48. Charles Lamb: A régi ismerős arcok (fordítás)

48. Charles Lamb: The Old Familiar Faces

I have had playmates, I have had compinions,

In my days of childhood, in my joyful school-days,

All, all are gone, the old familiar faces.

I have been laughing, I have been carousing,

Drinking late, sitting late, with my bosom cronies,

All, all are gone, the old familiar faces.

I loved a love once, feirest among women:

Closed are her doors o nme, I must not see her –

All, all are gone, the old familiar faces.

I have a friend, a kinder friend has no man;

Like an ingrate, I felt my friend abruptly;

Left him, to muse ont he old familiar faces.

Ghost-like I paced round the haunts of my childhood,

Earth seemed a desert I was bound to traverse,

Seeking to find the old familiar faces.

Friend of my bosom, thou more than a borther,

Why wert not thou born in my father’s dwelling?

So might we talk of the old familiar faces –

How some they have died, and some they have left me,

And some are taken from me; all are departed;

All, all are gone, the old familiar faces.

48. Charles Lamb: A régi ismerős arcok

Voltak játszótársaim, voltak pajtásaim,

 Gyermekkorom idején, boldog iskolás éveimben, 

Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Nevettem sokat és mulattam is sokat,

 Későig ittam s ültem kebelbarátaimmal,

 Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Szerettem egy nőt, a legszebbet az asszonyok közt:

 Zárva az ajtaja előttem, nem láthatom többé – 

Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

Van egy barátom, kinél jobbat ember nem lelhet; 

Mégis hálátlanul elhagytam őt hirtelen; 

Hogy magamban merengjek a régi ismerős arcokon.

Mint kísértet jártam gyermekkorom helyszínein, 

A föld sivatag volt, melyen át kellett kelnem, 

Keresve a régi ismerős arcokat.

Kebelbarátom, te, ki több vagy, mint testvér, 

Miért nem születtél apám háza népébe?

 Hogy együtt beszéljünk a régi ismerős arcokról –

Hogy némelyek meghaltak, némelyek elhagytak, 

S némelyeket elvettek tőlem; mind távozott;

 Mind, mind elmentek, a régi ismerős arcok.

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

47. Ben Jonson gyászversei (fordítás)

47. Ben Jonson

On My First Daughter

Here lies, to each her parents’ ruth,

Mary, the daughter of their youth;

Yet all heavens’s gifts being heaven’s due,

It makes the father less to rue.

At six months’ end she parted hence,

With safety of her innocente;

Whose soul Heaven’s queen (whose name she bears).

In comfort of her mother’s tears,

Hath placed among her virgin train:

Where, While that, severed, doth remain,

This grave partakes the fleshly birth;

Which cover lightly, gentle earth!

On My First Son

Farewell, thou child of my right hand, and joy:

   My sin was too much hope of thee, loved boy:

Seven years thou wert lent tom e, and I thee pay,

   Exacted by thy fait hon the just day.

O, could I lose all father now!for why

   Will man lament the state he should envy?

To have so soon ’scaped world’s and flesh’s rage,

   And if no other misery, yet age!

Rest in soft peace, and asked, say here doth lie

   Ben Jonson his best piece of poetry,

For whose sake henceforth all his vows be such

   As what he loves may never like too much.

47. Ben Jonson gyászversei

Első leányomra

Itt nyugszik, szülei gyászára, 

Mary, ifjúságuk leánya; 

De mi égi ajándék, az Ég jussa,

 S ez az apa fájdalmát csitítja.

 Hat hónap után távozott innen, 

Ártatlansága biztos jelében; 

Kit a Mennyek Királynője (neve adója), 

Anyja könnyeit vigasztalva, 

Szűzi kíséretébe fogadott: 

Míg lelke ott él, s ragyog, 

E sír őrzi a földi testet; 

Lágyan takard be őt, szelíd anyaföld!

Első fiamra

Isten veled, jobb kezem fia, s örömöm: 

Bűnöm volt a túl sok remény, mit beléd szőttem;

 Hét évre kaptalak kölcsön, s most megadom, 

Mert a sors behajtotta rajtam e napon. 

Ó, bárcsak feledném, hogy apa vagyok! 

Miért siratja az ember azt, ki irigylésre méltó bérért 

Ily korán megmenekült a hús s a világ dühétől, 

S ha mástól nem is, a vénség keservétől? 

Nyugodj békében, s ha kérdik, mondd: itt pihen 

Ben Jonson legszebb költeménye, s hitem,

 Miattad fogadom meg: bármit szeretek,

 Sohasem fogom már „túlságosan” kedvelni azt.

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

46. Leigh Hung: Fiamhoz, T. L. H.-hoz Hatéves korában, betegsége alatt (fordítás)

 46. Leigh Hung: To T. L. H.

Six years old, during a sickness

Sleep breathes at last from out thee,

   My little, patient boy;

And balmy rest about thee

   Smooths off the day’s annoy.

      I sit me down, and think

   Of all thy winning ways;

Yet almost wish, with sudden shrink,

   That I had less to praise.

Thy sidelong pillowed meekness,

   Thy thanks to all that aid,

Thy heart, in pain and weakness,

   Of francied faults afraid;

      The little trembling hand

   That wipes thy quiet tears, -

These, these are things thar may demand

   Dread memories for years.

Sorrows I’ve had, severe ones,

   I will not think of nov;

And calmly, midst my dear ones,

   Have wasted with dry brow;

      But when thy fingers press

And pat my stooping head,

I cannot bear the gentleness, -

   The tears are in their bed.

Ah, first-born of thy mother,

   When life and hope were new,

Kind playmate of thy brother,

   Thy sister, father too;

      My light, where’er I go,

   My bird, when prison-bound,

My hand in hand companion, - no,

   My prayers shall hold thee round.

To say ’He has departed’ –

   ’His volce’ – ’his face’ – is gone;

To feel impatient-hearted,

   Yet feel we must bear on;

      Ah, I could not endure

   To whisper of such woe,

Unless I felt this sleep ensure

   That it will not be so.

Yes, still he’s fixed and sleeping!

   This silence tooo the while –

Its very hush and creeping

   Seem whispering us a smile:

      Something divine and dim

   Seems going by one’s ear,

Like parting wings of Cherubim,

   Who say, ’We’ve finished here.’

46. Leigh Hung: Fiamhoz, T. L. H.-hoz

Hatéves korában, betegsége alatt

Végre elszállt a kór belőled, 

   S az álom lágyan rád lehelt, 

Beteg s türelmes kisfiam, 

   A békéd újra útra kelt. 

 Leülök melléd, s nézem ismét

    Minden bájod, kedvedet,

De félve súgom: bárcsak ne lennél

     Ily végtelenül kedves nekem.

Párnán nyugvó, szelíd arcod, 

   Hálás szavad, ha segítenek, 

S a gyengeségben vívott harcod,

    Mely bűntől fél, bár nem lelted meg; 

A remegő kis gyermekkéz, 

   Mely letörli néma könnyedet, – 

Emlékük fájó súlyként nehéz, 

   S kísért majd hosszú éveken át.

Bánat ért már, súlyos és mély, 

   De most nem gondolok rájuk én; 

Szeretteim közt, bár sorsom éj, 

   Száraz szemmel álltam, mint a kőszén; 

De mikor ujjaid fejemhez érnek, 

   S megsimítják hajam lágyan,

 E jóságát nem bírja a lélek, – 

   S könnyeim feltörnek a gátban.

 Anyádnak te vagy első szülötte, 

   Kit remény s élet hajnalán kapott, 

S testvéred, apád vidám körötte 

   Veled lelt minden víg napot; 

Fényem vagy te, bárhová is tartok, 

   Madaram, ha börtön zárja falát, 

Társam, kivel kéz a kézben járok, – 

Nem, imám fon köréd szent palástot.

Azt mondani: „elment örökre” – „

   Hangja”, „arca” – nincs többé velünk;

 Türelmetlen szívvel, megtörve,

    Érezni, hogy mégis élnünk kell nekünk; 

Ó, elviselni nem tudnám soha,

    Hogy ilyen gyászt suttogjon a szám,

 Ha nem hinném: e mély álom sorsa, 

   Hogy nem jön el az a szörnyű délután.

Igen, még itt van, alszik mélyen!

    S e csend, mely körüllengi őt –

 Lopakodó nesze a sötétben 

   Mosolyt suttog, mint egy égi erőt:

 Valami isteni és titkos árny 

   Suhan el most az ember füle mellett, 

 Mint távozó Kerubok suhogó szárnyán, 

   Kik szólnak: „Végeztünk, s a gyermek megmaradt.”

2026. február 10.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

45. Ted Hughes: Telihold és a kis Frieda (fordítás)

 

 45. Ted Hughes: Full Moon and Little Frieda

A cool small evening shrunk to a dog bark and the clank of a bucket –

 

And you ulistening.

A spider’s web, tense for the dew’s touch.

A pail lifted, still and brimming – mirror

To tempt a first star too a tremor.

 

Cows are going home in the lane there, looping the hedges

                                            with their warm wreaths of breath –

A dark river of blood, many boulders,

Balancing unspilled milk.

 

’Moon!’ you cry suddenly, ’Moon! Moon!’

 

The moon has stepped back like an art is gazing amazed at a work

That points at him amazed.

 

 45. Ted Hughes: Telihold és a kis Frieda

 

Hűvös, apró este; kutyaugatássá és egy vödör kondulásává szűkült a világ –

 

 S te csak figyelsz.

 Pókháló feszül, várja a harmat érintését.

Emelt vödör, rezzenetlen és csordultig telt –

tükör, mely remegésre csábít egy korai csillagot.

 

Tehenek ballagnak haza az úton, a sövényt ölelik

                                              meleg pára-koszorúikkal –

 Sötét vér-folyó, sok-sok görgeteg, melyekben kényes egyensúlyt tart a kiömlő tej.

„Hold!” – kiáltod hirtelen – „Hold! Hold!”

 

A hold hátralépett, mint egy művész, ki bámulva néz egy művet,

Mely ámulva mutat feléje.

 

2026. február 9.

 

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

 

 

44. Henry Howard, Surrey grófja: A gyermekkor (fordítás)

44. Henry Howard, Earl ofo Surrey: The Age ofo Children Happiest

Laid in my quitet bed in study as I Were,

I saw within my troubled head a heap of thoughts appear,

And every thought did show so lively in mine eyes,

That now I sighed, and then I smiled, as cause of thoughts did rise.

I saw the little boy in thought, how oft that he

Did wish of God, to ’scape the rod, a tall young man to be;

The young man eke that feels his bones with pain opprest,

How he would be a rich old man, to live and be at rest!

The rich old man that sees his end draw on so sore,

How would he be a boy again to live so much the more.

Whereat full oft I smiled, to see how all those three,

From boy to man, from man to boy, would chop and change degree.

44. Henry Howard, Surrey grófja: A gyermekkor

(Melyik kor a legboldogabb?)

44. Henry Howard, Surrey grófja: A gyermekkor

Csendes ágyamon fekve, merengve, mint ki tanul, 

Zavart fejemben sok gondolat gyűlt össze gyanútlanul; 

Minden gondolat oly élénken állt szemeim elé,

 Hogy hol sóhajtottam, hol mosolyom fordult az ég felé. 

Láttam a kisfiút gondolatban, amint oly sokat ő 

Istentől kéri: óvja a vesszőtől, s legyen már felnőtt férfi; 

Az ifjút is, kinek csontjait fájdalom gyötri éppen, 

Hogy bárcsak gazdag öreg lenne, s élhetne békességben! 

A gazdag öreget, ki látja, vége mily fájón közelít,

 Hogyan vágyik kisfiú lenni, s újrakezdeni éveit. 

Ezen sokszor mosolyogtam, látva e hármat, ahogy ott, 

Fiúból férfivá, férfiból fiúvá cserélnék a sorsot.

2026. február 9.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

43. A.E. Housman: Gyermeki ártatlanság (fordítás)

 43. A.E. Housman: Infant Innocence

The Grizzly Bear isi huge and wild;

He has devoured the infant child.

The infant child isi not aware

He has been caten by the bear.

43. A.E. Housman: Gyermeki ártatlanság

 A szürke medve vad s hatalmas,

 A kisded sorsa így siralmas. 

A kicsiny gyermek nem is érzi, 

Hogy a medve őt épp megemészti.

Egy kis magyarázat a vershez:

Housman itt valószínűleg a viktoriánus kor túlságosan tanulságos, szájbarágós gyerekverseit parodizálta ki. A poén lényege a gyermek teljes öntudatlansága: annyira ártatlan, hogy még azt sem veszi észre, hogy éppen „elfogyasztották”.

2026. február 8.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

42. Gerard Manley Hopkins: Tavasz és ősz egy kisgyermeknek (fordítás)

42. Gerard Manley Hopkins: Spring and Fall

to a young child

Margaret, are you grieving

Over Goldengrove unleaving?

Leaves, like the things of man, you

With your fresh thoughts care for, can you?

Ah! as the heart grows older

It will come to such sights colder

By and by, nor spare a sigh

Though worlds of wanwood leafmeal lie;

And yet you will weep and know why.

Now no matter, child, the name:

Sorrow’s springs are the same.

Nor mouth had, no nor mind, expressed

What heart heard of, ghost guessed:

It isi the blight man was born for,

It isi iMargaret you mourn for.

42. Gerard Manley Hopkins: Tavasz és ősz

egy kisgyermeknek

Margaret, te most bánkódsz, 

Hogy Goldengrove-tól megválni látsz? 

Levelek, mint emberi sorsok, te 

Friss gonddal értük így aggódnál, lehetne? 

Ah! Ahogy a szív öregszik,

Ily látványhoz egyre hűvösödik, 

Később már egy sóhajt sem áldoz,

 Bár holt-erdők avara hever szanaszét; 

S mégis sírni fogsz, s tudod majd, miért. 

Most nem számít, gyermekem, a név: 

A bánat forrása egy s ugyanazon érv. 

Sem száj nem mondta, sem elme nem fedte, 

Mit szív hallott meg, lélek sejtett meg:

 Ez a rontás, mire az ember született, 

Margaret, te önmagadat gyászolod.

2026. február 8.

Magyarázatok a vershez:

• Goldengrove (Aranyliget): A költő által alkotott név. Nem egy létező helyszín, hanem az őszi, sárga levelekkel teli erdő szimbolikus neve, amely az elmúlást, de egyben a gyermekkori ártatlanság elvesztését is jelképezi.

• Leafmeal (Levél-morzsa): Hopkins saját szóalkotása. A "piecemeal" (darabonkénti) és a "leaf" (levél) szavakat vonta össze. Azt a folyamatot jelzi, ahogy a lehullott levelek apró darabokra, szinte lisztté (meal) porladnak szét a földön, ahogy az idő mindent elemészt.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével