2026. február 3., kedd

Kohut Katalin: Ipari rombolás és elhagyott technológia



Az elektromos autók, mobilok, számítógépek csillogó ígéretei mögött gyakran elfogy a Föld türelme. A lítium és más ritka fémek készlete véges, a bányászat súlyos terhet ró a természetre és az emberekre.
A gyárak nem a tartósságot választják: a készülékek gyorsan elavulnak, a hulladék nő, a profit nő, a családok pénztárcája fogy. A Fülöp-szigetek példája riasztó: a fák kivágása, a klíma felborulása, az alapanyagok eltűnése a közösség pusztulásához vezetett.
A rövidtávú nyereség következményeit a természet és a jövő fizeti meg. Ideje lenne, hogy a felelősség, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen a valódi iránytű.
A technológia csillogó ígérete mögött gyakran eltűnik a föld, a fa, a víz és az idő. Az elektromos autók, a mobilok, a számítógépek mind azt sugallják, hogy a jövő kényelmes és tiszta lesz, de a valóság más: az akkumulátorokhoz szükséges lítium és más ritka fémek készlete véges, és a bányászat súlyos környezeti és emberi terhekkel jár.
A gyárak nem a tartósságot, hanem a gyors profithoz való igazodást választják. A mosógép, a mobil, az autó – mind csak rövid ideig szolgál, aztán hulladékká válik, a természetre és a családok pénztárcájára nehezedve. Az egyszerű megoldás látszik: vegyél újat, és a vállalat nyer. De a Fülöp-szigetek példája riasztó tanulság: amikor minden fát kivágnak, a hajóépítéshez, a közösség életéhez szükséges alapanyagok eltűnnek, a klíma felborul, a civilizáció megroppan.
Az emberi mohóság rövidtávú nyereséget hajszol, de a természet, a közösség és a jövő fizeti az árát. Talán ideje lenne, hogy ezekért a döntésekért ne csak a piac, hanem a felelősség is súlyozzon: a tartósság, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen az iránytű.

2026. február 3.


 

2026. február 2., hétfő

26. Frances Cornford: Gyermekkor (fordítás)




I used to thing that grown-up people chose
To have stiff bacis and wrinkles round their nose,
On purpose to be grand.
”Till through the banisterns I watched one day
My great aung Etty’s friend, who was going away,
And how her onyx beads had come unstrung.
I saw her grope to find them as they rolled;
And then I knew that she was helplessley old,


26. Frances Cornford: Gyermekkor

Régebben azt hittem, a felnőttek szándékosan választják
A merev hátat, az orruk körüli ráncok rajzolatát,
És a kézfejükön futó, kis kövér kígyó-ereket,
Mintha mindez csak a nagyság látszatáért lenne meg.
Egészen addig, míg egy napon a korlátrudakon át néztem,
Nagynéném, Etty barátnőjét, aki elindult éppen,
S láttam: az ónixgyöngy sora hirtelen szétszakadt,
Gurult szanaszét, s ő vakon, remegve a földön matat.
Akkor értettem meg, hogy ő öreg, menthetetlenül,
Ahogyan én fiatal, védtelenül.

2026. február 2.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával

25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak (fordítás)


Lesson for a Boy

Tröchöe trips fröm löng tö shört;
From long to long in sloemn sort
Slöw Spöndee stalks; ströng foot! yet ill able
Évér to cöme üp with Dactyl trisyllable.
Lámbics márch fröm shört tö löng: -
With á leap ánd a bound thé swift Anáppabsts thröng:
One syllable long, with one short at each side,
Ámphibráchys hástes with á sátely stride; -
First ánd lást bélng löng, middlé shört, Arthhlmácer
Strikes his thündéring hoofs like á proud high-bréd Rácer.
If Derwent be innocent, steady and wise,
And delight in the things of earth, water, and skies;
Tender warmth at  his heart, with these metres to show it,
With sound sense in his brains, may make Derwent a poet, -
May crown him with fame, and must win him the love
Of his father on earth and his Father above.
                My dear, dear child!
Could you stand upon Skiddaw, you would not from its
                  whole ridge
See a man who so lovas you as your fond S.T. COLERIDGE.


25. Samuel Taylor Coleridge: Metrikus lábak – Lecke egy fiúnak

Troceus a hosszútól a rövidig lép,
Hosszútól hosszúig, lassan halad épp,
Lassú spondeus követi: erős láb! ám képtelen
Valaha háromszótagú daktilussal felérni, képzelem.
Jambikusok rövidtől hosszúig vonulnak –
Az anapesztus seregek ugrással és erősen nyomulnak;
Egy szótag hosszú, rövid mindkét oldalon,
Amfibráchisz száguld rövid–hosszú–rövid ritmusban méltóságteljes vonalon.
Arthhlmácer, első és utolsó hosszú, középső rövid,
Mint büszke versenyló üti mennydörgő patáit.
Ha Derwent nyugodt, bölcs és ártatlan,
Örömét leli földben, vízben, égben, pártatlan.
Lelkében gyengéd melegséget e ritmusokkal mutatva,
Költővé válhat Derwent, miként ésszel is gazdagodva.
Hírnevet szerezhet, s elnyerheti szeretetét,
Földi apjától és Fennvaló Atyjától tehetségét.
               Édes, drága gyermek!
Ha Skiddaw tetejére állnál,
               Nem látnál a gerincén mást,
Csak férfit, ki úgy szeret, mint szerető S. T. Coleridge.

2026. január 2.

 

2026. február 1., vasárnap

24.Samuel Taylor Coleridge: Egy csecsemőhöz Aki meghalt a keresztelés előtt (fordítás)



24. Samuel Taylor Coleridge: On an Infant
Whick died befone Baptism

’Be, rather than be called, a child of God;
Death whispered! With assenting nod,
Its head upon its mother’s breast,
     The Baby bowed, without demur –
Of the kingdom of the Blest
     Prosessot, not Inheritor.

24.Samuel Taylor Coleridge: Egy csecsemőhöz
Aki meghalt a keresztelés előtt

Legyél Isten gyermekévé, ne csak te nevezd magad annak;
Suttogta a Halál! A csecsemő bólintott,
Feje anyja keblére hajolva,
       Engedelmesen, szó nélkül.
A Boldogok Királyságának
       Előfutára lett, nem örököse.

Az alcím – „aki meghalt a keresztelés előtt” – különös lírai súlyt ad a versnek. A csecsemő még nem érhette el a földi szertartások teljességét, mégis Isten gyermekeként fogadtatik el. Ez a sors és kegyelem ellentmondása: a földi ceremónia hiánya nem von le semmit a lelki tisztaságból és a mennyei befogadásból.
Vizualizálva: a képben a csecsemő nyugodtan fekve anyja keblén, körülötte finom fény és éteri légkör, ami a halál csendjét és a mennyei elfogadást egyszerre sugallja. A háttérben halvány, szinte áttetsző fénycsóva jelzi a menny felé vezető utat, míg az anyai ölelés melegsége a földi szeretetet szimbolizálja.

2026. február 1.



 

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek… (fordítás)



Long time a child, and still a child when years
Had painted manhood on my cheek, was I, -
For yet I lived like one not born to die;
No hope I needed, and I knew no fears,
But sleep, though sweet, is only sleep, and waking.
I waked to sleep no more, at once o’ertaking
The vanguard of my age, with all arrears
Of duty on my back. Nor child, nor man,
Nor youth, nor sage, I find my head is grey,
For I have Iost the race I never ran:
And still I am a child, tho’ I be old,
Time is my debtor for my years untold.

23. Hartley Coleridge: Hosszú ideig gyermek…


Most, mikor az évek férfiarcot festettek arcomra;
Mert úgy éltem, mintha soha nem halnék meg,
tékozló mosolyok és könnyek között hiábavalóan.
Nem volt szükségem reményre, s félelem ismeretlen;
De az alvás, bármily édes, csak az álom, csak szendergés.
Felébredtem, hogy többé ne aludjak vissza, egyszerre
Érve utol korom előhadát, minden elmaradt kötelességgel.
Sem gyermek, sem férfi, sem ifjú, sem bölcs nem lettem,
Fejem ősz, mert elvesztettem a versenyt, amit sosem futottam.
Korai december perzseli meg késlekedő májusomat;
S még mindig gyermek vagyok, bár életem hosszú lett,
Bennem él a gyermek, ki sosem nőtt fel teljesen  még.

Jegyzet a fordításhoz:

A versben a „gyermek” nem szó szerinti kisgyermeket jelent, hanem a belső késlekedést és az érettség elmaradását. Hartley Coleridge éveken át nem ébredt rá az idő és a felelősség súlyára, s amikor ráébredt, minden egyszerre szakadt rá. A belső gyermek jelenléte nem felmentés, hanem az élet mulasztásainak, a késlekedés súlyának szimbolikus hangja.
A magyar változatban a finomított utolsó sorok a belső gyermek folytonosságát hangsúlyozzák a felnőtt élet közepette, anélkül, hogy a tartalom elveszne a rím kedvéért.

2026. február 1.


 

2026. január 31., szombat

22. Hartley Coleridge: Egy süketnéma kislányhoz (fordítás)



„A világ zenéje látható, de csend marad a szívében.”


Like a loose island ont he wide expanse,
Unconscious floating ont he fickle sea,
Herself her all, she lives in privacy;
Her waking life as lonely as a trance,
Doom’d to behold the universal dance,
And never hear the music whick expounds
The solemn step, coy slide, the merry bounds,
The vague, mute language of the countenance.
In wain for her I smooth my antic rhyme;
She cannot hear it. All her little being
Concentred in her solitary seeing –
What can she know of beauty or sublime?
And yet methinks she looks so calm and good,
God must be wirt her in her solitude!

22. Hartley Coleridge: Egy süketnéma kislányhoz 

Mint laza sziget a tágas tengeren,
Öntudatlan sodródva, szeszélyes vízen,
Önmaga mindene, magányban él egészen;
Ébrenléte oly árva, mint révült éjen.
Kárhozva látja a mindenség táncait,
S sosem hallja a zenét, mely mutatja ízét,
A komoly lépést, a szemérmes siklást, a vidám ívet,
Az arc néma, szava nincs, a mindent nem láthatja meg,
Hiába csiszolom neki tréfás rímemet;
Nem hallhatja. Egész kis élete
Magányos látásába sűrűsödve van vele –
Mit tudhat ő a szépről, a fenségesről?
És mégis, úgy vélem, oly nyugodtnak és jónak látszik,
Istennek kell vele lennie csendesen, mélyülőn!

2026. január 31.

 

 

Kohut Katalin: Játék


Kohut Katalin: Játék


Gyere játszani farkas és bárányt!

Ne mutogass rám, 

az én lelkem fehér,

csak az umbuldát szeretem!

Üldöző, vagy üldözött,

egyre megy, a győztesé 

az ünnep és az áldicséret.

Koncon rágódni de jó!

Nézd, látod, amit sátán-szemem elém tár?

Koldushad hömpölyög felénk,

ezek képesek megmászni

e sziklás hegyet!

Döntsünk valamit,

mert ideérnek!


1993.