2026. február 4., szerda

28. Aubrey de Vere: Zárdaiskola egy bűnös városban (fordítás)



Hark how they laugh, those children at their sport!
O’er all this city vast that knows not sleep
Labour and sin their ceaseless vigil keep:
Yet hither still good angels make resort.
Innocence here and Mirth a single fort
Maintain, and though in many a snake-like sweep
Corruption round the weedy walls doth creep,
Its track not yet hath slimed this sunny court,
Glory to God, who so the world hath framed
That in all places children more abound
Than they by whom, Humanity is shamed!
Children outnumber men: and millions die –
Who knows not this? – in blameless infancy
Sowing with innocence our sin-stained ground.

28. Aubrey de Vere: Zárdaiskola egy bűnös városban

Halld, mily vidáman kacagnak a játszó gyermekek! 
E hatalmas, nem alvó város felett 
A munka s a bűn tart szüntelen virrasztást: 
De a jó angyalok mégis ide járnak megnyugvást lelni. 
Az Ártatlanság és a Vidámság itt közös várat 
Védelmez, s bár sok kígyózó kanyarulattal 
A romlottság a gazos falak köré kúszik,
 Nyálkás nyoma még nem érte el e napfényes udvart. 
Dicsőség Istennek, ki úgy alkotta meg a világot, 
Hogy mindenütt több gyermek legyen, 
Mint azok, kik az Emberiséget megszégyenítik! 
A gyermek több, mint a férfi: s milliók halnak meg 
– Ki ne tudná ezt? – gáncstalan csecsemőkorban, 
Ártatlansággal vetve be bűntől szennyezett földünket.

2026. február 4.


Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

27. George Crabbe: A Boroughból Peter Grimes (fordítás)


The Father of Peter a Fisherman – Peter’s early Conduct –

Old Peter Grimes made fishing his employ;
His wife he cabin’d with him and his boy,
And seem’d that life laborious to enjoy.
To town came quiet Peter with his fish,
And had of all a civil word and wish.
He left his trade upon the sabbath-day,
And took young Peter in his hand to pray:
But soon the stubborn boy from care broke loose,
At first refused, then added his abuse;
His father’s love he scorn’d, his power defied,
But being drunk, wept sorely when he died.
   Yes! then he wept, and to his mind there came
Much of his conduct, and he felt the shame, -
How he had oft the good old man reviled,
And never paid the duty of a child;
How, when the father in his Bible read,
He in contempt and anger left the shed;
’It is the word of life’, the parent cried;
- ’This is the life itself,’ the boy replied;
And while old Peter in amazement stood,
Gave the hot spirit to his boiling blood: -
How he, with oath and furious speech, began
To prove his freedom and assert the man;
And when the parent check’d his impious rage,
How he had cursed the tyranny of age; -
Nay, once had dealt the sacrilegious blow
On his bare head, and laid his parent low;
The father groan’d – ’If thou art old,’ said he,
’And hast a son – thou wilt remember me:
Thy mother left me in a happy time,
Thou kill’dst not her – Heav’n spares the double crime’.

27. George Crabbe: A Boroughból
Peter Grimes
Peter, a halász apja – Peter korai magaviselete –

 Öreg Peter Grimes a halászatból élt,
 Egy kunyhóba zárta fiát és feleségét, 
És úgy tűnt, élvezi a fáradtságos életét.
 Csendes Peter a halaival járt a városba, 
S mindenkihez volt egy szelíd szava s jókívánsága. 
Szombatnapon a munkát mindig félretette, 
S fiatal Peter kezét fogva imára kényszerítette. 
De a makacs fiú hamar kiszabadult mellőle,
 Előbb csak megtagadta, majd gyalázni kezdte.
 Apja szeretetét megvetette, hatalmát semmibe vette,
Ám keservesen sírt, mikor az meghalt, bár részeg volt éppen. 
Igen! Akkor sírt, és eszébe jutott 
Sok minden a múltból, s arca szégyenbe borult,
 Hogy hányszor szidta az öreg, jó embert,
 S sosem teljesítette a gyermeki kötelességet; 
Hogy amikor az apa a Bibliából idézett, 
Ő megvetéssel s haraggal a kunyhóból lelépett. 
„Ez az élet szava” – a szülő kiáltotta; 
Ez maga az élet” – a fiú válaszolta;
 És miközben az öreg Petert a döbbenet érte,
 Ő heves, forró vérét szesszel felkeverte. 
Mondott dühös szavakat és káromkodást,
 Bizonyítani szabadságát és férfi voltát;
 S mikor az apa szavai istentelen dühét gátolták
Hogy átkozta az öregkor minden zsarnokságát; 
Sőt, egyszer szentségtörőn mért súlyos csapást
 Kopasz fejére, és földre terítette apját; 
Az apa felnyögött – „Ha megöregszel” – mondta –
 „És fiad lesz – emlékezni fogsz szavamra: 
Anyád szerencsés volt, még időben távozott, 
Az Ég a kettős bűntől megkímélt: kezed rá halált nem hozott.”


He takes an Apprentice – The Boy’s Suffering and Fate –

Peter had heard there were in London then, - 
Still have they being! – workhouse-clearing men,
Who, undistrurb’ by feelings just or kind,
Would parisch-boys to needy tradesmen bind:
They in their want a trifling sum would take,
And tolling slaves of piteous orphans make.
   Such Peter sought, and when a lad was found,
The sum was dealt him, and the slave was bound.
Some few in town observed in Peter’s trap
A boy, with jacket blue and woollen cap;
But none inquired how Peter used the rope,
Or what the bruise, that made the stripling stoop;
None could the ridges on his back behold,
None sought him shiv’ring in the winter’s cold;
None put the question,  - ’Peter, dost thou give
The boy his food? – What, man! the lad must live:
Consider, Peter, lett he child have bread,
He’ll serve thee better if he’s stroked and fed.
None reason’d thus – and some, on hearing cries,
Said calmly, ’Grimes is at his exercise’.
   Pinn’d beaten, cold, pinch’d, threaten’d, and abused –
His efforts punish’d and his food refused, -
Awake tormented, - soon aroused from sleep, - 
Struck if he wept, and yet compell’d to weep,
The trembling boy dropp’d down and strove to pray,
Received a blow, and trembling turn’d away,
Or sobb’d and híd his piteous face; - while he,
The savage master, grinn’d in horrid glee:
He’d now the power he ever loved to show,
A feeling being subject to his blown.
   Thus lived the lad, in hunger, peril, pain,
His tears despised, his supplications vain:
Compell’d by fear to lie, by need to steal,
His bed uneasy and unbless’d his meal,
For three sad years the boy his tortures bore,
And then his pains and trials were no more.
   ’How died he, Peter?’ when the people said,
He gowl’d – ’I found him lifeless in his bed’;
Then tried for softer tone, and sigh’d, ’Poor Sam is dead’.

 Inast fogad – A fiú szenvedése és sorsa –

Peter hallotta: Londonban akkor is éltek, 
Dologház-ürítő, lélektelen népek, 
Kiket nem gátolt jóság, sem szánalom, 
Hogy árvát adjanak ínséges utakon. 
Pár garasért, mit a gyerekért kaptak, 
Rabszolgát csináltak az elhagyottaknak. 
Ilyet keresett Peter, s mikor lelt egy fiút, 
Megvette a pénzért, s a rabság ráborult.
 Látták a városban, Peter bárkája mellett, 
A kék zubonyos árvát, ki gyapjúsapkát viselt;
 De senki se kérdezte, miért suhog a kötél, 
Vagy mitől kék a folt, mitől görnyed a váll. 
Senki se látta bordáin a véraláfutást, 
Senki se kereste, ha a fagyban reszketett. 
Senki se kérdezte: „Peter, adsz-e neki enni? 
Ember! A fiúnak is meg kell valahogy élni: 
Gondold meg, Peter, jusson neki kenyér, 
Többet ér a szép szó, mint a szíj és a verés.” 
De senki se szólt – s ha hallották a sírást, 
Csak annyit mondtak: „Grimes tart épp gyakorlást.”
 Megbélyegezve, verve, fázva, meggyalázva, 
Étele megvonva, ébren is gyalázva, 
Álmából is durván, hamar felverve, 
Megütve, ha sírt, mégis sírásra kényszerítve, 
A remegő fiú leroskadt, imádkozni vágyott, 
De ütést kapott, s remegve fordult el a világtól, 
Vagy zokogva rejtette el szánalmas arcát;
 Míg a vad gazda vigyorogva élvezte harcát. 
Kezében volt a hatalom, mit mindig imádott, 
Egy érző lény felett, ki némán halált kiáltott. 
Így élt a legény, éhségben, kínban és vészben, 
Könnyei megvetve, magára hagyva egészen. 
Félelem vitte bűnbe, szükség a lopásba, 
Fekhelye nyugtalan, s áldatlan az étke. 
Három bús évig bírta a fiú a tortúrát, 
S aztán az égiek elvették a súlyát. 
Hogy halt meg, Peter?” – kérdezték az emberek, 
S ő morgott: „Holtan leltem, az ágya felett”;
 Majd lágyabbra váltva sóhajtott hamisan: 
„Szegény kis Sam, nézzék, már oda van.”

2026. február 4.

Készült mesterséges intelligencia segítségével

2026. február 3., kedd

Kohut Katalin: Ipari rombolás és elhagyott technológia



Az elektromos autók, mobilok, számítógépek csillogó ígéretei mögött gyakran elfogy a Föld türelme. A lítium és más ritka fémek készlete véges, a bányászat súlyos terhet ró a természetre és az emberekre.
A gyárak nem a tartósságot választják: a készülékek gyorsan elavulnak, a hulladék nő, a profit nő, a családok pénztárcája fogy. A Fülöp-szigetek példája riasztó: a fák kivágása, a klíma felborulása, az alapanyagok eltűnése a közösség pusztulásához vezetett.
A rövidtávú nyereség következményeit a természet és a jövő fizeti meg. Ideje lenne, hogy a felelősség, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen a valódi iránytű.
A technológia csillogó ígérete mögött gyakran eltűnik a föld, a fa, a víz és az idő. Az elektromos autók, a mobilok, a számítógépek mind azt sugallják, hogy a jövő kényelmes és tiszta lesz, de a valóság más: az akkumulátorokhoz szükséges lítium és más ritka fémek készlete véges, és a bányászat súlyos környezeti és emberi terhekkel jár.
A gyárak nem a tartósságot, hanem a gyors profithoz való igazodást választják. A mosógép, a mobil, az autó – mind csak rövid ideig szolgál, aztán hulladékká válik, a természetre és a családok pénztárcájára nehezedve. Az egyszerű megoldás látszik: vegyél újat, és a vállalat nyer. De a Fülöp-szigetek példája riasztó tanulság: amikor minden fát kivágnak, a hajóépítéshez, a közösség életéhez szükséges alapanyagok eltűnnek, a klíma felborul, a civilizáció megroppan.
Az emberi mohóság rövidtávú nyereséget hajszol, de a természet, a közösség és a jövő fizeti az árát. Talán ideje lenne, hogy ezekért a döntésekért ne csak a piac, hanem a felelősség is súlyozzon: a tartósság, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen az iránytű.

2026. február 3.


 

2026. február 2., hétfő

26. Frances Cornford: Gyermekkor (fordítás)




I used to thing that grown-up people chose
To have stiff bacis and wrinkles round their nose,
On purpose to be grand.
”Till through the banisterns I watched one day
My great aung Etty’s friend, who was going away,
And how her onyx beads had come unstrung.
I saw her grope to find them as they rolled;
And then I knew that she was helplessley old,


26. Frances Cornford: Gyermekkor

Régebben azt hittem, a felnőttek szándékosan választják
A merev hátat, az orruk körüli ráncok rajzolatát,
És a kézfejükön futó, kis kövér kígyó-ereket,
Mintha mindez csak a nagyság látszatáért lenne meg.
Egészen addig, míg egy napon a korlátrudakon át néztem,
Nagynéném, Etty barátnőjét, aki elindult éppen,
S láttam: az ónixgyöngy sora hirtelen szétszakadt,
Gurult szanaszét, s ő vakon, remegve a földön matat.
Akkor értettem meg, hogy ő öreg, menthetetlenül,
Ahogyan én fiatal, védtelenül.

2026. február 2.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával

25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak (fordítás)


Lesson for a Boy

Tröchöe trips fröm löng tö shört;
From long to long in sloemn sort
Slöw Spöndee stalks; ströng foot! yet ill able
Évér to cöme üp with Dactyl trisyllable.
Lámbics márch fröm shört tö löng: -
With á leap ánd a bound thé swift Anáppabsts thröng:
One syllable long, with one short at each side,
Ámphibráchys hástes with á sátely stride; -
First ánd lást bélng löng, middlé shört, Arthhlmácer
Strikes his thündéring hoofs like á proud high-bréd Rácer.
If Derwent be innocent, steady and wise,
And delight in the things of earth, water, and skies;
Tender warmth at  his heart, with these metres to show it,
With sound sense in his brains, may make Derwent a poet, -
May crown him with fame, and must win him the love
Of his father on earth and his Father above.
                My dear, dear child!
Could you stand upon Skiddaw, you would not from its
                  whole ridge
See a man who so lovas you as your fond S.T. COLERIDGE.


25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak

Troceus a hosszútól a rövidig lép,
Hosszútól hosszúig, lassan halad épp,
Lassú spondeus követi: erős láb! ám képtelen
Valaha háromszótagú daktilussal felérni, képzelem.
Jambikusok rövidtől hosszúig vonulnak –
Az anapesztus seregek ugrással és erősen nyomulnak;
Egy szótag hosszú, rövid mindkét oldalon,
Amfibráchisz száguld rövid–hosszú–rövid ritmusban méltóságteljes vonalon.
Arthhlmácer, első és utolsó hosszú, középső rövid,
Mint büszke versenyló üti mennydörgő patáit.
Ha Derwent nyugodt, bölcs és ártatlan,
Örömét leli földben, vízben, égben, pártatlan.
Lelkében gyengéd melegséget e ritmusokkal mutatva,
Költővé válhat Derwent, miként ésszel is gazdagodva.
Hírnevet szerezhet, s elnyerheti szeretetét,
Földi apjától és Fennvaló Atyjától tehetségét.
               Édes, drága gyermek!
Ha Skiddaw tetejére állnál,
               Nem látnál a gerincén mást,
Csak férfit, ki úgy szeret, mint szerető S. T. Coleridge.

2026. január 2.

 

2026. február 1., vasárnap

24.Samuel Taylor Coleridge: Egy csecsemőhöz Aki meghalt a keresztelés előtt (fordítás)



24. Samuel Taylor Coleridge: On an Infant
Whick died befone Baptism

’Be, rather than be called, a child of God;
Death whispered! With assenting nod,
Its head upon its mother’s breast,
     The Baby bowed, without demur –
Of the kingdom of the Blest
     Prosessot, not Inheritor.

24.Samuel Taylor Coleridge: Egy csecsemőhöz
Aki meghalt a keresztelés előtt

Legyél Isten gyermekévé, ne csak te nevezd magad annak;
Suttogta a Halál! A csecsemő bólintott,
Feje anyja keblére hajolva,
       Engedelmesen, szó nélkül.
A Boldogok Királyságának
       Előfutára lett, nem örököse.

Az alcím – „aki meghalt a keresztelés előtt” – különös lírai súlyt ad a versnek. A csecsemő még nem érhette el a földi szertartások teljességét, mégis Isten gyermekeként fogadtatik el. Ez a sors és kegyelem ellentmondása: a földi ceremónia hiánya nem von le semmit a lelki tisztaságból és a mennyei befogadásból.
Vizualizálva: a képben a csecsemő nyugodtan fekve anyja keblén, körülötte finom fény és éteri légkör, ami a halál csendjét és a mennyei elfogadást egyszerre sugallja. A háttérben halvány, szinte áttetsző fénycsóva jelzi a menny felé vezető utat, míg az anyai ölelés melegsége a földi szeretetet szimbolizálja.

2026. február 1.



 

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek… (fordítás)



Long time a child, and still a child when years
Had painted manhood on my cheek, was I, -
For yet I lived like one not born to die;
No hope I needed, and I knew no fears,
But sleep, though sweet, is only sleep, and waking.
I waked to sleep no more, at once o’ertaking
The vanguard of my age, with all arrears
Of duty on my back. Nor child, nor man,
Nor youth, nor sage, I find my head is grey,
For I have Iost the race I never ran:
And still I am a child, tho’ I be old,
Time is my debtor for my years untold.

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek…


Most, mikor az évek férfiarcot festettek arcomra;
Mert úgy éltem, mintha soha nem halnék meg,
tékozló mosolyok és könnyek között hiábavalóan.
Nem volt szükségem reményre, s félelem ismeretlen;
De az alvás, bármily édes, csak az álom, csak szendergés.
Felébredtem, hogy többé ne aludjak vissza, egyszerre
Érve utol korom előhadát, minden elmaradt kötelességgel.
Sem gyermek, sem férfi, sem ifjú, sem bölcs nem lettem,
Fejem ősz, mert elvesztettem a versenyt, amit sosem futottam.
Korai december perzseli meg késlekedő májusomat;
S még mindig gyermek vagyok, bár életem hosszú lett,
Bennem él a gyermek, ki sosem nőtt fel teljesen  még.

Jegyzet a fordításhoz:

A versben a „gyermek” nem szó szerinti kisgyermeket jelent, hanem a belső késlekedést és az érettség elmaradását. Hartley Coleridge éveken át nem ébredt rá az idő és a felelősség súlyára, s amikor ráébredt, minden egyszerre szakadt rá. A belső gyermek jelenléte nem felmentés, hanem az élet mulasztásainak, a késlekedés súlyának szimbolikus hangja.
A magyar változatban a finomított utolsó sorok a belső gyermek folytonosságát hangsúlyozzák a felnőtt élet közepette, anélkül, hogy a tartalom elveszne a rím kedvéért.

2026. február 1.