55. Henry Wadsworth Longfellow: from The Song of Hiawatha
III. Hiawatha’s Childhood
Dark behindi t rose the forest,
Rose the black and gloomy pine-trees,
Rose the firs with cones upon them;
Bright before it beat the water,
Beat the clear and sunny water,
Beat the shining Big-Sea-Water.
There the wringled, old Nokomis
Bedded soft in moss and rushes,
Many things Nokomis taught him
Of the stars that shine in heaven;
Ishkoodah, wiith fiery tresses;
Showed the Death-Dance of the spirits,
Warriors with their plumes and war-clubs,
Flaring far away to nortward
In the frosty nights of Winter;
Pathway of the ghosts, the shadows,
Running straight across the heavens,
Crowded with the ghosts, the shadows.
At the door on summer evenings
Sat the little Hiawatha;
Heard the whispering of the pine-trees,
Heard the lapping of the water,
Sounds of music, words of wonder:
’Minne-wawa!’ said the pine-trees,
’Mudway-auschka!’ said the water…
Saw the moon rise from the water
Rippling, rounding from the water,
Saw the flecks and shadows on it,
Whispered, ’What is that, Nokomis?’
And the good Nokomis answered:
’Once a warrior, very angry,
Seized his grandmother, and threw her
Up into the sky at midnight;
Right against the moon he threw her;
’Tis her body that you see there…’
When he heard the owls at midnight,
Hooting, laughing in the forest,
’What is that?’ he cried in terror;
’What is that?’ he said, ’Nokomis?’
And the good Nokomis andwered:
’That is but the owl and owlet,
Talking in their native language,
Talking, scolding at each other.’
Then the little Hiawatha
Learned of every bird its language,
Learned their names and all their secrets,
How they built their nests in Summer,
Where they híd themselvers in Winter,
Talked with them whene’er he met them,
Called them ’Hiawatha’s Chickens’.
Of all beasts he learned the language,
Learned their names and all their secrets,
Where the squirrels híd their acorns,
How the reindeer ran so swiftly,
Why the rabbit was so timid,
Talked with them whene’er he met them,
55. Henry Wadsworth Longfellow: Hiawatha dala
III. Hiawatha gyermekkora
Gitche Gumee partja mentén,
Fénylő Nagy-Víz tükre mellett
Állt a vén Nokomis sátra,
Hold leánya, Nokomisé.
Mély sötét erdő mögötte,
Komor fenyők árnya nyúlt fel,
Tobozt ringató fenyőfák;
S csillogott előtte víz-szín,
Tiszta, napfényes a víz-szín,
Fénylő, tiszta Nagy-Víz tükre.
Ott a ráncos, vén Nokomis
Dajkálta a kisded arcát,
Hársfa-bölcsőben rázta,
Mohával s sással puhítva,
Szarvas-ínnal átkötözve...
Sok mindenre tanította:
Égbolt fénylő csillagára;
Mutatta az Ishkoodah-t,
Üstököst, a láng-hajasat;
Szellemeknek Haláltáncát,
Tollas, bunkós harcosokkal,
Kik északon fénylenek fel
Téli fagyos éjszakákon;
Mutatta az Égi Utat,
Árnyak útját, szellemekét,
Mely az égen átnyilallik,
Sűrűn lakják holt lelkek, árnyak.
Nyári estéken a küszöbön
Ült a pici Hiawatha;
Hallgatta a fenyők suttogását,
Hallgatta a víz csobogását,
Zengő zenét, bűvös szót:
„Minne-wawa!” – mondták a fenyők,
„Mudway-auschka!” – mondta a víz.
Nézte, amint kél a Hold,
Fodrozódva, gömbölyödve,
Látta rajta a foltokat,
Súgta: „Mi az ott, Nokomis?”
S a jó Nokomis így felelt:
„Élt egy harcos, bősz haraggal,
Megragadta nagyanyját és
Feldobta az éjféli égbe;
Egyenest a Holdra dobta;
Az ő testét látod ott fent...”
S mikor éjfélkor a baglyot
Hallotta kacagni, búgni,
„Mi az ott?” – kiáltott félve;
„Mi az ott?” – kérdezte: „Nokomis?”
S a jó Nokomis így felelt:
„Bagoly az és bagolyfiók,
Saját nyelvükön beszélnek,
Perlekednek egymással csak.”
Így tanult meg Hiawatha
Minden madár-nyelvet szépen,
Nevüket s minden titkukat,
Hogy építenek fészket nyáron,
Hová bújnak el a télben,
Beszélt velük, ha találkoztak,
S hívta őket: „Hiawatha csibéi”.
Minden vadnak tudta nyelvét,
Nevüket s minden titkukat,
Hogy hord várat a hód-építő,
Mókus hová rejti makkját,
Szarvas miért fut oly gyorsan,
Nyuszi miért oly ijedős
, Beszélt velük, ha találkoztak,
S hívta őket: „Hiawatha testvérei”...
2026. február 11.
Gemini mesterséges intelligencia segítségével
