74. Percy Bysshe Shelley: William fiamhoz (fordítás)

74. Percy Bysshe Shelley: To William Shelley

I.

The billows ont he beach are leaping around it,

    The bark is weak and frail,

The sea looks black, and the clouds thar bound it

     Darkly strew the gale.

Come with me, thou delightful child,

Come with me, though the wave is wild,

And the winds are loose, we must not stay,

Ott he slaves of the law may rend thee away.

II.

They have taken thy brother and sister dear,

    They have made them unfit for thee;

They have withered the smile and dried the tear

    Which should have been sasred tom e.

To a blighting faith and a cause of crime

They have bound them slaves in younthly prime,

And they will curse my name and thee

Because we fearless are and free.

III.

Come thou, beloved as thou art;

    Another sleepeth still

Near thy sweet mother’s anxious heart,

    Which thou with joy shalt fill,

With fairest smiles of wonder thrown

Ont hat which is indeed our own,

And which in distant lands will be

The dearest playmate unto thee.

IV

Fear not the tyrants will rule for ever,

    Or the priests of the evil faith;

They stand ont he bring of that raging river,

    Whose wavers they have tainted with death.

It is fed from the depths of a thousand dells,

Around them it foams and rages and swells;

And their swords and their sceptres I floating see,

Like wrecks ont he surge of eternity.

V

Rest, rest, and shriek not, thou gentle child!

    The rocking of the boat thhou fearest,

And the cold spray and the clamour wild? –

    There, sit between us two, thou dearest –

Me and thy mother – well we know

The strom at which thou tremblest so,

With all its dark and hungry graves,

Less cruel than the savage slaves

Who hunt us o’er these sheltering waves.

VI

This hour will in thy memory

    Be a dream of days forgotten long.

We soon schall dwell by the azure sea

Of serene and golden Italy,

Or Greece, the Mother of the free;

    And I will teach thine infant tongue

To call upon those heroes old

In theit own language, and will mould

Thy growing spirit in the flame

Of Grecian lore, that by such name

A patriot’s birthright thou mayst claim!

 74. Percy Bysshe Shelley: William fiamhoz

(To William Shelley)

I.

A partnál a habok tajtékozva törnek,

    A bárka gyönge, s vékony a fala,

Fekete a tenger, felhők köré gyűlnek,

    S a szélben sötét vihar zúg tova.

Jöjj velem, te tüneményes gyermek,

Jöjj, bár a vad vizek feleselnek,

A szél szabad – itt nem maradhatunk,

Mert a törvény szolgái elragadnak tőlünk.

II.

Elvitték már bátyád és nővéred, drága,

    Alkalmatlanná tették őket neked;

Elsorvasztották mosolyuk, s könnyük árja

    Száraz már, mi nékem lett volna szent.

E pusztító hithez s bűnös ügyhöz láncolva,

Fiatalságukban lettek ők rabszolgák sorra,

S átkozni fogják majd nevem s a tiéd,

Mert mi félelem nélkül élünk, s szabadon, mint az ég.

III.

Jöjj hát, imádott, ki oly drága vagy;

    Egy másik alszik még csendesen

Édesanyád szorongó szíve alatt,

    Kit te töltesz majd meg örömmel, édesen.

A csodálat legszebb mosolyával nézz

Arra, mi valóban miénk, s mire büszke légy,

Ki távoli földeken lesz majd neked

A legkedvesebb játszótárs, kit sorsod rendelhet.

IV.

Ne félj, a zsarnokok nem uralkodnak örökké,

    Sem a gonosz hitnek álnok papjai;

Ott állnak a bősz folyó partján, s a mélyé

    Sodorná  őket, kiknek vize a haláltól szennyes, íme, nézd ki!

Ezer völgy mélyéből táplálkozik az ár,

Körülöttük habzik, dühöng és egyre jobban zár;

S kardjaik, jogaraik úszni látom én,

Mint roncsokat az örökkévalóság vad felszínén.

V.

Nyugodj, nyugodj, ne sírj, te szelíd lélek!

    Félsz a csónak ringásától talán?

A hideg permet s a lárma megkísértett?

    Ülj közénk, drágám, ide, az anyád s apád után –

Közénk ülj – jól tudjuk mi ketten,

Miért remegsz a viharos tengeren;

De sötét sírjaival e falánk ár,

Kevésbé kegyetlen, mint a vad szolga-had,

Ki e védő hullámokon át is ránk vadászhat.

VI.

Ezt az órát majd az emlékezetedben

     Rég elfeledett napok álma őrzi.

Hamarosan ott lakunk az azúrkék tengeren,

A derűs és aranyló Itália földjén,

Vagy Görögországban, ki a szabadok szülőanyja rég;

     S én tanítom majd gyermeki nyelvedet,

Hogy szólítsd a hősöket, kik dicsők és nagyok,

Az ő nyelvükön – s lelkedet úgy formálom,

Görög lángban égve, hogy e névvel a világon

Hazafivá válj, s jogod legyen e szent szabadságon!

2026. február 26.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

73. Sir Walter Scott: Egy kis törzsfő altatója (fordítás)

73. Sir Walter Scott: Lullaby of an Infant Chief

O hush thee, my babie, thy sire was a knight,

Thy mother a lady, both lovely and bright;

The woods and the glens, from the towers which we see,

They all are belonging, dear babie, to thee.

          Oh hot o, I ri ri, cadul gu lo,

          O ho ro, i ri ri, &c.

O fear not the bugle, though loudly it blows, 

It calls but the warders that guard thy repose;

Their bows would be bended, their blades would be red,

          O ho ro, i ri ri, &c.

O hush thee, my babie, the time soon will come

When thy sleep shall be broken by trumpet and drum;

Then hush thee, my darling, take rest while you may,

For strife comes with manhood, and waking with day.

          Oh ho ro, i ri ri, &c.

73. Sir Walter Scott: Egy kis törzsfő altatója

Pszt, kicsi babám, apád vitéz lovag,

Anyád nemes asszony, fénylő, mint a nap;

Erdők és a völgyek, miket a toronyból látsz,

Mind a te birtokod, bármerre is jársz.

          O ho ro, i ri ri, cadul gu lo,

          O ho ro, i ri ri, és a többi.

Ne félj a kürtszótól, bárha hangos is,

Csak az őröket hívja, kik vigyáznak rád is;

Íjuk megfeszülne, kardjuk vöröslene,

Ha álmodat bárki is sérteni merne.

          O ho ro, i ri ri, &c.

Pszt, kicsi babám, eljön majd a nap,

Mikor dobszó s trombita veri fel álmodat;

Aludj hát, kedvesem, pihenj, amíg lehet,

Mert a férfikor harcot hoz, s virradat felébreszt.

          O ho ro, i ri ri, &c.

Magyarázat a 73. vershez:

• A titokzatos jel (&c.): Ez az „et cetera” (és a többi) régi rövidítése. Azt jelzi, hogy a dal refrénjét minden versszak után ugyanúgy meg kell ismételni.

• Gael refrén: Az „O ho ro, i ri ri” egy hagyományos kelta dúdoló, a „cadul gu lo” pedig azt jelenti gael nyelven: „aludj reggelig”.

• A „kis törzsfő”: A vers egy leendő klánvezért ringat el. Sir Walter Scott nagy tisztelője volt a skót felföldi hagyományoknak, és sokat tett azért, hogy a betiltott skót népviselet és a törzsi kultúra (mely sokban hasonlított az amerikai indiánokéhoz) fennmaradjon az utókornak.

• A vers hangulata: Az altatódal kettőssége (a bölcső békéje és a jövőbeli csaták zaja) arra emlékeztet, hogy a nemesi származás nemcsak kiváltság, hanem felelősség és veszély is volt abban a korban.

2026. február 26.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

72. Christina Rossetti: Bimbók és babák (fordítás)

72. Christina Rosetti: Buds and Babies

A million buds are born that never blow,

    That sweet with promise lift a pretty head,

To blush and wither on a barren bed,

    And leave  no fruit to show.

Sweet, unfulfilled. Yet have I understood

    One joy, by their fraglity made plain:

Nothing was ever beautiful in vain,

    Or all vain was good.

72. Christina Rossetti: Bimbók és babák

Milliónyi bimbó születik, mi nem kél,

    Csak ígéret-édes kis fejet emel,

Hogy meddő ágyon sorvadjon majd el,

    S gyümölcsöt sose érj.

Édes, beteljesületlen. De értem már

    Az örömöt, mit gyöngeségük ad:

Hogy semmi szépség nem volt hiába,

    S mi elveszett, az is jónak hat.

Egy kis adalék a vershez (A preraffaelita melankólia)

Christina Rossetti élete tele volt ilyen "beteljesületlen" ígéretekkel. Bár kétszer is megkérték a kezét, vallási meggyőződése és belső vívódásai miatt soha nem ment férjhez, és nem született gyermeke. Ez a vers valószínűleg egy mélyen megélt belső csendből fakad: az elfogadásról szól, hogy az élet akkor is értékes és "jó", ha nem hoz látható gyümölcsöt, csak tiszta szépséget.

2026. február 26.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

71. Sir Walter Ralegh: A fiamnak (fordítás)

 71. Sir Walter Ralegh: To My Son

Three things tehere be that prosper all apace

And flourish, while they grow asunder far;

But on a day, they meet all in a place,

And when they meet they one another mar.

And they be these: the Wood, the Weed, the Wag.

The Wood is thar that makes the gallows tree;

The Weed is that that strings the hangman’s bag;

The Wag, my pretty knave, betokens thee.

Now mark, dear boy – while these assemble not,

Green springs the tree, hemp grows, the wag is wild;

But when they meet, it makes the timber rot,

It frets the halter, and it chokes the child.

Then bless thee, and beware, and let us pray

We part not with at this meeting-day.

71. Sir Walter Ralegh: A fiamnak

Három dolog van, mi gyorsan virul,

S virágzanak is egymástól távol;

De egy napon, ha sorsuk összefut,

Egymást marják szét, s a végzet ránk kóstol.

E három ez: a Fa, a Fű, s a Fiú.

A Fa az, melyből bitófa feszül;

A Fű a kender, mit a hóhér fon;

A Fiú, te kis gazfickó, te vagy belül.

Figyelj hát, gyermek – míg külön vannak,

Zöldell a fa, nő a kender, s te élsz;

De ha találkoznak, a rönkök rohadnak,

Elszakad a hurok, s a gyermek elvész.

Áldjon az ég, s vigyázz, érted imádkozom:

Ne tarts velük ezen a gyásznapon.

Történelmi háttér: Sir Walter Ralegh (1552–1618) az angol reneszánsz egyik legszínesebb alakja: tengerész, felfedező, udvaronc és költő. Ebben a sötét humorú versében fiát, Watet inti óvatosságra a törvényszegéstől. A sors iróniája, hogy fia 1618-ban egy dél-amerikai expedíció során esett el, apját pedig nem sokkal később, hazatérése után I. Jakab király végeztette ki. A tragédia hátterében a király kétszínűsége állt: bár hivatalosan békére törekedett a spanyolokkal, titokban elküldte Ralegh-t, hogy hozzon aranyat a spanyol területekről. Amikor az akció diplomáciai botrányba torkollott, Jakab a spanyolok kiengesztelése érdekében kivégeztette a költőt. Ralegh utolsó szavai a bárd élét érezve ezek voltak: „Ez egy éles gyógyír, de minden betegségre gyógyírt ad.”

2026. február 26.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

70. Matthew Prior: Egy rangos gyermekhez (Ötéves; a szerző negyven) (fordítás)

  70. Matthew Prior: To a Child of Quality

Five Years old; The Author Forty

Lords, knights, and squires, the num’ rous band,

    That wear the fair Miss mary’s fetters,

Were summon’d, by her high command,

    To show their passions by their letters.

My pen amongst the rest I took,

    Lest those bright eyes that cannot read

Shou’d dart their kindling fires, and look,

    The power they have to be obey’d.

Nor quality, nor reputation,

   Forbid me yet my flame to tell,

Dear five years old befriends my passion,

    And I may write till she can spell.

For while she makes her silk-worms beds

    With all the tenger things I swear,

Whilst all the house my passion reads,

    In papers round her baby’s hair.

She may receive and own my flame,

    For tho’ the strictest prudes shou’d know it,

She’ll pass for a most virtuous dame,

   And I for an unhappy poet.

Then too alas! when she shall tear

    The lines some younger rival sends,

She’ll give me leave to write I fear,

    And we shall still continue friends;

For, as our fiddrent ages move,

    ’Tis so ordain’d, wou’d fate but ment it,

That I shall be past making love

    Ehen she begins to comprehend it.

70. Matthew Prior: Egy rangos gyermekhez

(Ötéves; a szerző negyven)

Lordok, lovagok s fegyvernökök hada,

    Kik a szép Mary béklyóit hordják,

Parancsára gyűltek ma össze mind,

    Hogy levelekben vallják meg hódolatuk adóját.

Tollat fogtam én is a többiek közt,

    Félve, hogy e ragyogó szemek – bár olvasni nem tudnak –,

Tüzet szórnak rám, s megmutatják nekem,

    Hogy hatalmuk van, s parancsuknak nincs útja.

Sem rang, sem hírnév nem tiltja meg most,

    Hogy lángoló szerelmemet elébe tárjam,

A drága öt év barátja e szenvedélynek,

    S írhatok bátran, míg ő betűzni nem tanul, várjam.

Mert míg selyemhernyóinak ágyat készít

    A gyengéd szavakból, miket esküvel írtam,

S a ház népe olvassa lángoló soraim,

    Mik babája haján papír-tekercsként fityegnek vígan:

Ő fogadhatja és magáénak vallhatja tüzem,

    S bár a legszigorúbb álszent is megtudná,

Őt erényes hölgynek tartaná a világ,

    Engem pedig csak egy boldogtalan poétának látna.

S jaj, akkor is, mikor majd széttépi

    Az ifjabb vetélytársak szerelmes sorait,

Félek, nekem megengedi majd, hogy írjak,

    S barátok maradunk, őrizve a múlt romjait.

Mert ahogy különböző korunk telik,

    Úgy rendeltetett – bár a sors javíthatna ezen –,

Hogy én már túl leszek minden szerelmen,

    Mire ő felfogná, mi is az, s miért epedem.

2026. február 24.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

69. vers társa: Winthrop Mackworth Praed: A Szépség és látogatói (fordítás)

 

Winthrop Mackworth Praed: Beauty and Her Visitors

Ez a vers a 69. párja. Ott a Gyermekkor kapott látogatókat, itt pedig a Szépség (Beauty). Ez egy rövid, csattanós mű.

I saw fair Beauty in her tower,

The winds of eve were around her;

She sat as a queen in a garden bower,

And the robe of her state was around her:

The Moon was clear, and the Stars were bright,

And the Earth below was a thing of light,

And the world was a world of pleasure;

And she, in her golden treasure!

There came a Boy with a golden key,

And a step as light as a fairy;

And he sang a song of the summer sea,

And his look was blythe and airy:

’I come,’ he said, ’from the land of dreams,

To lead thee away to the silver streams,

Where the flowers are always blowing,

And the fountains are always flowing!’

’Stay!’ said a Voice of hollow tone,

’Stay!’ said a Form of sorrow;

’The world of light is a world of stone,

And the night must come to-morrow:

The streams will fail, and the flowers will die,

And the stars will fade from the evening sky,

And the heart will be cold and weary,

And the path will be dark and dreary!’

Winthrop Mackworth Praed: A Szépség és látogatói

Láttam a szép Szépséget tornyában,

Az est szelei jártak körülötte;

Mint királynő ült kerti lugasában,

S hatalmának palástja őt befedte:

A Hold tiszta volt, a csillagok égtek,

A lenti világ fényben úszott éppen,

S az egész mindenség öröm volt csupán;

Ő pedig ott ült, arany kincse lányán.

Jött egy Fiú, arany kulccsal kezében,

Lépte oly könnyű, mint egy tündéré;

Nyári tengerről dalolt énekében,

Tekintete vidám volt, s az éteré:

„Álmok országából jövök,” – így szólt, –

„Hogy elvigyelek, hol ezüst patak folyt,

Ahol a virágok mindig nyílnak,

S az élő források sosem apadnak!”

„Várj!” – szólt egy hang, üresen s mélyen,

„Várj!” – szólt egy Alak, a bánat maga;

„A fény világa csak kő a sötétben,

S a holnapra eljön az éj haragja:

A patak kiszárad, a virág elpusztul,

Az alkonyi égről a csillag lealkonyul,

A szív hideg lesz és fáradt, nehéz,

S az út sötét, hol csak a pusztaság néz!” 

2026. február 24.

Fordította: Gemini

 

69. Winthrop Mackworth Praed: A Gyermekkor és látogatói (fordítás)

69. Winthrop Mackworth Praed: Childhood and His Visitors

Once on a time, when sunny May

    Was kissing up the April showers,

I saw fair Childhood hard at play

    Upon a bank of blushing flowers:

Happy – he knew not whence or how, -

    And smiling, - who could choose but love him?

For not more glad than Childhood’s brow,

    Was the blue heaven that bream’d above him.

Old Time, in most appaling wrath,

    That valley’s green repose invaded;

The brooks grew dry upon his path,

    The birds were mute, the lilies faded.

But Time so swiftly wing’d his flight,

    In haste a Grecian tomb to batter,

That Childhood watch’d his paper kite,

    And knew just nothing of the matter.

With curling lip and glancing eye

    Guilt gazed upon the scene a minute;

But Childhood’s glance of purity

    Had such a holy spell within it,

That the dark demon tot he air

    Spread forth again his baffled pinion,

And híd his envy and despair,

   Self-tortured, in his own dominion.

Then stepp’d a gloomy phantom up,

    Pale, cypress-crown’d, Night’s awful daughter,

And proffer’d him a fearful cup

    Full tot he brim ofo bitter water:

Poor Childhood bade her tell her name;

      And when the beldame mutter’d – ’Sorrow,’

He said, - ’Don’t interrupt my game;

   I’ll taste it, if I must, to-morrow.’

The Muse of Pindus thither came,

    And woo’d him with the softest nunbers

That ever scatter’d wealth and fame

    Upon a youthful poet’s slumbers;

Though sweet the music of the lay,

    To Childhood it was all a riddle,

And ’Oh,’ ha cired, ’do send away

    That noisy woman with the fiddle!’

Then Wisdom stole his bat and ball,

    And taught him, with most sage endeavour,

Why bubbles rise and acorns fall,

    And why no toy may last for ever.

She talk’d of all the wondrous laws

    Which Nature’s open book discloses,

And Childhood, eres he made a pause,

    Was fast asleep among the roses.

Sleep on, sleep on! Mandhood’s dreams

    Are allof earthly pain or pleasure,

Of Glory’s toils, Ambition’s schemes,

    Of cherish’d love, or hoarded treasure:

But tot he couch where Childhood lies

   A more delicious trance is given,

Lit up by rays from seraph eyes,

   And glimpses of remember’d Heaven!

69. Winthrop Mackworth Praed: A Gyermekkor és látogatói

Volt egyszer, hogy a napfényes Május

    Április záporát csókkal itta fel,

Láttam a szép Gyermekkort, amint

    Virágos parton vígan játszadozik el.

Boldog volt – nem tudta, miért vagy hogyan, –

    S oly mosolygós, hogy mindenki szerette;

Nem volt derűsebb a Gyermek homloka,

    Mint a kék ég, mely fénylett felette.

Az Öreg Idő rettentő haraggal

    Rontott e völgy zöld nyugalmára;

Kiszáradt a patak a lába nyomán,

    Néma lett a madár, lehullt a liliom álma.

De az Idő oly sebes szárnyon repült,

    Hogy egy görög sírt ledöntsön hamar,

Hogy a Gyermek csak papírsárkányát nézte,

    S nem is tudta, mit akar e zűrzavar.

Görbe ajakkal s villanó szemmel

     A Bűn nézte a jelenetet egy percig;

De a Gyermekkor tiszta tekintete

    Szent varázst hordozott, mely szívig hatolt;

S a sötét démon a levegőbe

    Kitárta újra tanácstalan szárnyát,

S elrejtette irigységét és kétségbeesését,

    Saját birodalmába vonva kínzó árnyát.

Aztán egy sötét kísértet lépett elő,

    Sápadt, cipruskoszorús, az Éj zord lánya,

S egy félelmetes kupát nyújtott felé,

    Mely keserű vízzel volt teli, színültig szánva.

A szegény Gyermek kérte, mondja meg nevét;

    S mikor a banya mormolta: „Bánat”,

Ő így szólt: „Ne zavard a játékomat;

    Megízlelem, ha muszáj, de csak holnap!”

A Pindusz Múzsája is odalépett,

    S lágy dalokkal kísértette őt,

Melyek hírnevet és kincset szórtak

    Az ifjú költő álmai előtt.

Bár édes volt az ének zenéje,

    A Gyermeknek ez mind csak rejtély volt,

S felkiáltott: „Ó, küldjék már el

    Azt a zajos asszonyt a hegedűvel!”

Aztán a Bölcsesség ellopta ütőjét s labdáját,

    S bölcs igyekezettel tanítani kezdte:

Miért száll a buborék, s hull le a makk,

    S miért nem tart a játék örökké, fejtette.

Beszélt a Természet nyitott könyvének

    Minden csodás és titkos törvényéről,

S a Gyermek, még mielőtt válaszolhatott volna,

    Mélyen elbódult  a rózsák kelyhétől.

Aludj csak, aludj! A Férfikor álmai

    Mind földi kínok vagy örömök csupán,

Dicső fáradozás, nagyravágyó tervek,

    Szeretett lény, vagy kincs a nap után.

De a fekhelyre, hol a Gyermekkor pihen,

    Édesebb révület adatik meg ott fent,

Szeráfok szemének sugara világítja,

    S felvillan benne az elfeledett Menny!

Megjegyzések a vershez:

Pindus Múzsája: A görög mitológiában a Pindusz-hegység a Múzsák egyik lakhelye. Itt a költészetet jelképezi.

A nő a hegedűvel: Nagyon kedves kép, ahogy a gyerek "zajos asszonynak" látja a magasztos Múzsát, mert csak játszani akar.

Bölcsesség (Wisdom): Ő az, aki elrontja a játékot a fizika törvényeivel (miért esik le a makk), de a gyerek inkább elalszik, semmint hogy hallgassa a száraz leckéket.

2026. február 24.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével