2026. február 5., csütörtök

31. Richard Edwardes: „Mikor puszta ágyamba dőltem, hogy álomra leljek” (Amantium Irea) (fordítás)



 31. Richard Edwardes: ’In going tom y naked bed, as one that would have slept,’ (Amantium Irea)

In goint tom y naked bed, as one that would have slept,
I heard a wife to her child, that long before had wept.
She sighed sore, and sang full sweet, to bring the babe to rest,
That would not cease, but cried still in cucking at her breast.
She was fulll weary of her watch and grieved with her child,
She rocked it, and rated it, till that on her is smiled.
Then did she say, ’Now have I found this proverb true to prove:

31. Richard Edwardes: „Mikor puszta ágyamba dőltem, hogy álomra leljek” (Szerelmesek haragja)

Mikor álomra vágyva, mezítelen ágyamba bújtam, 
Egy asszonyt hallottam, ki gyermekét óvta a múltban. 
Sóhajtozott mélyen, s oly édesen zengett a dala, 
Hogy nyugodjon végre a síró, aprócska baba. 
Már fáradt volt az éjtől, s gyötörte a gyermeki bánat, 
Dajkálta s dorgálta, míg mosolyt nem csalt az arcának. 
Akkor így szólt: „Ím, a közmondás igazát látom: 
Szerelmet újít a viszály, ha hű a két jó barátom.”

2026. február 5.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

2026. február 4., szerda

30. Carol Ann Duffy: Mrs. Tilscher osztályában (fordítás)




You could travel up the Blue Nile
with your finger, tracing the route
while Mrs Tilscher chanted the scenery,
That for a hour, then a skittle of milk
and the chalky Pramids rubbed into dust.
A window opened with a long pole.
The laugh of a bell swung by a running child.

This was better than home, Enthralling books.
The classroom glowed like a sweetshop.
Sugar paper, Coloured shapes. Brady and Hindley
faded, like the faint, uneasy smudge of a mistake.
Mrs. Tilscher loved you. Some  mornings, you found
she’d left a good gold star by your name.
The scent of a pencil slowly, carefully, shaved.
A xylophone’s nonsense heard from another form.

Over the Easter term, the inky tadpoles changed
from commas into exclamation marks. Three frogs
hopped in the playground, freed by a dunce,
followed by a line of kids, jumping and croaking
away from the lunch queue. A rough boy
told you how you were born. You kicked him, but stared
at your parents, apalled, when you got back home.

That feverish July, the air tasted of electricity.
A tangible alarm made you always untidy, hot,
fractious under the heavy, sexy sky. You asked her
how you were born and mrs. Tilscher smiled,
then turned avay. Reports were handed out.
You ran through the gates, impatient to be grown,
as the sky split open into a thunderstorm.

30. Carol Ann Duffy: Mrs. Tilscher osztályában

Megjegyzés a vershez: Brady és Hindley: Ian Brady és Myra Hindley az 1960-as évek hírhedt brit sorozatgyilkosai voltak (a „mocsári gyilkosok”), akik gyermekeket raboltak el és öltek meg Manchester környékén.
Duffy azért említi őket, hogy érzékeltesse: a külvilágban létezik a felfoghatatlan gonoszság, de Mrs. Tilscher osztályterme annyira biztonságos és szeretetteljes volt, hogy ott ezek a nevek is csak „halvány, nyugtalan foltokká” szelídültek, mint egy rosszul kiradírozott hiba a füzetben.

Ujjaddal bejárhattad a Kék-Nílust, 
követve az utat a térképen,
 míg Mrs. Tilscher kántálta a tájakat, 
Tana, Etiópia, Kartúm, Asszuán. 
ment egy órán át, aztán egy üvegnyi tej,
 és a kréta-Piramisok porrá dörzsölődtek. 
Egy ablak nyílt ki hosszú póznával. 
Szaladó gyermek rázta harang kacagása.

Ez jobb volt az otthonnál. Megigéző könyvek.
Az osztályterem fénylett, akár egy édességbolt.
 Cukorpapír, színes formák. Brady és Hindley 
elhalványultak, mint egy hiba halvány, nyugtalan foltja.
 Mrs. Tilscher szeretett téged. Némely reggelen úgy találtad,
 egy aranycsillagot hagyott a neved mellett. 
A lassan, gondosan hegyezett ceruza illata. 
Egy xilofon értelmetlen dallama egy másik teremből.

A húsvéti félévben a tintás ebihalak 
vesszőkből felkiáltójelekké értek. 
Három béka ugrált az udvaron, 
egy tuskó engedte ki őket, nyomukban seregnyi gyerek
 ugrált és kuruttyolt ki a sorból az ebédnél.
 Egy durva fiú elmondta, hogy születtél. 
Megrúgtad, de otthon borzadva bámultál a szüleidre.

Azon a lázas júliuson az égnek elektromos íze volt. 
Kézzelfogható riadó tett mindig zilálttá,
 hevessé, nyűgössé a nehéz, fülledt ég alatt. 
Megkérdezted tőle, hogy születtél, s Mrs. Tilscher csak mosolygott, 
majd elfordult. Kiosztották a bizonyítványokat.
 Átfutottál a kapun, türelmetlenül, hogy felnőj végre, 
míg az ég kettéhasadt egy mennydörgésben.

2026. február 4.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

29. Emily Dickinson: Miként zárult össze felette a víz (fordítás)



How the waters closed above him
We shall never know;
How he stretched his anguish to us,
That is covered too.

Spreads the pond her base of lilies
Bold above the boy
Whose unclalméd hat andjacket
Sum the history.


Miként zárult össze felette a víz, 
Sosem tudjuk meg már; 
Hogy’ nyújtotta felénk kínját, 
Az is rejtve marad.


A tavirózsák kelyhét a tó 
A fiú fölé feszíti bátran, 
Akinek gazdátlan kalapja s kabátja 
Összegzi a történetet.

2026. február 4.



 

28. Aubrey de Vere: Zárdaiskola egy bűnös városban (fordítás)



Hark how they laugh, those children at their sport!
O’er all this city vast that knows not sleep
Labour and sin their ceaseless vigil keep:
Yet hither still good angels make resort.
Innocence here and Mirth a single fort
Maintain, and though in many a snake-like sweep
Corruption round the weedy walls doth creep,
Its track not yet hath slimed this sunny court,
Glory to God, who so the world hath framed
That in all places children more abound
Than they by whom, Humanity is shamed!
Children outnumber men: and millions die –
Who knows not this? – in blameless infancy
Sowing with innocence our sin-stained ground.

28. Aubrey de Vere: Zárdaiskola egy bűnös városban

Halld, mily vidáman kacagnak a játszó gyermekek! 
E hatalmas, nem alvó város felett 
A munka s a bűn tart szüntelen virrasztást: 
De a jó angyalok mégis ide járnak megnyugvást lelni. 
Az Ártatlanság és a Vidámság itt közös várat 
Védelmez, s bár sok kígyózó kanyarulattal 
A romlottság a gazos falak köré kúszik,
 Nyálkás nyoma még nem érte el e napfényes udvart. 
Dicsőség Istennek, ki úgy alkotta meg a világot, 
Hogy mindenütt több gyermek legyen, 
Mint azok, kik az Emberiséget megszégyenítik! 
A gyermek több, mint a férfi: s milliók halnak meg 
– Ki ne tudná ezt? – gáncstalan csecsemőkorban, 
Ártatlansággal vetve be bűntől szennyezett földünket.

2026. február 4.


Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével

27. George Crabbe: A Boroughból Peter Grimes (fordítás)


The Father of Peter a Fisherman – Peter’s early Conduct –

Old Peter Grimes made fishing his employ;
His wife he cabin’d with him and his boy,
And seem’d that life laborious to enjoy.
To town came quiet Peter with his fish,
And had of all a civil word and wish.
He left his trade upon the sabbath-day,
And took young Peter in his hand to pray:
But soon the stubborn boy from care broke loose,
At first refused, then added his abuse;
His father’s love he scorn’d, his power defied,
But being drunk, wept sorely when he died.
   Yes! then he wept, and to his mind there came
Much of his conduct, and he felt the shame, -
How he had oft the good old man reviled,
And never paid the duty of a child;
How, when the father in his Bible read,
He in contempt and anger left the shed;
’It is the word of life’, the parent cried;
- ’This is the life itself,’ the boy replied;
And while old Peter in amazement stood,
Gave the hot spirit to his boiling blood: -
How he, with oath and furious speech, began
To prove his freedom and assert the man;
And when the parent check’d his impious rage,
How he had cursed the tyranny of age; -
Nay, once had dealt the sacrilegious blow
On his bare head, and laid his parent low;
The father groan’d – ’If thou art old,’ said he,
’And hast a son – thou wilt remember me:
Thy mother left me in a happy time,
Thou kill’dst not her – Heav’n spares the double crime’.

27. George Crabbe: A Boroughból
Peter Grimes
Peter, a halász apja – Peter korai magaviselete –

 Öreg Peter Grimes a halászatból élt,
 Egy kunyhóba zárta fiát és feleségét, 
És úgy tűnt, élvezi a fáradtságos életét.
 Csendes Peter a halaival járt a városba, 
S mindenkihez volt egy szelíd szava s jókívánsága. 
Szombatnapon a munkát mindig félretette, 
S fiatal Peter kezét fogva imára kényszerítette. 
De a makacs fiú hamar kiszabadult mellőle,
 Előbb csak megtagadta, majd gyalázni kezdte.
 Apja szeretetét megvetette, hatalmát semmibe vette,
Ám keservesen sírt, mikor az meghalt, bár részeg volt éppen. 
Igen! Akkor sírt, és eszébe jutott 
Sok minden a múltból, s arca szégyenbe borult,
 Hogy hányszor szidta az öreg, jó embert,
 S sosem teljesítette a gyermeki kötelességet; 
Hogy amikor az apa a Bibliából idézett, 
Ő megvetéssel s haraggal a kunyhóból lelépett. 
„Ez az élet szava” – a szülő kiáltotta; 
Ez maga az élet” – a fiú válaszolta;
 És miközben az öreg Petert a döbbenet érte,
 Ő heves, forró vérét szesszel felkeverte. 
Mondott dühös szavakat és káromkodást,
 Bizonyítani szabadságát és férfi voltát;
 S mikor az apa szavai istentelen dühét gátolták
Hogy átkozta az öregkor minden zsarnokságát; 
Sőt, egyszer szentségtörőn mért súlyos csapást
 Kopasz fejére, és földre terítette apját; 
Az apa felnyögött – „Ha megöregszel” – mondta –
 „És fiad lesz – emlékezni fogsz szavamra: 
Anyád szerencsés volt, még időben távozott, 
Az Ég a kettős bűntől megkímélt: kezed rá halált nem hozott.”


He takes an Apprentice – The Boy’s Suffering and Fate –

Peter had heard there were in London then, - 
Still have they being! – workhouse-clearing men,
Who, undistrurb’ by feelings just or kind,
Would parisch-boys to needy tradesmen bind:
They in their want a trifling sum would take,
And tolling slaves of piteous orphans make.
   Such Peter sought, and when a lad was found,
The sum was dealt him, and the slave was bound.
Some few in town observed in Peter’s trap
A boy, with jacket blue and woollen cap;
But none inquired how Peter used the rope,
Or what the bruise, that made the stripling stoop;
None could the ridges on his back behold,
None sought him shiv’ring in the winter’s cold;
None put the question,  - ’Peter, dost thou give
The boy his food? – What, man! the lad must live:
Consider, Peter, lett he child have bread,
He’ll serve thee better if he’s stroked and fed.
None reason’d thus – and some, on hearing cries,
Said calmly, ’Grimes is at his exercise’.
   Pinn’d beaten, cold, pinch’d, threaten’d, and abused –
His efforts punish’d and his food refused, -
Awake tormented, - soon aroused from sleep, - 
Struck if he wept, and yet compell’d to weep,
The trembling boy dropp’d down and strove to pray,
Received a blow, and trembling turn’d away,
Or sobb’d and híd his piteous face; - while he,
The savage master, grinn’d in horrid glee:
He’d now the power he ever loved to show,
A feeling being subject to his blown.
   Thus lived the lad, in hunger, peril, pain,
His tears despised, his supplications vain:
Compell’d by fear to lie, by need to steal,
His bed uneasy and unbless’d his meal,
For three sad years the boy his tortures bore,
And then his pains and trials were no more.
   ’How died he, Peter?’ when the people said,
He gowl’d – ’I found him lifeless in his bed’;
Then tried for softer tone, and sigh’d, ’Poor Sam is dead’.

 Inast fogad – A fiú szenvedése és sorsa –

Peter hallotta: Londonban akkor is éltek, 
Dologház-ürítő, lélektelen népek, 
Kiket nem gátolt jóság, sem szánalom, 
Hogy árvát adjanak ínséges utakon. 
Pár garasért, mit a gyerekért kaptak, 
Rabszolgát csináltak az elhagyottaknak. 
Ilyet keresett Peter, s mikor lelt egy fiút, 
Megvette a pénzért, s a rabság ráborult.
 Látták a városban, Peter bárkája mellett, 
A kék zubonyos árvát, ki gyapjúsapkát viselt;
 De senki se kérdezte, miért suhog a kötél, 
Vagy mitől kék a folt, mitől görnyed a váll. 
Senki se látta bordáin a véraláfutást, 
Senki se kereste, ha a fagyban reszketett. 
Senki se kérdezte: „Peter, adsz-e neki enni? 
Ember! A fiúnak is meg kell valahogy élni: 
Gondold meg, Peter, jusson neki kenyér, 
Többet ér a szép szó, mint a szíj és a verés.” 
De senki se szólt – s ha hallották a sírást, 
Csak annyit mondtak: „Grimes tart épp gyakorlást.”
 Megbélyegezve, verve, fázva, meggyalázva, 
Étele megvonva, ébren is gyalázva, 
Álmából is durván, hamar felverve, 
Megütve, ha sírt, mégis sírásra kényszerítve, 
A remegő fiú leroskadt, imádkozni vágyott, 
De ütést kapott, s remegve fordult el a világtól, 
Vagy zokogva rejtette el szánalmas arcát;
 Míg a vad gazda vigyorogva élvezte harcát. 
Kezében volt a hatalom, mit mindig imádott, 
Egy érző lény felett, ki némán halált kiáltott. 
Így élt a legény, éhségben, kínban és vészben, 
Könnyei megvetve, magára hagyva egészen. 
Félelem vitte bűnbe, szükség a lopásba, 
Fekhelye nyugtalan, s áldatlan az étke. 
Három bús évig bírta a fiú a tortúrát, 
S aztán az égiek elvették a súlyát. 
Hogy halt meg, Peter?” – kérdezték az emberek, 
S ő morgott: „Holtan leltem, az ágya felett”;
 Majd lágyabbra váltva sóhajtott hamisan: 
„Szegény kis Sam, nézzék, már oda van.”

2026. február 4.

Készült mesterséges intelligencia segítségével

2026. február 3., kedd

Kohut Katalin: Ipari rombolás és elhagyott technológia



Az elektromos autók, mobilok, számítógépek csillogó ígéretei mögött gyakran elfogy a Föld türelme. A lítium és más ritka fémek készlete véges, a bányászat súlyos terhet ró a természetre és az emberekre.
A gyárak nem a tartósságot választják: a készülékek gyorsan elavulnak, a hulladék nő, a profit nő, a családok pénztárcája fogy. A Fülöp-szigetek példája riasztó: a fák kivágása, a klíma felborulása, az alapanyagok eltűnése a közösség pusztulásához vezetett.
A rövidtávú nyereség következményeit a természet és a jövő fizeti meg. Ideje lenne, hogy a felelősség, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen a valódi iránytű.
A technológia csillogó ígérete mögött gyakran eltűnik a föld, a fa, a víz és az idő. Az elektromos autók, a mobilok, a számítógépek mind azt sugallják, hogy a jövő kényelmes és tiszta lesz, de a valóság más: az akkumulátorokhoz szükséges lítium és más ritka fémek készlete véges, és a bányászat súlyos környezeti és emberi terhekkel jár.
A gyárak nem a tartósságot, hanem a gyors profithoz való igazodást választják. A mosógép, a mobil, az autó – mind csak rövid ideig szolgál, aztán hulladékká válik, a természetre és a családok pénztárcájára nehezedve. Az egyszerű megoldás látszik: vegyél újat, és a vállalat nyer. De a Fülöp-szigetek példája riasztó tanulság: amikor minden fát kivágnak, a hajóépítéshez, a közösség életéhez szükséges alapanyagok eltűnnek, a klíma felborul, a civilizáció megroppan.
Az emberi mohóság rövidtávú nyereséget hajszol, de a természet, a közösség és a jövő fizeti az árát. Talán ideje lenne, hogy ezekért a döntésekért ne csak a piac, hanem a felelősség is súlyozzon: a tartósság, a fenntarthatóság és az előrelátás legyen az iránytű.

2026. február 3.


 

2026. február 2., hétfő

26. Frances Cornford: Gyermekkor (fordítás)




I used to thing that grown-up people chose
To have stiff bacis and wrinkles round their nose,
On purpose to be grand.
”Till through the banisterns I watched one day
My great aung Etty’s friend, who was going away,
And how her onyx beads had come unstrung.
I saw her grope to find them as they rolled;
And then I knew that she was helplessley old,


26. Frances Cornford: Gyermekkor

Régebben azt hittem, a felnőttek szándékosan választják
A merev hátat, az orruk körüli ráncok rajzolatát,
És a kézfejükön futó, kis kövér kígyó-ereket,
Mintha mindez csak a nagyság látszatáért lenne meg.
Egészen addig, míg egy napon a korlátrudakon át néztem,
Nagynéném, Etty barátnőjét, aki elindult éppen,
S láttam: az ónixgyöngy sora hirtelen szétszakadt,
Gurult szanaszét, s ő vakon, remegve a földön matat.
Akkor értettem meg, hogy ő öreg, menthetetlenül,
Ahogyan én fiatal, védtelenül.

2026. február 2.

Kohut Katalin mesterséges intelligencia nyersfordításával