H. Kohut Katalin

2026. március 8., vasárnap

Kohut Katalin: Születésnapomra

: Születésnapomra

Mintha most születtem volna,

félve attól, amit éreztem.

Nem én választottam szülőket –

a világ döntött,

én csak érkeztem.

Apai családom régi németként

sokszor lett célpont,

anyám apját forgószél vitte el

Olaszliszkán.

Anyám ma kilencven éves –

hosszabbítás az időben.

A költők megírták

a világégés szerepeit,

és volt, aki hitte:

ilyet már nem lehet

a huszadik században.

Mégis megtörtént.

Így lettem én egyetlen életben

sok korszak tanúja,

mert mások nem vállalták

a rájuk osztott szerepet.

A tizennyolcadik születésnapomra

gyermeket kaptam ajándékba –

társat a sötét időkben,

vezetőt a félelmek között.

Minden bűn lett, ami emberi:

tisztaság, szelídség,

egy tiszta hang,

vagy a kedvesség.

Mennyi bűnt hordozott az ember,

mennyit kellett vezekelnie!

Sötét erők között botladozva

egyetlen társ maradt:

a gyermek.

Ötven év rohant el így velünk.

A világ hallgatott.

Pedig a hallgatás is cinkosság.

Hatvannyolc éves lettem,

mégis úgy érzem néha,

mintha most születtem volna –

félve.

Dalokat énekeltem,

filmslágereket,

mindent, amit egyszer hallottam.

Szívem, mint egy magnó,

őrizte őket.

Nem tudom, lesz-e igazság.

Lesz-e valaki,

aki kivezeti az embert

a sötétségből.

Mert előre írták:

kell majd egy Megváltó.

És ha most élne

Szerb Antal,

talán ő sem hinné:

amiről azt mondták,

nem történhet meg többé –

mégis valósággá lett.

2026. március 8.

2026. március 6., péntek

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára (fordítás)

: Molly négyéves

Van-e bájosabb látvány egy nyiladozó értelmű kisgyermeknél? Whitehead verse egy négyéves kislányt köszönt, akinek az arcán már ott virul a rózsa, és akinek a szavaiból a szülei egész köteteket tudnak kiolvasni.

A költő egy gyönyörű kéréssel fordul az Időhöz: bárcsak olyan lenne, mint egy jó mesterember, aki tudja, mikor kell megállnia. Építse, szépítse a kislányt a virágkoráig, de aztán hagyja őt meg abban a tökéletes ragyogásban. Egy vers a és .

91. William Whitehead:

Four Years Old

Old creeping time, with silent tread,

Has stol’n four years o’er Molly’s head:

The rosebud opens on her cheek,

The meaning eyes begin to speak;

And in each smiling look is seen

The innocence which plays within.

Nor is the faltering tongue confined

Zo lisp the dawning of the mind,

But firm and full her words convey

The little all they have to say:

And each fond parent, as they fall,

Finds volumes in that little all.

May every charm which now appears

Increase and brighten with her years!

And may that same old creeping time

Go on till she has reached her prime,

Then, like a mester of his trade,

Stand still, nor hurt the work he made.

91. William Whitehead: Egy ifjú hölgy negyedik születésnapjára

A vén, lopakodó Idő néma léptekkel

négy évet lopott el Molly feje felett:

Orcáján rózsabimbó, ha kinyílik,

beszédes szeme is szólásban bízik;

S minden mosolygó pillantásán látszik

az ártatlanság, mely odabenn játszik.

Már tétova nyelvén sincsenek korlátok,

selypítve nem csak a hajnalt látja ott,

Szavai szilárdan, telten áramlanak,

azt a „kevéske mindent” kimondják hamar:

S a szerető szülő, ha e szavak lehullanak,

köteteket talál ott, hol e szavak elhangzanak.

Váljék minden báj, mely most felruházta,

még szebbé az évek fényes sugarára!

S bárcsak ugyanaz a vén, lopakodó Idő

haladna, míg Mollyban kél a felnőtt erő,

S akkor, mint munkájának bölcs mestere,

álljon meg, ha készen áll a műremeke.

2026. március 6.

, mesterséges intelligencia nyersfordításával

90. Henry Vaughan: A visszavonulás (fordítás)

: A visszavonulás

Érezték már úgy, hogy gyermekként valahogy "tisztábban" látták a világot? Henry Vaughan, a je szerint ez nem véletlen. Ő úgy hitte, születésünkkor még ott van a szemünkben az Isten közelségének fénye, és minden aranyló felhőben vagy vadvirágban az örökkévalóságot látjuk.

Ez a vers egy sóhaj a tiszta kezdet után. Amikor elfáradunk a világ zajában, és a lelkünk "megszédül" a sok gondtól, néha nem előre kellene törnünk, hanem visszafelé, a útján. Hogy mire a testünk porrá lesz, újra olyan fényesek lehessünk, mint amikor elindultunk.

90. Henry Vaughan:

Happy those early days, when I

Shined in my angel-infancy!

Before I understood this place

Appointed for my second race,

Or taught my soul to fancy ought

But a white, celestial thought;

When yet I had not walked above

A mile or two, from my first love,

And looking back – at that short space –

Could see a glimpse of His bright face;

When on some gilded cloud or flower,

My gazing soul would dwell an hour,

And in those weaker glories spy

Some shadows of eternity;

Before I taught my tongue to wound

My conscience with a sinful sound,

Or had the black art to dispense

A several sin to every sense,

But felt through all this fleshy dress

Bright shoots of everlastingness.

O how I long to travel back

And tread again that ancient track!

That I might once more reach that plain

Where first I left my glorious train;

From whence the englightened spirit sees

That shady City of palm trees!

But ah! my soul with too much stay

Is drunk, and staggers in the way!

Some men a forward motion love,

But I by backward stpesp would move;

And when this dust falls tot he urn,

In that state I came, return.

90. Henry Vaughan: A visszavonulás

Boldog idők, szép hajnalok,

mikor még angyalként ragyogtam!

Mielőtt e helyet megismertem,

mit második futamul nyertem,

s lelkem nem vágyott másra még,

csak mit fehéren adott az ég.

Mikor első szerelmemtől én

mérföldnyit jártam csak a föld színén,

s ha visszanéztem rövid utamon,

átcsillant Arca a távolokon.

Mikor arany felhőn, virág kelyhén,

lelkem órákig bámult elmélyülvén,

s a gyenge fényben is látni vélte

az Örökkévalót, az ég ígéretét.

Mielőtt nyelvem sebet ejtett

lelkiismeretemen, mit bűnbe ejtett,

vagy fekete mágiával minden érzékem

külön-külön bűnbe vitt volna éppen;

de éreztem e hús-ruhán is át

az öröklét fényes, tiszta hajtását.

Ó, vágyom vissza, oda vágyom,

régi nyomom s az utat bejárnom!

Hogy elérjem azt a síkságot újra,

hol dicső kíséretem el volt bújva;

honnan a lélek tisztán láthatja

a pálmák városát, s az árnyat rajta.

De jaj, lelkem a sok időzéstől

részeg, s az úton tántorogva dől!

Másnak az előre-lépés a kedves,

nekem a visszatérés az üdvözletes;

s ha porom az urnába hull majd végül,

úgy térjek meg, mint ki onnan épül.

2026. március 6.

segítségével

89. T. Toke Lynch: Utánpótlás (fordítás)

Amikor kisfiúk vidám hangokon szaladnak és kiáltoznak a réten, s mint asszony-bimbók, gyenge ágakon, kislányok nyílnak fényesen a fényben, – nem kell a Világban kétségbeesnem, látom, Istenem is csupa nyugalom, hisz Éden kertjében, a szépben, a szentben boldogabbak ők sem lennének nagyon.

When little boys with merry noise

In the meadows shout and run,

And little girls, sweer woman buds,

Brighly open in the sun, -

I may not of the World despair,

Whose God despaireth not, I see,

For blithesomer in

These lads and maidens could not be.

Why were they born, if Hope must die?

Wherefore this health, if Truth should fail.

And why such Joy, if Misery

Be conquering us and must prevail?

Arouse! Our spirit shall not droop:

These young ones fresh from Heaven are;

Our God hath sent another troop

And means to carry ont he war.

89. T. Toke Lynch: Utánpótlás

Amikor kisfiúk vidám hangokon

Szaladnak és kiáltoznak a réten,

S mint asszony-bimbók, gyenge ágakon,

Kislányok nyílnak fényesen a fényben, –

Nem kell a Világban kétségbeesnem,

Látom, Istenem is csupa nyugalom,

Hisz Éden kertjében, a szépben, a szentben

Boldogabbak ők sem lennének nagyon.

Miért születnének, ha halna a Remény?

Mivégre az élet, ha az Igazság bukik?

Miért e nagy Öröm, ha a kínos Szenvedés

Legyőz minket és rajtunk felülkerekedik?

Ébredjetek! Lelkünk se csüggedjen hát:

E fiatalok a Mennyből jöttek frissen,

Isten egy új, víg sereggel ünnepel,

S háborúját vívja a sötétség ellen.

2026. március 6.

alapján

2026. március 5., csütörtök

88. Edward Thomas: Hó (fordítás)

Kedves Olvasóim! A 88. vers, amit mára hoztam, egy igazi irodalmi talány. a „Hó” című versében egy olyan pillanatot ragad meg, ahol a és a világ fájdalma találkozik.

Elsőre talán furcsának tűnik, miért beszél egy gyermek „” és „keserűségről” egy békés hóesés közepette. A titok a metaforában rejlik:

• A gyermek számára az égbolt egy hatalmas fészek, a hulló hópihék pedig egy égi fehér madár puha mellepihéi.

• De az ő tiszta logikája szerint a pihe csak akkor hullhat, ha a madár már nem él – így a hóesés számára nem játék, hanem egy , a .

Ebben a rövid versben Thomas a „borús fényesség” () ellentétével mutatja meg, hogy a legszebb dolgok mögött is ott rejtőzhet az elmúlás szomorúsága. Egy vers a csendről, az ártatlanságról és arról a különös érzékenységről, amellyel csak a gyermekek képesek a világra tekinteni.

88. Edward Thomas:

In the gloom of whiteness,

In the great silence of snow,

A child was sighing

And bitterly saying: ’Oh,

They have killed a up there on her nest,

The down is fluttering from her breast!’

And still it fell through thar dusky brightness

Ont he child crying for the bird of the snow.

88. Edward Thomas: Hó

A fehérség homályában,

A hó nagy csendjében,

Egy gyermek sóhajtozott

És keserűen mondta: „Ó,

Megöltek odafönt egy fehér madarat a fészkén,

A pihe meg csak hull a melléről!”

És még mindig hullott azon a borús fényességen át

A gyermekre, aki a hó madarát siratta.

2026. március 5.

segítségével

87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben (fordítás)

Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

Ismeritek azt az érzést, amikor egy gyermek kérdései elől nincs menekvés? Edward Thomas 87. verse a világ felfedezésének mámoráról szól. Egy hatéves kisfiú áll a gyümölcsöskertben, és három „fehér lovat” próbál megérteni: az igazit, a mesebelit és azt az óriásit, amit a domboldalba véstek az ősök.

A vers a gyermeki kíváncsiság himnusza. Ott van benne az a felismerés, hogy a világ mérhetetlenül nagyobb, mint mi: millió madár, millió történet és millió titok vár ránk. A kisfiú pedig inkább le sem feküdne aludni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Ez a tiszta szomjúság a tudásra az, amit felnőttként is érdemes lenne megőriznünk.

87. Edward Thomas: The Child in the Oarchard

’He rolls in the orchard: he is stained with moss

And with earth, the solitary old white horse.

Where is his father and where is his mother

Amon gall the brown horses? Has he a brother?

I know the swallow, the hawk, and the hern;

But there are two million things for me to learn.

’Who was the lady that rode the white horse

With rings and bells to Banbury Cross?

Was there no other lady in England beside

That a nursery rhyme could take for a ride?

’Was there a man once who straddled across

The back of the Westbury White Horse

Over there on Salisbury Plain’s green wall?

Was he bound for Westbury, or had he a fall?

’Out of all the white horses I know three,

At the age of six; and it seems to me

There ist so much to learn, for men,

That I dare not go to bed again.

The swift, the swallow, the hawk, and the hern.

There are millions of things for me to learn.’

87. Edward Thomas: Gyermek a gyümölcsöskertben

„A gyümölcsösben hempereg: moha

és sár foltozza őt, a magányos öreg fehér lova.

Hol van az apja és hol az anyja

a barna lovak közt? Van testvére, rokona?

Ismerem a fecskét, az ölyvet és a gémet;

de millió dolog vár még, mit meg nem értek.

Ki volt a hölgy, ki fehér lovon ment,

s csengettyűvel Banbury Crossba jelent meg?

Nem volt más hölgy Angliában rajta kívül,

kit a mondóka nyergébe emel díszül?

Volt-e valaha ember, ki átlépett a hátán

a Westbury-i Fehér Lónak, ott a domb falán,

túl a Salisbury-síkság zöld falánál?

Westburybe tartott, vagy a mélybe szállt ál?

A fehér lovak közül hármat ismerek már

hatévesen; de úgy tűnik, a sors még sokat vár.

Annyi tanulnivaló van a férfiaknak,

hogy többé lefeküdni aludni sem hagynak.

A sarlósfecske, a fecske, az ölyv és a gém.

Millió dolog van még, mit meg nem értek én.”

2026. március 5.

Gemini mesterséges intelligencia segítségével

86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon (fordítás)

Gondolatok a „” című vershez

Kedves Olvasóim! Ma egy különleges irodalmi utazásra hívlak Benneteket. (1878–1917) angol költő 86. versét hoztam el, amely első olvasatra egy egyszerű tengerparti pillanatkép, de a mélyben megrázó és titokzatos rétegeket rejt.

A vers fordítása és értelmezése során egy modern utat választottam: a segítségével fejtettük fel a szöveg bonyolult szimbólumrendszerét. Miért fontos ez? Mert így nemcsak a szavakat ültettük át magyarra, hanem közösen elemeztük ki:

Mit jelent a „Zöld Lovag” középkori legendája egy sáska képében,

miért érződik a keserűsége a gyermek szavaiban,

és hogyan válik a halál ijesztő fogalma a gyermeki lélekben a végső, vágyává.

Ez a poszt egy emberi és gépi intelligencia közötti párbeszéd gyümölcse. Az MI segített a nyelvi akadályok leküzdésében és a háttér-információk feltárásában, én pedig a szívemet és az anyai érzéseimet adtam hozzá az értelmezéshez. Bízom benne, hogy ez a közös munka segít Nektek is átélni Edward Thomas melankolikus, mégis békés világát.

86. Edward Thomas:

Mother, the root of this little yellow flower

Among the stones has the taste of quinine.

Things are strange to-day ont he cliff. The sun shines so bright,

And the grasshopper works at his sewing-machine

So hard. Here’s one on my hand, mother, look;

I lie so still. There’s one on your book.

But I have something to tell more strange. So leave

Your book tot he grasshopper, mother dear, -

Like a green knight in a dazzling market-place –

And listen now. Can you hear what I hear

Far out? Now and then the foam there curls

And stretches a white arm out like a girl’s.

Fishes and gulls ring no bells.There cannot be

A chapel or church between here and Devon,

With fishes or gulls ringing its bell, - hark! –

Somewhere under the sea or up in heaven.

’It’s the bell, my son, out in the bay

Ont he bouy. It does sound sweet to-day!

Sweeter I never heard, mother, no, not in all Vales.

I Should like to be lying under that foam,

Dead, but able to hear the sound of the bell,

And certain that you would often come

And rest, listening happily.

I should be happy if that could be.

86. Edward Thomas: Gyermek a sziklákon

Anyám, ennek a kis sárga virágnak a gyökere

A kövek között olyan ízű, mint a kínin.

Különösek ma a dolgok itt a sziklán. A nap oly fényesen süt,

És a sáska úgy dolgozik a varrógépén,

Oly keményen. Nézz csak, egy itt van a kezemen, anyám;

Olyan mozdulatlanul fekszem. Egy pedig a könyveden van.

De van valami még különösebb mondandóm. Szóval hagyd

A könyvedet a sáskára, édesanyám, –

Mint egy zöld lovagra egy vakító piactéren –

És figyelj most. Hallod, amit én hallok

Odakinn? Néha a hab ott megpördül,

És kinyújt egy fehér kart, mint egy lányét.

Halak és sirályok nem harangoznak. Nem lehet ott

Sem kápolna, sem templom innen Devonig,

Ahol halak vagy sirályok húznák a harangot, – figyelj! –

Valahol a tenger alatt vagy fent az égben.

„A harang az, fiam, kint az öbölben,

A bóján. Ma valóban édesen szól!”

Soha nem hallottam édesebbet, anyám, nem, egész Walesben sem.

Szeretnék ott feküdni a habok alatt,

Holtan, de képesnek lenni a harangszót hallani,

És biztosnak lenni abban, hogy te gyakran eljössz

És megpihensz, boldogan figyelve.

Boldog lennék, ha ez megtörténhetne.

2026. március 5.