bosszú (átszerkesztett változat)




H. Kohut Katalin: Bosszú (átszerkesztett változat)

„Ahol a kéz megáll, ott kezdődik az ember.”

Valamikor régen, olasz földön élt két család, akik örök harcban álltak egymással. Nem tudtak másként élni: vérükben lüktetett a bosszú, mint egy soha el nem halkuló dallam. Ha egyikük elesett, a másik szívében azonnal megszólalt a válasz. Ha találkoztak az utcán, egyetlen pillantás is elég volt, hogy újra fellobbanjon a viszály.

Ricardo és Nicolas tizennyolc évesek lettek. Addig védetten éltek, de nagykorúságuk éjszakáján kiléptek a világba. A Zanzi bárban ünnepeltek. Szépségük, ifjúságuk magára vonta a tekinteteket.

Éjfélkor lövés dördült.
Az óra mintha megállt volna ijedtében. Ricardo a földre zuhant. Nicolas kezében még füstölgött a fegyver. Nem gondolkodott. Arcán különös elégedettség és rémület keveredett: első gyilkossága volt.

A vér látványa sokakat megtör. De van, akit megrészegít. Aki egyszer életet olt ki, könnyebben lép át újra ugyanazon a határon. Úgy érzi, hatalma lett élet és halál fölött, mintha ő maga lenne a törvény.

Így születnek a sötét birodalmak. Nem kívül, hanem az ember szívében.

Ekkor egy asszony lépett Nicolas elé. Csendesen beszélt, mégis súlya volt minden szavának. Megmutatta neki, mit tett: hogy Ricardo vére most már hozzá tartozik, és amíg a bosszú törvénye él, ez a kör soha nem zárul le.

Nicolas odalépett a halotthoz. Nézte a fiút, aki többé nem nevet, nem szeret, nem él. Akkor értette meg először, mit jelent egy ember élete.

Sírva kért bocsánatot.
Megígérte, hogy jóváteszi, amit lehet.

A két család végül kezet fogott. Megértették, hogy az ártatlan vér nem kér újabb vért. A bosszú nem igazság, csak végtelen lánc.

Így ért véget a vendetta.

És bár a világban újra és újra felüti fejét a sötétség, a történet emlékeztet: minden kör megszakítható. Egyetlen felismeréssel. Egyetlen emberi pillanattal.

Azóta a szív órái nem állnak meg.
Az idő tovább lélegzik.

2017. április 20.

 

2026. április 20., hétfő

Erwin Jaeckle (svájci): Ég és föld között



Stehend am Strand ritze ich
meine Zeichen in den Sand.
Glanzloser, grauer Sand.

Mit blutigen Schals umwickelten Fingern
zeichne ich lebendige Bilder.
Entfliehende, weiße Wolken
hoch über meinem Haupt,
während das Meer meine Füße wäscht
und die Zeichen wegwischt.

Der Wind bläst im weiten Raum,
trägt mein Wort weit weg.
Ich gehe ihm nicht nach
Niemals wieder.
Mein Herz ist gebrochen.


Erwin Jaeckle (svájci): Ég és föld között

A parton állva rovom
jeleimet a homokba.
Fénytelen, szürke homok.

Véres sálba csavart ujjaimmal
élőképeket rajzolok.
Elfutó, fehér felhők
magasan a fejem felett,
míg a tenger mossa a lábam,
s lemossa a jeleket.

A szél fúj a tágas téren,
elviszi a szavamat messze.
Én nem járok utána
Soha többé.
A szívem összetört.

Kohut Katalin fordítása, 1992.

 

Maria Lutz-Gantenbein: Két szem (fordítás)



Zwei Augen folgen mir stetig,
ihre Strahlen führen mich durch zerstörte
Landschaften, über tote Meere hin,
sie kennen das Schicksal der Schiffe,
die nicht landen konnten
wegen der Fluten.
Sie sehen das dunkle Tal,
wo jedes Wort verstummt,
und wo der müde Wanderer
in das Schweigen fällt.
In ihnen brennt meine frühe Hoffnung,
und all mein Kleinmut
zwischen den Nachtsternen.
Die zwei Augen spiegeln stetig
meinen Blick.


Maria Lutz-Gantenbein: Két szem

Két szem kísért szüntelen,
Sugaraik vezetnek elpusztított
Tájakon, halott tengereken át,
Ismerik a hajók sorsát,
Melyek nem köthettek ki
A szökőárak miatt.
Ők látják a sötét völgyet,
hol minden hang elnémul,
s ahol a fáradt vándor
a néma csendbe hull.
Bennük ég korai fényű reményem,
s minden kishitűségem
éjjelcsillag között.
A két szem szüntelen tükrözi
Tekintetemet.

Kohut Katalin fordítása, 1992.

2026. április 19., vasárnap

Silja Walter(svájci) :Boroszlán (fordítás)



Seidelbast
Wiegt sich im Wald
Hin und her, so leise.
Vergesse mich selbst auch bald,
Weil du mich vergessen hast.

Weiß nicht, was im Haare mir hängt –
Schlehe, Schuh, Gelbe? 
Singe wunderlich, verängstigt,
Achte nicht auf andre.

Weißt: träume nicht mehr,
Seit du mich vergessen hast.
Wiegt sich im Wald Seidelbast,
Leise, schaukelnde Erinnerung.


Silja Walter(svájci) :Boroszlán

Boroszlán ring az erdőn
Ide-oda csendben.
Élek magam is felejtőn,
Mert feledtél engem.
 
Nem tudom, mi csüng hajamban –
Kökény-e, ágak, árnyak?
Éneklek furcsán, riadtan,
Nem figyelve másra.
 
Tudod: nem is álmodok már,
Mióta feledtél.
Ring az erdőn a boroszlán,
Halk, hintázó emlék.
 
 
Kohut Katalin fordítása, 
Miskolc, l992. Benedek u. 17.
 


 

Christine Busta.(osztrák): Reqviem egy rózsáról (fordítás)




Heute schickte mir jemand
die erste Rose aus seinem Garten.
Er ahnte nicht, daß ihre vollkommene Schönheit
mich schmerzt.
Nicht um des Gebers willen,
sondern weil wir jedesmal,
wenn eine Rose sich öffnet,

ich zeige sie auch dir -
in ihrem Verwelken unsere Geschichte mitansehen.


Christine  Busta.(osztrák): Reqviem egy rózsáról
 
Ma  elküldte valaki kertjének 
első rózsáját
Nem sejtve, hogy tökéletes szépsége 
engem bánt.
Nem a küldője miatt,
hanem mert bármikor,
ha egy rózsa kinyílik,
végignézzük mindnyájan

-         neked is megmutatom –
        elhervadásában a történelmünk.
 
 
 
Kohut Katalin fordítása,
Miskolc, l999. Bertalan u. 12

 

2026. április 18., szombat

Silja Walter (svájci): Esőben (fordítás)





In den Regen bleicht die Sonne,
Ziellos tret' ich umher,
Weil ich um deinetwillen
Trage Betrübnis und Beschwer.

Laß' die Hände hängen und geh'
An den Rand des Sees:
Reihe von Bäumen und Wehen dort,
Unten wird es enden.

Wie tief fliegen die Vögel,
Die im Sturme schlagen!
Schiffe schlägt der Regen,
Und läßt mich all – allein.


Silja Walter (svájci): Esőben

Esőbe sápad a nap,
Céltalanul toporgok,
Mert hordozok miattad
Bánatot és gondot.
 
Kezem lógatva ballagok
 A tó pereméhez:
Fák és fájdalmak sora ott,
Lent ér majd véget.
 
A viharban verdeső
Madarak mily’ mélyen szállanak!
Hajókat ver az eső,
S itt hagy mind – magam.

Kohut Katalin fordítása, 1992.