H. Kohut Katalin

2026. március 5., csütörtök

88. Edward Thomas: Hó (fordítás)

Kedves Olvasóim! A 88. vers, amit mára hoztam, egy igazi irodalmi talány. a „Hó” című versében egy olyan pillanatot ragad meg, ahol a és a világ fájdalma találkozik.

Elsőre talán furcsának tűnik, miért beszél egy gyermek „” és „keserűségről” egy békés hóesés közepette. A titok a metaforában rejlik:

• A gyermek számára az égbolt egy hatalmas fészek, a hulló hópihék pedig egy égi fehér madár puha mellepihéi.

• De az ő tiszta logikája szerint a pihe csak akkor hullhat, ha a madár már nem él – így a hóesés számára nem játék, hanem egy , a .

Ebben a rövid versben Thomas a „borús fényesség” () ellentétével mutatja meg, hogy a legszebb dolgok mögött is ott rejtőzhet az elmúlás szomorúsága. Egy vers a csendről, az ártatlanságról és arról a különös érzékenységről, amellyel csak a gyermekek képesek a világra tekinteni.

88. Edward Thomas:

In the gloom of whiteness,

In the great silence of snow,

A child was sighing

And bitterly saying: ’Oh,

They have killed a up there on her nest,

The down is fluttering from her breast!’

And still it fell through thar dusky brightness

Ont he child crying for the bird of the snow.

88. Edward Thomas: Hó

A fehérség homályában,

A hó nagy csendjében,

Egy gyermek sóhajtozott

És keserűen mondta: „Ó,

Megöltek odafönt egy fehér madarat a fészkén,

A pihe meg csak hull a melléről!”

És még mindig hullott azon a borús fényességen át

A gyermekre, aki a hó madarát siratta.

2026. március 5.

segítségével

87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben (fordítás)

Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

Ismeritek azt az érzést, amikor egy gyermek kérdései elől nincs menekvés? Edward Thomas 87. verse a világ felfedezésének mámoráról szól. Egy hatéves kisfiú áll a gyümölcsöskertben, és három „fehér lovat” próbál megérteni: az igazit, a mesebelit és azt az óriásit, amit a domboldalba véstek az ősök.

A vers a gyermeki kíváncsiság himnusza. Ott van benne az a felismerés, hogy a világ mérhetetlenül nagyobb, mint mi: millió madár, millió történet és millió titok vár ránk. A kisfiú pedig inkább le sem feküdne aludni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Ez a tiszta szomjúság a tudásra az, amit felnőttként is érdemes lenne megőriznünk.

87. Edward Thomas: The Child in the Oarchard

’He rolls in the orchard: he is stained with moss

And with earth, the solitary old white horse.

Where is his father and where is his mother

Amon gall the brown horses? Has he a brother?

I know the swallow, the hawk, and the hern;

But there are two million things for me to learn.

’Who was the lady that rode the white horse

With rings and bells to Banbury Cross?

Was there no other lady in England beside

That a nursery rhyme could take for a ride?

’Was there a man once who straddled across

The back of the Westbury White Horse

Over there on Salisbury Plain’s green wall?

Was he bound for Westbury, or had he a fall?

’Out of all the white horses I know three,

At the age of six; and it seems to me

There ist so much to learn, for men,

That I dare not go to bed again.

The swift, the swallow, the hawk, and the hern.

There are millions of things for me to learn.’

87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

„A gyümölcsösben hempereg: moha

és sár foltozza őt, a magányos öreg fehér lova.

Hol van az apja és hol az anyja

a barna lovak közt? Van testvére, rokona?

Ismerem a fecskét, az ölyvet és a gémet;

de millió dolog vár még, mit meg nem értek.

Ki volt a hölgy, ki fehér lovon ment,

s csengettyűvel Banbury Crossba jelent meg?

Nem volt más hölgy Angliában rajta kívül,

kit a mondóka nyergébe emel díszül?

Volt-e valaha ember, ki átlépett a hátán

a Westbury-i Fehér Lónak, ott a domb falán,

túl a Salisbury-síkság zöld falánál?

Westburybe tartott, vagy a mélybe szállt ál?

A fehér lovak közül hármat ismerek már

hatévesen; de úgy tűnik, a sors még sokat vár.

Annyi tanulnivaló van a férfiaknak,

hogy többé lefeküdni aludni sem hagynak.

A sarlósfecske, a fecske, az ölyv és a gém.

Millió dolog van még, mit meg nem értek én.”

2026. március 5.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon (fordítás)

Gondolatok a „” című vershez

Kedves Olvasóim! Ma egy különleges irodalmi utazásra hívlak Benneteket. (1878–1917) angol költő 86. versét hoztam el, amely első olvasatra egy egyszerű tengerparti pillanatkép, de a mélyben megrázó és titokzatos rétegeket rejt.

A vers fordítása és értelmezése során egy modern utat választottam: a segítségével fejtettük fel a szöveg bonyolult szimbólumrendszerét. Miért fontos ez? Mert így nemcsak a szavakat ültettük át magyarra, hanem közösen elemeztük ki:

Mit jelent a „Zöld Lovag” középkori legendája egy sáska képében,

miért érződik a keserűsége a gyermek szavaiban,

és hogyan válik a halál ijesztő fogalma a gyermeki lélekben a végső, vágyává.

Ez a poszt egy emberi és gépi intelligencia közötti párbeszéd gyümölcse. Az MI segített a nyelvi akadályok leküzdésében és a háttér-információk feltárásában, én pedig a szívemet és az anyai érzéseimet adtam hozzá az értelmezéshez. Bízom benne, hogy ez a közös munka segít Nektek is átélni Edward Thomas melankolikus, mégis békés világát.

86. Edward Thomas:

Mother, the root of this little yellow flower

Among the stones has the taste of quinine.

Things are strange to-day ont he cliff. The sun shines so bright,

And the grasshopper works at his sewing-machine

So hard. Here’s one on my hand, mother, look;

I lie so still. There’s one on your book.

But I have something to tell more strange. So leave

Your book tot he grasshopper, mother dear, -

Like a green knight in a dazzling market-place –

And listen now. Can you hear what I hear

Far out? Now and then the foam there curls

And stretches a white arm out like a girl’s.

Fishes and gulls ring no bells.There cannot be

A chapel or church between here and Devon,

With fishes or gulls ringing its bell, - hark! –

Somewhere under the sea or up in heaven.

’It’s the bell, my son, out in the bay

Ont he bouy. It does sound sweet to-day!

Sweeter I never heard, mother, no, not in all Vales.

I Should like to be lying under that foam,

Dead, but able to hear the sound of the bell,

And certain that you would often come

And rest, listening happily.

I should be happy if that could be.

86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon

Anyám, ennek a kis sárga virágnak a gyökere

A kövek között olyan ízű, mint a kínin.

Különösek ma a dolgok itt a sziklán. A nap oly fényesen süt,

És a sáska úgy dolgozik a varrógépén,

Oly keményen. Nézz csak, egy itt van a kezemen, anyám;

Olyan mozdulatlanul fekszem. Egy pedig a könyveden van.

De van valami még különösebb mondandóm. Szóval hagyd

A könyvedet a sáskára, édesanyám, –

Mint egy zöld lovagra egy vakító piactéren –

És figyelj most. Hallod, amit én hallok

Odakinn? Néha a hab ott megpördül,

És kinyújt egy fehér kart, mint egy lányét.

Halak és sirályok nem harangoznak. Nem lehet ott

Sem kápolna, sem templom innen Devonig,

Ahol halak vagy sirályok húznák a harangot, – figyelj! –

Valahol a tenger alatt vagy fent az égben.

„A harang az, fiam, kint az öbölben,

A bóján. Ma valóban édesen szól!”

Soha nem hallottam édesebbet, anyám, nem, egész Walesben sem.

Szeretnék ott feküdni a habok alatt,

Holtan, de képesnek lenni a harangszót hallani,

És biztosnak lenni abban, hogy te gyakran eljössz

És megpihensz, boldogan figyelve.

Boldog lennék, ha ez megtörténhetne.

2026. március 5.

2026. március 4., szerda

85. Charles Tennyson-Turner: Letty földgömbje (fordítás)

85. :

When had scarce passed her third glad year,

And her young, artless words began to flow,

One day we gave the child a

Of the wide earth, that she might mark and know,

By tint and outline, all its sea and land.

Shea patted all the world; peeped

Between her baby fingers: her soft hand

Was welcome at all frontiers. How she leaped,

And laughed, and prattled in her world-wide bliss;

Buut when we turned her sweet unlearned eye

On , she raised a joyous cry,

’Oh! yes. I see it. Letty’s home is there!’

And, while she híd all with a kiss,

Bright over fell her golden hair.

85. Charles Tennyson-Turner: Letty földgömbje

Alig múlt Letty három boldog éve,

S ifjú, tiszta szava már eredt,

Egy nap a gyermeknek színes gömböt adtunk,

A tágas földet, hogy lássa a kerekeket,

Szin és rajz szerint minden tengert és kontinenst.

S ő végigpaskolta a világot; vén birodalmak

Lestek ki ujjai közül: selymes keze

Minden határon szívesen látott volt. S hogy ujjongott,

Nevetett és fecsegett világra szóló üdvében;

De mikor édes, tanulatlan szemét

Saját szigetünkre fordítottuk, vígan felkiáltott:

„Ó, igen! Látom! Letty otthona ott van!”

S míg egy csókkal egész Angliát eltakarta,

Európára fényesen hullott arany haja.

2026. március 4.

84. Alfred, Lord Tennyson: Lágyan, halkan (fordítás)

84.:

Sweet and low, sweet and low,

Wind of the western sea,

Low, low, breathe and blow,

Wind of the western sea!

Over the rolling waters go,

Come from the dying moon and blow,

Blow him again tom me;

While my little one, while my pretty one, sleeps.

Sleep and rest, sleep and rest,

Father will come to thee soon;

Rest, rest on mother’s breast,

Father will come to thee soon;

Father will come to his babe in the nest,

Silver sails all out of the west

Under the silver moon:

Sleep, my little one, sleep, my pretty one, sleep.

84. Alfred, Lord Tennyson:

Lágyan, halkan, lágyan, halkan,

Nyugati tenger szele,

Halkan, halkan, fújj a dalban,

Nyugati tenger szele!

Gördülő vizeken átal-fuss,

Haldokló holdról hozzánk juss,

Hozd őt vissza ide;

Míg kicsikém, míg szép szeműm aluszik.

Aludj, pihenj, aludj, pihenj,

Atyád hamar megérkezik;

Anyád keblén nyugodj, pihenj,

Atyád hamar megérkezik;

Atyád a fészekben gyermekre lel,

Ezüst vitorlák, hol Nyugat kél,

S az ezüst hold fénylik:

Aludj, kicsikém, aludj, szép szeműm, aludj.

2025. március 4.

segítségével

83. Ann és Jane Taylor: Himnuszok gyermeki lelkeknek (fordítás)

83. : ,

I. A Child’s Hymn of Praise

I thank the goodness and the grace

Wiich on my birth have smiled,

And made me, in these Christian days,

A happy English child.

83. Ann és Jane Taylor: Himnuszok gyermeki lelkeknek

I. Egy gyermek dicsőítő himnusza

Hálát adok a jóságért és a kegyelemért,

Mely születésemre oly nyájasan mosolygott,

S e keresztény napokban, a hitért,

Mely egy boldog angol gyermekkort hozott.

2026. március 3.

segítségével

82. Algernon Charles Swinburne: Egy gyermek szánandó jósága (fordítás)

82. :

No sweeter thing than childlren’s ways and wiles,

Surely, we say, can gladden eyes and ears;

Yet sometimes sweeter than their words or smiles

Are even their tears.

Zo one for once a piteous tale was read,

How, when the

Was stain, her fierce brood famished, and lay dead,

Starved, by the .

In vast green reed-beds ont he vast grey slime

These monsters motionless and helpless lay,

Perishing only for the parent’s crime

Whose seed were they.

Hours after, toward the dusk, one blithe small bird

Of Paradise, who has our hearts in keeping,

Was heard or seen, but hardly seen or heard,

For pity weeping.

He was so sorry, sitting still apart,

Fort he poor little crocodiles, he said.

Six years had given him, for an ,

A child’s instead.

Feignes tears the false beasts shed for murderous ends,

We know from travellers’ tales of crocodiles;

But these tears wept upon them of my friend’s

Outshine his smiles.

What heavenliest angels if what heavenly city

Could match the beavenly heart in children here?

The heart that hallowing things with its pity

Casts out all fear?

So lovely, so divine, so dear their laughter

Seems to us, we know not what could be more dear:

But lovelier yet we see the sign thereafter

Of such a tear.

With sense of love half laughing and half weeping

We met your tears, our small sweet-spirited friend:

Let your love have us in its heavenly keeping

To life’s last end.

82. Algernon Charles Swinburne: Egy gyermek szánandó jósága

Nincs édesebb, mint gyermekek bája és csalfasága,

Mondjuk mi, kiknek szemét s fülét vidítja;

De néha édesebb szavuknál s mosolyuknál

Még a könnyük is, mi arcukat borítja.

Valakinek egyszer egy bús mesét olvastak,

Hogyan ölték meg a gyilkos anya-krokodilt,

S vad fiai hogyan maradtak árván, éhen,

Holtan a partokon, hol hömpölyög a Nílus.

Hatalmas zöld sásban, szürke iszap hátán,

E szörnyek mozdulatlan, gyámoltalan feküdtek,

Csak szüleik bűne miatt pusztulva el ottan,

Kiknek magvából e világra jöttek.

Órákkal később, az alkonyi fényben,

Egy apró, vidám égi madárka,

Kit szívünkben őrzünk, alig hallva-látva,

Zokogott a szánástól, magára utalva.

Oly nagyon sajnálta, ott ülve külön,

A szegény kis krokodilokat, mondta.

Hat év adott neki angyali szív helyett

Egy gyermekit, mit a szánalom font be.

Színlelt könnyet sír a hamis fenevad,

Tudjuk az utazók krokodil-meséiből;

De e könnyek, miket barátom sírt értük,

Tündöklőbbek minden víg nevetésnél.

Mely mennyei város mely legszebb angyala

Érhetne fel e földi gyermek-szívvel?

A szívvel, mely szentté tesz mindent a szánással,

S minden félelmet elűz a szeretetével?

Oly kedves, oly isteni a kacajuk nékünk,

Hogy nem is tudjuk, mi lehetne drágább:

De még szebbnek látjuk azt a jelet rajtuk,

Mit egy ilyen könnycsepp ragyogása ád át.

A szeretet érzésével, félig sírva, félig nevetve

Fogadtuk könnyeid, édes kis barátunk:

Hadd őrizzen minket a te szereteted

Míg az életünk végére nem érünk.

2026. március 3.