69. Winthrop Mackworth Praed: Childhood and His Visitors
Once on a time, when sunny May
Was kissing up the April showers,
I saw fair Childhood hard at play
Upon a bank of blushing flowers:
Happy – he knew not whence or how, -
And smiling, - who could choose but love him?
For not more glad than Childhood’s brow,
Was the blue heaven that bream’d above him.
Old Time, in most appaling wrath,
That valley’s green repose invaded;
The brooks grew dry upon his path,
The birds were mute, the lilies faded.
But Time so swiftly wing’d his flight,
In haste a Grecian tomb to batter,
That Childhood watch’d his paper kite,
And knew just nothing of the matter.
With curling lip and glancing eye
Guilt gazed upon the scene a minute;
But Childhood’s glance of purity
Had such a holy spell within it,
That the dark demon tot he air
Spread forth again his baffled pinion,
And híd his envy and despair,
Self-tortured, in his own dominion.
Then stepp’d a gloomy phantom up,
Pale, cypress-crown’d, Night’s awful daughter,
And proffer’d him a fearful cup
Full tot he brim ofo bitter water:
Poor Childhood bade her tell her name;
And when the beldame mutter’d – ’Sorrow,’
He said, - ’Don’t interrupt my game;
I’ll taste it, if I must, to-morrow.’
The Muse of Pindus thither came,
And woo’d him with the softest nunbers
That ever scatter’d wealth and fame
Upon a youthful poet’s slumbers;
Though sweet the music of the lay,
To Childhood it was all a riddle,
And ’Oh,’ ha cired, ’do send away
That noisy woman with the fiddle!’
Then Wisdom stole his bat and ball,
And taught him, with most sage endeavour,
Why bubbles rise and acorns fall,
And why no toy may last for ever.
She talk’d of all the wondrous laws
Which Nature’s open book discloses,
And Childhood, eres he made a pause,
Was fast asleep among the roses.
Sleep on, sleep on! Mandhood’s dreams
Are allof earthly pain or pleasure,
Of Glory’s toils, Ambition’s schemes,
Of cherish’d love, or hoarded treasure:
But tot he couch where Childhood lies
A more delicious trance is given,
Lit up by rays from seraph eyes,
And glimpses of remember’d Heaven!
69. Winthrop Mackworth Praed: A Gyermekkor és látogatói
Volt egyszer, hogy a napfényes Május
Április záporát csókkal itta fel,
Láttam a szép Gyermekkort, amint
Virágos parton vígan játszadozik el.
Boldog volt – nem tudta, miért vagy hogyan, –
S oly mosolygós, hogy mindenki szerette;
Nem volt derűsebb a Gyermek homloka,
Mint a kék ég, mely fénylett felette.
Az Öreg Idő rettentő haraggal
Rontott e völgy zöld nyugalmára;
Kiszáradt a patak a lába nyomán,
Néma lett a madár, lehullt a liliom álma.
De az Idő oly sebes szárnyon repült,
Hogy egy görög sírt ledöntsön hamar,
Hogy a Gyermek csak papírsárkányát nézte,
S nem is tudta, mit akar e zűrzavar.
Görbe ajakkal s villanó szemmel
A Bűn nézte a jelenetet egy percig;
De a Gyermekkor tiszta tekintete
Szent varázst hordozott, mely szívig hatolt;
S a sötét démon a levegőbe
Kitárta újra tanácstalan szárnyát,
S elrejtette irigységét és kétségbeesését,
Saját birodalmába vonva kínzó árnyát.
Aztán egy sötét kísértet lépett elő,
Sápadt, cipruskoszorús, az Éj zord lánya,
S egy félelmetes kupát nyújtott felé,
Mely keserű vízzel volt teli, színültig szánva.
A szegény Gyermek kérte, mondja meg nevét;
S mikor a banya mormolta: „Bánat”,
Ő így szólt: „Ne zavard a játékomat;
Megízlelem, ha muszáj, de csak holnap!”
A Pindusz Múzsája is odalépett,
S lágy dalokkal kísértette őt,
Melyek hírnevet és kincset szórtak
Az ifjú költő álmai előtt.
Bár édes volt az ének zenéje,
A Gyermeknek ez mind csak rejtély volt,
S felkiáltott: „Ó, küldjék már el
Azt a zajos asszonyt a hegedűvel!”
Aztán a Bölcsesség ellopta ütőjét s labdáját,
S bölcs igyekezettel tanítani kezdte:
Miért száll a buborék, s hull le a makk,
S miért nem tart a játék örökké, fejtette.
Beszélt a Természet nyitott könyvének
Minden csodás és titkos törvényéről,
S a Gyermek, még mielőtt válaszolhatott volna,
Mélyen elbódult a rózsák kelyhétől.
Aludj csak, aludj! A Férfikor álmai
Mind földi kínok vagy örömök csupán,
Dicső fáradozás, nagyravágyó tervek,
Szeretett lény, vagy kincs a nap után.
De a fekhelyre, hol a Gyermekkor pihen,
Édesebb révület adatik meg ott fent,
Szeráfok szemének sugara világítja,
S felvillan benne az elfeledett Menny!
Megjegyzések a vershez:
Pindus Múzsája: A görög mitológiában a Pindusz-hegység a Múzsák egyik lakhelye. Itt a költészetet jelképezi.
A nő a hegedűvel: Nagyon kedves kép, ahogy a gyerek "zajos asszonynak" látja a magasztos Múzsát, mert csak játszani akar.
Bölcsesség (Wisdom): Ő az, aki elrontja a játékot a fizika törvényeivel (miért esik le a makk), de a gyerek inkább elalszik, semmint hogy hallgassa a száraz leckéket.
2026. február 24.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
