H. Kohut Katalin

2026. május 23., szombat

Kohut Katalin: Csak szeress! (shakespearei szonett)

„A barátság és a szerelem közös kezdete: a másikra való .”

Van, amikor nem a szerelem érkezik meg először a szívbe, hanem a rácsodálkozás. Az ember megáll egy másik ember előtt, mert úgy érzi: végre valaki érti a világot, a csendet, a fájdalmat és az örömöt. A tisztelet lassan bizalommá válik, a bizalom pedig észrevétlenül beleszövődik a lélekbe. A „Csak szeress!” nem testi vágyakozásról szól, hanem két vándor találkozásáról, akik ugyanazt a menedéket keresik: az .

Csak szeress!

Írta:

Évekig sikoltott bennem hiányod,

sótlan volt a szerelem levesem,

míg rájöttem arra, soha sem bánod,

ha nem kereslek többé kedvesem.

Eget ostromolt csendes szenvedésem,

két kezem és szívem feléd nyújtottam,

vártam a percet, legyen születésem,

létem terhét némán végighordoztam.

Kérdezem a fákat, hátha üzennek,

megtudhatom-e: közös lesz utunk,

kérleltem a napot, szelíd reménynek

lángja érje szíved, összebújjunk.

Legyünk sors-utazóknak menedéke,

csak szeress engem, szentélyemnek éke.

2014, május 23.

2026. május 22., péntek

Kohut Katalin: Lila ruhás hölgy (shakespearei szonett)

Lila ruhás hölgy

Írta:

Magasztos vagy kívül-belül hölgyem,

titokzatos lila színű ősköd,

magad lettél a kék egem, völgyem,

a szívedben szép reményed őrzöd.

a szentélyed kardja,

ég és föld közt egyensúlyoz karod,

hová vezet sok vizednek partja,

létbe tán, s ahogyan akarod.

Csábítasz, s nem is tudod, hogy miért,

íncselkedel, hangod megrészegít,

a világom esdekel a hírért,

mikor gyógyul meg szíved, a szelíd,

magad vagy a törvényünk, szép napunk,

jöjj hát hozzánk, zengjük el a dalunk!

2017. március 28.

Kohut Katalin: Emberként létezni (petrarcai szonett)

Az ember addig marad igazán ember a földön, míg szíve nem felejti el a . A ott kezdődik, ahol a keménység mögött is megmarad az emberség.

44.

Írta:

„Ha kemény vagyok, az a gyengeségem,”

vérző szívem megismerni nem hagyom,

azt hittem rég: nyűg, teher itt a létem,

már világom megölelni akarom.

Óvnék, buzdítnék – ebben él reményem –,

hitemmel Földemet szolgálni fogom,

a megtartom, s félem:

emberként létezni csudaszép nagyon.

A jellem egyenes, nem hajlik meg soha,

gerinc a tartás, s szív tükre az arc,

a szem olykor hiszi: könnyekkel tartozik.

Rátörhet a vész, féktelen, ostoba,

hiába a sértés, örökös a harc,

„.”

2014. július 19.

2026. május 21., csütörtök

Kohut Katalin: Örök szív-rabságom (petrarcai szonett)

„Mit jelent valójában a ? számára a beteljesületlen, tiszta eszményt, aki elérhetetlen maradt, mégis örök alkotásra ihlette. a című művében arra figyelmeztet, mi történik, ha a költők le akarják rángatni a múzsát a földre, hogy az elvégezze helyettük a nehezet, és átrendezze a világot. Az eszményt azonban nem lehet kényszeríteni: amint kézzel illetik, a varázs megtörik, s a tiszta ihlet helyett csak mártíromság és örök fogság marad. A múzsa lényege éppen az elérhetetlenségében rejlik – így képes örökké vezetni a tiszta szíveket. Fogadják szeretettel a 43. szonettemet.”

Örök szív-rabságom

43. szonett

Írta:

Avignonban szíven szúrt a szerelem;

megláttam és arcára csodálkoztam,

örök-asszony – mindig legyen énvelem! -

nevét izgatottan megtudakoltam,

szótagoltam – ! - , s hogy szeretem!

Rabbá váltan uszályába botlottam,

zavartan nyújtottam felé két kezem,

lányból áradó bájtól fuldokoltam.

Éled az új világ, s vele ébredek,

csak ő hiányzik hitvesnek, kedvesem,

örökké én leszek a hódolója,

hangja csengőn szól, s róla énekelek.

Szívem feléledt és örökké lesem

szép szemét, földi menny uralkodója.

2014. július 17.

Kohut Katalin: Feltámadt tenger (shakespearei szonett)

„ még egy nemes, tisztító erőt látott a feltámadott tengerben. De mivé lett a ma embere? Amikor a tömeg már csak a saját érdekei szerint, féktelenül tombol, toroz és vigad, az igazán érző szív elnémul a fájdalomtól. Cseppek vagyunk a modern világ viharában... Vajon fennmaradunk-e a jövőnek épen? Fogadják szeretettel a 42. szonettemet.”

()

Írta:

Feltámadt a nép féktelenségével,

csak toroznak, vigadnak szüntelenül,

ilyen tengert nem várt szív-erejével

a cseppnyi széthullt ember erőtlenül.

Rengenek és üvöltenek, s mind sakál,

élősködő feketeség, ellenség,

s a néma, s hangtalan áll,

arat a szív-infarktus, a betegség.

Cseppek vagyunk az óceán kékjében,

pedig egységben lenne az akarat,

de a szép szó a sötétbe veszett el,

mert már régen.

Szemünk könnyezik, elhal a szó, a tett,

Fennmaradunk-e a viharok felett?

2014. július 4.

2026. május 20., szerda

Kohut Katalin: Magasabb lételem (ronsardi szonett)

Szonett 28.

Írta:

Szeretnék felhők között suhanni,

habfürdőként ölelnék testemet,

szeretnének égiek engemet,

jégszívemet feloldva feledni,

mit jelent sértés, s vígan nevetni,

gondtalanul repül a képzelet,

örök-hazám meglelni ott lehet,

s a rossz múltat végleg eltemetni.

Igazság talán a mesevilág,

hol jóé lehet a győzelmi láng?

A jog szavát egyszer meglelem,

hol szabadságért küzd az életem,

onnan elmenekülni kell nekem,

szerelem kell, magasabb lételem.

2013. április 17.

Kohut Katalin: A víz titkai (ronsardi szonett)

Szonett 27.

Írta:

Csörgedezik ,

zenéjét hallgatom, oly megható,

forrásából ered távoli tó,

szívem csodálkozó, reménylő lak.

Mosolygom a ,

a patak, ha gondolkodni tudna,

megsúgná nekem, ha szóhoz jutna,

milyen volt születése kezdetén.

Talán öntözik égnek könnyei?

Föld mélyéből fakadnak erei?

Élet vizének titkát meglelem.

, élet nincsen nélküled,

az egész világot te élteted,

titkaid áhítattal fürkészem.

2013. március 22.