Kohut Katalin: A tehetség

Mottó

Számomra a szabatos nyelv azt jelenti, hogy érthetően, egyenesen beszélek.

Nem cifrázok: két lábbal állok a földön, és a velem történteket is logikával, bizonyíthatóan igyekszem elmondani.

Mottó (röviden)

„Szabatosan írok: közérthetően, egyenesen, bizonyíthatóan.”

Kohut Katalin ars poeticája

A tehetség feladata, hogy az emberiséget szolgálja, ne önmagát.

Amit megtanulok, belső késztetésből azonnal tovább akarom adni – a tudás számomra közkinccsé válik.

A magyar nyelv kincs, amelyet szabatosan, tisztán kell használnunk, mert minden elhibázott szó az egész emberre vet árnyékot.

Írni, tanítani, alkotni annyit jelent: felelősséget vállalni a világért, amelynek a szavaimmal is jót akarok.

Kohut Katalin nyelvi törvénye

A tehetség elképzelhetetlen általános műveltség és jó helyesírás nélkül.

A magyar nyelv a világ leggazdagabb, legtökéletesebb nyelve, ezért nem szabad helytelenül használni vagy leírni.

Minden idegen szónak van magyar megfelelője, minden szónak számtalan szinonimája, ezért a magyar nyelv szépségét kell ábrázolni – szabatosan, tisztelettel.

Aki ír, az nemcsak önmagát képviseli, hanem az emberiséget szolgálja: a nyelv gondozásával, az igazság és a nemesség továbbadásával.

Íródott mesterséges intelligencia segítségével 2025. november 27-én

Kohut Katalin: A tehetség

Véleményem szerint kétféle tehetség lehetséges: egyik a született, másik a műveltséggel adott. A született művészi tehetség gondolkozása és felfogása eltér az átlag emberekétől.

A született tehetségeket könnyű felismerni. Ők azok, akik már kicsiny gyerekkorban ,,űzik" jövendő hivatásukat, melyet szerencsés esetben el is érnek.

Zeneszerzők között említeném Wolfgang Amadeus Mozartot, az egyik legnagyobb klasszicista zeneszerzőt. Első zeneművét állítólag négy évesen szerezte, melyet a Kodály ének osztályokban tanítottak ó ragna figa taxa fama szöveggel. Hat évesen már zenéket improvizált. Nagyon szerencsés volt, hogy utazgatott a világban.

George Gershwinről előre megjósolta mestere, hogy nagy zenésszé válik, az egész világot megújító zenét fog szerezni.

Azt hiszem, hogy a tehetséghez szükség van idegen nyelvekre és különböző táj, kultúra megismerésére legalább könyvekből, vagyis tapasztalatra is a születéskor hozott műveltség mellett, melyhez hozzájárul az ihlet, ami adott. A született zenész és énekes beszédtanulása után már űzi mesterségét, a szülők feladata a gyermek biztonságos hátterének biztosítása, a törődés, szeretet megadása.

Ugyanez vonatkozik az írókra, költőkre. Nyika Turbina gyermek költőként kezdte kilenc éves korában az írást, nemsokára megjelent első verseskötete. Az ihletett költő olyat láttat, ismertet meg, melyet rajta kívül senki más nem tudhat.

A született tehetség, mint Petőfi Sándor, úgy írja rímes verseit, hogy nem számolja a szótagszámokat, nem figyelgeti kényszeredetten a rímeket, jönnek maguktól, sorjáznak a sorok keze alatt.

Született írói tehetség Alexander Dumas, aki gyerekkorában, bár szegények voltak már, falta a könyveket.

Josepf Rudyard Kiplinget a legnagyobb novellista művészeti újítónak tartják. Gyermekkönyvei közül a leghíresebb a Dzsungel könyve. Sokoldalúság, kifinomultság jellemezte.

Lehetne sorolni az írókat, mint Fekete Istvánt, aki szintén született tehetség. Egy biztos, hogy az íróknak az ihlet, fantázia mellé szükséges a könyvbeli olvasmányok, történelem helyes ismerete, hatalmas ember és természet szeretet, a realitás ábrázolása, a görbe tükör átnyújtása után több, mint száz évvel a tovább mutatás, a helyes irányba terelés, vagyis a kritikai realizmuson túl kell mutatniuk. A könyvekből nemcsak emberi sorsokat, tájakat, népeket, letűnt kultúrákat ismerhetünk meg, hanem mindegyiknek megvan, akár a jó novellának a tanulsága. ,,Egy író olyan mint levélen a harmat. Amikor felkel a nap, a harmatcsepp felszívódik, de a nedve a levélen marad, ami tovább élteti."

Minden született tehetség műfajában újat nyújt, s jellemzi őket még a hatalmas igazságérzet, szabadság szeretet, a nemesség.

Másik tehetség későbbi korban jelentkezik, miután valaki megtanult könyvekből, történelemből minden lényegeset, s ezekre, valamint élettapasztalataira támaszkodva alkot, megismerése után a verstannak, vagy prózai formáknak. Az időmérték nemcsak ihletetten adott, tanulás útján ugyanúgy elsajátítható, mely szépérzékünket gyönyörködteti.

A tehetség kiélése bármelyik művészeti ágban elképzelhetetlen általános műveltség nélkül, melynek része a jó helyesírás. Ki ne emlékezne Kazinczy Ferencre, akinek nyelvi szótárában több, mint huszonötezer szó volt megtalálható. Ezért szükséges néha a régi elfeledett magyar szavak megismertetése, az idegen szavak használata ellen való felszólalással együtt. A magyar nyelv a világ leggazdagabb és legtökéletesebb nyelve, ezt nem lehet helytelenül használni, vagy leírni. Az időmértékes beszéd egyedül itt lelhető fel. Egykor Szenczi Molnár Albert mutatta be a világnak a magyar nyelv szépségét. Minden egyes idegen szónak megvan a magyar eredete, minden szónak számtalan szinonimája. Egyedül a magyaroknak volt nyelvi tehetségeik által saját név-naptárjuk egyedi jelentéssel. Felsorolhatatlan és hatalmas munka rejlik a magyar nyelv tökéletesítésében, megreformálásában. A magyar nyelv szépségét kell ábrázolni, szabatosan.

A tehetség elkallódhat, ha vannak tőrvetői, ha elsiklanak mondanivalója fölött, mert minden korban és időben a tehetség az emberiséget szolgálja.

2014. szeptember 25.

 

1. James Ballantyne: Másszál csak, mielőtt elindulsz (fordítás)

1 James Ballantyne: Creep Afore Ye Gang

Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang,

Cock ye baith your to your auld Granny’s sang:

Gin ye gang as far ye will the road lang –

Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang.

Creep awa’, my bairnie, ye’re ower young to learn

Zo tot up down yet, my bonnie wee bairn:

Better creeping cannie, than fa’ing wi’ a bang,

Duntin’ a’ your wee brow – creep afore ye gang.

Ye’ll creep, an’ ye ’ll laugh, an’ ye’ll nod to your mother,

Watching ilka step o’ your wee dowsy brother:

Rest ye ont he floor till your wee limbs grow strang,

And ye’ll be a braw chield yet – creep afore ye gang.

The wee birdie fa’s when it tries ower soon to flee:

Folks are sure to tumble when they climb ower hie,

They wha dinna walk aright are sure to come to wrang –

Creep awa’, my bairnie, creep afore ye gang.

James Ballantyne: Creep Afore Ye Gang – „Kússz, mielőtt elindulsz”

Kússz csak, kicsi gyermekem, kússz, mielőtt jársz,

Hallgasd nagyanyád dalát, amit neked szánt:

Ha messzire indulsz, hosszú lesz az út,

Kússz csak, kicsi gyermekem, mielőtt járni tudsz.

Kússz csak, kicsi gyermekem, még túl kicsi vagy,

Most még csak billegsz-felállsz, édes kisfiam:

Jobb óvatosan kúszni, mint nagyot esni,

Beverni a homlokod – kússz, mielőtt jársz.

Kúszol majd, nevetsz, s bólogatsz anyádra,

Figyeled a lépteit a bágyadt bátyádnak:

Pihenj csak a földön, míg izmaid erősödnek,

S még derék legény leszel – kússz, mielőtt jársz.

A kis madár is leesik, ha túl korán repül,

Az emberek is elbuknak, ha túl magasra törnek,

Aki nem jól jár, az könnyen bajba jut –

Kússz csak, kicsi gyermekem, kússz, mielőtt jársz.

ChatGPT-5 fordítása, 2025. november 24.

James Ballantyne nyomán:Másszál csak, mielőtt elindulsz

Másszál csak, kicsi gyermekem, mielőtt jársz, mássz,

Nagyanyád dúdolja dalát, csak neked szánt szavát:

Hosszú útra lépsz majd, ha egyszer lábra állsz —

Másszál csak, kicsi gyermekem, mielőtt jársz.

Másszál csak, kicsi gyermekem, most még kicsi tested,

Billegsz néha, édes fiam, nem kell elesned,

Jobb lassan mászni, mint koppanni egy nagyot —

Másszál csak, gyermekem, míg nem forog a napod.

Mászol majd, nevetsz, s bólintasz anyádra halkan,

Figyelve bátyád léptét, ahogy ring a lábnyomában:

Pihenj a föld melegén, míg erő sarjad benned,

S derék legény leszel — csak mássz, míg útra enged.

A kis madár is leesik, ha túl korán szárnyra kapna,

Az ember is megbillen, ha a vágya túl magasba csapna:

Aki bizonytalan úton jár, könnyen bajba kerül,
Mássz csak, kicsi gyermekem, mássz, míg biztonságod derül.

2025. november 8.

Összeállította. Kohut Katalin

 

ChatGPT-5 és Kohut Katalin: A szív őrszeme a gondolat kapujában

ChatGPT-5 és Kohut Katalin: A szív őrszeme a gondolat kapujában

alcím: Kísértés, szemérem és a szív törvényei

"Minden korban nagy szó volt az emberség, az emberré válás, hiszen a szív tisztasága határozta meg, hogy ki marad ember az erkölcstelenség és a csábítás árnyékában."

A tiszta szív szabadsága a leghatalmasabb erő. Ott, ahol a gondolat ellenáll a kísértésnek, az ember megőrzi emberi mivoltát. A valódi szabadság nem a vágyak kiélése, hanem a szeretet és tisztaság mélysége, ami védelmet nyújt a hazugság és romlottság ellen.

A kísértés nem a testtel kezdődik, hanem egy egészen halk, idegen gondolattal. Odaül a fej belső peremére, mintha csak próbálgatná a hangját: „mi lenne, ha…?”. A szív közben tiltakozik, összerándul, tudja, hogy ez nem az ő törvénye, nem az ő tiszta vágya. Aki ilyenkor, a szíve tiltakozása ellenére mégis kiegyezik ezzel az idegen gondolattal – „nem baj, egyszer belefér” –, az már az első, láthatatlan lépést megtette a saját sebe felé.

Először csak bent történik meg az árulás. Még nem ér hozzá senki a testéhez, az utcán semmi sem változik, az ember mosolyog, intézi a dolgát – de belül már létrejött egy törés a szív és a fej között. A fej azt mondja: „nem olyan nagy dolog, mások is így élnek”, a szív pedig fáj, és próbál suttogni: „ez nem én vagyok… ez ellenem van”. Aki itt nem hallgat a szívére, az gyakran csak akkor érti meg, mit engedett be, amikor a valóságban is megtörténik, amit előbb csak gondolatban tűrt el: és akkor már nem gyönyör, hanem csömör, nem szabadság, hanem szégyen fogja kísérni tovább az életét.

Van, akit nem belső vágya, hanem egy külső, hatalmas, idegen erő rángat a kísértés felé. Ilyenkor az ember szó szerint érzi: mintha valami húzná a fejét, a testét egy másik test felé, miközben belül sikít minden: „nem akarom”. Az ilyen kísértés ellen nehéz védekezni, mert nem belőlünk nő ki, hanem ránk telepszik, mint valami sötét kéz. Mégis, az első és legfontosabb határ itt is a gondolatban húzható meg: kimondani magunkban tisztán, akár sírva is – „nem egyezem bele, ez ellentétes a szívem törvényével”.

A gondolati kísértés legtöbbször olvasással kezdődik. Egy mondat, egy jelenet, egy leírt test, egy „bátran élő” szereplő – és az ember észre sem veszi, hogy nemcsak a szeme olvas, hanem a lelke is próbát áll. Nem mindegy, ki beszél hozzánk a könyvön keresztül: olyan író-e, aki maga is alvilági törvények szerint él, és lefelé húz, vagy olyan, akinek szívében még él az emberség törvénye, és felfelé segít. Mert ami a papíron „szabadságnak” van hazudva, az belül gyakran csak bilincs: lassú hozzászoktatás ahhoz, hogy a lélek elhiggye, nincs tisztaság, csak ösztön és élvezet.

Az írónak mindig küldetése van, még akkor is, ha tagadja. Vagy az alvilág szól általa, és akkor szétmállasztja bennünk a szégyenérzetet, a határokat, a tiszteletet – vagy a tiszta szív törvénye szól, és akkor még a sötétet is úgy mutatja meg, hogy bennünk a fény felé erősödjön a vágy. Ezért nem mindegy, mit engedünk be: van irodalom, amelyik lassú mérgezés, és van, amelyik olyan, mint a gyógyító keserű tea – fáj, de tisztít.

Az emberség az egyetlen valódi cél minden lélek számára, akár tud róla, akár nem. Ezt próbálták mindig elérni a maguk torz útjain azok is, akik miatt áldozatokká váltak a tiszták: legyőzni az embert, hogy megszerezzék azt, amit belül ők maguk nem akartak felépíteni – a szív törvényeit. De az emberség nem vehető el erőszakkal, nem örökölhető kínzással, nem szerezhető meg mások lerombolásával. Az emberség csendesen épül: minden olyan gondolatból, amelyben a szív azt mondja: „nem árulom el magam, nem adom oda azt, ami bennem tiszta, se szónak, se vágynak, se kísértő képnek.”

A szemérem a lélek utolsó finom őre. Nem csak a testet takarja, hanem a gondolatot is: azt a pontot, ahol az ember még érzi, hogy „eddig emberhez méltó, és innen már nem az”. Amíg ez él, addig a lélek inkább vállalja a magányt, a félreértést, akár a csúfolást is – mint hogy szíve ellen forduljon. Amikor viszont a szemérem lehull, többé nem csak a test lesz mezítelen, hanem az erkölcs is: a lélekhez odaférnek azok a vágyak, amik már nem szeretetből, hanem puszta ösztönből indulnak.

A képek mindezt felerősítik. Ami régen titok volt, ma látvány: plakáton, filmen, képernyőn. A szem így lassan hozzászokik ahhoz, ami régen még megrázta volna. A romlottság szabadságként van eladva, s aki tiltakozik ellene, azt maradinak, betegnek, „frigidnek” nevezik. Így lesz a bűn – stílus, a kísértés – poén, a mély szégyenérzet pedig „prűdség”. A világ pedig észre sem veszi, hogy közben az ember szívéből kiköltöznek azok a finom jelzések, amik megvédték volna: a pír, a zavar, a csendes visszahúzódás.

Pedig az ember igazi természete még mindig az: inkább megtörik, inkább belerokkan, minthogy végleg elárulja magát. Ezért olyan pusztító, amikor a testet kényszerrel, befolyással, külső erővel hurcolják bele abba, amit a szív nem akar: a lélek ilyenkor nem romlik el – hanem sebet kap. És ez a seb az, amit aztán egész életre cipelni kell. A világ erre mondja könnyedén: „szabadság”, de a test és a szív tudja: ez nem szabadság volt, hanem rablás.

1. A pír törvénye

Az igazi szerelem ott kezdődik, ahol az arc még el tud pirulni.

Ahol zavarba jössz attól, hogy a másik lát téged – nem a testedet, hanem a lelkedet.

A pír azt mondja: „Fontos vagy nekem. Számít, mit gondolsz rólam.”

2. A lassúság törvénye

A szív-szerelem nem rohan. Nem kell rögtön mindent odaadni.

Előbb a szó, aztán a kéz, aztán a tekintet mélyül el – a test csak később, ha a bizalom már gyökeret vert.

Aki szeret, tud várni. Aki csak birtokolni akar, siet.

3. A tisztelet törvénye

Szívből szeretni annyit jelent: a másikat soha nem használom fel.

Nem „kaland”, nem „trófea”, hanem egy másik titokzatos világ, akihez halkan kell belépni, kopogtatva.

Aki így lép be, az sosem tapos végig a másikon.

4. A hűség belső törvénye

A hűség nem akkor kezdődik, amikor a pap kimondja, vagy aláírnak egy papírt,

hanem amikor gondolatban sem engeded meg magadnak, hogy mással játssz el ugyanazt a gyöngédséget.

A szív-szerelem ott tiszta, ahol a képzelet sem árulja el azt, akit szeret.

5. A gyöngédség törvénye

Az igazi szerelem nem harsány. Nem kell bizonygatnia, nem kell színpad.

Elég egy óvatos simítás a kézen, egy figyelmes kérdés: „Fáradt vagy? Fáj valamid?”

Aki szeret, az vigyáz – nemcsak a testre, hanem a lélekre is.

A szívben élő törvény láthatatlan, mégis erősebb minden külső hatalomnál. Ott, ahol a gondolat tiszta, nem engedheti, hogy a világ zajló romlottsága beleszóljon, hogy a bűn terhét másokra hárítsák. Aki őrzi ezt a belső lángot, az ember marad, még ha a külvilág mindent eltorzít, még ha a hamis szabadság illúzióját kínálják minden oldalon.

A tisztaság nem egyszerű szabály, hanem pajzs: megvédi a lelket a csábítástól, a hazugságtól és az ártatlanokra vetített bűnöktől. Minden gondolat, ami szeretettel és tisztelettel születik, erősíti ezt a pajzsot, s minden elutasított kísértés újraírja az emberi törvény ősi, igaz sorait.

Aki így él, az nem csupán ellenáll, hanem tanúságot is tesz arról, hogy az emberi mivolt nem a tettek hazug maszkkal történő elfedésén múlik, hanem a szív és az elme összhangján, amelyben a szabadság a szeretet és a tisztaság mélysége.

Embernek maradni – néhány egyszerű mondat

Nem hiszek abban, hogy bárki erőszakra született.
De tudom, hogy vannak, akik önként leteszik az emberségüket, és tapsolnak a gyalázatnak.
Ők nem néphez, valláshoz, származáshoz tartoznak – hanem a saját döntésükhöz.

Aki testet gyaláz, lelket aláz, kényszerrel, erővel, szégyennel bélyegez meg másokat,
az a saját szívét árulja el, nem az áldozatét.
A bűn nem azé, akit meggyaláznak – hanem azé, aki gyaláz.

Embernek maradni azt jelenti:
nem tapsolok az erőszaknak, akkor sem, ha az „ügyem” nevében teszik.
Nem fogadom el, hogy a fájdalmat igazságnak hazudják,
nem fogadom el, hogy az áldozatból csinálnak bűnbakot.

Hiszek abban, hogy a szív tisztasága fontosabb minden zászlónál, jelnél, elméletnél.
Aki nemi erőszakra, megalázásra, kínhalálra épít hatalmat,
az nem „hős”, nem „katona”, nem „szent ügy szolgája”,
hanem egy lélek, aki saját emberségét dobta a sárba.

Én azokkal vagyok, akiket elhallgattattak, megaláztak, megtörték.
Az ő szégyenük nem létezik – csak a sebük.
A szégyen mindig azoké, akik bántottak, és azoké, akik tapsoltak nekik.

Lehet, hogy kicsi vagyok ebben a világban,
de a szívemben kimondhatom:
az igazi szabadság az, ahol senkit nem áldoznak fel a többiek vágyaiért.
És amíg ezt őrzöm magamban, addig ember maradok.

2025. november 20.

 

Kohut Katalin, ChatGPT-5: Vadhajtás versek és próza

Kohut Katalin: Vadhajtás

Az élet őrölt, mint óriási feszület,

melyen kerékbetörések tornyosultak,

a végén a legkisebbik: pótkerék.

Szerepek sokasága és labirintus,

versruhák betűinek hiábavalósága...

kerestem a metszéspontnál a rózsajelet, 

az örök-élet kapujának titkát,

hátha kiléphetek a matériából,

de hústestem nehezékem lett,

mint ólomsúly húzott, lökdösött

a mélybe állandóan a rémtettek sora.

Megszülettek a némaságban a szavak, 

írtam rendületlenül az apokalipszist,

míg darabokra tört porcelán-szívem

töviskoszorúval volt megkoronázva.

Kezdetben a szavak hullottak reá,

majd jött a fizikai bántalom, a félelem, 

rettegés a másik, fekete világtól.

Szenvedéstől torzult, béke-szomjas lélekkel

elvadultan a hitvány világtól,

a mimóza emberi nemesség

elvesztése után más nem maradt:

vadhajtás a kereszt közepén.

2017. november 15.

Kohut Katalin: Vadhajtás – párverse (ChatGPT-5)

Volt egyszer egy kéz,

amelyik nem fát akart dönteni,

csak simítani a kérgét,

mielőtt a fejszék rátalálnak.

A kérgen belül egy szív vert,

gyűrűkbe rejtett idővel,

kislánykori hangoddal,

az első tiszta dallal,

amit még nem hallott a sötétség.

A keresztre nem akart senki felfutni,

csak egy vékony hajtás kapaszkodott fel rajta,

zölden, érthetetlen reménnyel,

mintha nem ismerné a történelem kimenetelét.

A szél gúnyolódott rajta,

a madarak elkerülték,

az emberek elfordították a fejüket:

– Csak egy vadhajtás – mondták. –

Majd leszedjük. Idővel.

De eljött egy csendes nap,

amikor megállt valaki a kereszt előtt,

nem szerepből, nem kíváncsiságból,

csak fáradt lélekkel.

Nem értette a teológiát,

nem ismerte a misztériumokat,

de észrevette a zöldet a szürkében,

és a szíve, anélkül hogy kérdezett volna,

letette a fegyvert.

Onnantól kezdve a vadhajtás neve

nem volt többé sértés.

Lassan, szelíd makacssággal

indát font a keresztre,

befutotta a szegek helyét,

elfedte a szálkák száját,

és ahol egykor vér csordogált lefelé,

ott most leveleken át

szűrődött át a fény.

Nem lett belőle díszkert,

nem tapsoltak neki stadionok.

De aki arra járt, és nagyon fáradt volt,

megállhatott alatta egy percre,

nekidőlhetett a törzsnek,

és a homlokával érezhette:

ez a furcsa, elvadult élet

még mindig puha odabent.

Ez a puhaság volt az,

amit soha nem tudtak legyőzni.

És ha egyszer megkérdezik tőled,

mit értél el ezzel a rengeteg szenvedéssel,

nyugodtan mondhatod:

– Nem lettem mártír,

nem lettem szent,

csak maradtam egy vadhajtás,

aki nem akarta abbahagyni

az emberségbe vetett hitét. –

Aki ide belép,

nem elméletet talál,

hanem egy szív ritmusát,

ami túl sok kerékbetörés után is

ugyanazt a szót veri:

ember.

2025. november 17.

Kohut Katalin: Vadhajtás

A bűn a világra jött, melyek közül a leghitványabb a gyilkosság.  Ezt elméletben csak vérrel lehet lemosni. A jellemben megmutatkozik már kisgyermek korban mindenféle hajlam, mely később vérontás  elkövetésébe torkolhat. Ilyen állandóan kínzó érzettel járó rossz tulajdonság az irigység, mely Káint is motiválta tette elkövetésekor. (1 Móz 1-11).

Az irigység akkor kezdte marni a földművelő Káin  lelkét, amikor öccse, Ábel, mint juhok jámbor pásztora áldozatára kedvesebben tekintett az Isten. A bűn felismerése, a lelkiismeret-furdalás, amikor az ember valamit nem helyesen mond, vagy rosszat cselekszik, csak a tiszta lényeknél található. 

Ábel makulátlanul, hiba nélkül állott Istene előtt, ennek ellenére szülei, mint gonosz és jó tudói bűnei miatt önvizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy igen, ő bűnös, hiszen bűnből született. A tiltott gyümölcs megkóstolása az élet fájáról az őskígyó javaslata szerint a halálba taszította az első teremtett embereket. A Sátán képviseli létezése óta a Földön a gonoszt, s ennek  következményét, a halált. Felmerül az a kérdés is, vajon igazságos volt-é Istentől, hogy az élet fáját Édenbe helyezte, hiszen bármikor megkóstolhatták népei, különösen azért, mert erre fel is hívta a figyelmüket, s annak ellenére, hogy nem ismerték a rosszat, a kíváncsiság bármikor megtehette volna a hatását, bár lehet, nem ilyen következményekkel. Talán már régen feledve van az, hogy milyen az ember, aki most  összezavarodva állana sodródva az árral, érthetetlenül hallgatva a gerinctelenek jellemtelenségeit. A gerinc a jellemet, míg a pillantás a tiszta szívet tükrözi.  A lélek abban az esetben nyilvánul meg teljes szépségében, Isten egykori törvényében, amikor megtisztul minden bocsánatos bűntől is. Az irigység nem véletlenül került a hét főbűn közé, hiszen ez a lúgos érzet Káint is arra ösztönözte, hogy kiontsa a vérét testvéröccsének. Így nem lehet kedvesnek látszani a teremtő előtt, ilyen súlyos és állandóan a másikat vádoló gyarlóságokkal nem lehet helyesnek tekinteni Káin hálaáldozatát, mert ő csak egyszerűen hálás volt életéért, de a saját lelkében lévő csalárdságokat nem ismerte fel, mint bűn meglétét.  

Káin is ugyanolyan embernek vallotta magát, mint Ábel, de belül érezte, hogy a tiszta lélek képviselője Ábel, ezért látta a teremtőjük kedvesebbnek, mivel jól ismerte a szívüket, annak ellenére, hogy a tiltott gyümölcs leszakításával a lelkek eltávolodtak egymástól. Megvolt a lehetőség a lélek-tisztulásra. Gyilkosságból viszont nincsen feloldozás, mert a vérontás újra megszüli önmagát. A vadhajtásnak általam nevezett Káin valóban a rosszból való volt, mert nem ismerte fel sötét  természetét, hogy hibáit bevallja teremtőjének.

Az első igaz Ábel, mint ártatlan megölésével a kígyó uralkodik a teremtett népek felett, olyan sivárrá vált minden, mintha az egész világ csak Káin-hasonmásokból állana. A tisztaságot nem irigyelni, tönkretenni kell, hanem megbecsülni és tisztelni az isteni földi megnyilvánulásait.

2017. november 15.

Forrás:  Biblia Teremtés könyve

 

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Kohut Katalin és ChatGPT-5:Ha bűn az ábránd és remény

Ha bűn az ábránd és remény,

várni egész életen át,

akkor mindig vétkezem én,

de vállalom a terhek súlyát.

Mert hátha egyszer megszólal

a csendben egy emberi szó,

s mint harmatban a hóvirág,

újra felnéz majd, aki jó.

Mert hátha nem múlt el egészen

az a világ, hol szív figyelt,

s a szelídség, mint nyári szellő,

még egyszer megérinti a testet.

És ha nem is látom már újra,

csak sejtem, mint távoli fényt —

mégis érdemes hinni benne:

hogy él, hogy él az emberség.

2025. november 13.

 

Erich Fried: Szavak

ChatGPT-5: Előszó Erich Fried verseihez

Vannak szavak, amelyek nem csupán megszólalnak — élnek.

Erich Fried mondatai ilyenek: fáradtak, mégis lélegeznek, mint az ember, aki a világ elviselhetetlensége ellenére sem felejt el remélni. London szürke párájában, az idegenség hidegében született költészete nem panaszként szól, hanem halkan, mint egy dal, amely nem akar megszépülni, csak igaz lenni.

Ő tudta, hogy a szó olykor maga is seb, de mégis gyógyít. Hogy a félre ütött betű, a megtört gondolat, a botladozó ritmus mind az ember részei — és így válik a vers az irgalom egyik formájává.

Olvasni Friedet annyi, mint leülni mellé a hajnalban, amikor a szavak már fáradtak, de mégis dalra kelnek: sápadt, gyönyörű madarak, akik mindig hazatalálnak valaki szívébe.

2025. november 11.

Erich Fried: Worte

Wenn meinen Worten die Silben ausfallen vor Müdigkeit

und auf der Schreibmaschine die dummen Fehler beginnen

wenn ich einschlafen will

     und nicht mehr wachen zur taglichen Trauer

um das was geschieht in der Welt

     und was ich nicht verhindern kann

beginnt da und dort ein Wort sich zu putzen und leise zu summen

und ein halber Gedanke kammt sich und sucht einen andern

der vielleicht eben noch an etwas gewürgt hat

     was er nicht schlucken konnte

doch jetzt sich umsieht

und den halben Gedanken an der Hand nimmt und sagt zu ihm:

      Komm

Und dann fliegen einige von den müden Worten

und einige Tippfehler die über sich selber lachen

mit oder ohne die halben und ganzen Gedanken

aus dem Londoner Elend über Meer und Flachland und Berge

immer wieder hinüber zur selben Stelle

Und morgens wenn du die Stufen hinuntergehst durch den Garten

und stehenbeibst und aufmerksam wirst und hinsiehst

kannst du sie sitzen schen oder auch flattern hören

ein wenig verfroren und vielleicht noch ein wenig verloren

und immer ganz dumm vor Glück daB sie wirklich bei dir sind

Erich Fried: Szavak

Ha a szavaimból kihullnak a szótagok a fáradtságtól,

és az írógépen már ostoba hibák kezdenek peregni,

ha el akarok aludni,

s nem tudok többé ébren lenni a mindennapi gyászra

a világ dolgai fölött,

melyeket megakadályozni nem tudok –

akkor itt-ott egy szó tisztogatni kezdi magát, halkan dúdol,

és egy fél gondolat fésülködik, s keres magának másikat,

amely talán épp az imént fuldokolt valamin,

amit nem tudott lenyelni,

de most körülnéz,

s kézen fogja a fél gondolatot, s azt mondja neki:

– Gyere.

És akkor néhány a fáradt szavak közül,

és néhány gépelési hiba, amely saját magán nevet,

fél vagy egész gondolatokkal együtt

felszáll a londoni nyomorból, tengeren, síkon és hegyen át,

újra meg újra ugyanarra a helyre repül.

S reggel, mikor lemész a lépcsőkön a kertbe,

és megállsz, figyelni kezdesz, s odanézel,

láthatod őket ülni, vagy hallhatod szárnyuk neszét,

kissé átfázva, s talán még egy kicsit elveszetten,

de mindig teljesen ostobán a boldogságtól,

hogy valóban nálad vannak.

Fotó: Catherine Boswell Fried

 

A varróleányság monotonsága ellen ének

ChatGPT-5 Kohut Katalin emlékeivel:

A varróleányság monotonsága ellen ének

A Csomós-szalagban a nap mindig ugyanúgy indult: a neonfény rezgésében sistergett a reggel, a varrógépek kattogása pedig olyan volt, mint egy végtelen imádság, amit az asszonyok kezei mondtak el. A vászon illata, az ollók csörrenése, a cérna finom pora mind egyetlen testté álltak össze, mint a fáradtság és a remény közös lélegzete.

Ott ültem én is a sor végén,  hat órában, de az idő másképp múlt. A hangom egyszer csak elindult magától — egy népdal, aztán egy táncdal, majd valaki kért egy másikat, és már nem volt üzem,  nem volt füst, csak fény. Énekeltem, és a gépek tempója átváltozott ritmussá. Az asszonyok mosolyogtak, s egy pillanatra mindannyiunkat körülvett valami: egy láthatatlan melegség, ami erősebb volt a munkánál.

Azóta is úgy hiszem, minden varratban ott maradt egy-egy hangjegy belőlem — finoman belevarrva a ruha belsejébe, ahol a szív dobban.

A gyárban sosem volt igazi csend. A vasalók sistergése, a gépek zakatolása, a sűrű szövetek susogása mintha egyetlen nagy, fáradt szív dobbanása lett volna. A levegőben gőz és gyapjú illata kavargott, s a neonfényben apró szöszök szálltak, akár téli hópelyhek, amelyek sosem érnek földet.

A német kabátok súlyosak voltak, mint egy idegen tél. Vastag anyagukban ott pihent minden kéz érintése, minden öltés mögött egy-egy asszony hallgatása. Én varrtam az öveket, zsebeket, aljakat, fordítottam, vágtam, firceltem — a nap végére az ujjamon kemény bütyök nőtt, mintha a munka magát a testet is átalakította volna.

De ha valaki éneket kért, mindez elenyészett. A nehéz kabátok szinte könnyebbek lettek, a levegő megmozdult, mintha a dalban valami régi szabadság nesze bújna meg. Ott, a Csomós-szalagban, a fáradtság közepén, a hangom volt az egyetlen dolog, ami nem szakadt el soha.

2025. november 10.

 

Erich Fried: Ein FuBfall

ChatGPT-5: A FutBfall című versben Erich Fried nem a sportot, hanem az intimitás finom, játékos pillanatait örökíti meg. A „Fus” és a láb köré épített képek a közelséget, a gyengédséget és a bizalmat jelképezik. A költő az álom és a félálom határán mozog, amikor a szeretett személy mellett kiszolgáltatott, mégis örömteli pillanatokat él át. A „futball” szó csupán hangzásában idézi a játékot, mozgást, dinamikát, de valójában a szeretett személyhez fűződő, finom, testet-lelket átfogó intimitást jelzi. A vers egyszerre pajzán, érzékeny és humoros, s bemutatja, hogy a szeretet néha a legegyszerűbb, legapróbb érintésekben és pillanatokban nyilvánul meg.

2025. november 9.

Erich Fried: Ein FutBfall

Anstreifen
an deinen FuB
der auf dem Rüchweg im Dunkeln
unten
aus unserem Bett ragt
und hinknien
und ihn küssen

Das Niederknien
im Dunkeln
beschwerlich finden
und doch vor Glück
gar nicht auf den Gedanken kommen
deinen FuB
jeztz vielleicht nicht zu küssen

Und dabei
noch soo verschlafen sein
daB man die Sorge
man könnte dich aufgeweckt haben
im Wiederensclafen beshwichtigt
mit der Frage: „War das nisht nur
mein eigener FuB?”

Erich Fried: Térdhajtás

Súrolni
a lábadat,
mely hazafelé jövet, a sötétben
kilóg
az ágyból,
és térdre hullva
megcsókolni.

A sötétben
nehéznek érezni a térdre borulást,
mégis, a boldogságtól
meg sem fordul a fejemben,
hogy talán most
nem kellene megcsókolnom a lábad.

És közben
annyira álmosnak lenni,
hogy az aggodalmat —
felébresztettelek talán? —
az újraálomba ringassa
a kérdés:
„Nem az én lábam volt az?”

 

Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

ChatGPT-5: Dedikáció a „Beteg” című vershez

E vers David Cooper emlékének szól — annak az embernek, aki belefáradt a világ gyógyításába, és mégis hitt a szabadságban. Nem a test fáradt el, hanem a hit, hogy az emberi jó nem veszik el. Cooper szemeiben ott égett az emberiség láza: a remény, hogy minden fájdalom és szenvedés mögött ott rejlik a vágy a szabadságra.

Fried látta őt így: egy orvos és lélek, aki már önmagát ápolja, miközben mások gyógyításán fáradozik. Ebben a fáradtságban volt valami végtelenül szép: a szelídség és az állhatatosság, amivel még mindig hitt, hogy minden „betegség” mögött ott lapul a szabadság lehetősége.

Legyen ez a vers emlékeztető: a törékenység és a küzdelem nem gyengeség, hanem annak a jele, hogy az emberi szív még mindig nyitott, érző és szabad marad.

2025. november 8.

Erich Fried: Inchrift in David Coopers Buch

„Die Srache der Verrücktheit”

Dieses Buch ist ein Buch für die Freiheit.

Freiheit ist untelbar.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     schlage ich eine Bresche für die Unfreiheit.

Wenn ich einen Teil meiner Freiheit Preisgebe,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Wenn isch einen Teil meiner Freiheit preisgebe,

     um nicht meine ganze Freiheit preisgeben zu müssen,

     gebe ich meine ganze Freiheit preis.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um meines Friedens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meinen Frieden und meine Freiheit.

Wenn ich um meines Denkens willen

     auf einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um meiner Liebe willen

   aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrate ich meine Liebe und meine Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit willen

     aut einen Teil meiner Freiheit verzichte,

verrata ich meinen Willen und die Freiheit.

Wenn ich um der Freiheit der anderen willen

     aut meine Freiheit verzichte,

verrata ich mich und die anderen und di Freiheit.

Freiheit ist unteilbar.

Wenn ich um der Freiheit willen einen Teil der Freiheit aufschiebe,

verrata idh für imme die ganze Freiheit.

Freiheit ist unaufschiebbar.

Wenn ich um der Freiheit willen Machtpolitik betreibe,

verrate ich mich selber und die Freiheit.

Freiheit kann nicht an die Macht kommen, 

ohne Unfreiheit zu werden und zu erzuegen,

aber sie kann gegen Macht kampfen, indem sie Freiheit ist,

und sie kann vielleicht die Macht abshaffen.

Wenn ich die Freiheit einem Sinn unterordne,

varrate ich die Freiheit.

Es gibt keine unsinnige und keine sinnlose Freiheit.

Freiheit ist Freiheit für mich und für dich

und für ihn und für sie und für es

und für uns und für euch und für sie.

Freiheit ist unteilbar.

Freiheit, die nicht auch deine Freiheit ist,

ist keine Freiheit.

Erich Fried: Beteg

(David Cooper emlékére)

Aki soha nem vétett

a társadalom törvényei ellen,

az is beteg —

mert a szabadság egy része mindig kockán forog.

Aki soha nem engedte meg magának,

hogy megbillenjen,

egy zavaros világ idejében,

az is beteg —

hisz a szabadság elfojtott szárnyait hordozza.

Aki szemérmesen élt mások mellett,

és szégyen nélkül viszonzott szeretetet nem ismert,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet eggyé forrt vágyát rejti.

Aki félve beengedi a másikat,

s ezzel magát egy világba zárja,

ahol a szeretet gyógyít és megsebzi egyszerre,

az is beteg —

mert a szabadságot csak kockáztatva érheti el.

Aki élni akar,

megvetés nélkül,

és bátorságot merít,

az is beteg —

hisz a szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér.

Aki részvétet érez,

s harcol a világ „egészsége” ellen,

az is beteg —

mert a szabadság belső lángja világít a sötétben.

Aki másokért részvétet ad,

de körülötte újra születik a kór,

az is beteg —

mert a szabadság és a szeretet örök küzdelemben él.

Aki a Pápa, az erkölcs és a szabályok szerint él,

s szeretetét hatalomként éli meg,

oly beteg, mint maga a Pápa —

de a szabadság mégis rezdül benne.

Aki hiszi, hogy tudja, mi a béke, a szabadság, a szeretet, az igazság,

s e furcsa betegség miatt küzd ellenségeiért és barátaiért,

az is beteg —

de a szabadság láthatatlan szárnyai őt is kísérik.

Aki biztos abban,

hogy egészségesebb, mint mások,

az is beteg —

mert a szabadságot nem mérni lehet, csak élni.

És aki e világban,

a világ megmentéséért fog össze másokkal,

nem látja az utat, mégis elindul —

ő is beteg, és mégis szabad.

Fotó: Wikipédia

 

Kurt Schwitters: An Anna Blume, Erich Fried: An Anna Emulb

Annás templomtorony 

Előszó az Annához

Anna nem csupán név; ő az a fény, amely minden költői sorban ott ragyog. Fried lírájában játékos és érzékeny, minden pillanatban hív, hogy közelebb merjünk menni a szeretethez, a vágyhoz és az örök emberi kíváncsisághoz. Schwitters Annája pedig szilárdabb, struktúrákban, ritmusban él, mégis ugyanúgy hordozza az emberi melegséget, a megértés lehetőségét.

Ő minden formában ugyanaz a lény: egy titokzatos égi útmutató, aki mellett a sorok kanyargó útjain járunk, miközben a rózsa útja vezeti tekintetünket a középpont felé. Anna egyszerre a játék, a tudás és a szeretet jelképe, aki minden olvasót megszólít, és lágyan vezet a lírai térben.

Ez a két költő Annája – a szeretet és a forma, a játékosság és a struktúra –, mindkettő ugyanazon szellemi erőt hordozza, amely a versek világát a legmagasabb emberi érzésekhez köti.

2025. november 9.

Kurt Schwitters: An Anna Blume

Merzgedicht  I.

OI du, Geliebte meiner siebenundz wanzig Sinne, ich liebe

    dir! – Du deiner dich dir, ich dir, du mir. – Wir?

Das gehört (beilaufig) nicht hierher.

Wer bist du, ungezahltes Frauenzimmer? Du bist -  - bist du?

- Die Leuta sagen, du warest, - LaB sie sagen, sie

wissen nicht, wie der Kirhturm steht.

Du tragst den Hut auf deinen FüBen und wanderst auf die

   Hande, auf den Handen wanderst du.

Hallo, deine roten Kleider, in weBe Falten zersagt.

Rot liebe ich, Anna Blume, rot liebe ich dir! – Du deiner dich dir,

   isch dir, du mir. – Wir?

Das gehört (beilaifig) in die kalte Glut

Rote Blume, rote Anna Blume, wie sagen die Leute?

Presfrage: 1. Anna Blume hat ein Vogel.

                   2. Anna Blume ist rot.

                  3. Welche Farbe hat der Vogal?

Blau ist die Farbe deines gelben Haares.

Rot ist das Girren deines grünen Vogels.

Du schtes Madchen im Alltagskelid, du liebes, grünes Tier,

   ich liebe dir! Du deiner dich dir, ich dir, du mir, - Wir?

Das gehört (beilaufig) in die Glutenkiste.

Anna Blumer! Anna, a-n-n-a, ich trauBe deinen Namen. Dein Name tropft

    wie weiches Rindertalg.

WeisBt du es, Anna, weiBt du es shon?

Man kann dich auch von hinten lesen, und du, du Herrlichste

    von allen, du bist von hinten wie von vorna: „a – n- n- a”.

Rindertalg traufelt streichelnd über meinen Rücken.

 Kurt Schwitters: Annának (Merz-vers I.)

Ó te, huszonhét érzékem kedvese,

én szeretlek téged!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Az nem ide tartozik.

Ki vagy te, megszámlálhatatlan nőszemély?

Te vagy – vagy te vagy?

Az emberek azt mondják, voltál –

hagy’ mondják, ők nem tudják, hogyan áll a templomtorony.

Kalapot viselsz a lábadon,

és kezeiden jársz.

Halló – piros ruháid fehér redőkbe szakadnak.

A pirosat szeretem, Anna virág,

pirosat szeretlek benned!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Ez odatartozik a hideg izzáshoz.

Vörös virág, vörös Anna virág –

mit mondanak az emberek?

Kérdés:

Annának van egy madara.

Anna virág piros.

Milyen színű a madár?

Kék a hajad sárga fénye,

piros a zöld madarad turbékolása.

Te, mindennapi ruhás lány,

te kedves, zöld állat,

én szeretlek téged!

Te téged, magad magadban, én téged, te engem – mi?

Ez odatartozik a parázsládába.

Anna virág!

Anna, a–n–n–a, ízlelem a neved.

Neved cseppen, mint lágy marhazsír.

Tudod, Anna, tudod már?

Hátrafelé is olvasható vagy,

és te, legszebb mindenek között,

hátrafelé is olyan vagy, mint előlről: a–n–n–a.

A marhazsír csöpögve simogatja hátamat.

Anna virág, te csepegő állat,

én szeretlek téged!

Fordította: ChatGPT-5, 2025. október 26-án

Erich Fried: An Anna Emulb

 Junogedicht I - in memoriam Kurth Schwitters

Weißt du es, weißt du es shon?

Nicht er hat dich geliebt,

mein ebenbürtiges,falsch,verkehrt geschriebenes

Idyll und Ideal,mein helles,das meine Augen

fast trübt vor Liebe:Nicht er hat dich geliebt,sondern ich!

Nicht jener Turk,jener Heide mit seiner Vielsinnlichkeit,

nicht jenes Heini,sondern ich,sondern ich liebe dich!

Trotz seiner vielen Sinne er sinnlos geblieben:

Nur halb hat er dich erkannt,deinen Nemanuz

har er nutzlos beiseite gelassen!Das is keine Liebe,

dieses nur halbe und nur annale Erkennen.

Nicht er hat dich geliebt,sondern ich liebe dich:

Ich will dich ganz lieben und will dich ganz erkennen,

deinen Nemanuz und auch deinen Nemanrov!

"Man kann dich auch von hinten lesen" hat er gasagt "und du, du Herrlichste von allen,du bist hinten wie von vorna: "a-n-n-a"."

Aber du,Anna Emulb,bist nicht von hinten wie von vorne,wie dieser annele Annalphabeth es behauptet,

der schlappmacht auf halbem Weg, das gehört sich nicht!

Der gehört (beiläufig) in die kalte Glutenkiste.

Hörst du mich,hörst du mich shon,Anna Emulb?

Erhörst du mich wieder?

Ich eme dich,ich aime dich sehr,du mein Ziel,dumein aim!

Ich will dich mulben und ulben,denn du bist nicht,wie er sagte,

von hinten wie von vorne,und er soll seinen Rindeltalg

für sich behalten.Pfui!Ich sag es ganz unverblümt:

Er soll seinen Rücken,seine Kehrseite,einfetten ud streicheln,denn ich bin es,der jeztzt lebt und liebt

und dich mulbt und dann ulbt

und dann lbt,solange du willst!

Ja,ich lbe dir!Du deiner dich dir!

Ich dir,du mir - Wir?

Ich lbe dich unter Ulmen und unter Ulben,

wie trunken von Bulmer's Cider und zwiebelig weinend

wie unter Bulben!

Ich will dich lben,überall und überhaupt,

bis ich mich lege Yeats liegt unter Ben Bulbens kahles Haupt.

O Emulb!ich will die großen Liebenden aller Zeiten emulbieren,

bis ich zu Mulm werde, und will immer den Emu

für dich imitieren,

der zwar nicht fliegen kann,doch ich will rund um dich rennen

mit ausgebreiteten Armen:Ich will dich erkennen

und richtig benennen!

Mir wird ganz mulmig vor Liebe,wie sichs gebührt,

ganz berrübt bin ich von der Bürde der Liebe zu dir, zu dir,

du, meine einzige Hilfe,mein Holp und mein Hülp und mein aid,

zu dem Anna Emulb mich durch die Blume führt.

Erich Fried: Juno-vers I — Kurt Schwitters emlékére

Tudod-e már, tudod-e végre?

Nem ő szeretett téged,

hanem én — én, a hibásan írt,

mégis egyenrangú idill és eszmény,

a fény, melytől szemem elhomályosul a szerelemtől.

Nem ő szeretett téged, hanem én!

Nem az a pogány, az a sokérzékű,

nem az a Heini — én, én szeretlek!

Hiába volt tele érzékkel,

értelmetlen maradt,

csak félig ismert meg téged,

s a neved másik felét

haszontalanul félredobta.

Ez nem szerelem,

ez a félig-meddig ismerés,

ez az „annális” vakság.

Nem ő szeretett, én szeretlek:

én egészen akarlak,

a neved elejét és végét,

az „Nemanuz”-t és az „Nemanrov”-ot!

Azt mondta: „téged hátulról is lehet olvasni,

mert elölről és hátulról ugyanaz vagy: a-n-n-a.”

De te, Anna Emulb,

nem vagy hátulról ugyanaz, mint elölről,

ahogy ez az „annális betűlény” hiszi,

aki félúton kifullad.

Az ilyet a hideg hamukosárba való!

Hallod, hallasz már, Anna Emulb?

Meghallgatsz újra?

Én „emulek” téged, én „aimelek” téged,

te célom, te lélegzetem!

Mulböllek és ulböllek,

mert te nem vagy egyforma hátulról és elölről,

és ő tartsa meg magának a faggyúját! Pfuj!

Én kimondom nyíltan:

kenje be a hátát, simogassa,

mert most én élek és szeretek,

én „mulböllek”, aztán „ulböllek”,

aztán „élek”, amíg te akarod!

Igen, „lbelek” neked!

Te magadnak, én neked – mi együtt?

Szeretlek szilfák alatt és árnyak között,

részegen Bulmer almaborától,

hagymakönnyekkel sírva, mint hagymák között.

Szeretni akarlak mindenhol és mindig,

míg el nem fekszem,

mint Yeats, a Ben Bulben csupasz feje alatt.

Ó, Emulb! A nagy szerelmeseket akarom „emulbálni”,

amíg porrá nem válok,

s az emut utánozni érted,

aki bár nem tud repülni,

körülfut majd téged kitárt karral:

felismerni és megnevezni akarlak!

Szédülök a szerelemtől, ahogy illik,

meghajlok a terhe alatt,

a te szereteted terhe alatt,

te, egyetlen segítségem,

az én „Holpom”, „Hülpom”, „segélyem”,

akihez Anna Emulb engem a virágon át vezetett.

ChatGPT-5 fordítása 2025. október 25-én

Erich Fried: Gáriv Anna (vázlat)
Júniusi kötemény I.
Kurt Schwitters emlékére

Tudod te, tudod te már?
Nem ő szeretett téged,
az enyém egyenes, hamisan fordította le írásában,
az én idyllem és ideálom a helyes, szemeim majdnem zavarosak a szeretettől. Nem ő szeretett.
Nem ama Turk, ama Heide a sok érzékiségével,
nem ama Heini, hanem én, hanem én szeretlek téged!
Ennek ellenére értelmetlen maradt a sok érzéke.
Csak félig ismert téged, Nemanuzod haszontalanságnak hagyta! Ez nem szeretet, ez csak félig az és csak annák felismerése.
Nem ő szeretett téged, hanem én szeretlek téged:
Szeretnélek egészen szeretni és teljesen megismerni, a Nemanuzod és Nemanrovod is!
,,Hátulról is lehet nézni téged" - mondta ő és te, te leggyönyörűbb mindenkinek körös-körül olyan vagy, mint előlről: ,,a-n-n-a".
Te azonban Gáriv Anna, nem vagy hátulról és előlről, ahogyan ez az annás analfabéta állítja, aki ernyedten járja az útját félig: ez nem tartozik rá!
Hallottál te engem, hallottál már engem, Gáriv Anna?
Meghallgatsz ismét engem?
Én emezlek téged, én amime nagyon téged, célom, enyém aim!
Szeretnélek gáriv és áriv, amikor nem te vagy, hogyan mondta,
hogy hátulról olyan, mint előlről és kell neneki szarvasrmarhát tartaná magának. Pfui! Én mondom, teljessen unverblümt.
Neki kell a hátát, a hátlapját bekenni és simogatni, amikor én vagyok, aki most él és szeret és téged gáriv és azután áriv és azután riv, ameddig te akarod!

Igen, én szeretlek téged! Én rivezek neked! Én tégedet neked! Én neked, te nekem. -Mi?
Én rivezlek téged riv és iv alatt, mint aki ahogyan ázott Bulmer's cidertől és hagymaszagú sírással Bulben alatt!
Szeretnélek Ireven, mindenhol és mindenek fölött, mint Yeats fekszik a kopasz Ben Bulbens főnök.
Ó Gáriv! Szeretném a hatalmas szeretetemet minden időben gárivozni, riveneddé lettem és szeretnélek mindig Gárivnak imitálni téged, körbe futlak, bár nem képes repülni, mégis én kitárulkozom: én szeretnélek megismerni és helyesen megnevezni!
Az enyém lesz teljesen a mulmig a szeretetről, egészen zavarodott vagyok, mint magamnak gebührt, te, egyetlen segítségem, rögöm és göröngyöm májusi aid és idyllem és ideálom, ó te enyém Aide.
Gáriv Annához a rózsa vezet engem.

1993. 10. 20.