41.Tom Hood: Férfi és gyermek (fordítás)

41. Tom Hood: Man and Boy

Oh, when I was a tiny boy,

My nights and days were full of joy,

   My mates were blithe and kind! –

No wonder that I sommetimes sigh,

And dash the tear-drop from my eye,

   To cast a look behind!

A hoop was an eternal round

Of pleasure. In those days I found

   A top a joyous thing: -

But now those past delights I drop,

My head, alas! is all my top,

   And careful thoughts the string!

My joys are wingless all and dead;

My dumps are made of more than lead;

   My flights soon find a fall;

My fears prevail, my fancies droop,

Joy never cometh with a hoop,

   And seldom with a call!

My football’s laid upon the shelf;

I am a shuttlecock myself

   The world knocks to and fro; -

My archery is all unlearn’d,

And grief against myself has turn’d

   My arrows and my bow!

No skies so blue or so serene

As then; no leaves look half so green

   As clothed the playground tree!

All things I loved are alter’d so,

Nor does it ease my heart to know

   That change resides in me!

41.Tom Hood: Férfi és gyermek

Ó, mikor még apró fiú voltam, 

Éjem s nappalom örömben töltöttem, 

   Társaim vidámak s kedvesek voltak! – 

Nem csoda, ha néha felsóhajtok, 

S szememből a könnycseppet elmorzsolom, 

   Ha egy pillantást vetek a múltba!

Az abroncs-karika örök körforgás volt, 

Tiszta élvezet. Akkortájt úgy leltem: 

   A pörgettyű boldogító dolog: – 

De most e múltbéli gyönyöröket elhagyom,

 Fejem, jaj, már az egyetlen pörgettyűm, 

   S az aggó gondok fonják rajta a zsinórt!

Örömeim szárnyaszegettek és holtak; 

Bánatom súlyosabb az ólomnál; 

   Szárnyalásom hamar bukásba fordul; 

Félelmem győz, képzeletem lankad, 

Öröm nem érkezik többé guruló karikán, 

   S hívó szóra is csak ritkán!

Focilabdám a polcra került; 

Magam lettem a tollaslabda, 

   Kit a világ ide-oda ütöget; –

 Íjászatomat rég elfeledtem,

 S a bánat ellenem fordította 

   Nyilaimat és az íjamat!

Nincs oly kék és oly derűs égbolt, 

Mint akkor; a levelek sem oly zöldek, 

   Mint amik a játszótér fáját öltöztették! 

Minden, mit szerettem, úgy megváltozott, 

S nem könnyíti meg a szívemet a tudat,

    Hogy a változás bennem lakozik!

2026. február 8.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos (fordítás)

 

40. Thomas Hood: A Parental Ode to My Son, Aged Three Years and Five Months

           Thou happy, happy elt!

(But stop, - frist let me kiss away that tear) –

          Thou tiny image of myself!

(My love, he’s poking peas into his ear!)

           Thou merry, laughing sprite!

            With spirits feather-light,

Untouched by sorrow and unsoiled by sin –

(Good heavens! the child is swallowing a pin!)

              Thou little tricksy Puck!

With antic toys so fullily bestuck

Light as the singing bird that wings the air –

(The door! the door! ’ll tumble down the stair!)

              Thou darling of thy sire!

(Why Jane, he’ll set his pinafore a-fire!)

               Thou imp of’ mirth and joy!

In love’s dear chain so strong and bright a link,

Thou idol of thy parents – (Drat the boy!

                 There goes my  ink!)

               Thou cherub but of earth;

Fit playfellow for Fays, by moonlight pale,

               In harmless sport and mirth,

(That dog will bite him if he pulls its tail!)

               Thou human humming-bee, extracting honey

From every blossom in the world thar blows,

               Singing in Youth’s Elysium ever sunny –

(Another tumble! – that’s his precious nose!)

                  Thy father’s pride and hope!

(He’ll break the mirror with that skipping-rope!)

With pure heart newly stamped from Nature’s mint –

(Where did he learn that squint?)

                    Thou young domestic dove!

(He ’ll have that jug off, with another shove!)

                    Dear nursling of the hymeneal nest!

                    (Are those torn clothes his best?)

                    Little epitome of man!

(He ll climb upon the table, that’s his plan!)

Touched with the beauteous tints of dawning life –

                    (He’s got a knife!)

                    Thou enviable being!

No storms no clouds, in thy blue sky foreseeing,

                   Play on, play on,

                   My elfin John!

Toss the light ball – bestride the stick –

(I knew so many cakes would make him sick!)

With fancies buoyant as the thistledown,

Prompting the face grotesque, and antic brisk,

                   With many a lamb-like first,

(He ’s got the scissors, snipping at your gown!)

                    Thou pretty opening rose!

(Go to your mother, child, and wipe your nose!)

Balmy, and breathing music like the South,

(He really brings my heart into my mouth!)

Fresh as the morn, and brilliant as its star, -

(I wish that window had an iron bar!)

Bold as the hawk, yet gentle as the dove –

                    (I’ll tell you what, my love,

I cannot write, unless he’s sent above!)

40. Thomas Hood: Szülői óda fiamhoz, Aki három éves és öt hónapos

                         Te boldog, boldog manó! 

De várj, – előbb hadd pusziljam le azt a könnycseppet) – 

                         Te apró mása önmagamnak! 

(Szerelmem, borsót dugdos a fülébe!) 

                         Te vidám, nevető tündér! 

                         Tollkönnyű lélekkel, 

Bánat érintetlenül, bűn mocskolta nélkül – 

(Jó ég! A gyerek lenyel egy gombostűt!)

                         Te kis ravasz Puck! 

Antik játékokkal oly ügyesen telepakolva, 

Könnyű, mint az éneklő madár, mely a levegőben szárnyal – 

(Az ajtó! Az ajtó! Le fog  esni a lépcsőn!) 

                         Te apád kedvence! 

(Miért, Jane, felgyújtja a kötényét!) 

                         Te vidámság és öröm koboldja! 

A szerelem drága láncának oly erős és fényes láncszeme, 

Szüleid bálványa – (A csudába ezzel a fiúval 

                            Ott megy a láncszemem!)

                            Te kerub, csakis földi; 

Tökéletes játszótárs tündéreknek, holdfényben sápadtan, 

                            Ártatlan játékban és vidámságban, 

(Az a kutya megharapja, ha meghúzza a farkát!) 

                            Te emberi kolibri, mézet szivogatva

 Minden virágból, mi a világon nyílik, 

                            Énekelve az Ifjúság Elysiumában, mely mindig napfényes – 

(Még egy esés! – ez az ő drága orra!)

                             Apád büszkesége és reménye!

 (Összetöri a tükröt azzal az ugrókötéllel!) 

Tiszta szívvel, újonnan verve a Természet pénzverdéjéből –

 (Hol tanulta azt a kancsalítást?)

                                Te fiatal házi galamb! 

(Leüti azt a kancsót, még egy lökésre!) 

                                 Drága neveltje a nászi fészeknek! 

                                (Azok a szakadt ruhák a legjobbak?)

                                 Az ember kis kivonata! 

(Felmászik az asztalra, ez a terve!) 

Az ébredező élet gyönyörű árnyalataival érintve –

                                (Kés van nála!)

                               Te irigylésre méltó lény! 

Se vihart, se felhőket kék égboltodon nem látsz előre, 

                              Játssz tovább, játssz tovább, 

                              Én manó Johnom! 

Dobd a könnyű labdát – ülj fel a botra – 

(Tudtam, hogy ennyi süti megbetegíti!) 

A bogáncspihek könnyed fantáziájával, 

Gyalogos arccal és fürge bohóckodással, 

                               Sok bárányszerű ugrándozással,

 (Nála van az olló, vagdossa a ruhádat!)

                                Te csinos, nyíló rózsa! 

(Menj az anyukádhoz, gyermekem, és töröld meg az orrod!) 

Balzsamos, és zenét lehel, mint a Dél,

 (Valóban, a szívem a torkomba ugrik!)

 Friss, mint a reggel, és ragyogó, mint a csillaga, – 

Bárcsak lenne azon az ablakon egy vasrúd!) 

Bátor, mint a héja, mégis szelíd, mint a galamb – 

                                (Mondok neked valamit, kedvesem, 

Nem tudok írni, hacsak fel nem viszik (az emeletre)!)

2026. február 7.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

                 

39.Thomas Hood: Emlékszem, emlékszem (fordítás)

 39. Thomas Hood: I Remember, I remember

I remember, I remember

The house where I was born,

The little window where the sun

Came peeping in at morn;

He never came a wink too soon,

Nor brought too long a day,

But now, I often wish the night

Had borne my breath away!

I remember, I remember

The roses, red and white,

The violets, and the lily-cups,

Those flowers made of light!

The lilac where the robin built,

And where my brother set

The laburnum on his birthday –

The tree is living yet!

I remember, I remember

Where I used to swing,

And thought the air must rush as fresh

To swallows on the wing;

My spirit flew in feathers then,

That is so heavy now,

And summer pools could hardly coll

The fever on my brow!

I remember, I remember

The fir trees dark and high;

I used to think their slender tops

Were close against the sky;

It was a childish ignorance,

But now ’tis little joy

To know I’m farther off from Hav’n

Than when I was a boy.

39. Thomas Hood: Emlékszem, emlékszem

Emlékszem, emlékszem, 

A házra, ahol születtem, 

A kis ablakra, ahol a nap

 Bekandikált reggelente; 

Sosem jött egy pillanattal sem korábban,

 S nem hozott túl hosszú napot, 

De most gyakran kívánom, bárcsak az éjszaka 

Elvitte volna a lélegzetem!

Emlékszem, emlékszem, 

A rózsákra, vörösre és fehérre, 

Az ibolyákra és a liliomkelyhekre, 

Azokra a fényből szőtt virágokra! 

Az orgonára, ahová a vörösbegy fészkelt,

 És ahol a bátyám elültette

 Az aranyesőt a születésnapján –

 A fa még mindig él!

Emlékszem, emlékszem, 

Ahol hintázni szoktam, 

S azt hittem, a levegő oly frissen zúg, 

Mint a szárnyaló fecskék; 

A lelkem akkor tollakon repült, 

Mely most oly nehéz,

 S a nyári tavak alig tudták hűteni 

A lázat a homlokomon!

Emlékszem, emlékszem, 

A sötét és magas fenyőkre;

 Azt hittem, karcsú csúcsuk

 Már az eget súrolja; 

Gyermeki tudatlanság volt,

 De most kevés benne a vigasz,

Hogy a Menny tőlem messzebb van, ez az igaz, 

Mint mikor még gyermek voltam.

2026. február 7.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

38. James Hogg: Egy fiú dala (fordítás)

38. James Hogg: A Boy’ Song

Where the pools are bright and deep,

Where the grey trout lies as leep,

Up the rover amd pver tje éea.

That’s the way for Billy and me.

Where the mowers mow the cleanest,

Where the hawthorn blooms the sweetest,

Where the nestlings chirp and flee,

That’s the way for Billy and me.

Where the mowers mow the cleanest,

Where the hay  lies thick and greenest,

There to track the homeward bee,

That’s the way for Billy and me.

Where the hazel bank is steepest,

Where the shadow falls the deepest,

Where the clustering nuts fall free,

That’s the way for Billy and me.

Why the boys should drive away

Little sweet maidens from the play,

Or love to banter and fight so well,

That’s the thing I never could tell.

But this I know, I love to play

Through the meadow, among the hay;

Up the water and over the lea,

That’s the way for Billy and me.

38. James Hogg: Egy fiú dala

Ahol a tavak mélyek és tiszták, 

Hol szürke pisztrángok álmukat bírják, 

Föl a folyón, át a réteken, 

Billy és én ott járunk édenen.

Ahol a kaszások legszebben vágnak,

 Hol édes illata van galagonyáknak, 

Hol fiókák csiripelnek s elröppennek, 

Billy és én ott örülünk a rendnek.

Ahol a kaszások munkája legtisztább, 

S a széna vastagon zöldell a pusztán át, 

Hazatartó méhet követni messzire, 

Billy és én oda vágyunk estére.

Ahol a mogyorós partja a legmeredekebb, 

S az árnyék veti a legmélyebb sötétet, 

Hol a mogyorófürtök szabadon hullanak, 

Billy és én ott töltjük a délutánt.

Miért kergetik el a fiúk a lányokat, 

Szakítva félbe a kedves játékokat? 

S miért szeretnek oly vígan verekedni? 

Sosem fogom tudni ezt megérteni.

De egyet tudok: játszani szeretek, 

A széna közt, hol a rétek zöldellenek; 

Föl a vízen, és át a legelőkön, 

Billy és én ott járunk a mezőkön.

2026. február 6.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

37. Robert Herrick versei (fordítás)

37. Robert Herrick

A Child’s Grace

Here a little child I stand

Heaving up my either hang,

Cold as paddocks though they be,

Here I lift them tip to Thee,

For a benison to fall

On our meat and on us all. Amen.

Epitaph

upon a Chold that died

Here she lies, a pretty bud,

Letely made of flesh and blood:

Who as soon fell fast asleep

As her little eyes did peep.

Give her strewings, but not stir

The earth that lightly covers her.

Another

Here a pretty baby lies

Sung asleep with lullabies:

Pray be sillent and not stir

Th’easy earth that covers her.

 

Robert Herrick versei

Gyermekáldás 

Itt állok én, apró gyermek,

Két kis kezem égnek emelkedik fel,

Bár hidegek, mint békák a tóban,

Hozzád emelem őket e földi hóban,

Hogy áldásod szálljon ránk s az ételre,

S mindannyiunk hálás, tiszta szívére. Ámen.

Sírfelirat egy halott gyermekre 

Itt nyugszik ő, egy szép bimbó,

Húsból és vérből nemrég még ringó:

Ki oly gyorsan merült mély álomba,

Amint szemeit a világra nyitotta.

Szórj rá szirmot, de ne bolygasd a hantot, 

Mely könnyű takarót e kis testre vont.

Egy másik 

Itt egy kedves kisbaba nyugszik,

Kit altatódal ringatott, míg elszunnyad itt:

Kérlek, légy csendben, és fel ne kavard,

A könnyű földet, mely fedi e kis arcot s a zavart.

2026. február 6.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

36. Felicia Hemans: Casabianca* (fordítás)

 

 

36. Felicia Hemans: Casabianca*

 

The boy stood ont he burning deck

Whence all but he had fled;

The flame that lit the battle’s wreck

Shone round him o’er his head.

 

Yet beaautiful and brigt he stood,

As born to rulel the strom –

A creature of heroic blood,

A proud, though child-like form.

 

The flames rolled on – he would not go

Without his father’s word;

That father, faing in death below,

His voice no longer heard.

 

He called aloud: - ’Say, father, say,

If yet my task is done!’

He knew not that the chieftain lay

Unconscious of his son.

 

’Speak, father!’ ’once again he cried,

’If I may yet be gone!’

He knew not that the chieftain lay

Unconscious of his son.

 

Upon his brow he felt their breath,

And in his waving hair,

And looked from that lone post of death

In still yet brave despair.

 

And shouted but once more aloud,

’My father! must I stay?’

While o’er him faast, through sail and shroud,

The wreathing fires made way.

 

They wrapt the ship in splendour wild,

They cought the flag on high,

And streamed above the gallant child

Like banners in the sky.

 

There came a burst of thunder-sound –

The boy- oh! where was he?

Ask of the winds thar far around

With fragments strewed the sea! –

 

With mast and helm, and pennon fair,

That well had borne their part;

But the noblest thing which perished there

Was thar young faithful heart!

 

*Young Casabianca, a boy about thirteen years old, son of the Admiral of the Orient, remained at his post (in the battle of the Nile) after the ship had taken fire, and all the guns had been abandoned; and prished in the expolison of the vessel, when the flames had reached the powdet.

 

 

36. Felicia Hemans:  Casabianca*

 

A fiú a lángoló fedélzeten állt,

Mikor mindenki más már messze szállt;

A csata romjait tűz fénye fonta be

S ott ragyogott a feje felett az éjben őszinte heve.

 

Mégis szépen és fényesen állt ott a helyén,

Mint ki uralkodni született a vihar idején –

Hősök vére csörgedezett benne, nemes és tiszta,

Büszke, gyermeki alak, ki nem nézett vissza.

 

A lángok görgetegét mégsem kerülte el,

Míg atyja szava rá nem felel;

De az apa lenn, a halállal vívva csatát,

Már nem hallotta többé fia kiáltását.

 

Felkiáltott hangosan: „Atyám, mondd meg hát,

Végeztem-e, s elhagyhatom-e e lángoló bástyát?”

Nem tudta szegény, hogy a vezér ott lenn pihen,

S fiáról nem tud már az elhomályosult szívben.

 

„Szólj, atyám!” – kiáltott fel ismételten ő,

„Mehetek már? Eljött-e a végső idő?”

De nem sejtette, hogy az elgyötört parancsnok,

Már nem hallja, amit a hűséges fiú zokog.

 

Homlokán érezte a lángok forró leheletét,

Mely kócolta hullámzó haját és vette életét,

De a halál magányos posztján is bátran nézett szét,

Csendes kétségbeeséssel vívva meg a végső ütközetét.

 

És még egyszer felkiáltott, zúgott a szava:

„Atyám! Itt kell maradnom, nincs még út haza?”

Míg felette a vitorlán és kötélen át,

A tűz vadul fonta körbe az egész hajót és a fiút magát.

 

Vad pompába öltöztették a hajót a lángok,

Elérték a zászlót, s rajta minden virágok,

S a bátor gyermek felett úgy lobogtak az égen,

Mint győzelmi lobogók a csaták tüzében.

 

Aztán villámként csapott le egy hatalmas dördülés –

A fiú – ó, hová tűnt? Nem maradt más, csak az űr és a hűlés.

Kérdezd a szelet, mely messze hordja a hírt,

S a tengeren szétszórt roncsokat, mit a mélység kibírt!

 

Árboccal, kormánnyal és szép zászlókkal körbe,

Melyek becsülettel dőltek a sós, mély vödörbe;

De a legnemesebb dolog, mi ott veszett a tűzben:

Az a hűséges ifjú szív, mely megállt a hűség tüzében!

 

Lábjegyzet: *Az ifjú Casabianca, az Orient admirálisának tizenhárom év körüli fia, posztján maradt (a nílusi csatában), miután a hajó kigyulladt és minden ágyút elhagytak; a hajó felrobbanásakor vesztette életét, amikor a lángok elérték a lőport.

 

2026. február 6.

 

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

35. Seamus Heaney: Félévi szünet (fordítás)

  35. Seamus Heaney: Mid-Term Break

I sat all morning in the college sick bay

Counting bells knelling classes to a close,

At two o’clock our neighbours drove me home.

In the porch I met my farher crying –

He had always taken funerals in his stride –

And Big Jim Evans saying it was a hard blow.

The baby cooed and laughed and rocked the pram

When I came in, and I was embarrassed

By old men standing up to shake my hand

And tell me they were’ sorry for my trouble’.

Whispers informed strangers I was the eldest,

Away at school, as my mother held my hang

In hers and coughed out angry tearless sighs.

At ten o’clock the ambulance arrived

With the corpse, stanched and bandaged by the nurses.

Next morning I went up into the room. Snowdrops

And candles soothed the bedside; I saw him

Fort he first time in six weeks. Paler now,

Wearing a poppy bruise on his left temple,

He lay in the four foot boksz as in his cot.

No gaudy scars, the bumper knocked him cleat;

A four foot boksz, a foot for every year.

35. Seamus Heaney: Félévi szünet

Egész reggel a kollégium gyengélkedőjén ültem, 

Hallgattam a harangot, ahogy az órák végét kongatja, 

Két órakor a szomszédok fuvaroztak haza.

A tornácon apámmal találkoztam, sírt – 

Ő, ki a temetéseket eddig mindig emelt fővel bírta – 

S a nagy Jim Evans mondta: ez súlyos csapás.

A baba gőgicsélt, nevetett és rázta a kocsit,

 Mikor beléptem, és feszélyezett, 

Hogy öregemberek állnak fel, hogy kezet fogjanak velem,

S mondják: „sajnálják a csapást, mi ért”. 

Suttogás tudatta az idegenekkel: én vagyok a legidősebb,

 Ki iskolában volt; közben anyám fogta a kezem,

S dühös, könny nélküli sóhajokat köhögött fel.

 Tíz órakor megérkezett a mentő, 

A holttesttel, mit a nővérek lemostak és bekötöztek.

Másnap reggel felmentem a szobába. Hóvirágok 

És gyertyák békítették az ágy melletti fényt; 

Hat hét után most láttam őt először. Halványabb volt,

Bal halántékán pipacsszínű zúzódást viselt, 

Úgy feküdt a négylábnyi dobozban, mint egy kiságyban. 

Semmi csúnya seb, a lökhárító tisztán ütötte el.

Egy négylábnyi doboz, lábanként egy-egy év.

2026. február 5.

Készült Gemini mesterséges intelligencia segítségével