Dorothy Livesay (kanadai): Az Új Éva
Maria-Lutz Gantenbein: Kranichruf
Wenn in meinen Augen
ein Scherz aufblitzt,
sein Licht
verbirgt die Trauer.
Ein im Licht stehender
Schatten bist du schon,
und ein Kranichruf
über dem toten Meer.
Von deiner Flucht
verraten
die Muschelspuren.
Eine Hibiskusblüte
fiel
auf unseren Steintisch,
den ich
mit nie-gesagten
Worten vollgeschrieben habe.
Szememben
Ha tréfa csillan
Fénye
A gyászt
Rejti el.
Fényben álló
Árnyék vagy már
S darukiáltás
Holt tenger fölött
Szökésedről
Árulkodnak
Hullt
Kőasztalunkra
Melyet
Sosem-mondott
Szavakkal
Teleírtam
Fordította: Kohut Katalin
1992. Miskolc, Benedek u. 17.
Erwin Jaeckle: Gewichtlose Gnade
In mein Haar gesteckt
eine weiße Blume.
Niemand sieht sie, und doch staunt man,
Und der Mond lächelt mich an
vor dem neugeborenen Grün.
Leicht sind meine Schritte,
die blonden Herden der Wellen
laufen ins Tal,
fliehend vor den Himmelsschlüsseln.
Zu deinem Gehör pilgert
ein barfüßiges Wort,
während unter dem Zelt meiner Wimpern
die gewichtlose Gnade
festlich wird.
Ervwin Jaeckle (svájci író, költő): Súlytalan a kegyelem
Hajamba tűzve fehér virág.
S rám mosolyog a hold
Újjászülető zöldje előtt.
Könnyűek lépteim,
A hullámok szőke nyájai
Völgybe futnak
Égkulcsok elől menekülve.
Hallásodhoz mezitlábas szó
Zarándokol, míg szempilláim
Sátra alatt a súlytalan kegyelem
Ünnepivé válik.
Kohut Katalin fordítása
Az ember hajlamos feketén látni a világot, mikor a legkisebb szürke
felhő ér fölé, pedig még átvilágít rajta a ragyogó fénysugár.
A borúlátás csak még mélyebbre taszítja az egyént bánatában,
A legnagyobb fájdalmat is enyhíti az értelmes, kedvvel végzett mun-
ka, bármilyen jellegű is legyen.
Ugyanúgy örül a művész egy felvillanó gondolatnak, mint a szőlős-
gazda a tőke apró hajtásainak, a televízió szerelő a megjavított készü-
léknek, vagy egy orvos a felgyógyult betegének.
Ezek a kis sikerélmények mind azt igazolják: van értelme a létezésnek,
Az élet megy tovább, még ha ólomsúly nyomná is a lelket. A munka
Átsegít a nehézségeken. Aki nem leli örömét benne, az másnak sem
Tud örülni.
Az anyagi siker csak addig elfogadható, míg megteremti a létfenntar-
Táshoz szükséges körülményeket és nem más kárából fakad.
A túl sok „pénz” elbizakodottá, eltompulttá teheti az embereket,
Ugyanolyan káros lehet, mint a szegénység. Mindkettő sivárrá vál-
toztatja a jellemet. Az egyik anyagi fennsőbbrendűségének tuda-
tában képtelen lesz azonosulni társai gondjaival, a harácsolás
vakká teszi. Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem
hallatszik olyan élesen.
A másik földhöz ragadtan vergődik az anyagi gátak miatt, melyek
megnehezítik lelki szárnyalását. És ha valaki nem tud felemelkedni,
képtelen hozzájárulni a társadalom jobbításához, sötét lépcsőkön
bukdácsol egyre lejjebb, míg belelép a káosz útvesztőjébe, ahon-
nak a visszaút csak kevesek előtt fénylik fel.
Nagyon nehéz helyzetben vannak az állástalanok. De mielőtt
átadnák testüket és lelküket a csüggedt, passzív várakozásnak,
gondolkozzanak el azon, vajon mihez értenek még azon kívül,
amit hosszú éveken át végeztek. A szívesen végzett munka biz-
tos eredményre vezet. Igaz, a segély folyósításának ideje csak „kí-
sérletezésekre” elég, de már az is nyereség, ha egy ember biztos
támasza marad magának, családjának, a hazának megtartva
önbecsülését, s nem süllyed a feneketlen mélységbe. Minél lejjebb
kerül, annál jobban megromlanak családi, baráti kapcsolatai, el-
veszíti hitelképességét, s közben átkozódik balsorsa miatt.
Meglehet, önhibáján kívül került zsákutcába, de az általa termelt
méreg saját idegrendszerét roncsolja.
Ha arcán felvillan a szeretetnek egyetlen fénysugara, kedélye-
sebben, bizakodóbban lát ügyei intézéséhez, a legsúlyosabbnak
ítélt állapot is megoldhatóvá válik.
Az emberiség legnagyobb értéke az élet, óvni, őrizni az egyén
és mások számára kötelesség. Még a mezei virág is boldogan kibont-
ja szirmait a nap felé, a legértelmesebb élőlény miért is választaná
a teljes sötétséget? Minél többen örülnek az apró fűszálaknak,
a csordogáló hűs pataknak, a kék égen futó habfellegeknek, a fel-
csillanó fehér hópihéknek, a napnak, a holdnak, s millió csodának,
földünket annál jobban ragyogtatja a világosság fénye.
Miskolc, Benedek u. 17. 1993. április 24.
Premio Brianza olasz pályázatra elküldve.