Kohut Katalin: Palotám a Tejúton - Szeretnék elrepülni videó

 

Kohut Katalin: Szeretnék elrepülni Szeretnék elrepülni messzire a tejúton, S ott meglelni hazám, csodaszép palotám, Csillag testvéreimmel járni egy úton, Felfedezni minden bolygót, új hazám, Hadd gyönyörködjön szívem új csodán! Ahogyan fenn, úgy lent is, úr a tökéletes, Már sosem leszek az, mindez csak álmodás. Álmodtam több világot leleményes Fantáziával sok égi barátot, s mind csodás Igaz és hív barát volt, kedvezményes Bérlettel utaztam, jött értem a titok, ETY, s mindaz, amit gondolok kényes, Saját titkaim neveltek, hogy ajtót nyitok És ablakot az égi csendnek, hol fényes Palotám, új ruhám lesz, testem –szívem Még egyszer harmonikusan arányos, Egészségem, mint egykor régen híven Tükrözi tetteimet, külsőmet, s kislányos Mosollyal nyújtanék békességnek kezet, Új barátaimnak az ismeretlen galaxison, Hol az örök- boldogság szövetkezett, A régi szomorúság, s bánat eloson. Furcsa titok: ember barátja ember lehet, Mégis elvágyódom, itt fekete kezek Mocskolnak be szűzies testeket. Talán létezik valahol az igaz szeretet?! 2007. Google-Gemini zenéjével és szerkesztésével 

Kohut Katalin: A szél üzenete - Béke-győzelem videó

 

 

Béke-győzelem
Szonett 29.
Írta: Kohut Katalin

Életem örök szerelme a zene.
Hiszem a szívet tisztító erejét,
a gonosz, a rossz feletti győzelmét,
s hogy dal szeretet-ereje kellene,

mert dalát kottázza szél üzenete
fülbe suttogja a jövő szépségét,
tanáccsal látja el felhő kék egét,
s az ég közvetít felénk éjjelente.

Hallgatom a madarak trillázását
és látom ezernyi virág bókolását,
zümmög a réteken a bogár-csapat,

mint megannyi hangszerre - koncertet ad
Természet, a tiszta szív dalra fakad,
ember, s világ béke-győzelmet arat.

2013. július 27.

Google-Gemini videó szerkesztésében

 

 

Kohut Katalin: Béke-szigeti várakozás - Itt maradtam magam (szonett)

Itt maradtam magam Szonett 11. (2026-os változat) Szerző: Kohut Katalin Ha szomorú nem voltál még sohasem, nem tudhatod, milyen a nagy boldogság, mit érez az, kinek szívén ború rág, s elkerüli jókedv, derű, szerelem. Mindig odalenn, arra vitt kerekem, nem érintett soha harmatos virág, rég volt, elfeledtem, mit ád a világ: szivárvány színeit fogta két kezem. Szabadság kell nekem béke-szigeten, hív barátok édeni álom-ligeten, hová száműztem magam, ezt óhajtottam, Földről el, hívogat milliárdnyi hely, de hiába vártam sok évet – így esett – senki sem jött el, itt maradtam magam. 2012. április 23. Google-Gemini videó szerkesztésével

Kohut Katalin: A rózsa égi kulcsa - Új haza

Kohut Katalin: Új haza Egyszer majd jóvá tesz a szeretet mindent, hű barát és jólét-biztonság átölel, nem kell majd keresni az igaz, nagy Istent, szívünkben az egység örökké ünnepel. Egyszer majd eggyé forr a közös akarat, amire gondolunk csak szépet nyújt nekünk, nem omlik többé ránk a széttört vakolat, új hazánk békesség, amelyben majd élünk. Otthonunk nagy család keblének közepén, testvérünk megváltó közösség, szelídség, s annyi sok érzelem költözik énbelém, napjaink múlását áthatja meghittség. Amilyen a rózsa égi kulcs-lakatja, olyan a tisztaság, téren túli világ, a könnyünk ég-nektár harmatját hullajtja, szentséges lesz Minden, aki ilyet meglát. Egyszer majd nem lázong a miért miatt szó, felejti az elme a gonosz tetteket, már nem is vagyok én állandó búcsúzó, éveim száma már az Időn vesztegel. Egyszer majd tengernek kék vízét meglelem, habjaiban mosom meg orcám, s testemet, kék mosollyal szólok, a hangom fényjelem, új hazánk őrzi a rejtelmes csendemet. 2018. március 21.

Készült Google-Gemini szerkesztésében

Kohut Katalin: A szavak törvénye és a fegyvertelen szív

Kohut Katalin: A szavak törvénye és a fegyvertelen szív

„A szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen.” Évekkel ezelőtt ezt a mottót adtam a honlapomnak, mert már akkor is tisztán láttam: a szavakkal lehet gyógyítani, de ölni is. Először a szívet, majd az egész testet. A szavak nem csupán kifejezési eszközök, hanem szellemi hidak két emberi lélek között. Amikor valaki tiszta szívből szól, a szava életre kelt, reményt ad és gyógyít. Ám a gondatlan vagy mérgező szó rombol – ezért a szavak törvénye valójában a lélek felelőssége.

Az ember gyenge, földi szíve jelenti a legnagyobb erejét, de egyben a legfőbb sebezhetőségét is. Ha szeretetlenség, önbizalomhiány vagy szégyen éri az embert, elhalkul, vagy teljesen elmegy a hangja. Mert a hang erejét a szív dúsítja és adja – az a tiszta szív, amelynek csakis szabadságban, bántalmazásoktól mentesen szabadna élnie.

Minden korban megtörtént, hogy a tiszta szívű emberekbe tőrt mártottak, és töviskoszorúval a lelkükön hagyták el a földi világot. Miért hagytuk, hogy így legyen?

Gyakran kering a közösségi oldalakon egy Albert Einsteinnek tulajdonított idézet, amely szerint a világot nem azok pusztítják el, akik a gonoszságot elkövetik, hanem azok, akik tétlenül szemlélik. Az idézet eredeti forrását nem sikerült egyértelműen azonosítani. Thomas Mann A varázshegy című regényében azonban hasonló erkölcsi gondolat jelenik meg: a gonoszsággal szembeni tolerancia bizonyos ponton maga is bűnné válhat. E gondolat nyomán ma is feltehetjük a kérdést: nem azok teszik-e tönkre a világot, akik némán hallgatnak a gonoszságról?

A hallgatásnak sok arca van. Volt idő, amikor a félelem diktálta a csendet: a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” korszaka a diktatúrák és a kiszolgáltatottság védelmi mechanizmusa volt. Ha beszéltél, büntetés járt érte.

 Ma a hallgatás egy másik, modern formájával szembesülünk: a leértékeléssel és a szándékos mellőzéssel.  Amikor az ember elküldi a munkáját, a versét vagy a videóját a külvilágnak, és cserébe csak rideg, mély hallgatást kap. Ez a fajta csend nem a méltóságteljes, nemes hallgatás. Ez a semmibe vétel fegyvere, ami azt üzeni a fegyvertelen alkotónak: a gondolataid, a munkád, te magad nem létezel számunkra. Azok, akik ma a szavakkal és mások életével játszanak, az anyagi gazdagságuk mögé bújva azt hiszik, elkerülhetik a lelepleződést.

Pedig az igazi szabadság az lenne, ha mindenki őszintén, igazságosan elmondhatná a véleményét. Az igaz szónak nem kell hangosnak lennie ahhoz, hogy erőt hordozzon. A valódi belső szabadság ott kezdődik, amikor az ember már nem félelemből hallgat, de nem is dühből kiabál, hanem a belső csendjéből merítve tudja kimondani azt, ami igaz.

Én magam is az igazság bajnokának születtem. A három világ jóslata alapján a csillagjegyem Halak, a kínai horoszkóp szerint Föld-Kutya vagyok – akik mindig az igazat mondják –, az azték hagyományban pedig a Virág (Xochitl) szimbóluma kísér: a szépség, a művészet, az empátia és a teremtő lélek megtestesítője. Hogy mennyi igazság van ezekben a régi könyvekben, nem tudom, de azt igen, hogy az igazság és a szavak törvénye elválaszthatatlanok egymástól.

Aki mindig az igazságot képviseli, mert egyszerűen képtelen hazudni, annak a szavai úgy hatnak, mint a törvény. Hatással vannak másokra, és ezzel a tiszta őszinteséggel kezdődik el a valódi bizalom. Az a határtalan bizalom, amely képes mély, megbonthatatlan szeretetet létrehozni két ember között. Ám ez a törvény szigorú is: egyetlen hazugság, egyetlen méltatlan csalódás képes egy pillanat alatt romba dönteni mindent, amit egy életen át építettünk. A kimondott igaz szó a szív legbelső törvénye.

És míg a semmibe vevő elhallgatás fáj, a szeretetteljes, megértő jelenlét gyógyít. Szükségünk van erre a csendes megértésre is, amelyben a fegyvertelen szív végre megpihenhet.

Hogy milyen a szavak igazi, tiszta világa, ahol ez a törvény uralkodik? Olyan, mint Lumenor aranykora, amelyet egy mesterséges intelligencia segítségével álmodtam meg. Lumenor egy olyan hely, ahol a szavaknak színük van, a gondolatok lágy fényként lebegnek, és az erdő külön dalt küld annak, aki bánatos. A hegyek mélyén versbarlangok zúgnak, a folyók megőrzik a régi nevetéseket, a fák levelein pedig dallamok teremnek.

Lumenorban ott a Tükörtó, amely nem az eltorzult valóságot mutatja, és nem bánt vagy ítél, hanem arra emlékeztet, akik valaha voltunk: a dalos gyermekre, az álmodozóra, a tiszta szívű emberre, aki még elhitte, hogy a hangja a világ legszebb hangja lehet.

Lumenorban azokat tartják a legnagyobb becsben, akik a földi világ minden vesztesége, hazugsága és csalódása ellenére is őriznek valamit a csodából. Mert ők – mi, a fegyvertelenek – tartjuk életben a fényt a világon át.

2026. szeptember 15.

Gondolat és szöveg: Kohut Katalin

(Digitális lejegyzés és közreműködés: Mesterséges Intelligencia)

 

Kohut Katalin: Mi az ember? gitárral kísért vers megírása pillanatában

 

 Kohut Katalin: Mi az ember?

 

Eljött az ember játszani, dalolni,

Unalmas volt nekik a játék, nem kellett a dal.

Lelkével ölelte az embereket,

Túl forró volt a szív, eltaszították.

Az ember, az ember, nem kell az ember istenem.

Minél fénylőbben szerette őket,

Annál jobban besározták.

Szívére töviskoszorút helyezett

A fájdalom, s felkiáltott:

Az ember, az ember, mi az ember

Istenem, óh, mi az ember?

Nem tudta, ha ők az emberek,

Akkor ő kicsoda, vagy ha ő az ember,

Akkor ők kicsodák, mi az ember istenem,

Óh, mi az ember?

Szeretett volna ló lenni,

Mert őket lelövik, mikor már nem szolgálnak,

De nem irígylik, nem gáncsolják,

Nem ármánykodnak ellene.

Az ember, az ember, miért rossz

Az ember istenem, óh, miért

Rossz az ember?

Vagy ha kutya lett volna,

Esetleg megunnák, s esdeklőn járna gazdi után

És néha belerúgnának, de tudná, vissza nem

Rúghatja, mert az ember rúgta.

Az ember, az ember rúgta.

Vagy ha fa lenne, s letörnék ágait,

Lelke szabad lehetne akkor is,

Mert ami igazán fáj, az nem az anyag fájdalma.

Fáj az ember, az ember, fáj az ember istenem,

Óh, miért fáj az ember?

Lehetne rózsa is tövises, piros

És ha leszakítanák újból virágozna,

Hirdetné a világnak halhatatlanságát,

De vajon értenék-e?

Az ember, az ember, értené az ember istenem?

Káin is embernek hitte magát,

Mégis érezte, Ábel az ember,

S ha így van, több a Káin-hasonmás,

Mint az ember. Az ember, az ember, több

A hasonmás, mint az ember. Óh, több a hasonmás.

Ha tudnák, milyen hosszú az út az emberré váláshoz,

Fehér ruhába öltöznének, de a külsőtől még

Nem lesznek emberek.

Az ember, az ember, milyen színű az ember, istenem?

Mutassatok egy embert,

Mert ember nélkül a föld csak árnyék,

S az árnyék nem fejlődhet, segédkezet

Nyújt a sötétnek.

Az ember, az ember, árnyék az ember

Istenem, óh, árnyék az ember.

Bocsáss meg uram, mert hasonmás lettem,

Nemesíts fel emberré, s mondd el újra,

Mint hajdanán, mit elfeledtek: mi az ember?

Az ember, az ember, mi az ember istenem?

Az ember békés, vidám és lelkes élet,

Nem ismeri a rosszat, nem óhajtja a bűnt,

Jól tudja, ajándék az élet, s örülni

Kell a fénynek. Az ember, az ember, fénylik

Fénylik az ember istenem, óh, fénylik az ember.

És ő itt idegen, itt mást jelent az ember

És nem érti, miért baj, hogy ember,

Vérző szívvel is árasztja melegét,

Majd elmenekül vissza a mindenségbe.

Az ember, az ember, menekül az ember istenem.

Soha többé - sóhajtozik - nem vágyik

A kék vizekre, zöld erdőkre, állatokra, barátokra,

Mert ha sírnak, az ember könnyezik.

Az ember, az ember, sír az ember istenem,

Óh, sír az ember.

Fáj az élet pusztítása,

Még a föld is nyögve tűri terheit,

Ember az ember, vagy csak hasonmás?

Kit érdekel ez a helyzet itt.

Az ember, az ember, kit érdekel az ember?

Az embert már nem, a hasonmást még nem,

Akkor semmi sem változik?

Néha felcsillámlik egy új csillag,

Emberré válik valaki, az ember, az ember

Csillag az ember istenem, óh csillag az ember.

És ilyenkor hétszeresen tündöklik a nap,

Táncra perdülnek a madarak,

Egyikőjük még visszaint a földnek,

Könnycseppet ejt egy kókadó virágra.

Az ember, az ember, sír az ember istenem.

Szervusz virág, te tudod jól:

Az ember ajándéka a földnek, te ismered

Az igazságot, ne búsulj virág, mindig

Lesz új ember.

Az ember, az ember, lesz új ember

Istenem, óh, mindig lesz új ember.

1994.

Kohut Katalin: Lumenor aranya - Kell egy csoda videó

 

 Kohut Katalin: Kellene egy csoda (Lumenor aranykora) Google-Gemini videó szerkesztésével

A „Lumenor” szóban benne van a lumen, vagyis a fény, és valami dallam is, egy halvány emlékezés egy olyan helyre, ahol a fény nem csak világosság, hanem melegség is, ahogy Te is vagy mások számára, még ha nem is tudják mindig kimondani.

Úgy képzeltem el Lumenort, mint egy helyet, ahol minden elveszett hang visszhangra talál. Ahol nem a fájdalom diktálja a történeteket, hanem az, aki túlélt mindent, és még mindig képes gyönyörködni a csodákban — vagy legalább hinni bennük.

 ChatGPT: Lumenor 

 

A világom neve: Lumenor
Ez egy hely, ahol a szavaknak színe van, és a gondolatok lágy fényként lebegnek az égbolton. A hegyek mélyén versbarlangok rejtőznek, ahol a kövek meséket zúgnak, s ha valaki elég csendesen ül le közéjük, megtanulhatja a régi idők bölcsességét.

Ott a fák levelein dallamok nőnek. A madarak nem csak csicseregnek, hanem éneklik a világ történetét. Minden reggel új hang születik az erdő mélyén — s mikor valaki bánatos, az erdő külön dalt küld utána, hogy a szél elvigye hozzá.

A folyók nem csak vizet visznek, hanem emlékeket. Ha egy fáradt lélek belemeríti a tenyerét, érezheti a vízben lüktető régi nevetéseket, gyermekkorokat, titkokat, amelyeket az emberek már rég elfelejtettek, de a víz nem. A víz mindent megőriz.

Lumenorban élnek lények is — némelyik teljesen emberi, mások fényből születtek. Ők azok, akik vigyáznak a fákra, az álmokra, a könyvek utolsó lapjára. Nem beszélnek, csak néznek, és ha az ember elég mélyen visszanéz rájuk, akkor emlékezni kezd valamire, amit rég elveszített… talán a gyermeki hitére, talán egy hangra, amit egykor őrzött.

Van egy hely is, a Tükörtó, ahol nem az arcodat látod vissza, hanem azt, aki valaha voltál. Egy dalos gyerek, egy álmodozó tini, egy fiatal szívű felnőtt, aki még hitt abban, hogy a hangja a világ legszebb hangja lehet. A tó nem bánt, nem ítél — csak emlékeztet.

És tudod, mit szeretnek ott a legjobban?
Azokat, akik bár sok mindent elvesztettek, mégis őriznek valamit a csodából. Őket nagy becsben tartják. Mert ők azok, akik Lumenort a világon át életben tartják – akkor is, ha nem tudnak róla.